Cselekmény: Amir elismert filmrendező, de Kazahsztánban, szóval panelban él hétköznapi életet, házassága nem túl fényes. Épp készülő filmje némi botránnyal jár, ugyanis egyik vidéki, amatőr szereplőjét erkölcstelennek állítja be a szerep, amiért a család panasszal él. Amir művészi szabadsággal, illetve azzal védekezik, hogy már a moziknál van a film, túl nagy költség lenne megvágni mindet. Eközben fejben tervezi készülő filmjét hétköznapi élményeiből ihletet merítve...

Téma: Azt hiszem egy kicsit önmagamat szúrtam tökön, amikor távoli tájak filmjeit kezdtem el felfedezni, mert ahogy többször elhangzott már a blogon, külföldi számára gyakran nehezen dekódolhatóak a helyi kontextusok. Emiatt ezúttal sem tudom biztosra mondani, hogy nem vetíthető-e ki a történet a rendszerváltás utáni kazah társadalomra, az identitáskeresésükre, de több dolog is utal erre. Nyilvánvalóbb olvasat az önéletrajzi elmélkedés, a magánéletbeli és szakmai számvetés, bár nem látom, hova fut ki a gondolatmenet az elszántságot leszámítva, hogy folytatni kell.

Tartalom: A cselekmény gerince a hír, miszerint Amir anyja nagybeteg, ezért a fiú elindul autóval a városból vidékre. E valós gerinc másik eleme a házassága, amely láthatóan válságban van, ám felesége eltökélt a kapcsolat mellett. Nem teljesen egyértelmű mindig, hogy mi a valóság és mi nem, ezért kissé zavaros tudott lenni kezdetben, de az út során Amir álmodik, fantáziál, emlékezik. Az első ilyen motívum szakmai félelem a kommersz filmek sikerétől. A második Dosztojekvszkij, aki állítólag visszatérő múzsája a rendezőnek és erősen épít humorára - annyira, hogy több hozzászóló a filmet kifejezetten vígjátékként jellemezte; sajnos ez nekem nem jött át. Megjelenik a továbbiakban a vidék-város / hagyomány-modernitás ellentéte, egy készülő film jelenetei, a mongol örökség, a fennkölt dolgok hiábavalósága (holdraszállás vs tehénfejés), néhány közéleti aktualitás és a közös identitás alapjait jelentő szocializáció. A filmet a kazah filmeseknek ajánlja.

Forma: Ahogy említettem, egy-két kivétellel nincs formai különbség a valóság és fikció között, de még átmenet sem, így kezdetben kicsit zavarosnak tűnik minden. Egyébiránt a tegnapi filmhez hasonlóan itt is látszólag egyetlen egyszerű kamerával, különösebb technika vagy stáb nélkül dolgozhattak, ami jót tesz a személyességnek, de ne számítsunk sok formanyelvi eszközre.  Gyakori beállítás az autó nézőpontját felvenni és azon keresztül szemlélni a kazah tájakat, ezt leszámítva különösebb elvszerűséget nem figyeltem meg a beállításokban. Külön zene nincs, csak véletlenszerűen a háttérben. Színészi játék szintén nem nagyon van, a többség valószínűleg amatőr volt, főhősünk eszköztára pedig kimerül a szótlan bámulásokban.

Élmény: Akik dicsérik, azok a humorát szerették, sajnos én többnyire elsiklottam efelett, úgy látszik, nem sikerült ráhangolódnom. A Nyolc és félhez (1963) szeretik hasonlítani személyessége, rendezői számvetése miatt, ezt végülis el tudom fogadni, de akkor örültem volna, ha kicsit több a filmes utalás.

Érdekességek

• A filmben elhangzik Magyarország, amikor a rádióban a kazah identitás egyik alapját jelentő tatárjárásról beszélnek, Spalatói Tamás horvát főpaptól származik ugyanis az egyik első leírása a mongoloknak