Tartalom

Gyerekek játszanak durván, de nem komolyan. Stan javítgatja a házukat. Egy páros épp tévét lop. Megpróbálják Stant bevenni egyik bulijukba. Stannek félreérthetetlen ajánlatot tesz egy öregedő boltosnő. Vesz egy autómotort, de véletlenül összetöri. A felesége szerelmeskedni akar, neki nincs kedve. Közben öli a birkákat a vágóhídon. És így tovább...

Talán ez a film volt eddig a legkevésbé koherens, az egymástól különálló jeleneteket szinte csak a szereplők kötik össze; nincs történet vagy bármilyen progresszió - illetve de, talán mégis: a film alatt felcsendülő dalok többször is az idő múlásáról szólnak, mintha a mindennapi életből vett jelenetek örökké ismétlődnének. Röviden tehát életképeket láthatunk, de nem érzem, hogy kellőképpen összefoglalná a bemutatott réteg életét, vagy legalábbis nem tűnik egyetemesnek, enélkül pedig számomra nem elég erős így.

Megvalósítás

Kis költségvetésű film lévén Burnett, a rendező maga csinált szinte mindent, ami még nem feltétlenül lenne baj, de ha már fekete-fehér a film, jó lett volna egy kis mesterséges fény a hatásosabb árnyékokhoz, egy-egy emelő különleges szögekhez.. és így tovább. Persze ez a film bevallottan a renoiri poetikus realizmus és a de sicai neorealizmus útján készült, engem leginkább Az út énekére emlékeztetett. Néhány érdekesebb kép így is adódott, de mintha kontextus nélküliek lennének, és így nehéz őket értelmezni.

A színészek a realizmus hagyományaihoz méltóan teljesen amatőrök, a felvételek a helyszíneken készültek, az aláfestő-kiegészítő zene nagyjából a korszak fekete zenéiből áll össze.

Élmény

Szóval adott egy szegény, fekete közösség, az ő életképeiket láthatjuk látszólag teljes összefüggéstelenül, kicsit dokumentarista, realista sítlusban. Ezek a random jelenetek azonban számomra nem nyújtották azt a fajta átfogó teljességet, ami miatt azt gondolnám, hogy ez az általános és így is fog maradni minden, ellentétben mondjuk a Kosaras álmokkal. Történeti jelentősége is van neki, korábban ilyen módon ilyen témát még nem forgattak (legalábbis most nem tudok hasonlót mondani a Kosaras álmokon kívül korábbról).

Érdekességek

- A film a rendező, Burnett diplomamunkája.
- Annyira alacsony költségvetésű, hogy a benne elhangzó zenék jogait nem tudták fizetni, így aztán nem is jelent meg fesztiválokon kívül máshol. Ilyen egy igazi kultfilm :)
- 2007-ben jelenhetett meg végül széles körben, miután restaurálták a felvételt és akadtak mecénások is.

Tartalom

Gertrud bejelenti politikus férjének, hogy beleszeretett valakibe, és válni akar, mert a férfinak amúgy is fontosabb már a karrierje. Bár a férfi érezte az elhidegülést, erre nem számított. Másnap este egy fogadáson Gertrud találkozik volt szerelmével, az ünnepelt költővel, aki még mindig szerelmes belé. A költő elmeséli, hogy látta előző este Gertrud új szerelmét, a fiatal, tehetséges zongoristát, amint Gertruddal mint zsákmánnyal dicsekszik, és nem is igazán szerelmes belé. A nő szakít a zongoristával, de nem enged sem férje, sem a költő csábításának, akivel szintén azért szakított, mert munkáját fontosabbnak tartotta Gertrud szerelménél. Gertrud Párizsba költözik pszichológiát tanulni egy barátjához.

A film témája a szerelem, vagyis annak különböző értelmezései a különböző karakterek szemén keresztül. A politikus férjnek mintha a testiség és a tisztességes kapcsolat számítana leginkább; az ifjú zongorista csak csapong; a költő talán a szerelembe szerelmes; Gertrud pedig mindennél előrevalóbbnak tartja a szerelmet, és csakis olyan kapcsolatra hajlandó, ahol mindkét fél egyformán érez. Dreyernek tulajdonképpen minden filmje ennyire szélsőségesen fogalmazza meg témáit. Szerencsére időrendben is ez a harmadik film, így könnyebb észrevenni ezt. A Jeanne d'Arc szenvedéseiben a film kora miatt ez még nem tűnt fel még akkor sem, amikor Az igében a hitet vizsgálta hasonló kegyetlenséggel. Itt most a szerelem volt a téma, és kíméletlenül éreztette velünk álláspontját: Amor Omnia, azaz "a szerelem minden", a többi, még csak az ehhez hasonlatos dolgok is hiábavalóságok.

