Cselekmény: Helena (Mercedes Moran) egy hotel elvált konferenciaszervezője, nem örül túlságosan, amikor megtudja, hogy exének ikrei születnek. Kamasz lánya, Amalia erősen vallásos, az iskolában a hivatásról tanulnak, de amikor a tömegben egy idősebb férfi fogdosni kezdi, elragadja a kéj. A férfi Dr Jano, a jelenlegi orvoskonferencia egyik résztvevője. Amikor Helena megismerkedik vele, talán exférje gyerekvárása miatt szeretne vele intimebb kapcsolatba kerülni. A férfi nem is sejti, hogy Amalia is figyeli és vágyakozik utána...

Téma: Elvileg Amalia ébredező szexualitása van a középpontban egy olyan társadalmi közegben, ahol a téma erősen tabu. Részemről azonban van benne egy csomó dolog, amit nem tudok hova tenni, a kevés és rövidke leírás pedig kevés kapaszkodót nyújt. De talán csak Martel stílusa miatt vélek benne többet felfedezni ennél.

Tartalom: Az egyházi iskollában kezdünk, ahol azonnal megjelenik az első motívum, a vallás révén elfojtott szexualitás, amikor a lányok a legmocskosabb dolgokról kuncognak, illetve egy másik téma, a hivatás, az isteni sugallat megtalálása, amit a lányok szintén közönséges dolgokkal, horrorsztorikkal hoznak összefüggésbe. Amikor Dr Jano a tömegben hozzádörgölőzik Amaliához, a lány egyszerre tekinti isteni küldetésének, hogy megváltsa a férfi bűnét, de egyben fel is izgatja az élmény. Fordul a kocka, ő kezdi titokban követni és szinte zaklatni a férfit, aki már megbánta a dolgot. A több mellékszál mellett Amalia elvált anyja, Helena cselekményszála van még a középbontban, aki konferenciát rendez egy hotelben és próbálna kikezdeni az amúgy nem túl vonzó Janoval, de a férfi túl bizonytalan, hiszen családja is van, pedig az orvosok hírhedtek arról, hogy a konferenciák alatt kikezdenek mindenkivel. Martel az Ingoványban megismert módon itt is csak érzékeltet, belerángat minket a helyzet hangulatába, de vagy nem történik semmi vagy nem mutatja meg, és ez baromi hatásosan fejezi ki szexuális feszültséget. És bár műfaja dráma, valójában ez egy komédia, simán lehetne tini vagy szexvígjáték, tele van vicces jelenetekkel, de azokat nem komikusan tálalja. Ahogy említettem, Martel ezen filmjében is van egy rakás jelkép, amikkel nem tudok mit kezdeni (pl. Helena hallása), de talán megvagyunk nélkülük is.

Forma: Az intimitást kifejezendő sok az arc- és testközeli kép, de ezúttal a töredékét sem fedeztem fel annak a kreativitásnak, ami az Ingoványban fellelhető volt (persze ez engem is minősíthet). Ezt a filmet is Martel szülővárosában forgatták, de ezúttal a lepusztultság nem volt kiemelkedő, emiatt Martel szokásos medenceiszonya sem jött át. A zajok itt is jóval erősebbek a normálisnál (igen, lehet izgalmas az úszómedence fémkorlátjának csapódó víz hangja is), ha nincs párbeszéd, ami szintén remek eszköz az intimitás érzésének erősítéséhez. Jellegzetes a zene a temerinnek köszönhetően, de nem sikerült megfejtenem a jelentőségét, pedig van neki.

Élmény: Stílusában hasonló, de számomra gyengébb film az Ingoványnál, annak még talán a szexualitása is erősebb volt, noha az inkább ennek a filmnek a témája. Sokkal élvezetesebb onnantól kezdve, ha rájövünk, hogy alapvetően vígjátékról van szó, de azért az érzékeny ábrázolása a karakterek belső vívódásainak és az elfojott helyzeteknek mégis erősen drámaivá teszi.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Mercedes Moran (Ingovány)
  

Cselekmény: Cséplő Gyuri fiatal, zalai cigány egy cigánytelepről, de társainál öntudatosabb, ezért elhatározza, hogy harmadmagával a fővárosba megy munkát keresni és összegyűjt egy olcsóbb házravalót. Az első munkahelyre nem elég képzettek, a másodiknál nincs szállás, a harmadiknál tériszonyosak. Eddigre egyiküknek honvágy lesz és hazamegy, így Gyuri és testvére maradnak ketten. Szerencsére egy téglagyárban sikerül elhelyezkedni...

