Cselekmény: ...avagy "apró játékok". 1920 környékén járunk egy kis faluban, ahol a kétgyermekes Je (Zsuan Lingjü) kreatív játékokat készít azzal a meggyőződéssel, hogy kínai gyereknek nem külföldi tömeggyártott játék kell, hanem hazai. Eközben tiltott szerelem köti össze Jüannal, az egyetemistával, aki legszívesebben megszökne a nővel, aki viszont ellenáll vágyainak és otthon marad építeni az országot, míg Jüantól azt várja, hogy végezze el külföldi tanulmányait, majd hazatérve gazdagítsa Kínát. Eltelik egy év, a környék háborús övezetté válik, Je megözvegyül, totyogó kisfiát pedig emberkereskedők rabolják el...

Téma: Csak az menti meg attól, hogy ócska propagandafilm legyen, hogy Je karaktere kellően nagy változásokat él meg és kellően nagy változásokon megy át.

Tartalom: A cselekmény bő tíz évet ölel fel, így kellően tartalmas, pedig elég sok mindent még így is a képzeletünkre bíznak: Je betegeskedik és férje nagyon aggódik miatta. Részéről nagy a szerelem, de senki se érti a faluban, miért ment a sokkal jobb férjet érdemlő Je hozzá. Arról se tudunk meg semmit, hogy hogyan és milyen szerelem alakult ki közte és egy városi egyetemista között - mindenesetre a kényszerű szakításuk így is tragikus és átélhető: egyrészt Je foglalt, másrészt hasznosabbak a népnek, ha Je marad, míg Jüan külföldre megy. Az érzelmi kaland következő epizódja Je férjének halála és kisfiuk elrablása, ami viszonylag rövid, így nem is különösebben hatásos. Eltelik tíz év, Je kislánya (Li Lili) felnő és ezzel Je kissé háttérbe szorul energikusabb lánya mellett, erre a szakaszra összpontosul a humor és a propaganda nagyja, erről egyrészt később, másrészt csak módjával, mert nem spoilerezem. Végül összefutnak a szálak, amiben Je a tömeget és a nézőt is buzdítja a harcra, de erről megint nem beszélhetek bővebben. Visszatérve a középső harmadra, amelyben Je lányáé lesz a főszerep, itt van humor (nem túl kifinomult, viszont meglepően pajkos) szerelem, valamint ekkora érkezik meg a háború, így kapunk harcjeleneteket és tragikus halálokat. Ami a propagandát illeti, már a kezdetektől jelen van Je karakterében, aki a gonosz külföldiek helyett a hazait részesíti előnyben és azt hiszi, elég akarni, összefogni, küzdeni, és akkor bármit el lehet érni, ezzel maga elé helyezi a közösséget. Lánya már militánsabb, amit a helyzet hoz magával: megérkezett a háború a környékre, így harcolniuk kell az ellenséggel (a politikai okokból meg nem nevezhető Japánnal), nem elég az országot építeni. Egy harmadik, nagyon mellékesen megjelenő téma szociális, ld. betegségek, éhezés, szegénység, gyerekrablás, koldulás - ellentétben a város nyugatias fényűzésével.

Forma: Egész líraian indul a patakokon napfényben úszó csónakokkal, egy írás a Virradathoz hasonlítja, adom. Ezután formailag kissé leül és a drámára kerül a hangsúly, amíg nem érkezik el a háború. Mondhatnám, hogy egész korrektek a harcjelenetek, de azzal megcsúfolnám az 1920-as évek háborús filmjeit. Főleg a durván díszletszerű vagy rajzolt hadigépek kiábrándítóak, de mivel állandóan párhuzamba vannak állítva a játékokkal, talán tudatos döntés volt ilyenre stilizálni őket. Az utolsó harmad meglepően erős az addigiakhoz képest, sokkal jobban érződik az expresszionizmus hatása, pl. az E/1 nézeteken. A fő ereje Zsuan, aki viszonylag természetesen játszik (bár az Istennőben nem így láttam) és van akkora karizmája, hogy bele tudtam szeretni a propagandaszövegei ellenére is. Az ő karakterének személyes tragédiái adják a film lelkét.

