Előzmények: Az Egyesült Államokban Edisonhoz köthető a film kifejlesztése, Dickson végezte el számára a munkát, aki 1895-ben ott is hagyta hogy saját céget alapítson. A már jó ideje színészként próbálkozó Griffith itt kapta meg 1908-ban az első filmszerepét a Kimentés a sas fészkébőlben, és még ebben az évben megbízták az első rendezésével.

A film: A történetben egy fiatal lány átveszi beteg apja helyét a távírónál egy napra, ám pont ekkor szállítják a fizetést a városba és két hobó kapva az alkalmon rátámad az irodára. Nem ez Griffith mesterműve történet szempontjából, a kivitelezés viszont tartalmaz pár érdekesebb elemet: itt már vannak viszonylag arcközeli képek, illetve a film végén van egy nagyon közeli kép is a történet szempontjából kulcsfontosságú tárgyan. Alkalmaznak színeket is, szokásos módon az este kék, de van benne vörös is az igalom fokozása érdekében. És ez az izgalomfokozás az igazán erős, ugyanis itt már egész kifejletten megjelenik a Griffith védjegyének számító, fokozódó sebességű párhuzamos vágás a helyszínek között. A történet miatt nem egy kiemelkedő darab, de kelleőn innovatív, hogy egyetemi ajánlás legyen.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: W. C. Robinson (A Pig Alley testőrei), Joseph Graybill (The House with Closed Shutters), Dell Henderson (The Unchanging Sea, Türelmetlenség, Igazi áldás, Kár volt hazudni), Wilfred Lucas (Türelmetlenség, Modern idők), W. Chrystie Miller (A gabonatőzsde spekulánsai), George Nichols (The Unchanging Sea), Blanche Sweet (A gabonatőzsde spekulánsai)
- Verner Clarges még a film megjelenésének évében, 1911-ben 65 évesen elhunyt.

Előzmények: Winsor McCayről (1866-1934) már volt szó; korán megmutatkozott tehetsége, 1899-től lett egy újság illusztrátora teljes munkaidőben. 1904-től kezdett képregényeket gyártani, egyik legsikeresebbje a később megfilmesített Egy ínyenc álma volt, ami ugye elcsapott hasú férri rémálmait mutatta be. Ez ihlette az 1905-ös A kis Nemó kalandjait, ami egy kisfiú álmait mutatta be. 1906-tól kezdett vándorszórakoztatókkal utazni, majd 1911-től készített több mozgóképet, ez volt az első.

A film: A történet félúton van Gertie-hez; itt az történik, hogy az alkotó maga elvállal egy négyezer képkockás animációt egy hónapos határidővel barátainak (kiszámoltam, ez percenként 2-3 rajzot jelentene 20 munkanappal és 8 órával számolva). A tízperces filmben az animáció maga csak 2 perces, tehát jóval több idő jut a körítésnek, ami esetünkben a munkafolyamatot jelenti; nemcsak a rajzolást, hanem látványosan felsorakoztatja a nagymennyiségű papírt és tintát is, jelezve, hogy ez mekkora munka. A rajz maga inkább Cohl-t idézi, kissé tudatfolyamosan alakulgatnak át a karakterek, viszont színesek (eredetileg nem, a sikerre aló tekintettel színezte ki őket). Feliratok vannak, de továbbra is magyarázó, leíró jellegűek, nem párbeszédek. Összességében úgy látom, ekkor még a legelső filmesekhez hasonlóan itt is a mozgó kép számított, így mai szemmel nem túl izgalmas.

Érdekességek:

- Ez volt az egyik első film, amelynek főcíme volt.

Téma: A valós eseményeket feldolgozó történet nem igazán mutat túl önmagán, legfeljebb annyi számolható el neki pluszba, hogy mindegyik felet az emberi oldaláról mutatja meg és leszámol az idealizmussal.

Tartalom: A történelmi háttér annyi, hogy a brazil hadsereg kommunista veszélyre hivatkozva 1964-ben átvette a hatalmat, 1968-ban pedig diktatúrát vezetett be. Három fiatal csatlakozna az ellenálláshoz, pontosabban csak kettő, mert a harmadik fontosabbnak tartja életét. Az elképzelt küzdelem persze sokkal félelmetesebb a valóságban, kezdő fiatalként ezt most tapasztalják meg - ennek fő megtestesítője a börtön és a kínzás. De nemcsak ők, hanem később a nagykövet és a titkosrendőrség is elismeri, hogy ők csak idealista gyerekek. Nagyszabású bankrablást hajtanak végre sikeresen, de a cenzúra miatt ez nem kap kellő figyelmet, ekkor döntenek arról, hogy nagykövetet rabolnak nemzetközivé téve ügyüket. A másik fél a titkosrendőrség, akiket Henrique képvisel; a kínzás közben hétköznapi dolgokról beszélget kollégájával, barátnőjének is csak munkaként írja le a kínzásokat. A harmadik fél a nagykövet, akinek semmi köze se a kormányhoz, se az ellenállókhoz, de még az amerikai műveletekhez sem. E három fél mindegyike ártatlannak tűnik és csak a rendszer miatt kerülnek egymással szembe ennyire szélsőségesen. Spoiler: az akció sikeresen zárul, de később elkapnak mindenkit és a diktatúra még sokáig fennmarad, így kis túlzással hiábavaló volt minden. A film alaphangulata a műfajának megfelelően feszült, ami abból adódik elsősorban, hogy az emberrablókat állandó lebukás veszélye fenyegeti.

