Rendezte: Henry Barakat
Műfaj: -
Főbb szereplők: Farid Al Atrache, Samia Gamal
Megjelenés: 1949, Egyiptom
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 6,5
Előzetes: -
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -
Cselekmény: ...avagy "a dzsinn lány". A revüénekes Asfour szerelmes előadótársába, Aliába, aki történetesen a revü igazgatójűnak lánya. Az érzés nem kölcsönös és a nő egy tehetős férfivel jegyzi el magát. Alia apja csak 3000 font ellenében adná oda neki lányát, de a csóró Asfournak természetesen nincs ennyi pénze. Legmegyötörtebb órájában váratlanul megjelenik neki egy titokzatos öregember, aki elvezeti egy barlangba, ahol egy lámpást talál. A lámpás megszólítja őt segítséget kérve. Asfour kinyitja, mire előbújik belőle Kahramana a dzsinn lány, hogy minden kívánságát teljesítse. Egy bökkenő van: Kahramana szerelmes Asfourba, és egyáltalán nem hajlandó segíteni neki elnyerni Aliát...
Téma: Nem nagy talány, az egész történet oda fut ki, hogy a pénz nem minden, a szerelem meg szinte majdnem az. Mint a Diadalmas szerelem vagy az Isten fizesse meg esetében. Szóval ettől még akár lehetne jó is, de...
Tartalom: Romantikus vígjátékként indul, klasszikus félreértéseken alapuló kabaréként, ezt csak a bölcs öregember feltűnése töri meg, aki moralizálni kezd a gazdagság jelentéktelenségéről, és ezen a ponton akár még jó irányba is fordulhatna a történet, de mindez csak azt a célt szolgálja, hogy Aladdinná váljon főhősünk. A félreértések mellett a humorforrás eddig az idegtépően hangos ripacskodás, túlzó gesztikuláció volt, de most belép a dzsinn, aki plusz poénokat jelent(ene) varázslataival és azzal, hogy csak Asfour láthatja. Ráadásul rosszcsont természetű; szerelmes Asfourba, ezért rendre odaszúr az ellenlábasának, akit egyébként csak a pénz érdekel, Asfour őszinte szerelme nem. Végül aztán persze borul a bili, Asfour szeme felnyílik, hepi end. Egy dolog talán enyhítheti a sok rosszat: valószínűleg rengeteg benne a szójáték, ami a fordítás során elveszett. Az is érdekes, hogy a mexikói filmekhez hasonlóan itt se működött olyan erős cenzúra, mint Hollywoodban, és nem nehéz kitalálni, hogy férfiizgató céllal vetkőzették le fehérneműre a lányokat többször.
Forma: Borzalmas a legtöbb elemében. Az egy dolog, hogy nyilván nem rendelkeztek Hollywood minden kincsével és ettől durván látszik a vetített háttér vagy hogy nem olyan grandiózus mint egy hasonszőrű amerikai vagy indiai musical. Mégtalán afelett is szemet hunyhatunk, hogy a trükkök nagy része szimpla vágás volt, amit már láthattunk 50 évvel korábban is. De az már kevésbé megbocsátható, ha rossz a vágás, sőt, jobban odafigyelve még az is szemet szúrt párszor, hogy a kamera billeg, magyarul arra nem vették a fáradtságot, hogy stabilan tartsák. De nemcsak ezzel van baj, a színészek szintén rossz ütemben működnek (jó, ez lehet a vágás hibája is). Az Asfourt alakító színész hangja remek, de az arcánál egy szoboré is élettel telibb éneklés közben. Ráadásul a pörgős vígjátékhoz képest furán hatnak a mélabús dallamok. A zene nem túl fülbemászó, de nem vagyok jártas az arab zenei világban sajnos, szóval lehet hogy egyébként kiváló. A film legerősebb része a vége, ami az amerikai musicalekhez hasonlóan egy utolsó, összegző előadásba torkollik. Itt már látványosak a díszletek, van rendes tánc is.
Élmény: Nem tudom mennyi veszett el a fordítással, de ezt a fajta túljátszott, mindenen veszekedő humort nem bírom, ráadásul ehhez többször amatőr megvalósítás társult. Az öregember moralizálásai egészen érdekessé tehették volna a filmet, ahogy az is, ha jobban kidolgozzák a zenei betéteket. Így inkább gyenge volt.
Érdekességek:
- Az egyiptomi filmipar messze a régió legnagyobbja, a filmek mintegy háromnegyede készül itt már 1896 óta. Az 1950-es években a világ harmadik legnagyobbja volt, de teljesen belesüllyedt a klisékbe, amin nem segített az akkori politikai fordulat és a filmipar államosítása.
- A dzsinnek az arab és iszlám mitológiában létező, emberhez hasonlóan öntudattal rendelkező lények, de az emberi érzékszervek számára érzékelhetetlenek a világuk.