Megvalósítás

Legfonosabb elemei a filmnek a képek megkomponálása: különleges szögek ugyan nincsenek, de így is fontos, hogy a mozgó kamera épp kit mutat "jobb" pozícióban. Ugyanezen az alapon fontos az is, hogy melyik karakter épp ül-e vagy áll, egymáshoz képest milyen pozíciót foglalnak el, akárcsak A siker édes illatában. Érdemes megfigyelni a falon lógó festményeket, gyakran reflektálnak az történtekre - bár nem nehéz őket észrvenni, hiszen a berendezés sivár.

Fontos a fény-árnyék játék szerepe, de ebből keveset vettem észre. Ilyen volt például Gertrud vetkőzése, ahol csak az árnyékát láthattuk, mintha a testi szerelem csupán a lelki gyenge utánzata lenne. Vagy amikor a még boldogan szerelmes Getrudot olyan erősen világította meg a napfény, hogy ragyogott. A színészi játékot a bemutatón értetlenség fogadta, hiszen valóban bábszerűnek hatottak a karakterek. Ennek oka az, hogy Dreyer szerint az igazi pillanatokra tartogatta a valódi színészetet, a többit szándékosan adatta elő ebben a stílusban. Ez nekem már a Vétlen Baltazárban sem jött be, akkor inkább alkalmazzák a realizmus amatőr szereplőit, mint pl. Az algíri csatában.

Élmény

Elsőre meghökkentő volt, de végülis el tudom helyezni Dreyer filmjeinek sorában. Igyekszik témáit a maguk fontosságában megmutatni, és ebben jó munkát végez, mégha nem is túl életszerű. A film lassú, kopár, kemény - tulajdonképpen mondhajuk sallangmentesnek is. Nem tudom elítélni ezt a stílust, de szívesebben nézem a szemet és az agyat csiklandozó alkotásokat.

Érdekességek

Tartalom

Ferdinand (Jean-Paul Belmondo) megunja addigi kispolgári életét, és amikor egykori barátőjével, Marianne-nal (Anna Karina) találkozik, elszöknek délre (többek közt fegyverkereskedő gengszterek elől is menekülve). Előbb egy tengerparti viskóban húzzák meg magukat, ahol Ferdinand írogat, de ezt Marianne unja, ő élni szeretné az életet. A gengszterek rájuk találnak, de mindketten megmenkülnek. Elvesztik egymást szem elől egy időre. Amikor újra egymásra találnak, Marianne segtséget kér egy akcióhoz a fegyverkereskedők ellen. Ferdinand segít, de Marianne becsapta, neki már új pasija van, és csak a pénz kellett.

A film üzenetét talán annyiban is elmondhatnám, hogy Godard. A kis katonához és A megvetéshez hasonlóan a szereplők Godard szócsövei, és annyira szerteágazó gondolatokat közölnek, hogy nem is bírom egyiket sem igazán kiemelni, ami központi vezére lehetne a történetnek. Ez a történet önmagában nem is igazán fontos, csak Ferdinand és Marianne mondandói. Eleinte még úgy éreztem, Ferdinand afféle akadémikus, aki értelmezni próbálja az életet tudatosan, míg Marianna érzelmekkel megélni, de erre csak kb. a film közepéig voltak utalások, utána elvesztek. Mélyebb elemzésért el lehet olvasni az alábbi tananyagot.

Megvalósítás

Godard. Ahogy a tartalom, úgy a megvalósítás is nagyon... eklektikus? Még csak öt éve rendez Godard, de ez már a tizedik filmje. Én ugyan ebből csak hármat láttam, de egyértelműen felismerhetőek voltak benne; szinte konkrét jeleneteket emelt át korábbi filmjeiből, és persze a megvalósítással is hasonlóan járt el. Gondolatok tömkelege hangzik el a szereplők szájából, írásokból, képekből, rengeteg irodalmi, zenei, filmművészeti, képzőművészeti utalással megspékelve. Az utalások között gyakran felmerül Proust neve, és valóban, a jelenetek közötti kohéziós erő talán nem is más, mint a rendező tudatfolyama, annyira lazán kapcsolódnak. Egyébként meglehetősen abszurd hangvételű tud lenni a film (pl. reklámszlogenekben beszélő emberek), és egészen kedélyes.

