Tartalom

Sir Wilfridet, a menő ügyvédet ugyan eltiltották szívrohama után a megerőltetőbb ügyektől, de ápolónője (Elsa Lanchester) és saját, nem túl komoly ellenérzései ellenére is elvállalja az első, ajtóján beeső gyilkossági ügyet. Leonardot, a pénztelen feltalálót azzal vádolják, hogy örökségéért megölte tehetős ismerősét (Norma Varden). Konkrét bizonyíték nincs ellene, de a körülmények ellene szólnak. Egyedül felesége, Christine (Marlene Dietrich) igazolhatná alibijét, de ő közeli családtagként nem tanúskodhat. Sir Wilfrid látszólag sikeresen bizonytalanítja el a vád állításait, ám ekkor meglepő fordulatként a vád utolsó tanúja Christine, aki férje ellen vall...

Agatha Christie 1953-as darabját Wilder, a rendező kiegészítette könnyen felismerhető, szarkasztikus humorával, így lett a krimiszerű tárgyalótermi drámából humorral is szórakoztató film. Igazából ennyi, olyan nagy mélysége nincs neki. Elmélázhatnánk a karaktereken, hiszen két embernek is fontosabb saját életénél a szerelme, de nem érzem, hogy ezek lettek volna a központban.

Megvalósítás

Izgalmas képi világú tárgyalótermi drámát még nem láttam, pedig semmi akadálya nincs, hogy ne legyenek azok, de valahogy mégis kerülik ezt a rendezők és csak az akcióra koncentrálnak. Zene talán nem is volt, vagy legalábbis nem rémlik semmi emlékezetes.

Wilder stílusjegye a csipkelődősen vicces, pörgős párbeszéd, és ebből itt is volt bőven, különösen az ügyvéd, mint rossz beteg (erősen hajazott Churchillre) és a nővér, mint házsártos diktátor között (segíthette a játékot, hogy kettejük párosa a való életben is házaspár volt). Wilder humora mellett a történet másik erőssége Agatha Christie fordulatos sztorijában keresendő, amely meglepi a tapasztalt krimiolvasót is. A hatást erősítendő, a váratlan fordulatot a színészek se ismerték, csak akkor kapták meg a szövegkönyvet, amikor a forgatással odaértek. A film végén még külön el is hangzik a kérés:

The management of this theatre suggests that for the greater entertainment of your friends who have not yet seen the picture, you will not divulge, to anyone, the secret of the ending of Witness for the Prosecution.

Élmény

Kétségtelenül szórakoztató és fordulatos, izgalmas volt, de nem jelent életre szóló élményt. E szempontokból jobb Wilder korábbi filmjeinél, de inkább csak kikapcsolódást jelent.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Marlene Dietrich (A gonosz érintése), Elsa Lanchester (Frankenstein menyasszonya, Mary Poppins), Henry Daniell (Nagyvárosi fények, A diktátor, Philadelphiai történet), Norma Varden (Casablanca, Idegenek a vonaton, A muzsika hangja), Una O'Connor (Frankenstein menyasszonya, Robin Hood kalandjai), Marjorie Eaton (Mary Poppins), Franklyn Farnum (Alkony sugárút, Mindent Éváról, Idegenek a vonaton, Tízparancsolat), Bess Flowers (Ez történt egy éjszaka, Gyilkos vagyok, Mindent Éváról, Hátsó ablak, Szédülés, Észak-északnyugat, A mandzsúriai jelölt), Colin Kenny (Robin Hood kalandjai), J. Pat O'Malley (101 kiskutya, Mary Poppins), Ben Wright (A muzsika hangja)
- Az ügyvédet A vadász éjszakájának rendezője, Charles Laughton alakítja, akinek egyébként felesége Elsa Lanchester.
- Tyrone Power a film bemutatása után egy évvel, 44 évesen elhunyt szívrohamban. Egyik lánya Romina, aki a nyolcavanas évek nagy olasz slágerét, a Felicitát adta elő.
- Még életben van: Ruta Lee (80)