Élmény: Az utókor ismeretében ez szintem semmiben sem különbözik a kommunista propagandafilmektől, pedig itt még ironikusan a Kuomintangot ("köztársaságpártiak") éltették. Ha nem Je lett volna a középpontban, akkor kb. a Dalu színvonalát ütötte volna meg a néhány ügyesebb formai megoldás mellett is.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Zsuan Lingjü (Istennő)
  • Li Lili (Dalu)
    
• A filmben elhangzik 1932. január 28-a: Sanghaj ekkor nemzetközi felügyelet alatt állt, de a a japánoknak már nagyon viszketett a tenyere, hiszen részben már hadban álltak Kínával és végül kiprovokálták az erőszakot. Közel húszezer civil esett áldozatul a harcoknak és egy teljes városrész elpusztult a néhány nap alatt. Végül mindkét félnek ki kellett vonnia csapatait, de mint tudjuk a történelemből, Japán pár év múlva visszatért.

Cselekmény: ...avagy Csameko egy napja. Itt a reggel, ébredezik a természet, felébred Csameko is, az iskoláslány. Felöltözik, megmosakszik, megreggelizik...

Téma: A továbbiakban sem történik nagyon más, de ez csak egy hétperces animáció. Ha van értelme, akkor az kedvcsináló a mozihoz; ha "nincs értelme", akkor illusztráció. Talán lehet értelmezni kora társadalmi kontextusában is, hiszen javában dúlt a gazdasági világválság Japánban is, ami az ország 1932-es fasizálódásának egyik fő elősegítője volt.

Tartalom: Amennyiben nincs különösebb célja, akkor illusztrációról ebszélhetünk, ez ugyanis egy 1919-ben nagy sikert aratott dal 1929-es feldolgozása, ehhez rittyentett az animátor egy rajzfilmet. A társadalmi kontextus azért ugrott be, mert Csameko tökéletesen engedelmes (fasizmus?) és van bőven mit ennie (gazdasági válság?). De valószínűbb a filmezéshez kedvcsinálás, hiszen eleve olyan csodálatos dolgok elevenednek meg, amik elbűvölhették a korabeli gyerekeket, van benne egy Chaplin-utalás, a végén pedig konkrétan mozirészleteket láthatunk és Csameko áradozik az élményről. Humoros akar lenni, de ez a humor nagyon avítt és gyermeteg, de persze ekkor még működhetett.

Forma: Mivel egy dalt illusztrál a film, végig egy gyerek énekét hallhatjuk, ami mérsékelten kreatív, mert időnként pl. ütemet tud váltani. Érdekesség, hogy ez nem hangosfilm, a dalt párhuzamosan játszották le a némafilm vetítésével. A rajz nem túl kifinomult, emlékeztet a Namakura Gatanára, viszont nem fél élni az animáció nyújtotta határtalan lehetőségekkel és szabadon játszik a vonalakkal életre keltve tárgyakat - ebben a korai amerikai szürrealista rajfilmekre emlékeztet. A végére még tartogat egy meglepetést, hiszen konkrét filmhíradórészlet jelenik meg, ami nem rajzolt.

Élmény: Nem vagyok oda az efféle rajzfilmekért, de azért elnéző vagyok velük a koruk miatt. Végülis van benne kreativitás, nem unalmas, csak hát öreg. Egyszer meg lehet nézni, főleg, ha valakit érdekelnek százéves japán slágerek. Csak nem látom be, hogy miért ez lenne az év legjobb kelet-ázsiai filmje, amikor ott van a Tokiói kórus.

Érdekességek

• A filmben szereplő Lion fogkrém létező márka - és bizonyára reklámfogás volt.
• A filmhíradórészletben Hitomi Kinue atléta szerepelt, aki olimpiát nyert első japán nőként 1926-ban és 1930-ban is, de tüdőgyulladásban elhunyt 24 évesen, még 1931-ben.
• Az éneklő kislány Hirai Hideko 1918-ban született  - és 103 évesen még életben van.