Mint említettem, töménytelen gondolatot közvetít a film, és nemcsak párbeszédek által: a szereplők megszólítják a nézőt is, olvashatjuk, sőt láthatjuk, ahogy Godard épp maga írja le őket papírra, feliratok és festmények jelennek meg, dallamok csendülnek fel, amit akár meg is magyaráznak nekünk "helyben". Az sem mellékes, kik szólalnak meg, ugyanis többen is önmagukat adják vagy legalábbis önmagukhoz közel álló karaktert: Ferdinand szerepét nem véletlenül játsza Godard első filmjének, a Kifulladásig főszereplője, Belmondo, ahogy Anna Karinának sem ez az első filmej Godard-ral. Nem mellesleg, Godard és Karina ekkor élték házasságuk végnapjait, ez szintén része a filmnek (mégha erről nem is tudhatunk a filmből). Van még itt humorista, jordán hercegné, magyar menekült (a Kifulladásig Kovács Lászlója, akit a valósi menekült Szabó László alakít), filmrendező.

Élmény

Godard. A film pörgős, váratlanul másik helyszínen és jelenetben találjuk magunk, de valamennyire követhetőek az események. Viszont a gondolatokat nehéz ilyen ütemben követni, egyszeri megnézés nem ajánlott. A központi vezérfonal hiánya miatt egy fokkal kevésbé nézőbarát, mint A kis katona, de sokkal kevésbé tántorít el a mozitól, mint a Kifulladásig.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean-Paul Belmondo (Kifulladásig), Anna Karina és Szabó László (A kis katona), Jean-Pierre Leaud (400 csapás)

Tartalom

Egy monte-carlói nyaraláson ismerkedik össze a frissen megözvegyült, angol arisztokrata egy régi ismerős úriasszony ifjú, ártatlan társalkodónőjével. A férfi néha szeszélyesen gorombvá válik, de hamr egymásba szeretnek és összeházasodnak még az üdülés ideje alatt. A nyaralást mézeshetek követik, majd irány a Manderley-birtok, amit még erősen beleng az előző, vízbefúlt asszony emléke. Különösen a házvezetőnő (Judith Anderson) ellenséges az új Mrs. de Winters-szel, aki amúgy is teljesen megszeppent, de a férjével nem tud erről beszélni , mert valahányszor szóba jön előző felesége, Rebecca, mindig komorrá válik és elmenekül. Az első fordulat akkor következik be, amikor megtalálják Rebecca holttestét, holott őt már elvileg eltemették...

Hitchcocki filmként nem kell üzenetet keresni a filmben, a történet mélyebb rétegét a karakterek és a helyzetek mélységei jelentik. A második Mrs. de Winters és a házvezetőnő kivételével többen is új megvilágításba kerülnek, amikor fény derül a titokra. Erről többet nem mondhatok anélkül, hogy leleplezném a rejtélyeket ;)

Megvalósítás

Még érződik rajta a némafilmek vizuális eszköztárának hatása, sok a fény-árnyék játék, a bevezető képsorokat mintha Murnau Virradatából vették volna. Az arisztokrata ház belseje pazar, ahogy lángolása is - nem is kevés pénzből készült a film. Azt hiszem erre bukok, az Amadeus-t is az eddigi leglátványosabb filmnek tartom. A házvezetőnő és Mrs de Winters beszélgetési gyakran intim közelségből láthatóak, ettől ijesztőbb lesz, szinte nyakunkon érezzük a lehelletük. A zene a Pszichóéra emlékeztett, hozzá tudott adni a feszültséghez.

A film során egyszer sem hallhatjuk a második Mrs de Winters nevét - ezzel is érzékeltetve kiszolgáltatottságát. A film vége bővelkedik fordulatokban, amikor azt hisszük, ennyi volt, akkor kapunk egy újabbat. Majd még egyet. Persze ezek nem a mai értelemben vett áll-leesős fordulatok, de mindenesetre így is más megvilágításba helyezik a történteket. A film igazi erénye természetesen a feszültség, ami itt viszont egyáltalán nem egy bűntényből adódik, hanem a szereplőkből és Rebecca mindent megmérgező emlékéből.

Élmény

Látványos, remek hangulatú, fordulatos film sok feszültséggel és néhol kreatív képi világgal. Mai szemmel az alaptörténet talán már sablonos, és a fordulatok sem iagzán felelnek már meg a kor elvárásainak, de érezhető rajta Hitchcock keze. Unni nem untam, de olyan nagyon nem is hatott meg.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Judith Anderson (Valakit megöltek, Tízparancsolat), George Sanders (Mindent Éváról, Itáliai utazás), Melville Cooper (Robin Hood kalandjai)
- Joan Fontaine valójában de Havilland-lány, Olivia de Havilland testvére. Ők az egyetlen testvérpár, akik mindketten elnyerték az Oscar-díjat. Ezen felül a magas életkorban is osztoztak: Joan 2013-ban halt meg 96 évesen, Olivia még életben van, 99 éves.
- Bár nem egyedi, hogy a rendezők aljas húzásokkal érik el a megfelelő színészi játékot, Hitchcock azért elég gonosz volt: hogy erősítse a második feleség karakterének kisebbrendűségi érzését, az őt játszó színésznő önbizalmát is rendre támadta.
- Selznick, a mindenható producer (King Kong, Elfújta a szél, A harmadik ember) olyannyira beleszólt a forgatásba, hogy több jelenetet újraforgatott. Emiatt alakult ki Hitchcock azon sítlusa, hogy igyekszik vágás nélkül, minél kevesebb felvétellel dolgozni, hogy kiküszöbölje az esetleges manipulációt.
- És a szokásos Hitchcock-cameo:

