Valamikor 2014 őszén határoztam úgy, hogy filmes műveltséget szerzek. Négy oldal listáinak első 100 filmjének vettem a közös keresztmetszeteit, ami 70 filmet jelent a népszerűség, a tömegízlés és művészi szempontok nyomán. Minden mozizás után kritikákat és infókat olvastam az adott filmről. Természetesen a fő forrás a Wikipedia volt, de mindig kikértem Roger Ebert véleményét is - ugyanakkor igyekeztem mindig csak a saját véleményemet írni, és ahol esetleg nagyon nem egyezett a közmegegyezéssel, ott ezt jeleztem. Persze nem vagyok filmesztéta, azt írtam, amit láttam; bizonyára sok minden elkerülte a figyelmem, és sokat ronthatott vagy javíthatott az ítélkezésemen a személyes preferenciám.

Mit tanultam? Sokat és semmit. A Wikipediának köszönhetően megismertem sok színész és rendező nevét, és kicsit beleláthattam a kulisszatitkokba, illetve hogy mennyire nehezen és gyakran esetlegesen készül el egy mára klasszikussá vált alkotás. A sok klasszikus ismerete megkönnyítette felfedezni a hatásokat, utalásokat, hasonlóságokat. Minél több filmet láttam, annál könnyebben látom, hogy "hé, ezt már volt az 50 évvel korábbi xy-ban is." Viszont most sem tudom megmondani, miért van az, hogy egyes filmeket egekig magasztalnak, noha én nem érzek bennük semmi különlegeset. Azt is vártam, hogy meg fogom érteni, mikor jó egy színész, de néhány kirívóan rossz példától eltekintve ritkán vettem észre színészi teljesítményt.

Milyen filmek tetszenek? Azt hiszem, a közös pont bennük az volt, hogy a történet végére nagyon erős csúcspont került, és eddigre mind tartalomban, mind technikailag egyre absztraktabbá váltak, a téma pedig alapvetően egzisztencialista. Nagyon sokat számított, ha egy technikai megoldást a film következetesen végigvitt; nem elég egy-egy jó beállítás, mert azt önmagában hamar elfelejtheti a néző. Csak úgy adhat plusz jelentést a film képi világa, ha felfogtatja magát a nézővel. Pl. ha végig éjszaka van egy filmben és csak a végén süt ki a nap, az ha nem is tudatosul, érzékelhető. Ha csak gyakrabban van éjszaka mint nappal, akkor nem.

Ajánlások, toplisták

Abszolút kedvencek:
M (Lang, 1931)
2001: űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
Apokalipszis most (Coppola, 1979)

Fiatalabbaknak ajánlott:
Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
12 dühös ember (Lumet, 1957)
400 csapás (Truffaut, 1959)
Chihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)

Váratlanul jó:
Hófehérke (Hand, 1937)
Ének az esőben (Donen-Kelly, 1952)
A siker édes illata (Mackendrick, 1957)

Különdíjak:
Legdokumentumfilmebb: Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)
Legromantikusabb: Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
Legfájdalmasabb: Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
Legizgalmasabb: Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
Legfordulatosabb: Pszichó (Hitchcock, 1960)
Leggúnyosabb: Dr. Strangelove (Kubrick, 1964)
Legviccesebb: Egy nehéz nap éjszakája (Lester, 1964)
Legfélelmetesebb: Iszonyat (Polanski, 1965)
Legnyomasztóbb: Kínai negyed (Polanski, 1974)
Leglátványosabb: Amadeus (Forman, 1984)

Tartalom

Közvetlenül a második világháború után járunk (a film is 1946-os), katonák indulnak haza, ám jobban félnek attól, mi vár rájuk otthon, mint ha harcba kéne menniük. Félelmük nem alaptalan: a hátország megváltozott és ők is megváltoztak; nem folytathatják ugyanott, ahol abbahagyták egykor. Homer nyomorék, amit sem ő, sem környezete nem tud azonnal feldolgozni; Al már máshogy látja a világot és a munkáját, és az ebből adódó konfliktusok elől alkoholba menekül (bár nem biztos, hogy korábban sem volt nagyivó); Fred a hadseregben sokra vitte, ám a civil életben nem ér sokat a tudása...

És tulajdonképpen erről szól a film, ennél nem is kell feltétlenül mélyebb jelentésnek lennie a történet mögött. Józanul gondolkodó felnőtteket látunk, és ez pont jókor jött A sötét lovag - felemelkedés után. Teret kap a háborúellenesség, a hazatérő veteránok elleni ellenszenv, a testi-lelki sérülések, de mindenekfelett a szeretetteljes türelem, amivel a családok és barátok viseltetnek egymás iránt.