Forma: Ezt a feszültséget képileg a már megszokott módszerekkel fokozzák: mindenki izzad, a terek szűkösek, sötétek. A kivitelezés profi, minden a helyén van, de nincs benne semmi izgalmas.

Élmény: És ugyanez igaz mindenre; könnyen végig lehetett nézni a közel kétórás thrillert, jó szórakozás annak, akik vevő erre, de igazából nem tűnik többnek ennél, leszámítva, hogy valós eseményeken alapul.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Alan Arkin (ollókezű Edward), Matheus Nachtergaele (Isten városa), Fernanda Montenegro (Eles Nao Usam Black-Tie, A csillag órája), Fisher Stevens (A szerencse forgandó)
- Fernanda Torres (Maria) a rendező Torres és a színésznő Fernanda Montenegro lánya
- Ahogy a filmben láttuk, elfogtak mindenkit 1970-ben, de pár hónap után kiszabadultak, miután egy másik csoport a német nagykövetet elrabolva követelte a szabadon bocsájátsukat. 1979-ben térhettek vissza, miután a hadsereg véget vetett a diktatúrának. A száműzetés alatt Paulo és Renee házasok voltak.
- Paulo, azaz Fernando 1979-ben írta meg részletesen az emberrablást, ebből készült a film. 1995-től sikeres politikai pályafutásba kezdett. Renee-t olyan súlyosan kínozták meg, hogy maradandó, súlyos sérülései voltak és viszonylag fiatalon, 2007-ben elhunyt. Toledot és Jonas-t elfogták és agyonverték őket.

Téma: A megjelenés éve miatt szeretik Hong Kong Kínához csatolásának analógiájaként tekinteni a két férfi idegenbeli vergődését, viharos kapcsolatát, és ezzel egyet tudok érteni, hiszen a végefelé egy ponton ehhez kapcsolódó hír is elhangzik a filmben. De alapvetően nem ez a lényege, hanem Fai és Po-Ving kapcsolatának ábrázolása, vetületei, fejlődése.

Tartalom: Az alaphelyzetet gyorsan felvázolva megismerjük Fai és Po-Ving se-veled-se-nélküled kapcsolatát és hogy Argentínában ragadnak. Kapcsolatuk alapja személysiégük: Fai a biztos alap, Po-Ving a szenvedélyes, de felelőtlen fél. Eddig akár női-férfi kapcsolat is lehetne, de akkor Fai talán kiszolgáltatottabb lenne, így viszont csak rajta múlik, hogy képes-e továbblépni. A történet első felében újra egymásra találnak lassan, a másodikban egy harmadik fél miatt összevesznek és külön-külön folytatják. Po-Ving azonban nem sok játékidőt kap, elsősorban Fai szemén keresztül látjuk a dolgokat, ő ugyanis képes változni, míg exe csak sodródik. A történet központi jelképe az argentin Iguazu-vízesés, ide igyekeztek eredetileg, aztán pénz (és társaság) híján képtelenek eljutni, így meglátogatása a végén és a szobájukban lévő kis kép róla elég beszédes. Fontos mellékszereplő a nem véletlenül tajvani mosogató, aki ürügyén egyrészt szakítanak főszereplőink, másfelől ő ad tartást később Fainak. Ettől még ugyan magányos marad mindenki, de pozitív hozzáállással, míg Po-Ving továbbra is mélyponton marad.

Forma: Hiába sokadik nagyjátékfilmje Vongnak, az egyszerű kézikamerás felvételtől amatőr elsőfilmesnek tűnik, főleg mivel sokáig fekete-fehérben vagyunk. E színtelenség fejezi ki a kapcsolat és a karakterek érzelemmentes ürességét, amelyek idővel egyre mélyebbé válnak szemünkben, ezzel együtt pedig a színek is egyre telítődnek függetlenül a fakó környezettől. A fojtogató kapcsolatot a szűk terek fejezik ki, annál erőteljesebb az óriási, nyílt viízesés a végén. A helyszínek is ezt szolgálják: Argentínának csak a lepusztult részeit látjuk, Hongkongnak már a szebb arcát (és az utat és a másik féltekét egyszerűen azzal érzékeltetik, hogy fejjel lefelé mutatják :D). A zenében természetesen az argentin tangó működött a legjobban, talán épp ezért választották az országot.

