Artúr filmélményei

Hímnem-nőnem (1966)

2015. december 24. 23:48 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Godard, Jean-Luc
Műfaj: -
Főbb szereplők: Jean-Pierre Leaud, Chantal Goya, Marlene Jobert
Megjelenés: 1966, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,7 pont
Előzetes: https://youtu.be/_XOgERm2rtA
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/himnem-nonem-masculin-feminin/movie-6179

Tartalom

Paul (Jean-Pierre Leaud) idealista munkanélküli, egy barátja ajánl neki állást egy magazinnál. A magazinnál dolgozik az énekesi karrierre vágyó Madeleine is, akit Paul hamar fűzni kezd, majd járni is kezdenek. Eközben élik a hatvanas évek párizsi fiatalságának életét: barátaikkal kávéznak, nyíltan beszélnek politikáról és szexről, aktivistáskodnak, moziba járnak.

A történetleírásból már látszódhat, hogy hamisítatlan Godard-filmmel van dolgunk. Alig van koherens történet, egyszerűen csak arról van szó, hogy a rendezőnek kell egy környezet gondolatainak elmondásához. A mondandó ezúttal a fiatalságot érinti, a huszasokat, akik már formálni akarják a világot (politikai és művészeti mondandó, újságírás), de még a hétköznap küzdelmeivel is alig boldogulnak (a párkapcsolatokkal kapcsolatos tézisek vagy ahogy az újságírói munkát Paul inkább kérdezőbiztosira cseréli, hogy megismerje a világot). Legalábbis azt hiszem valami ilyesmi lehet a téma, mert Godard-t továbbra is baromi nehéz megérteni egy nézésre.

Megvalósítás

Technikai megvalósításában nem találtam semmi különlegeset vagy figyelemre méltót. A leírások azt emelik ki, hogy természetes környezetben, különösebb stúdiómunka nélkül, kis stábbal forgatták le a filmet. 15 részre oszlik a történet, mindegyik külön címet kap felirattal, és ahogy A film története(i)ben, itt is játszadozik a szavakkal a felirat. A gyakori kérdez-felelek párbeszédek miatt kissé riportfilmszerű az egész.

A hangulat kissé szatirikusnak hat, Leaud mintha a későbbi tudálékos szerepét játszotta volna el A mama és a kurvából, amelyben korábbi szerepeinek üres paródiájává vált. Itt is úgy tűnik, nagy szavakat használ, de nincs mögötte egyelőre semmi tapasztalat. Nemcsak az epizodikusra szabdalt szerkezet miatt érzi az ember szétesettnek a filmet; állítólag Godard ezeket a jeleneteket a párbeszédekkel együtt mindig a forgatás előtti este jegyezte le. Sok a kulturális, popkulturális, politikai utalás, és egyetlen sikerélményem, hogy legalább felismertem a saját filmjeire tett utalásokat.

Élmény

Amikor már kezdtem azt hinni, hogy lassan képes leszek befogadni Godard-t és megfelelő magabiztossággal ültem neki a filmnek, újra rá kellett jönnöm, hogy a filmjei nem a magamfajta átlagnézőnek szólnak. Valahol mélyen érzem, hogy miről szólhat, de látványra érdektelen, a szövegeit pedig nagyon nehéz követni, és nemcsak nehézségük miatt, hanem mert viszonylag összefüggéstelenek.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean-Pierre Leaud (Négyszáz csapás, Bolond Pierrot, A mama és a kurva), Brigitte Bardot (A megvetés).

2 komment
Címkék: 1966 20. század Európa Franciaország 1960-as évek Nyugat-Európa Jean-Luc Godard 2 órás IMDB 8 Jean-Pierre Leaud Chantal Goya Marlene Jobert

Ne bántsátok a feketerigót! (1962)

2015. december 23. 22:14 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Mulligan, Robert
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Gregory Peck
Megjelenés: 1962, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 8,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/KR7loA_oziY
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/ne-bantsatok-a-feketerigot-to-kill-a-mockingbird/movie-35021

