Cselekmény: Nicholas (Michael Douglas) bankár család sarjaként, immár meglett férfiként vezeti rideg profizmussal a bankár cégét, érzelmeknek nincs helye se a szakmai, se a magánéletében, főleg a válása után. Épp 48. szülinapja van, ennyi idősen lett az apja is öngyilkos szeme láttára. Ebédre váratlanul felbukkan sokkal színesebb és persze zűrösebb öccse (Sean Penn), aki ajándékba egy titokzatos, rekreációs élményt hozott, egy személyre szabott játszmát. Először ügyet sem vet rá Nicholas, de nem hagyja nyugodni a dolog, főleg mert senki sem hajlandó róla többet elárulni, mint hogy sorsfordító élmény. Egy este aztán a tévéje megszólal, hogy elkezdődött a játszma, járjon nyitott szemmel, mert nyomokat fognak elhelyezni, és természetesen azonnal fura dolgok kezdenek történni Nicholas körül, például egy rosszullét szemtanújaként a kórház alagsorába érve váratlanul felszívódik a teljes személyzet és kettesben marad egy pincérnővel...

Téma: Fincher bevallása szerint a történet egy modern változata a Karácsonyi éneknek, azaz leegyszerűsítve azt a jól ismert erkölcsi tételt csomagolta új köntösbe, hogy a pénz nem boldogít, Nicholas-nak hiába van meg mindene, ha közben nem tudja élvezni és más, nem anyagi jellegű dolgok pedig nagyon is hiányoznak az életéből. Egyes kritikák szerintem túlgondolják és olyan témákat látnak bele, amit a történet meg sem említ, ugyanakkor a köntös miatt én is hozzátennék egy  még egy témát: a játszma simán tekinthető egy film allegóriájának, ahol Nicholas a néző, akit a cég próbál egy érzelmi hullámvasútra felültetni és a film végére elérni, hogy hatással legyen rá az élmény.

Tartalom: A történet Nicholas gyermekkori visszaemlékezésével indul, amelyben apja váratlanul öngyilkos lesz. Ezzel a színes, családtól nyüzsgő nosztalgiával ellentétben áll Nicholas rideg, magányos jelene. Sajnos nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a történetszállal azon kívül, hogy részben megmagyarázza Nicholas rideg természetét; úgy érzem, ebből akart valami több, jelentőségteljesebb lenni, de kukázhatták a forgatókönyv ezen részét és megelégedtek annyival, hogy Nicholas-ra hamar rászakadt a felelősség, illetve hogy természetének köszönhetően elvesztette feleségét is (de ha meg tudott házasodni, akkor fiatalon jobb volt, nem?). Erre kínál megoldást a játszma azzal, hogy olyan helyzetekbe löki Nicholas-t, ahol nemcsak teljesen kiszolgáltatott, de még el is veszíti személyiségének minden alapját (a családi házát, pénzét, cégét... stb.) - ez kell ahhoz, hogy megértse, a pénzzel nem lehet mindent megvenni és vannak nála fontosabb dolgok is. Adná magát, hogy a paranoid történet metafizikussá váljon, hiszen Nicholas nem tudhatja, mi a játék és mi a valóság, illetve még ha tudja is, hogy játékban van, ugyanúgy a bőrén érez mindent, mintha nem játékban lenne. De ezt a pontot nem lépi át a sztori ellentétben a Truman Showval (1998), A mátrixszal (1999) vagy a Harcosok klubjával (1999). A filmes párhuzam viszont áll, hiszen az egész játszma alaposan meg van tervezve színészekkel, kellékekkel, speciális trükkökkel, díszletekkel, Nicholas pedig önként megy bele a játszmába/moziba, tudja, hogy ez megrendezett, de attól még hatással van rá.

Forma: A zene nem tűnt fel leszámítva persze a nagy klasszikus White Rabbitet, ami elég szépet ütött a megfelelő ponton. A színészek rendben voltak, csak az zavart, hogy Nicholas végső megsemmisülése nem kapott elég időt. A vizuális elemekről nem tudok különösebben értekezni, mert nem voltak látványos képi motívumok (vagy nem vettem ugye észre őket), kivéve a színvilágot, ami a helyzetnek megfelelően változott: szépen megfigyelhető, hol válik ridegebbé, melegebbé, intimebbé, valóságosabbá a dolog, hogy a külvilág tükrözze Nicholas lelkiállapotát, illetve hogy elkülönítse egymástól a világokat.

Élmény: Nem láttam a filmet, de ismertem a végét, elcsíptem valamikor húsz éve talán a tévében, így tudtam mire kell számítsak, de enélkül is ugyanaz lett volna szerintem a problémám: nem tudtam igazán beleélni magam, hiszen 1) a film végig emlékeztetett minket, hogy ez csak a játszma, így egyik fordulat sem volt váratlan, 2) túlságosan életszerűtlen az, hogy több helyzet simán végződhetett volna súlyos sérülésben vagy akár halálban is, és ezt nem lehet elütni annyival, hogy nyugi, minden el volt tervezve alaposan. Tehát ezek pont azt érték el, hogy kellő távolságot tartsak a filmmel szemben, illetve ahogy fentebb írtam, nem merte vállalni az a filozofikusabb vonalat, amit a kvázi-folytatásnak tartott Harcosok klubja (1999) már igen. De nem tudom, ha nem ismerem a végét, lehet, hogy más lenne a véleményem.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Michael Douglas (Végzetes vonzerő, Bosszúállók)
  • Sean Penn (Az őrület határán, Az élet fája)
  • James Rebhorn (Függetlenség napja)
  • Peter Donat (A keresztapa 2)
  • Armin Mueller-Stahl (Redl ezredes)
  • Mark Boone Junior (Hetedik, Armageddon, Az őrület határán, Memento, Batman kezdődik)
  • Tommy Flanagan (Rettenthetetlen, Gladiátor)
  • Linda Manz (Mennyei napok)