Téma: A Filmregényhez hasonlóan ez a film is a "Szociológiai filmcsoportot" kiáltvány gyermeke, a téma a cigányság, pontosabban a fővárosba ingázó vidéki cigányok élete, de nem dokumentumfilmes, hanem doku-játékfilm formában. Gyuri belső konfliktusa a magány és az előrelépés összeférhetetlensége, a külső pedig szegénység és a cigánysággal szembeni előítéletek.

Tartalom: Gyuri öntudatos személyiségét szépen felvezetik azzal, hogy mivel szégyelli, hogy az ő lakhelye hivatalosan is csak cigánytelepként szerepel a papírokon, bemegy a hivatalba és eléri, hogy elnevezzenek ott egy utcát. Érzi, hogy a faluban, ahol erősek az előítéletek (ld. kocsmai jelenet), nem tud egyről a kettőre lépni, ezért elhatározza, hogy Budapestre megy dolgozni és ott összegyűjt annyi pénzt, hogy vehessen egy kis házat. Jellemző motívum, hogy alulképzettségükre hivatkozva előbb a kommunista szervezetekből zárják ki őket, illetve munkalehetőségeik is erősen leszűkülnek. Gyuri többedmagával indul, de a többiek honvágyuk miatt lemorzsolódnak. A munkásszállón magyarokkal lakik, de nincs a lakók közt lényegi különbség, ez a történet központi magja, azaz az a hitvallás, hogy a cigánykérdés valójában szociális kérdés és nem kulturális vagy etnikai. Ezt erősíti a roma klubbéli jelenet is, ahol hiába van cigányokkal, azok értelmiségiek és nincs közös kapcsolódási pontjuk. Spolier: Gyuri végül arra jut, hogy mégiscsak jobb szerettei között lenni, ugyanakkor a történet végén mégis visszaindul Budapestre, mert otthon is kilátástalan az élet.

Forma: A Filmregényhez hasonlóan itt is hosszas anyaggyűjtés előzte meg a filmet és igyekeztek valós élethelyzeteket valós szereplőkkel eljátszatni. Ez a film azonban sokkal kevésbé játékfilmes, a rendező ugyanis igazi helyzeteket vett fel, bár erősen manipulálva: a munkamódszere ugyanis az volt, hogy az adott helyszínen forgatni kezdett, és amikor már a résztvevők hozzászoktak a kamerához, akkor érkezett Gyuri, akiről nem tudták, hogy ő a főszereplő. Némileg problémás volt, hogy a hangot nem mindig lehetett érteni, illetve többször valamely roma nyelven szólaltak meg, de felirat nem volt. A képeknek nem volt (legalábbis nem vettem észre) művészi funkciójuk, a sítlus teljesen dokumentumfilmes.

Élmény: Ami jó, hogy alapvetően pozitív szemléletű: nincs kihegyezve nyomorpornóra, vannak bájos részek (pl. amikor Gyuri először használ életében mozgólépcsőt vagy telefont), és hisz abban, hogy van kiút a helyzetből. Ma már tudjuk sajnos, hogy csak romlott a helyzet azóta. Ugyanakkor tágabb értelemben felfogható simán rendszerkritikaként is, hiszen kinek kellett volna felemelni a szegényeket, ha nem a szocialista államnak?

Érdekességek:

• A cigánytelep Németfaluban, a zalaegerszegi járásban van, amely most egy közel kétszáz fős község.
  
• Gyuri a film bemutatója után pár hónnap tüdőbajban, 25 évesen elhunyt.
• Gyuriék szintók, azaz németcigányok, javarészt Nyugat-Európa cigányai is belőlük állnak, Magyarországra vélhetően Nyugatról vándoroltak be a 17. századtól kezdve az ottani üldöztetés miatt. De lehet, hogy vendcigány, ami délszláv cigányt jelöl. Aki ért hozzá, tegyen igazságot.

Cselekmény: 1905, Oroszország. Vlaszov részeges és agresszív férj, fia, Pavel azonban munkásmozgalmi aktivista, aki otthonában rejtette el a forradalomra készülők fegyvereit. Sztrájkot terveznek, ám erről tudomása van a gyárnak is, és sztrájktörőket bérelnek fel, hogy megverjék a tüntetőket, köztük Vlaszovot is, így apa és fia szembekerülnek. A verekedésből csak Pavel kerül ki ép bőrrel, apja viszont meghal az incidens során. Eközben az anya felfedezi Pavel elrejtett fegyvereit...