Tartalom

Üzleti útjából hazatérőben a csődbe ment, kereskedő apa eltéved éjjel. Betér egy kastélyba, ahol senkit nem talál, ám terített asztal várja. A kastély félelmetes, de mégis elalszik. Felébredvén még egy rózsát lányának leszakít távozás előtt, de erre egy szörnyeteg jelenik meg, és a lopott rózsáért cserébe a férfi életét követeli három napon belül - vagy egy gyermekéét. A történetet hallva három lánya és egy fia közül a legszebb, jószívű lánya, Belle (akinek a nevét valamiért a magyar szinkronban lefordították és Szépségnek hívnak) titokban hajnalban kilopózik a házból hogy felajánlja a szörnyetegnek életét apjááért cserébe...

A klasszikus 18. századi francia mese ezen változata az alapműhöz hűen a jószívűséget, a külsőségek elvetését propagálja. Cocteau, a rendező szándéka szerint a gyerekek naivitásával kell néznünk a filmet, és hát valóban, a történet nagyon gáznak tűnik felnőtt fejjel. A szörnyeteg megölne egy ártatlan embert egy rózsa miatt, de kiváltható egy még ártatlanabb gyerekkel, majd 10 perccel később már azzal fűzi a csajt, hogy ő jószívű. Aha. És van még ilyenből a filmben.
A szörnyeteg látványosan szenved:
- Belle: Ó szörnyeteg, mi a bajod?
- Szörnyeteg: Szépség... szomjas vagyok!
- (Belle odamegy egy két lépéssel távolabbi kúthoz) Tessék, igyál a kezemből!
- Szörnyeteg: Ó de jószívű vagy!
Nem szöveghű az idézet, de azt hiszem jól érzékelteti, mennyire elviselhetetlen :D A nagy probléma, hogy teljesen logikátlanul ábrázolják a karaktereket és viszonyukat, nem látjuk hogyan szeretnek egymásba a felek, hogy a szörnyeteg miért nem öli meg Belle-t... stb.

Megvalósítás

A megvalósítása szerencsére élvezetesebb, már a stáblistát is kreatívan oldották meg: tantermi táblára krétával írják ki őket előttünk, talán ez is a gyerekkorba való visszarepítést szolgálja. A legjobbak azonban a szörnyeteg kastélyában felvett jelenetetek, ahol karok nyúlnak ki mindenhonnan, ellátva a házimunkát. Belle megérkezése a legerősebb, a felvétel belassul, néha visszafelé mozog, a háttér elsötétül, a zene horrorisztikus, a falból kinövő karok megelevenednek (mint az Iszonyatban), a szörny hangja visszhangzik. Ezek az elemek később is visszatérnek, főleg a varázslatok során, de mindez egyben itt csúcsosodik ki leginkább. A speciális effektek nagyjából kimerülnek ennyiben, de jól néznek még ki a megelevenedő szobrok, a füstölgő szörnyeteg és a különféle díszletek is.

Negatívumot azért találtam itt is, elsősorban a színészekkel volt bajom: borzalmasan túljátszott (mégha ez is volt Cocteau szándéka). A szörnyeteg túlságosan nyámnyila, olyan mint egy hisztis emós, aki nem kapta meg az iPhone-t karácsonyra. Belle értelmetlenül jószívű, inkább már mániákus áldozatszerepben tetszelgő. Ráadásul csak annyival szebb nővéreinél, hogy szőke, több rajta a smink és ki vannak rakva a mellei. A beállításokat elvileg Dore és Vermeer képei ihlették, de a film távol áll attól a festményszerűségtől, ami észrevehető és szerethető volt pl. a Barry Lyndonban.