Cselekmény: Fantomas, a hírhedt bűnöző az álcázás nagymestere, most éppen professzornak öltözve jut be egy úri hölgyhöz és veszi el ékszereit. Eközben legfőbb ellenfele, Juve felügyelő (Edmund Breon) és annak újságíró társa, Fandor épp egy másik arisztokrata, Lord Beltham eltűnésének ügyében nyomoznak. Holttestét épp annak a férfinak a lakásában találják meg, aki Lady Beltham (Renee Carl) szeretője lett - és aki nem más, mint Fantomas. Bár rajtaütésszerűen letartóztatják, Lady Beltham segítségével megszökik a börtönből. Fantomas megpróbálja eltenni Juve felügyelőt láb alól: előbb egy kikötőbe csalja, de onnan sikerül elmenekülnie, majd egy kígyót rejt a hálószobájába, de az állattal is sikeresen megbirkózik főhősünk. Lady Belthamot követve Juve és Fandor eljutnak egy villába, amit váratlanul Fantomas rájuk robbant. Fandor túléli a robbanást, Juve azonban nem...

Téma: Egyes írások egészen messzemenő következtetéseket tudnak levonni Fantomas karakteréből a kor társadalmának kontextusában, de szerintem ez csak annyira állja meg a helyét, mint mondjuk a Bosszúállókat elemezni a mai kor tükrében. Mindenesetre az igaz, hogy Fantomas valamiért a szürrealistákat megihlette. Számomra ez csupán egy szórakoztató horror(?)film.

Tartalom: Ez egy ötrészes filmsorozat, mindegyik részben egy vagy több bűncselekmény áll a középpontban, de lazán összefüggenek. Egyszerre tudnak túlbonyolítottak és gyermetegek lenni; Fantomas névjegye elsősorban az, hogy át tud vedleni más karakterekké. Juve rendre lefüleli Fantomas-t, aki viszont a végére mindig megszökik. Lady Beltham karaktere érdekesebb, mert ő kezdetben tettestársa Fantomas-nak, de később elborzad bűneitől. Ezzel a komplexitásával előképe A vámpírok Irma Vepjének. Juve és Fandor karakterei egysíkúak, Fantomas előnyére írják kegyetlenségét, aki könnyedén végez bárkivel. Emiatt néhol egészen horrorisztikus tud lenni a hangulat (nem spoilerezem el, de a harmadik rész rejtélye pl. simán beleférne mai filmekbe is). Humor nincs, drámaiság kevés, a fordulatok és az izgalmak dominálnak némi akcióval, ugyanakkor ezek messze nem annyira kreatívak még általában, mint pl. A vámpírokban.

Forma: Kiforrott némafilm, a feliratok minimálisak, van bőven vágás, ugrások nézőpontok és helyszínek között, a kamera viszont alig mozog és ritkán vesz fel szokatlan szögeket. Egyéb trükkök sincsenek, talán az elején volt egy Juve gondolatait kifejező áttűnés, ha jól emlékszem. Gondolom a költségvetés sem lehetett túl magas, mert felismerni véltem ugyanazt a szobát több funkcióban. Színekkel a korabeli viszonyoknak megfelelően csak az estét érzékeltették kékre festve a filmet, fényekkel egy-két alkalommal csináltak szokatlant, ha fényforrást kellett imitálni, de nem játszottak vele. A színészek karaktereikből adódóan nem voltak izgalmasak.

Élmény: Sokat elmond a filmről, hogy számomra a legizgalmasabb részek a százéves párizsi utcaképek voltak a valódi járókelőkkel, közlekedési eszközökkel, épületekkel. Ez nem a film hibája, de hát mégiscsak eltelt száz év. A vámpírok azért már jobb film.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Edmund Breon (A vámpírok, Forever Amber)
  • Renee Carl (A vámpírok, Az alvilág királya)

Cselekmény: A túlsúlyos Piroska egy kórházban dolgozik, nagyjából elégedett az életével, bár nem túl izgalmas. Férje állandóan fogyókúrára fogná és már inkább csak egymás mellett élnek, mintsem együtt. Egy alkalommal Pál Adrienn nevű beteget visznek a kórházba; Piroskát felzaklatja a név, mert bár a beteg nem az, akire gondolt, Pál Adrienn legkedvesebb barátja volt alsóban. Azóta teljesen megfeledkezett róla, így aztán nekiindul felkutatni, de egykori osztályfőnöke szerint Adrienn rossz kislány volt, egyáltalán nem olyan, mint amire Piroska emlékszik...