Téma: Szokásos szovjet propagandafilm, amelyben az igazságért küzdő munkásokat kegyetlenül elnyomja az uralkodó elit, de persze kimarad, hogy ki miért is küzd. Az alapanyag azonban Gorkijé, így mindjárt nem olyan faék egyszerűségű, mint társai, illetve viszonylag árnyaltan mutatja be a karaktereket. A propaganda célja ezzel valószínűleg az lehetett, hogy az anya hagyományosabb, kevésbé kommunista szellemiségű karakterén keresztül megnyerje magának a kevésbé haladó gondolkodásúakat.

Tartalom: A részeges és nőverő apával kezdünk, aki ugyan nem sokáig lesz színen, arra viszont pont elég, hogy megalapozza a generációs szembenállást: az idősebbeknek az idealista, igazságért küzdő fiatalok csak bajkeverők. E konfliktus ütközőpontja lesz az anya, aki bár nem tud azonosulni fia eszméivel, a fia van annyira fontos, hogy szembeszálljon érte a rendszerrel. Hasonlóan "elnéző" az elittel szemben is, akik ezúttal nem tisztán gonoszak, sokkal inkább csak ingerültek és valójában teljesen közömbösek az ügy iránt. Szokásos probléma, amit fentebb is említettem, hogy igazából nem derül ki, miért is küzdenek fiataljaink, úgyhogy ebből a szempontból akár igaza is lehet a fennálló rend képviselőinek. Eisenstein filmjeivel ellentétben itt nem a közösség a főszereplő, hanem egyedi karakterek középpontban Pavlovval, és feltételezem hogy az már Gorkijt dicséri, hogy egy-egy pillanatra feltűnő mellékszereplőnek is van némi személyisége. Jelképrendszere a természettel, különösen a folyóval álítja szembe az eseményeket, de erről majd a formai részben.

Forma: Magán hordozza kora jegyeit, azaz a szovjet montázsokat, amelyek valahol félúton vannak a Sztrájk és a Patyomkin páncélos között, vagyis általában nem két teljesen különálló dolgot állít párhuzamba a vágásokkal, mint a Sztrájk, de előfordul, hogy csak lazán kapcsolódik hozzá. Ilyen a már fent említett folyó, ami egyszer-egyszer a cselekmény helyszíneként is szerepel, de rendre bevágják akkor is, ha már nem ott vagyunk: vadul hömpölygő, jeges áradatként az akció közepén, csendesen csordogáló patakként a nyugalmi helyzetekben. Megfigyelhető továbbá a részletekre fókuszálás, azaz a kamera egy-egy részletre közelít rá követve a szereplők gondolatait, tekintetüket, mint legutóbb a Körhintában vagy korabeli film esetében mondjuk az Az az éjszakai asszonyban. A csúcspontnál természetesen itt is begyorsulnak a vágások és a kamera nem fél expresszionistább nézőpontokat felvenni, bár nem markáns jelenség. A jól megírt karakterekhez szerencsére sikerült karakteres arcokat, jelmezeket találni, így sok mellékszereplő emlékezetes marad.

Élmény: Egyelőre nehezen tudnék dönteni a korabeli hasonszőrű szovjet film között (Sztrájk, Patyomkin páncélos, Az anya, Október), hiába izgalmas a képi világuk, mindegyik fő gyengesége a tartalmukban van, ugyanakkor ez a film a karaktereinek köszönhetően talán jobban kiemelkedik közülük.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Vszevolod Pudovkin (Rettegett Iván) - ő maga a rendező, aki egy rendőr szerepében tűnt fel.
• Gorkij nem rajongott annyira a filmért, mert sok mindenben eltért a regényétől, de nem ellenkezett a megjelenésével szemben. Bár ő maga is szocialista volt, Leninéket már nem kedvelte annyira, így a cár után a kommunisták is száműzték. Sztálinnal ugyan kibékültek, de persze az akkori rendszerrel sem volt kibékülve, így élete utolsó éveiben gyakorlatilag házi őrizetben élt.
• A Patyomkin páncéloshoz hasonlóan ez is az 1905-ös forradalomról szól, amelynek során a baloldlai értelmiség, az elnyomott nemzetiségiek, a parasztok és a munkások is fellázadtak a cár ellen és folyamatosak voltak a sztrájkok, tüntetések, mígnem 1905-ben egy nagyobb tüntetés során belelőttek a tömegbe és ezzel végleg elszabadultak az indulatok. 1907-ig mintegy húszezer áldozata volt a harcoknak, mire a cár engedett és egy demokratikusabb kormányzást vezetett be.
  