Tartalom

Scout és Jem kisgyerekek az 1930-as évek Amerikájának egyik déli államában. Apjuk, Atticus (Gregory Peck) ügyvéd, aki elvállalja a rászorulók jogi eseteit akkor is, ha nem tudnak fizetni. A gyerekek élik koruknak megfelelő életüket, amely játékkal és rejtélyekkel van tőle. Ilyen ijesztő misztikum pl. a közeli, rozoga ház, amelyben állítólag egy elmebeteg él ágyhoz kötözve. Jem a ház közelében lévő faodúban pedig rendszeresen talál új tárgyakat: egy órát, egy babát... stb. Eközben Atticus egy nemi erőszak vádlottjának lesz kirendelt védője, aki történetesen fekete, míg az áldozat fehér lány. A közhangulat természetesnek veszi, hogy Tom, a néger valóban megerőszakolta a Mayellát, a szegény lányt. Olyannyira egyértelműnek tűnik, hogy már a tárgyalás is bűnnek számít (nem is beszélve a "niggerbarát" védelemről), amikor egyszerűen meg is lehetne lincselni az elkövetőt. Szerencsére erre nem kerül sor, mert véletlenül a gyerekek épp a börtönnél voltak, amikor a tömeg igazságot akart tenni, és előttük nem akarták ezt megtenni. A tárgyaláson Atticus bizonyítja, hogy Tom nem lehetett az elkövető, de az esküdtszék így is bűnösnek találja a férfit, és Mayella apja is bosszút állna Atticuson...

Az világos, hogy a propagandisztikus film célja a rasszizmus elítélése, de mindezt nagyon szerencsétlenül teszi, amire nem mentség, hogy csak 1962-ben készült. A jók jók, a rosszak rosszak, és véletlenül sincs benne egy rossz fekete (pedig számomra a tárgyalás alapján egyáltalán nem volt egyértelmű, hogy Tom ártatlan). Ennél legalább egy lépéssel már továbbment az Amerikai história X, ahol a gyűlöletet általánosságban mutatták be rassztól függetlenül. De a propaganda mellett az is hatalmas hiba, hogy a film nem mutatja be ténylegesen, hogy miben nyilvánul meg ez az előítéletesség a mindennapokban, csupán a tárgyaláson sejteti, hogy létezik. Túlságosan fekete-fehér. A vége pedig kifejezetten zavarbaejtő, hiszen míg a tárgyaláson a problémát az jelenti, hogy a jog elbukik egy rasszista társadalom nyomására, addig a film végén a megoldást az hozza, hogy a jog elbukik egy másik csoport igazságérzetének a nyomására.

Megvalósítás

Minderre magyarázat lehetne, hogy az alapműben a gyerekek szemén keresztül látjuk a kisváros eseményeit, akiknek a felfogása nyilván korlátozott. A filmben azonban ennek mindössze annyi nyoma van, hogy egy gyermeki világot vázolnak fel nekünk a történet első felében, de nem az ő szemükön keresztül látjuk a világot. Mintha egy gyerekeknek készült kalandfilmet látnánk, amit egy órára félbeszakít egy tárgyalótermi dráma.

Számomra épp ez a kalandfilm rész tetszett: már a film felvezetője is erősen indít Jem kincsesládájának bemutatásával, a kalandok hangulata pedig horrorfilmekre hajazóan ijesztő, feszült, noha csak egy kis kukucskálás van benne. A tárgyalótermi részek gyengébbek voltak, néha a válgások/váltások is egészen kizökentettek a hangulatból, annyira nem sikerültek zökkenőmentesen. A gyerekszínészek hullámzóak voltak, ez megint nem szerencsés.

Élmény

Az eleje nagyon tetszett, visszahozta a gyerekkori kalandfilmek hangulatát, ahol a világ legfontosabb dolgai az utcában történnek és minden kicsit ártatlan. A vegyesen megítélt tárgyalótermi jelenet viszont nagyon lerontotta az egészet számomra, nem volt kellőképpen racionális és felépített, gyengének tűnő technikai hibák is becsúsztak, és összességében az egész film valamiféle idealisztikus álomvilág benyomását keltetette. Ha ez let volna a cél, akkor nem is annyira rossz, de mivel a témája a társadalmi kirekesztés volt, az egész picit komolytalannak hatott.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Gregory Peck (Római vakáció), John Megna (A keresztapa 2), Alice Ghostley (Diploma előtt), Robert Duvall (A keresztapa, A keresztapa 2, Apokalipszis most), Richard Hale (Ben-Hur), Dan White (Érik a gyümölcs, A gonosz érintése)
- Többen is negyvenes éveikben hunytak el a színészek közül: John Megna 1995-ben, Frank Overton 1967-ben, James Anderson 1969-ben.
- Még életben van: Robert Duvall (84), Mary Badham (63), Philipp Alford (67).
- Dill, a tudálékos kisfiút karakterét Harper Lee, az eredeti könyv szerzője gyerekkori jóbarátjáról, Truman Capotéről mintázta, és a regény ezen felül is számos önéletrajzi elemet tartalmaz.
- A filmben szereplő zsebórát Harper Lee ajándékozta Gregory Pecknek, a regényben nem szerepel.
- A számomra különösen kedves módszerrel küzdő, passzívan engedetlen polgárjogi mozgalom már az 1950-es évek elején megkezdődött, az első igazi eredményt azonban csak 1964-re sikerült elérni.