Téma: Én azt szűrtem le a történetből, hogy Piroska gyerekkori barátnője utáni kutakodása közben sikerül kimozdulnia a jelenlegi, üres holtpontjáról, ennél többet, egyetemesebbet nem. De most átadom a szót a rendezőnek:

Pál Adriennben az emlékezet relatív, szubjektív működése, illetve a mások általi elfogadás, hogy mások hogy látnak minket, mi hogy látjuk magunk. Piroska személyiségfejlődése, az hogy hogyan tanulja meg elfogadni önmagát, hogy a modern társadalmak mennyire nem képesek elfogadni a halál és a betegség létezését, s mindemellett az emlékezet szubjektivitásának és relativitásának kérdésköre is...

Tartalom: Eltelik talán fél óra is, mire Pál Adrienn szóba kerül; addig Piroska kiüresedett életét ismerjük meg: munkája lélekölő, hiszen egy elfekvőben dolgozik, élettársával elhidegültek egymástól, unottan nézi a mozifilmeket is. Egyetlen öröme és hobbija az evés. E testiség túlhangsúlyozása ellentétben áll a sivár lelkivilággal, amit a Pál Adrienn nevű beteg érkezése kavar fel, ami eszébe juttatja Piroskának a boldog(nak gondolt) gyerekkorát. Ez a történet második szakasza, amikor elkezdi körbejárni azokat az ismerőseit, akik tudhatnak valamit Adriennről, de ők vagy nem vagy máshogy emlékeznek Piroskára és Adriennre. Itt egy pillanatra megemlíthetjük, hogy a jellegzetesen kelet-európai megnyilvánulások (az eü. dolgozók, a felügyelő pedagógus, mi lett az osztálytársakból... stb.) valószínűleg kimaradnak a kívülállóknak. A harmadik szakaszra érik be a keresés eredménye, de ezt nem spoilerezhetem el; legyen elég annyi, hogy Piroska élete érdemben nem változik ugyan, de elindul egy pozitív folyamat. A történet érzelmi hangulata is egyhangú: drámaisága nem felkavaró, humora nem harsány.

Forma: És ilyen a külcsín is, a színek fakók, a díszlet minimalista és rideg, kevés az ember (Piroska általában egyedül van a térben), a fény tompított, zene nincs, vagy a van is, nagyon nem illik a hangulathoz. A film viszonylag lassú és hosszú, ezt nem szerették a kritikusok, de én nem éreztem problémának, 130 perc nálam viszonylag rövidnek számít :D A színészek rendben vannak, vagy amikor nem, az nem az ő hibájuk. Kiemelendő a főszereplő, aki teljesen amatőr. Igaz, pont kifejezéstele karaktert kell hoznia, de állítólag a valóságban ennek pont az ellentéte.

Élmény: A film célja az volt, hogy semmilyen legyen, és ez a célját közel tökéletesen meg is valósította néhány nem túl jól sikerült jelenettől eltekintve. Ebből a szempontból jó, csakhogy emiatt nem is lett katartikus sem tartalmilag, sem látványra. Az izgalomra vágyó nézőkkel szemben nekem nem volt unalmas, a maga nemében egynek jó, csak igazából nem adott semmi olyan extrát, ami miatt érdemes lenne megnézni azon kívül, hogy magyar.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Horváth Ákos (Kontroll)

Cselekmény: 2003, a Harvard egyetem. A fiatal programozózseni, Mark az önnön nagyságukkal tisztában lévő zsenik leereszkedő arroganciájával alázza randiját, aki erre persze faképnél hagyja. A sértett fiú érzéseiből kiindulva összedob egy illegális, a hallgatólányok külsejét versenyeztető oldalt, ami akkora siker lesz, hogy felkelti két tehetősebb hallgató, a Winklevoss-testvérek figyelmét. Ők egy exkluzív közösségi oldalt akarnak létrehozni és Markot bízzák meg vele, akit viszont megihlet az ötlet és inkább saját weboldalt kezd összedobni szobatársával, Eduardoval. Winklevoss-ék persze később perre mennek, de a legjobb barát Eduardoval is megromlik a viszony...

Téma: Ez tipikusan az a film szerintem, amibe sokkal többet látnak bele a kontextus ismeretében, mint amennyit mond. Már a történet legelső percében elhangzik, hogy a kapcsolatoknak óriási szerepe van az érvényesülésében, a továbbiakban pedig az a fajta üzleti mentalitás kap teret, ami talán legjobban  előremenekülésnek lehet hívni. A végszó szerint pedig a törtetők elveszítik kapcsolataikat.