Cselekmény: 1909, valahol vidéken. Susie (Lillian Gish) szerelmes a falu legvonzóbb, ám kissé esetlen fiújába, Williambe (Robert Harron), aki látszólag szintén nem közömbös iránta. William egyetemre menne, de túl drága és apja szerint amúgy is jövedelmezőbb a farm. Susie azonban annyira szerelmes, hogy eladja tehenét és névtelen jótékonykodóként Wiliamnek adja a pénzt. Susie végig abban a hitben él, hogy ők egymásnak teremtettek, ezért nem is próbálja magához kötni Williamat az egyetemi évek után sem, a fiú pedig túl járatlan a szerelemben, hogy észrevegye, ahogy mások elkezdik behálózni...

Téma: Griffith állítólag ekkor élte bukolikus (pásztori) korszakát, azaz idilli vidéki, egyszerű történeteket vitt filmre, amilyen ez is volt. A didaktikus tanulság, hogy ne a kisminkelt, csábító lányokat válasszuk, hanem a tisztes, egyszerűeket.

Tartalom: Meglehetősen hosszan értekezve vezeti fel Griffith a történetet arról, hogy milyen nehéz összehozni egy szerelmi házasságot a nőknek, majd gyorsan megismerjük néhány főbb karakterünket. Susie az okosabb, de Williammel együtt őt is kicsit butácska vidékinek állítja be a történet, akik védtelenek az erkölcstelen, sminkelő nőkkel szemben (ez valamiért A festett asszony óta be van ragadva Griffith-nél; feltételezem, hogy a puritán keresztényeknél ez nem fért bele). Nem spoilerezem el, de nem is fontos, mi történik, a lényeg az, hogy a tisztes lányok jók, a kevésbé tisztesek kevésbé jók. A karakterek sem túl komplexek, csak Susie kap némi árnyalatot azzal, amikor majdnem (figyelem!) kisminkeli magát egyszer, hogy imponáljon Williamnek. A romantikus drámát időnként megtöri egy kis egyszerű, aranyos, humor, szóval tényleg sikerült egy álnosztalgikus, idilli történetet összehozni.

Forma: A laikus szemeimmel teljesen érdektelennek találtam, pedig Griffith már bizonyított korábban, most mégis statikusnak, ötlettelennek tűnik minden beállíás, kivéve a legalul látható képet, amikor Williamnek csak az árnyéka jelenik meg. Feltételezem, ez is azz idillből adódott, hogy nem akartak nagy látványelemeket, csak szelíd képeket. A színészeket nagyon dicsérik, én nem vetem észre semmi kiemelkedőt. Ami viszont zavaró volt, az a túl sok felirat, sok helyen feleslegesek voltak.

Élmény: Meg úgy az egész film nagyja is felesleges volt. A legfőbb benyomásom az volt, hogy mégha szándékosan is ilyen, 1919-ben ez már nagyon elavult, Griffith hasonló dolgokat megcsinált tíz évvel korábban is tíz percben, nem kellett ehhez másfél óra. Ettől persze még lehetett volna erős, ha sikerül átadnia azt a fajta megható, meleg humanizmust, amit szeretni szoktam, de ezúttal nem hatoltak át az érzelmek a jégszívemen.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Lillian Gish (A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség, Letört bimbók, Út a boldogság felé, Párbaj a napon, A vadász éjszakája)
  • Robert Harron (Those Awful Hats, A fiáért, A festett asszony, A Pig Alley testőrei, The Battle at Elderbush Gulch, Egy nemzet születése, Türelmetlenség)
  • Kate Bruce (The Country Doctor, The Unchanging Sea, A festett asszony, The Mothering Heart, The Battle at Elderbush Gulch, Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
  • Carol Dempster (Türelmetlenség, Út a boldogság felé)
• Clarine Seymour (Bettina) egy évvel a film után 1920-ban, 21 évesen az Út a boldogság felé forgatásán rosszul lett bélelzáródás miatt. Bár gyorsan megműtötték, tüdőgyulladásban meghalt. A vele felvett részeket így újra kellett forgatni.