Élmény

Voltak erényei a képi megvalósításban, amiket szerettem és ahol nem volt probléma egyáltalán, hogy 70 éves a film. De a történet gyerekes kivitelezése bármennyire is szándékos, annyira zavart, hogy inkább bosszantott, mintsem hogy belemerülhettem volna. Úgy érzem, Cocteau egy felnőtt gyerekmesét akart csinálni, de csak félig-meddig sikerült neki az, amitől a Pixart és rajzfilmjeit mostanság annyira szeretjük.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Mila Parely (A játékszabály)
- Bár Jean Marais (a szörnyeteg) kezdetben Mila Parely (az egyik nővér) jegyese volt, úgy tűnik végig más orientáció felé kacsingatott, hiszen Cocteau mellett kötött ki.
- A Disney már a Hófehérke és a hét törpe után, még az 1930-as években előkészítette a saját változatát, de többek közt épp Cocteau 1946-os filmje miatt halasztották el végül a ma ismertebbnek számító 1991-es rajzfilmjük megjelenését.
- Dore 19. századi illusztrációja a meséhez, ami a film képi világát is ihlette:

Tartalom

A 20. század elején Daniel Plainview önmagát sem kímélve magányos aranybányászból egyre gazdagabb olajtermelővé növi ki magát. Egy balesetben elhunyt munkása újszülöttjét, H. W.-t magához veszi, fiaként neveli. Egy napon felkeresi őt egy Paul Sunday nevű férfi, aki olajlelőhelyről kínál információt Plainview-nak. A hely valóban gazdagnak tűnik, a Sunday-család birtokában van. Planview olcsón megvenné a birtokot a családfőtől, de a fia, Eli Sunday, aki Paul ikertestvérének tűnik, átlát a szitán és mint a heyi vallásos közösség vezetője, magas támogatást kér egyházának a birtokért cserébe. Eli személyében a sikert mindennél többre tartó Plainview emberére akad és hatalmi harcba kezdenek a környék telepesei felett...

A film alapjául szolgáló Upton Sinclair Petróleum c. regény Edward Doheny (a filmben Plainview) életéből merített, aki a huszadik század eleji kaliforniai olajkitermelésének egyik legfontosabb alakja volt. A legtöbb kritika Plainview kapzsiágából eredezteti személyiségét (vagy annak fejlődését), de ez a kapzsiság nem annyira a vagyonnak szól, hanem a sikernek, amivel felsőbbrendűségét bizonyítja a többiek felett. Embergyűlöletének okát csak sejthetjük, de valószínűleg apja, majd felesége miatt vált ilyenné. Irracionálisan aggresszív minden vetélytársával szemben. A többség úgy látta, hogy fia az utolsó kapocs az emberséghez, mielőtt végleg felemészti "kapzsisága", de szerintem épp akkor a legbüszképp rá, amikor vetélytársat farag belőle (hiszen a verseny számára a legfontosabb). Végső győzelmének a hamis pap/vallás felett aratott diadalát tartja, és ezen el lehetne morfondírozni még sokat, de úgy gondolom, hogyha a film nem adott elég támpontot az egésze során, akkor felesleges a végét illetően feltételezésekbe bocsátkozni.

Megvalósítás

Mert ha a film a lelki és a világi dolgok ütközéséről szólt volna, akkor nagyobb szerepet kap Eli, a lelkész, Plainview fő ellenfele, aki ennek ellenére nem szerepelt annyit, amennyi elvárható lett volna. Őszintén szólva nem éreztema  filmen azt sem, hogy Plainview-on elhatalmasodott volna mániája, ő már a film elején is ilyen volt, tehát igazi jellemfejlődésről sem beszélhetünk (bevallottan a film egyik forrása a Sierra Madre kincse, és ezt magamtól is észrevettem, pl. a sírásós résznél, ahol a tűz lobogása utal vissza a régi klasszikusra - Plainview karaktere pedig nagyon emlékeztetett a vérgeci rovatvezetőre A siker édes illatából). Sokmindent igazából elhallgattak és a képzeletünkre bíztak; a film elején szöveg semmi nem volt vagy 10-15 percig és később is előfordult olyan párbeszéd, amit láttunk, de nem hallottunk; Eli és Paul egy ember vagy ikrek? De elsősorban mindez Plainview múltjára vonatkozik.

Az első pozitív élmény a filmmel kapcsolatban a horrorisztikus zenéje, ami megadja a sötét, vészjósló alaphangulatot. A film elején van pár brutális baleset, mind nagyon realisztikusan bemutatva, ezek a zenéhez hasonlóan a könyörtelen környezet megalapozásának célját szolgálhatták. A továbbiakban viszont néhány szimbolikus képet, vágást és megvilágítást leszámítva nem tapasztaltam túl sok érdekességet.