Tartalom: A cselekmény lineáris ugyan, de két per során látjuk kibontakozni visszaemlékezés formájában, ami egyrészt lehetőséget ad több narrátorra (de nem több nézőpontra), másrészt az érintettek kommentárjára. Ugyanakkor gyakorlatilag alig történik valami, javarészt vitatkozó embereket látunk. Az egyik legfontosabb része a cselekmények az első jelenet párbeszéde, amiből kiderül Mark motivációja (a jobb életet kapcsolatokon keresztül elérni), illetve hogy a kapcsolatok neki csak eszköz és nem érték, de azért a végén mégis kiderül, hogy neki is van szíve, ezért aztán előszeretettel vonnak párhuzamot közte és az Aranypolgár között. Mark látványosan szembenáll a régi renddel, amit a lovagias Winklevoss-testvérek képviselnek és a hagyományos utakat követő Eduardo. A siker megjön, ám az ára a barátok elvesztése. Szerencsére kellemesen elegyedik benne a dráma, humor és izgalom. Megjegyzés: Ez egy valóságon alapuló fikció, tehát felesleges azon pattogni, hogy mennyire valós.

Forma: Pörgős. Nagyon. Ami érthető, hiszen nem történik semmi, ezért a vágással ellensúlyozzák az események hiányát az izgalom fokozása végett, ugyanakkor számomra ez már fárasztó volt, mint az Armageddon, főleg amikor bedobtak pár technikai kifejezést is. Képileg nincs nagy látványelem, inkább finomabb megoldásokkal dolgozik a jelenet hangulatának megfelelően, gyakran videóklipszerű formátumban. A színészek nagyjából rendben vannak, még ha a Markot alakító színész szinte teljesen kifejezéstelen is. A zenét szokás dicsérni, és én is nagyon elfogult vagyok a zeneszerzővel kapcsolatban, ennek ellenére zavarónak éreztem a túl hangos/karakteres zenét.

Élmény: Az efféle thrillerek nem a zsánerem, nem szerettem sem Az elnök embereit, sem a Spotlightot, hiába vannak mindegyikért oda a kritikusok. A sztori valamennyire dokumentálja a kort és a Facebookot, de nemmondd semmi újat vagy nagyon mélyenszántót. Amikor először hallottam a filmről 2010 környékén, meg voltam rökönyödve, hogy mégis hogyan lehet a Facebookról filmet készíteni. De sikerült, nem is rosszat, csak épp számomra nincs benne semmi kiemelkedő.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Rashida Jones (Agymanók)
  • John Getz (A légy)
  • Joseph Mazzello (Jurassic Park)
  • Caleb Landry Jones (Nem vénnek való vidék)
  • Josh Pence (A sötét lovag - felemelkedés, Kaliforniai álom)
• Max Minghella apja Minghella, a rendező
• A Harvard nem engedélyezte a területén a forgatást, mert annak idején a Love Story nagy károkat okozott a a parkokban. A főcímet ennek ellenére részben ott vették fel belopózva.
• Ha messze is van a megvalósítástól, komoly utalások történtek arra, hogy készülhet egy folytatás is.
• Szórakoztató a korabeli, 2010-es kritikákat olvasni, hiszen azóta a Facebook sokkal nagyobbra nőt nem csak felhasználói számában, hanem társadalmi jelentőségében is. A film vége félmilliárd felhasználóval és 25 milliárdos értékkel próbált felvágni, azóta mindkét szám megsokszorozódott.
• És akkor nézzük a Facebook valódi történetét: Mark (1984-) már kamaszként programozózseni volt és már 2003-ban is készített közösségi oldalt, mielőtt 2004-ben elindította volna a Facebookot. Otthagyta az egyetemet másodévesen, de 2017-ben kapott tiszteletbeli diplomát. A Winklevoss-testvérek 2004-ben pereltek, 2008-ban a Facebook végül peren kívül fizetett nekik. Eduardoval 2005-2009 között zajlott le a pereskedés és szintén megegyezéssel zárult. Mark 2003 óta jár jelenlegi feleségével.
• Eduardo (1982-) brazil, akit valóban azért kényszerített ki Mark a Facebookból, mert lassúságával akadályozta a gyors terjeszkedést. Különféle befektetései vannak azóta is.
• A Winklevoss-ikrek (1981-) is befektetők maradtak, a 2008-as olimpián 6. helyet szereztek evezésben.