Élmény: Sajnos nem tudtam magam érzelmileg beleélni, és nem a meleg-téma miatt, hiszen a Túl a barátságon nagyon is működött ebből a szempontból. Kevés volt az igazán kifejező jelenet, mint pl. amilyen a végén Po-Ving nyomorának nagy hatásos ábrázolása volt.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Leslie Cheung (Szebb holnap, Vadító szép napok, Ég veled ágyasom), Tony Leung (A szomorúság városa, Vadító szép napok, Csungking Expressz, Szerelemre hangolva), Csang Csen (Szép nyári nap, Tigris és sárkány)

Téma: Hamisítatlanul lynchi film, ahol valamiért sokan a sztorit próbálják értelmezni, mintha olyan nagyon számítana, pedig már akkor lehet tudni, hogy nem fog, amikor elhangzik a kikacsintós tételmondat Fred szájából az első félórában: nem szereti a kamerákat, mert szubjektívan szeret emlékezni, nem feltétlenül úgy, ahogy valójában megtörténtek az események. Akit érdekelnek a népszerűbb értelmezések a pszichogén amnéziáról vagy az időutazásról, az a neten megtalálja őket, de én a filmben a férfiúi féltékenység megtestesülését láttam, a hozzá kapcsolódó szorongás kivetülését, ahogy a Radírfejben a gyerekvállalásé volt.

Tartalom: "Dick Laurent halott" - hangzik el egy ismeretlentől a történet első mondata, hogy bele is csapjunk a lecsóba megalapozva a krimi hangulatot, de kb. pont annyi fogalma van róla Frednek e névről, mint nekünk. Szintén az alaphangulathoz tartozik az első jelenet, amiből csupán a színészi játékból kiderül egy hétköznapi párbeszéd kapcsán, hogy a felek elhidegültek, Renee pedig nyilván csalja is Fredet. Aztán Fred csődöt mond az ágyban és még az is kiderül, hogy Renee talán szexmunkás volt korábban. Eddig tiszta sor; a Hollywoodhoz szokott nézőnek az okozhat problémát, hogy a történet második felében (spoiler:) Fred egy ponton testet és tudatot váltva a fiatal Pete-té lényegül, innentől pedig olyan, mint egy klisés noir, de ez is csak egy módja, hogy Fred feldolgozva a szorongásait értelmet adjon nekik. Renee a végzet asszonya, az érte való rajongás vagy inkább birtoklási vágy jelenik meg valamilyen formában a férfi szereplőkön (pornó, szex, erőszak), nem véletlenül mondja a végén, hogy sose lesz Fredé, mégha dugnak is. A "rejtélyes embert" a gonosszal szokták azonosítani, de szerintem van benne egy jó adah Lynch is, különben miért kamerázna. Érdekesség, hogy több film elemeit is felhasználja, mint a Terelőút (ezt nem fedeztem fel benne), A délután szövevényei vagy a Szédülés (ezeket igen).

Forma: Végre. Régen láttam már filmet, ami úgy néz ki, ahogy illene. Nem tökéletes, de nem fél expresszív lenni és a szokatlan kameraszögeket és mozgást használni, torzítani, színezni, gyorsítani. A noiros jelleg miatt természetesen sok a fénnyel való játék, pl. kiválóan erősíti a szorongó hangulatot, hogy annyira sötét van, hogy a szobák sarkai a semmibe vesznek. A leghorrorisztikusabb elem a rejtélyes ember, pedig mindössze annyit tesz, hogy nagyra nyitott szemekkel bámul, és ez mégis hatásosabb egy szörny-maszknál. Elég domináns a zene szerepe, a Radírfej óta megszokott dark ambientes aláfestét állandó rettegést hoz ránk, de a komorabb popzene is jól illik bele (pl. a This Magic Moment Lou Reed-féle diszharmonikusabb feldolgozása tökéletesen illik hozzá).

Élmény: Így utólag szépen látszik, hogy ez a film a kapocs és átmenet a Kék bársony és A sötétség útja közt, több elem visszaköszön, de az utóbbi hatásosságát még nem éri el. Érdemes egyszer megnézni.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Bill Pullman (Függetlenség napja), Patricia Arquette (Tiszta románc, Sráckor), Robert Blake (Sierra Madre kincse), Robert Loggia (Sebhelyesarcú, Függetlenség napja), Michael Massee (Hetedik), Jack Nance (Radírfej, Kék bársony), Henry Rollins (Szemtől szemben), Scott Coffey (Meglógtam a Ferrarival, A sötétség útja), John Roselius (Truman Show), Louis Eppolito (Nagymenők)
- Balthazar Getty (Pete) a neves Getty család tagja, akik az 1910-es évkben olajvállalattal alapozták meg vagyonukat és az 1950-es évekre a világ leggazdagabbjaivá nőtték ki magukat.
- Ez volt Jack Nance és Richard Pryor utolsó filmszerepe is haláluk előtt.
- John Roselius (Al) tavaly hunyt el 74 évesen
- Jennifer Syme 2001-ben, 28 évesen hunyt el autóbalesetben