Tartalom

Amerika egyik déli államában járunk az 1930-as években a "halálsoron", azaz a halálraítélt raboknak fenntartott börtönrészlegben. Hatalmas, de jámbornak tűnő elítélt érkezik, aki kézrátétellel meggyógyítja az egyik őr, Paul (Tom Hanks) gyulladását. John, a gyógyító rab képes gyógyítani, illetve képes gondolatokat átvenni és átadni. Több csodát is végrehajt az amúgy emberséges hangulatú siralomházban, csak egy-egy gonosz rab és őr okoz konfliktusokat. Eljön azonban a nap, amikor Johnnak is meg kell halnia olyan gyilkosságért, amit nem is ő követett el...

Észrevételem szerint két metaforával dolgozott a történet: az egyik a halálsor mint az élet, hiszen mind a halálunkra várunk, e tekintetben nincs különbség a rabok és az őrök között. A másik, misztikusabb vonal John személye, aki afféle Jézusként elűzi a rosszat, bár meg nem váltja a bűnözőket. De ő túl egyszerű, ellenben Paullal, akinek sokkal nagyobb a dilemmája: engedheti-e John kivégzését, aki egy csoda, vagy áldozza fel érte munkáját, szabadságát?

Megvalósítás

A remény rabjaihoz hasonlóan szépek a képek, erősen színesek, bár ritkán érdekesek. Visszaolvasva a róla írt élményeimet, ugyanazt tudom itt is elmondani: nem nevezhetem giccsesnek, mégis annak érzem, főleg a tartalma miatt.

A természetfeletti megjelenése ár önmagában is meseszerűvé teszi a filmet, és ezen tovább rontanak a valószínűtlen karakterek, akik az 1930-as évek déli államaihoz (vagy akár A remény rabjaihoz) képest meglepően jól bánnak a foglyokkal és a feketékkel. Mindenki egy szent, kivéve a gonoszokat, akik velejéig romlottak. Pedig sokkal jobb lett volna, ha az ügyvédének igaza lesz, és John valóban gyilkos, vagy ha Percy jó útra tér valamikor a film közepe tájékán és nemcsak megjátsza magát.

Élmény

Mégha más is valamennyire a témája, teljesen A remény rabjai utánérzése lehet az embernek mind a film stílusa miatt, mind a tartalom miatt. Úgy érzem, ezúttal már jobban sikerült a megvalósítás, de a valóságtól sokkal jobban elrugaszkodott, a történetnek pedig annyira nincs mélyen kidolgozott mondanivalója, hogy ez elnézhető legyen. A legfájóbb talán mégis az, hogy ellentétben a Titanic-kal, nem képes átadni a halálfélelmet, ami elengedhetetlen lenne a kivégzesek előtt állva.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Tom Hanks (Forrest Gump, Toy Story, Ryan közlegény megmentése), Bonnie Hunt (Toy Story 3), James Cromwell (Szigorúan bizalmas), Jeffrey DeMunn és William Sadler (A remény rabjai), Barry Pepper (Ryan közlegény megmentése), Brent Briscoe (A sötétség útja, A sötét lovag - Felemelkedés), Harry Dean Stanton (A keresztapa II), Gary Sinise (Forrest Gump)
- Doug Hutchison (Percy) 2011-ben, 50 évesen feleségül vette 16 éves tanítványát. Persze azóta elváltak...
- A villamosszéket természetesen a székes kínzások nagymestere, egy fogorvos találta fel, igaz épp ellenkező szándékkal, ő csak humánusabbá akarta tenni a kivégzéseket. 1890-ben alkalmazták először és 2013-ban utoljára az Egyesült Államokban, de néhány államban elviekben még van rá lehetőség. Az Egyesült Államokon kívül még a Fülöp-szigeten volt használatos az 1970-es évekig.
- A filmben szereplő film egy Ginger Rogers-Fred Astaire komédia, a Frakkban és klakkban, amely két magyar színmű filmes adaptációja.