2 komment
Címkék: dráma 1962 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1960-as évek Észak-Amerika Gregory Peck Robert Mulligan 2 órás IMDB 8

Az Ambersonok tündöklése és bukása (1942)

2015. december 22. 15:14 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Welles, Orson
Műfaj: dráma, kosztümös
Főbb szereplők: Joseph Cotten, Dolores Costello, Anne Baxter
Megjelenés: 1942, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,9 pont
Előzetes: https://youtu.be/7W_ZBsxEBrA
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/az-ambersonok-tundoklese-the-magnificent-ambersons/movie-9507

Tartalom

Valamikor a huszadik század elején az arisztokratikus Amberson-család egy kisváros legtekintélyesebbje. Az örökösnőnek, Isabelle-nek udvarol Eugene (Joseph Cotten), de amikor részegen szerenádozna, átesik a nagybőgőn és Isabelle ezt sértésként éli meg, így végül egy másik férfi felesége lesz. Fiuk, George (Tim Holt) borzasztóan elkényeztetett gyerek, magáénak hiszi a várost és lakóit, és ez felnőttkorára sem változik. Báljukon megismerkedik egy lánnyal, Lucyval (Anne Baxter), akibe rögtön beleszeret, de annál jobban unszimpatikus számára a nő lovagja, akiről mint később kiderül, nem más mint a lány apja, a megözvegyült Eugene. Míg Eugene jól menő autógyárat épít, Ambersonék befektetései csődbe mennek, és amikor George apja meghal, nehéz anyagi helyzetbe kerülnek. Eugene újra udvarolni kezd Isabelle-nek, aki mindvégig őt szerette, ám George nem tartja helyénvalónak a dolgot, és ellenkezése miatt Isabelle lemond szerelméről. Nem sokkal később Isabelle meghal és a család végképp elveszíti mindenét; George kénytelen lesz fizikai munkát vállalni a városban, amely mára iparivá nőtt.

A film témája a nemesi múlt elmúlása és átlépés a modern korba. Elvileg ezt nosztalgikusan, a régi időket visszasírva teszi, de én mégsem éreztem, mert egyáltalán nem tüntették fel hibátlannak a múltat. George gyerekként terror alatt tartotta a várost és senki nem mert ellene tenni semmit, csak imádkoztak, hogy kapja meg a jussát. Szimbolikusnak tekinthető, hogy a régi rendet képviselő Isabelle és az új elitet képviselő Eugene nem lehetnek egymáséi. Sokkal konkrétabban kimondott idea volt Eugene és George beszélgetése, amelyben George szimplán gyűlöletből leoltotta az autót mint közlekedési eszközt, és Eugene annyiban igazat adott neki, hogy ugyan kétségtelenül nagy változást fog jelenteni az emberiség számára, de erkölcsileg nem biztos, hogy jót fog tenni.

Megvalósítás

Egy évvel később forgatták az Aranypolgár után, sok évvel A gonosz érintése előtt, és küllemében valahol a kettő között helyezkedik el. Híradószerűen indul a történet. Sok az árnyék, dinamikusan mozog a kamera, van példa bőven deep focus-ra (amikor a háttér ugyanannyira éles mint a közeliek), de szokatlan kameraszögekből kevesebb van és a tükröződéssel-torzítással sem játszottak annyit, mint korábban. Érdekesség, hogy a Nashville-hez hasonlóan itt sem bánta a rendező, hogy egymásra beszélnek a karakterek az életszerűség kedvéért. Ami mai szemmel már láthatatlan, hogy Welles szándékosan az akkori időkben régiesnek számító technikákat alkalmazott a hatás fokozása érdekében.