Élmény

A film vége annyira groteszk, hogy megkérdőjelezi az egész addigi nyers realisztikusságot, Plainview könyörtelenségét. Vagy talán épp ezekből adódik. Miért egy bowling-pályán? Miért kell fizikailag is megsemmisíteni az ellenfelet? Sokan utálják ezt a jelenetet, és szerintem is ez volt a leggyengébb, mégha indokolt volt is. Összességében a film elsőre kíértetiesen emlékeztetett a már említett A siker édes illata nyomasztó, könyörtelen hangulatára, de a történet nekem kissé szélsőséges volt. Megvalósításában volt ami tetszett, de összeségében nem éreztem kiemelkedőnek.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Barry Del Sherman (Amerikai szépség)
- Planview villájának jeleneteit Donehy villájában vették fel.

Tartalom

Egy atomháborút követően emberek és öntudatra ébredt robotok harcolnak egymás ellen. 2029-ben a vesztésre álló robotok visszaküldenek az időben egy terminátort (Arnold Schwarzenegger) 1984-be, aki megtévesztésig hasonlít az emberekre, de emberi teste alatt fémváz van. Feladata megölni Sarah Connort (Linda Hamilton), az emberek vezérének jövendőbeli anyját. Az embereknek szintén sikerül visszaküldeni Sarah védelmére egy katonájukat, Kyle-t (Michael Biehn). A nyolcvanas évek fegyverei hatástalanok a megállíthatatlan terminátor ellen, és persze a lassan összemelegedő Sarah és Kyle nem számíthat a hatóságok segítségére sem...

A filmben elsősorban az akció dominál, ezért nem mondhatni, hogy a mára védjeggyé vált időutazások és mesterséges intelligencia lettek volna a téma. Ezek okos mellékszálak, de a lényeg mindössze a harc a nőért, illetve a nővel egy félisten ellen. Persze belemagyarázható sok minden. Pl. Kyle az emberiség haláltáborait úgy írja le mint a zsidóság holokausztját, Sarah a jövő vezetőjének anyjaként nyilvánvaló Szűz Mária, a terminátor pedig egyfajta Frankenstein-szörny.

Megvalósítás

A trükkök mára inkább gagyinak hatnak; nem szabad ugyan rajta fennakadni, de kiábrándító volt, hogy ugyanezeket a technikákat alkalmazták már az 1930-as években is (pl. King Kong). A terminátor-robot stop-motionben mozgott, durván látszott mikor látjuk a színészt és mikor egy rá hasonlító maszkot, ahogy jól látszódott az is, ha vetített kép előtt ugráltak. Az akciójelenetekkel ettől függetlenül nem volt semmi baj, a valódi tűz és robbanások mindig jól néznek ki. Ami talán újdonság lehetett, az a terminátor szemével látni a világot, egyfajta számítógépes infrakamerával. Őt egyébként is gyakran mutatták alulnézetből, lassítva, árnyékolva.

Divatja volt még ekkor a disztópiáknak (Szárnyas fejvadász, Csillagok háborúja, A bolygó neve: Halál), és itt is látványosan rémisztő volt az elképzelt jövő, amely rémálmok formájában vissza-visszatért a filmben, ugyanakkor mást nem tudtunk meg róla. Az érzelemmentes, már oszló húsú, megállíthatatlan gyilkológép terminátorral együtt ez a két dolog tehette horrorisztikussá a filmet a maga idejében. Nekem sajnos a mai szememmel nem nyújtott ilyen élményt - sokkal érdekesebb volt a nyolcvanas éveken nevetni: az autókón, a frizurákon, a zenén, a ruhákon, a walkmanen. Azon hogy cigiztek, káromkodtak, meztelenkedtek, de a gyilkosságokat nem mutatták nagyon naturalisztikusan... stb. Sokat változik a világ 30 év alatt... Ugyancsak csalódás volt, hogy több jelenetet szinte egy az egyben átemeltek a Terminátor 2-be, ettől ez utóbbi film sokkal inkább tűnik remake-nek, mint eredeti alkotásnak.