Cselekmény: A fiatal férfi, Min orvosnál van bőrkiütéssel, két barátnője kísérte el, Roong, akivel jár és Orn, egy idősebb nő, akinél valószínűleg laknak. Min inkább meg sem szólal, mert valójában illegális bevándorló Burmából és kellene neki egy orvosi igazolás, amivel munkát vállalhat, de az orvos ezt nem adja meg iratok hiányában. Orn zöldségekből és krémekből próbál orvosságot készíteni Minnek, közben pedig próbálja férjét rávenni, hogy vállaljanak még egy gyereket. Roong dolgozni megy, de délután inkább hamarabb lelép, hogy Minnel kirándulni menjen a dzsungelbe...

Téma: Weerasethakultól már megszokhattuk, hogy nem igazán konkrét vagy legalábbis nem a mi nyugati fogalmaink szerint, így ezúttal sem tudok témát írni; fontosabbak az érzelmek, hangulatok. A rendező elmondása szerint egy érzelmi katasztrófafilmmel állunk szemben, ugyanakkor katasztrófát én nem éreztem igazán Orn elkeseredettsége mellett. Az egész hangulata inkább egy álomszerű, kortalan idill volt minden fájdalom ellenére.

Tartalom: Rögtön bele az orvosi vizsgálat közepébe, majd irány Orn férjének munkahelye, utána Roongé, végül elindulnak autóval a dzsungelbe. Ez teszi ki a történet majdnem felét és ez alapozza meg karaktereinket, bár ahhoz képest, ami jönni fog, talán feleslegesen. Ugyanis majd' egy óra elteltével jön csak a főcím, miközben a dzsungelbe tartunk. Tipikus weerasethakuli elem kimenni a dzsungelbe, ami a valóságon kívül létező, misztikus helyszín, ez pedig felerősíti az érzelmeket, noha innentől kezdve alig beszélnek karaktereink. Min burmai illegális bevándorló, töredezetten beszél thaiul, cserébe hallhatjuk a gondolatait narrációban: egy dolog jár a fejében, jó munkát szerezni. Számomra kissé elhanyagolt karakter Roong, bár tesbeszédéből kiderül, hogy ragaszkodik Minhez és nem szereti munkáját. Az igazi főszereplőnek Ornt érzem, aki rossz idegállapotban van, kétségbeesetten gyereket szeretne (az előző tragikusan meghalt), de már kiöregedőben van, illetve vágyik Minre, de a férfi mással van. Ha van katasztrófa a filmben, akkor az az, amikor elsírja magát magányában. Néhány elejtett szó társadalmi képet is fest (az illegális bevándorlás, a karenek, a határvidék és szellemei), de ezekbe kár lenne szerintem belemenni. Van néhány kiemelt jelkép, ilyen a szexualitás, az ételt ellepő hangyák és Min bőrbetegsége, valamint az azt kezelendő fura krém, de őszintén szólva ezeket nem tudtam megfejteni, bár sejtéseim vannak, főleg a bőrbetegség utal talán a porladó testre.

Forma: A lényeg azonban a külsőségeken van, hiszen alig történik valami és párbeszéd sincs sok. Hosszasan, lassan mutatják a dzsungelben heverésző főhőseinket, a napsütötte erdő édeni állapotokat idéz, annál erősebb a kontraszt a benne lévő emberekkel, akik mind bizonytalanul szoronganak. A lassúság időt ad, hogy mi is elmerüljünk abban az ézésben, ami karaktereinkben lehet. Hipnotikus talán nem lett, de nálam működött. A szexjelenetek pornográfok, szerintem feleslegesen, bár az éteri dzsungel és az alantas emberi végülis jók ellenpontoknak. Időnként a képen megjelennek Min primitív, kiírt gondolatai és rajzai, ez is az őskori, eredendő érzelmeket jelzi. Időnként a beállítások, képkompozíciók sem rosszak (pl. Min várakozása Ornra vagy amikor Roong kézenfogja Ornt), de nincs belőlük elég. A csend dominál, kevés a párbeszéd és szinte bántó, amikor egy-egy modern popdal felcsendül még a városi részeknél.

Élmény: Ez most jobban átjött, mint a többi Weerasethakul-film, talán mert még az egyik első volt és még jobban érdekelte a rendezőt, mi van a nézőkkel. De nem annyira filmnek érzem, hanem inkább videóinstallációnak, mozgó fényképeknek.