Sőt, ezzel együtt annyira részletesen ügyelt a huszadik század eleji korkép visszaadására, hogy a háttérben is pl. régi filmek plakátjait helyeztette el. Nemcsak a képi, hanem a tartalmi megvalósításban is igyekeztek a múlt és a jövő megosztottságát kifejezni: az események sosem a vásznon történnek, mindig csak beszámolókat kapunk arról a szereplők interpretációjában arról, hogy mi történt. Mindezzel együtt fontos megemlíteni, hogy majd' egy órányi anyagot kivágott a stúdió a filmből Welles tiltakozása ellenére is, így sok fontos jelenet kimaradhatott, amely más megvilágításba helyezhette volna mind a történetet, mind a film megvalósítását.

Élmény

A történet maga igazából nem hatott meg, bár eredetileg sokkal pesszimistább véget kapott (csak ahogy említettem, a stúdió kivágtt sok jelenetet, és colt amit újra is forgatott). Annyira látványos nem volt, mint az Aranypolgár, de nem is éreztem annyira émelyítően kapkodónak mint A gonosz érintését.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Joseph Cotten és Orson Welles (Aranypolgár, A harmadik ember, A gonosz érintése), Anne Baxter (Mindent Éváról, Tízparancsolat), Tim Holt (Sierra Madre kincse), Agnes Moorehead (Aranypolgár), Ray Collins (Aranypolgár, Életünk legszebb évei, A gonosz érintése), Erskine Sanford (Aranypolgár, Életünk legszebb évei)
- Dolores Costello (Isabelle) is gyerek sztárszínészként kezdte, nagymamája Drew Barrymore-nak.

2 komment
Címkék: dráma kosztümös 1942 20. század Amerika Amerikai Egyesült Államok 1940-es évek Észak-Amerika Orson Welles Joseph Cotten Anne Baxter IMDB 8 1 órás Dolores Costello

A rettenthetetlen (1995)

2015. december 20. 22:30 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Gisbon, Mel
Műfaj: akció, dráma, életrajzi, háborús
Főbb szereplők: Mel Gibson, Sophie Marceau, Patrick McGoohan
Megjelenés: 1995, Egyesült Államok
Hossz: kb. 3 óra
IMDB: 8,4 pont
Előzetes: https://youtu.be/nMft5QDOHek
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/a-rettenthetetlen-braveheart/movie-2092

Tartalom

1286-ban III. Sándor skót király trónörökös nélkül hal meg (44 évesen leesett a lováról), ezt pedig kihasználva az angol király, I. Eduárd (A wales-i bárdokból) igyekszik magának megkaparintani a skót trónt. Az ellene vívott harcban árván marad a még gyerek William Wallace (akit maga Gibson játszik, a rendező). Nagybátyja magához veszi és kiműveli; mire hazatér, Skócia már angol kézen van. Az angol gonoszságok közepette 1297-ben elveszíti szerelmét, ezért dühében rátámad a szülőföldjén állomásozó angol katonákra és végez velük. Eduárd távollétében fiára, a tehetségtelen (és meleg) II. Eduárdra hárul a feladat, hogy leverje a lázadást. Csakhogy az általános elégedetlenség élére állva egyre nagyobbra hízik a skótok addig belviszályoktól megosztott serege, és jelentős győzelmet arat az elnyomó angolok felett Stirlingnél. Fia inkompetenciája miatt I. Eduárd inkább fia feleségét, a francia Izabellát küldi tárgyalni Wallace-szal, de a két tárgyalópartner hamar egymásba szeret. A tárgyalás azonban csak időhúzásra kellett, hogy I. Eduárd mozgósíthassa seregeit. Wallace-t támogatásukról biztosítják a skót nemesek, de az 1298-as falkirki harctéren cserbenhagyják, mivel titokban már megyegyeztek Eduárddal...

A film nagyon lazán kezeli a történelmi hűséget, ami egyáltalán nem gond, csak szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ne ez alapján ítéljük meg a történetét. Tehát mivel nem a történelmet adja nekünk vissza, a fő témát könnyen megállapíthatjuk: szabadság. Csakhogy ennek a miértjeiről, fontosságáról teljesen megfeledkezik a film, így mindössze annyit láthatunk, hogy egy bosszúvágytól égő ember végigmészárolja a vidéket.