Megvalósítás

Néhány deep focus-os jeleneten kívül inkább szappanoperaszerűnek tűntek a beállítások. A fő hangsúly a történeten volt, és ezt ritkán igyekeztek technikailag is alátámasztani. Ilyen jelenetek voltak a filmvégi esküvő, Al és Fred elbeszélgetése vagy Homer ráförmedése húgára.

A Forrest Gump is érintette szőrmentén a témát, és ott is volt egy nyomorék veteránunk, akinek utómunkával radírozták le a lábait. Próbáltam rájönni, itt hogy sikerült így megcsinálni a csonkokat, mire kiderült, hogy a sérültet alakító színész valójában tényleg sérült katona, akinek nem volt színészi tapasztalata, csak önmagát kellett játszania. Kockázatos húzás, de elismerték alakítását (én nem :D). Ettől függetlenül övé az egyik legjobb jelenet, amikor barátnőjének a hálószobájában őszintén kitárulkozva megmutatja testét (ld. a fenti képet).

Élmény

Humoros, romantikus, őszinte, realista, bizakodó, és a hossza ellenére másokkal ellentétben nem éreztem unalmasnak. Eddig ez a kedvenc háborús filmem, noha nincs benne harc, viszont megmutatja a következményeit, vagy legalábbis egy részüket. Viszont kicsit terjengős lehet, hiszen ezt a lényegi mondanivalóját nagyjából elmondta a film első 15-30 percében, a többi mér csak ennek megerősítése, feldolgozása volt.

Érdekességek

- Myrna Loy (A dzsesszénekes), Hoagy Carmichael (slágerek),
- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Ray Collins és Erskine Sanford (Aranypolgár)
- A szereplők közül többen is viszonylag fiatalon, 50 éves koruk környékén hunytak el.

Tartalom

Nyolc év telt el az előző rész óta, Kétarc hősként tálalásával és Batman bűnbakként mutogatásával a szervezett bűnözésnek leáldozott. Batman visszavonulva él, kesereg a múltján. Eközben azonban titkos, anarchista mozgalom szerveződik a föld alatt, élükön a Batmanhez hasonlóan erős Bane-nel. A bugyuta anarchista szöveg természetesen csak álca, a valódi cél a város elpusztítása. Batmannek még egyszer utoljára szembe kell szállnia a gonosszal, hogy végre elengedhesse múltját és továbblépjen az előző részben elhunyt szerelmén és a szülei halálán... és Batmanen.

Fordulatos, de bugyuta történet, ahol ráadásul romanticizálják a háborúskodást, ami számomra elfogadhatatlan és undorító, mégha sajnos van is valós alapja mostanában a háborúk szükségességének. A történetnek alapvetően Batman jellemfejlődéséről kellene szólnia, de ahogy Az oroszlánkirályban, úgy itt sem látjuk igazán a folyamatot, egyszer csak ott vagyunk.

Megvalósítás

Természetesen a mai kor követelményeinek megfelelően látványos, és szerencsére Nolan igyekszik kerülni a digitális utómunkát is, ami egyelőre még nem olyan jó, hogy helyettesítse az élőszereplős kaszkadőrmutatványokat és verekedést. Van pár jelenet, ami kellőképpen hangulatos és erős, ilyen pl. a amerikai futball meccs, a rögtönítélő bíróság vagy az utolsó 2 perc, ahol gyors vágásokkal ugrálva a térben és időben bemutatják az események utózöngéjét.

A film nagy negatívuma a történet mellett az hogy az akció nem hagy teret és időt sem a karakterekre, sem a társadalmi folyamatok lezajlásának bemutatására - de ez az előző részben is így volt.

Élmény

Nyomasztóan negatív a tartalma miatt. Nem emlékszek, hogy bárhol máshol ennyire idealizálták volna az erőszakot, nem véletlenül tartják ezt a filmet fasisztának. És attól tartok, hogy ez a korszellemből adódik, nem szándékosan sikerült így.

Érdekességek

- Színészek, akikkel már találkoztunk korábban: Liam Neeson (Schindler listája)

Tartalom

1985. Marty ambíciózus kamasz, akinek családja alsó-középosztálybeli lúzerekből áll. Őrült tudóssal barátkozik (Christopher Llyod), aki épp elkészült időutazó gépének megépítésével. Megtámadják őket, Marty pedig menekülése során visszakerül 1955-be. Nem elég, hogy látszólag itt ragadt, de még az anyja is beleszeret, időparadoxont okozva ezzel és veszélybe sodorva Marty létét.