Élmény

Összességében egy tipikus nyolcvanas évekbeli akciófilmmel van dolgunk, aminek szerencséjére olyan háttérsztorija volt, amit ki lehetett aknázni és további mélységeket adni a folytatásokkal. A speciális effekteket leszámítva rendben volt mint akciófilm, de igazi látvány nem nagyon volt.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Arnold Schwarzenegger, Linda Hamilton és Earl Boen (Terminátor 2), Michael Biehn és Lance Henriksen (A bolygó neve: Halál, Terminátor 2), Dick Miller (Ponyvaregény), Bill Paxton (A bolygó neve: Halál, Terminátor 2, Titanic)
- A terminátor ötlete Cameron, a rendező fejéből egy lázálom során pattant ki, amikor egy égő csontvázról álmodott.

Tartalom

Egy kis spanyol faluban járunk, röviddel a polgárháború után. Isabel és Ana kisgyerekek, testvérek. Apjuk méhész, anyjuk szeretője után sóvárgó fiatalasszony. Új film érkezik a moziba, a Frankenstein. A film leghíresebb jelentén, amelyben a szörny játékból a tóba folyt egy Ana-korú kislányt, Ana fennakad, nem érti, miért ölték meg a lányt, majd a szörnyet is. Isabel viccelődve elmagyarázza, hogy az egész csak kamu, hiszen ez egy film, és ő tudja hogy valójában a szörny egy szellem és életben van egy közeli, elhagyatott házban. Ana gyakran ellátogat a házhoz, de nem találkozik a szellemmel egészen addig, míg egy sebesült harcos nem költözik oda. Mivel szellemnek hiszi, segít rajta, majd amikor a kormányerők végeznek vele, elszökik otthonról. Éjjel a tó partjánál megjelenik neki Frankenstein szörnye...

A film szimbolikus, Franco Spanyolországát ábrázolja elsősorban a szigorúan szabályozott méhkas által, miközben megelőlegezi A faun labirintusának mágikus realizmusát is. A szimbólumokról majd lejjebb beszélek, itt legyen elég annyi, hogy az egész filmet áthatja az elfojtás, amiből Ana próbál kitörni, és ahogy az orvos is diagnosztizálja: a lényeg hogy életben van, idővel majd feldolgozza a történteket.

Megvalósítás

Erősen szimbolikus tehát, aminek nyilván a felét se vettem észre a spanyol történelmet kevésbé ismerőként, de észrevettem, hogy a méhek társadalmát hasonlítja a spanyoléhoz, sőt, még a családot is hasonlóan ábrázolták. A Frankenstein elemei is felfedezhetőek lépten-nyomon, mint a darabokból összerakott szörny. És akor volt még gomba, vasút... stb.

A méhkashoz hasonlóan a családi ház belső terei mézszínűen sárgák, ahogy az azt körülölelő búzamezők is. Szívesen használtak áttűnéseket, de nem annyira az idő múlásának kifejezésére, mint inkább egyfajta kísérteties, álomszerű hangulat létrehozására. Ez a misztikus kísértetiesség a megvilágítás miatt Ana menekülésekor éri el csúcspontját, aki miután mérgező gombát eszik, látomásában Frankenstein szörnye is megjelenik. Szintén a misztikus hangulatot erősíti a csend; alig van párbeszéd, különösen a film második felében, de a gyerekek is sokszor suttogva beszélnek. Akik egyébként egyáltalán nem játszottak rosszul, ha játszottak egyáltalán. Valószínűleg inkább arról lehetett szó, hogy megvárták, amíg természetesen viselkednek és azt vették fel gyorsan.

Élmény

Frankenstein, Mennyei napok, Cinema Paradiso, A faun labirintusa - ezeket a filmeket láttam meg A méhkas szellemében, amit az egyik legjobb spanyol filmnek tartanak. Már a végét járta Franco diktatúrája, talán ezért is jelenhetett meg a nem túl rejtett szimbólumokkal dolgozó történet. De még azért rejtve kellett maradnia, ezért kísérteties, kicsit lírai álcába bújtatták. Emiatt horrorfilmként jobban működött volna szerintem, a történetét pedig nem éreztem elég mélynek.