Megvalósítás

Sajnos ez igaz az egész filmre: megalapozatlanul következnek többnyire az események, csak haladjon a történet. Egymásra dobált történések követik egymást, egyszerűen nincs meg a rendes átmenet, érződik hogy egy megrendezett filmet nézünk. Ettől pedig az emberi érzelmek is többnyire üresnek tűnnek, legalábbis azon filmek sokasága után, amelyeket az elmúlt egy évben láttam, és ahol gyakran a fő hangsúly épp az emberi kapcsolatok alakulásán, apróbb változásain van. Két problémám volt még: az egyik, hogy minek kellett franciául és latinul beszéltetni a szereplőket felirat nélkül... ezt már A keresztapában sem értettem, ahol vagy fél óra olaszul zajlik. A másik problémám hitchcocki, aki előszeretettel alkalmazott túlkoros színészeket egy fiatal karakterhez. Gibson itt is már a negyvenhez közelített, miközben egy hazatérő szűzfiúnak nem lenne szabad többnek lennie 20-nál (ahogy a valódi Wallace is csupán 25 körül volt ekkor).

Képileg már egyáltalán nem rossz a film, már az elején is az eddigi horrorfilmeket megszégyenítő jelenettel találkozunk, és a brutális, naturlisztikus erőszak végigkíséri az egész filmet. Főleg az érzelmesebb részeknél szívesebben alkalmaznak lassított, misztikusan megvilágított (pl. holdfénnyel) jeleneteket, a harcjelenetek nagyon hitelesnek tűnnek (még a digitális technika elterjedése előtt!), nem is tudom hogy csinálták meg ennyire élethűen a sebesüléseket (illetve sejtem, de akkor is tök jók). A zenébe csempészett skót duda autentikus hangulatot teremt, a tájképek pedig A gyűrűk urát (elő)idézen gyönyörűek.

Élmény

Ahogy feljebb említettem, a sok jó korábbi film megtette hatását, és borzasztóan zavart a film elején, hogy nincs rendesen feléptíve a történet, ez pedig rányomta a bélyegét a továbbiakra. A csatajelenetek látványosak és borzalmasak (pozitív értelemben), de úgy érzem, hogy minden kreatív energiát csak az akcióra fordítottak, így pedig a történet súlyos csorbát szenvedett.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: David O'Hara (A tégla), Sean Lawlor (Titanic), Tommy Flanagan (Gladiátor), Malcolm Tierney (Csillagok háborúja)
- A filmben feltűnik a rendező öccse, Donal Gibson is (skót nemesként)
- A skót szoknya valójában jóval későbbi kreálmány.
- A harci jelenetknél Wallace mellett a valódi Wallace-klán tagjai is szerepeltek.
- II. Eduárd valóban alkalmatlan és botrányos életű uralkodó volt, Izabella idővel hazamenekült Franciaországba, végül pedig lemondatták és börtönben halt meg 1327-ben (valószínűleg orvgyilkosság áldozata lett).
- Izabella miután rádöbbent II. Eduárd homoszexualitására, ő is szeretőt kezdett tartani. A visszautasítottság miatt 1325-ben francia seregével megtámadta és legyőzte férjét és szeretőit kivégeztette, Eduárd pedig ugye börtönben végezte. De Izabella sem járt szerencsésebben, fia ugyanis, III. Eduárd a gyűlölködést megunva kivégeztette szeretőjét és bezáratta anyját élete hátralévő 31 évére, aminek végére (1358) már megőrült az asszony.
- A film végén látható 1314-es bannockburni csatában I. Róbert az első skót függetlenségi háború (1296-1328) legjelentősebb csatáját vívja meg. Róbert 1329-ben, egy évvel az elismert függetlenség után halt meg leprában.
- Apró időrendi pontatlanság (avagy dramaturgia), de Wallace-t 1305-ben fogták el és végezték ki, míg I. Eduárd csak 1307-ben hunyt el. Izabella 1295-ben született és csak 1307-ben került Angliába, tehát esélytelen volt hogy találkozzon Wallace-szal.