A vígjátékban a humor forrását a 30 év eltérései és hasonlóságai jelentik. Sajnos Az elveszett frigyláda fosztogatóihoz hasonlóan egy idő után már valószínűtlenül túlzó kalandokba keveredünk, és a lezárása kifejezetten rossz. Pozitívuma, hogy A nagy balhéhoz hasonlóan aprólékos pontossággal van felépítve a történet: minden, amit megtudunk 1985-ben, valamilyen formában visszaköszön 1955-ben.

Megvalósítás

Volt több ügyes megoldás is, ami elnyerte a tetszésemet (lásd pl. a képet alább, amelyen csak a szereplő kezének ökölbe szorításából utaltak arra, hogyan jut döntésre és hogy mi az), de szokás szerint nem volt uralkodó technika, ami végig jellemző lett volna a filmre és plusszt ad hozzá.

Nagy negatívum volt a színjáték, úgy érzem nagyon erőltetetten és túl gyakran próbáltak szélsőségesebb érzelmeket átadni.

Élmény

Élvezhetőbb filmre emlékeztem, de jó pár dolog egyáltalán nem maradt meg, ami felnőtt fejjel vicces volt, mint pl. Marty anyjának nyomulása saját fiára. Izgalmas és vicces, technikailag és érdekes egyes pontokon, de a történet még hagy kívánnivalót maga után.

Érdekességek

- Színészek, akikkel már alálkozhattunk korábban: Christopher Lloyd (Száll a kakukk fészkére)

Tartalom

A 29. századra a Földet ellepte a szemét, az emberiség elhagyta a bolygót. WALL-E típusú robotoknak kellene eltakarítani a szemetet, de mostanra már csak egy maradt. WALL-e neki tetsző tárgyakat ment meg a szemétből, pl. Rubik-kockát, növényt. Egy napon idegen robot érkezik a Földre, EVE, aki amint meglátja a növényt, az emberiséget szállító űrhajóra viszi a példányt, bizonyítandó, hogy a bolygó ismét lakható. Azonban nem mindenki akar visszatérni...

A történet alapvetése a szemétprobléma, ami már egyáltalán nem a jövő gondja. A másik fontos üzenet a fogyasztói lét kritikája, a túlzott függés a magunk teremtette világtól. A bibi ugyanott van ezzel, mint a Némó nyomában esetében: tök jó az üzenet, de csak felveti a problémát, nem mutat utat. A cselekményt WALL-E és EVE szerelme mozgatja, amitől egyrészt agybajt kapok, mert miért vannak egy robotnak emberi érzelmei (lásd még Csillagok háborúja), másrészt viszont a befejezés közel olyan meghatóra sikerült mint a Nagyvárosi fényekben.

Megvalósítás

A Némó nyomábanhoz hasonlóan látványos, csak itt nem a víz, hanem az űr a közeg (sajnos csak rövid ideig). Az elhagyatott Földön a rozsdaszínek dominálnak, az űrhajón az élénkebb színek letisztult stílusban, ezzel is érzékeltetve a kontrasztot. Nagyon kell figyelni, hogy az ember észrevegye a különlegesebb kameraszögeket, mert nem igazán vannak kihagsúlyozva, pedig több is van belőlük, csak túl gyorsan váltanak.

Érdemes még picit a hangokról beszélni, ugyanis emberi beszéd viszonylag kevés van a filmben, különösen az első felében, így a jobbfajta némafilmes filmeket idézi a történet. Egy pillanatra felcsendül még a 2001: űrodüsszeia zenéje is, illetve Auto a robotpilóta is egyértelmű utalás HAL-ra.

Élmény

A WALL-E animáció létére nnem követi a műfaj hagyományait, és nem olyan humoros, mint társai, de hasonlóan izgalmas. Ugyanakkor az ingerszegény első fele a filmnek WALL-E magánya miatt is inkább unalmas. Küllemben mindenképpen előrébb lépett, a témái azonban kibontatlanul maradtak.

Érdekességek

- Színészek, akikkel korábban már találkozhattunk más Pixar filmeken kívül: Ben Burtt (Csillagok háborúja, E. T., a földönkívüli), John Ratzenberger (Csillagok háborúja), Sigourney Weaver (A bolgyó neve: Halál)
- Stanton, a rendező itt is vállalt szerepet a Némó nyomábanhoz hasonlóan.