Szólj hozzá!
Címkék: akció 1995 életrajzi dráma háborús 20. század monumentális Amerika Amerikai Egyesült Államok Mel Gibson Sophie Marceau Észak-Amerika 1990-es évek IMDB 8 3 órás Patrick McGoohan

A sorompók lezárulnak (1952)

2015. december 20. 01:00 - Liberális Artúr

 

Rendezte: De Sica, Vittorio
Műfaj: neorealista
Főbb szereplők: Carlo Battisti, Maria-Pia Casilio, Lina Gennari
Megjelenés: 1952, Olaszország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,2 pont
Előzetes: https://youtu.be/RBLR21h9RTI
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/a-sorompok-lezarulnak-umberto-d/movie-8783

Tartalom

A második világháború utáni Olaszországban sokan élnek szűkösen. A nyugdíjasok épp magasabb nyugdíjért tüntetnek, beleértve Umbertót és kutyáját, Flike-ot is. Umbertónak nincs családja, a nyugdíja pedig kevés ahhoz, hogy rendezze lakbértartozását az egyre magasabb összeget kérő háziúrnőtől. Miután egy pár napra kórházba fekszik (sokkal inkább az ellátás, mint betegség miatt), visszatérésekor már átépítés alatt találja szobáját. Megpróbálja előteremteni az adósságát, de a tárgyaiból nem jön össze elég pénz, koldulásra pedig nem tudja magát rávenni. Kétségbeesésében öngyilkosságra szánja el magát, de nem akarja Flike-ot sem magára hagyni - csakhogy gazdát sem könnyű találni.

Az olasz neorealizmus hagyományainak megfelelően egy csoport átlagos tagjának gyakori helyzetét láthatjuk. Umberto egyre jobban csúszik bele a szegénységébe és végigpróbál minden túlélési módot, pedig azok is csak a következő hónapig lennének elegendőek. Csak a hozzá hasonló státuszban lévők, elsősorban a ház cselédje megértőek vele (aki szintén terhes, de titkolnia kell - és még azt se tudja ki az apa), de részemről a többieket sem tudom elítélni, senkinek sem hiányzik egy plusz teher a nehéz időkben. Kap egy fricskát az egyház is, de a film vége alapvetően pozitív, noha nem oldódik meg semmi: Umberto fontosabbnak találja az életet annál, hogy eldobja.

Megvalósítás

Az egyetlen technika, amit felfedeztem, hogy szívesen közelít rá a kamera a kihangsúlyozandó dolgokra (pl. amikor Umbertónak eszébe jut az öngyilkosság, akkor ráközelítünk a villamossínekre és a kép kitart - ebből érezhetjük szavak nélkül is, hogy mi járhat az öreg fejében). Ez a film azonban már érezhetően profibb, mint a Bicikklitolvajok, jobb mínőségű a film, a világítás, a "színészek", a zene.

Az olasz neorealizmust korábban már bemutattam (lásd: Biciklitolvajok), itt sem tért el a jellegzetességeitől: amatőrökkel forgattak, akik önmagukat alakították, valós helyszíneken, hétköznapi esetekből, kerülve a szított drámát, hiszen azt szolgáltat bőven a való élet is. Ahogy a Biciklitolvajokban, itt is a film végén volt az érzelmi csúcspont, amint Umberto is Flike újra egymásra találnak, csak ezúttal pozitívabb volt a végkicsengés.

Élmény

Tulajdonképpen nagyon hasonlított a Biciklitolvajokra nemcsak témájában (egy kiszolgáltatott réteg küzdelmei), hanem szerkezetében is (alapszituáció bemutatása, egyre kilátástalanabb küzdelmek, feloldás), és még a Biciklitolvajok kisfiúja is szerepet kap, csak most kutya formájában. Ugyanakkor ezt a filmet mesterkéltebbnek éreztem, talán mert extrémebb helyzet elé került Umberto, mint a másik film apukája.

Érdekességek

- De Sica, a rendező a filmet apjának ajánlotta, akit Umbertónak hívtak, és valószínűleg részben róla is mintázta a karaktert.
- A filmnek 2008-ban remake-je is készült Belmondóval a főszerepben.

2 komment
Címkék: 20. század 1952 neorealista Olaszország Európa 1950-es évek Vittorio De Sica Dél-Európa IMDB 8 1 órás Carlo Battisti Maria-Pia Casilio Lina Gennari
süti beállítások módosítása
Mobil