(Elnézést a képért, de a ráuntam az egyszerű évjelölő képekre és akkor miért ne használnék inkább olyat, amit a kereső random kidob? :D A képen egy fehérorosz traktor 2021-es modelje - köszönjük Google.)

Napló

• Ahogy lenni szokott, nekivágtam valamilyen tervvel az évnek, aztán kijött a TSPDT frissített listája és megváltoztatta az elképzeléseimet.
• Nincs rá magyarázatom, de szégyenteljesen kevés filmet láttam idén, pedig időm lett volna, csak kedvem nem. Ha leálltam vele, nehéz volt újrakezdeni.
• Júniusban már a 2020-as évekből is láttam filmeket.
• Augusztusban részben új alapokra helyeztem a listáimat bevezetve a releváns és irreleváns kategóriákat (csúnyán hangzik, de nem jutott jobb eszembe), kivezetve a klasszikus és kortárs kategóriákat.

Emlékezetes filmélményeim

• Január: Legyen az első hónap győztese a Mennyei teremtmények (1994), amelynek legemlékezetesebb vonása a meseszerűség és brutalitás.
• Február: A hónap filmje némi hezitálás után a Hortobágy (1936), amely a legrégebbi magyar filmem és ami elég jól néz ki, ha kivesszük belőle a cselekményt.
• Március: Nehéz szülés, legyen a Tízezer nap (1967) a nagyívűsége miatt. Nem bírom kiverni a fejemből a tévét a parasztházban.
• Április: Két egész filmet láttam, a kettő közül a Martinovics (1980) jött be jobban a beszélgetős stílusa miatt.
• Május: Az év egyik nagy felfedezettje nálam az orosz Jevgenyij Bauer, aki elég előremutató dolgokat csinált az 1910-es években, így a hónap filmje a nálam egyik mesterművének tekinthető Ditya bolsogo goroda (1914).
• Június: Itt viszonylag egyszerű a döntés, a Final Cut (2012) a filmbuziknak ugyanis remek móka, hiszen vagy száz klasszikusból áll össze az egész.
• Július: Nehéz választás, több erős film volt, de azt hiszem legjobban a Le complot d'Aristote-on (1996) szórakoztam. Továbbra is áll a megfigyelésem, hogy az afrikaiak nagyon jók az iróniában.
• Augusztus: A Portré a lángoló fiatal lányról (2019) a maga nemében egy közel tökéletes film, élvezhető.
• Szeptember: Itt sem volt könnyű a választás, a Soleil O (1970) mellett döntöttem, mert ez újfent egy ironikus hangvételű, afrikai film, amelyben elég sok formai megoldást bevetettek.
• Október: Al hayatt al yawmiyah fi quariah suriyah (1974). Van pár filmnemzet, amely filmjeiben nem szoktam csalódni, ilyenek a szírek is. Okos és látványos film egy óriási hibával.
• November: Nem volt túl erős a hónap, a három filmből a Mas alla del olvido (1956) a legjobb, bár ez sem annyira jó, hogy más válogatási szempontok során kiemeltem volna, de rosszabbat vártam és egy kellemesen okos és érzelmes filmet kaptam.
• December: La caida (1959). Erős hangulatú film egy másik olyan filmnemzettől, akikben ritkán csalódom: az argentinoktól.

Számokban

A kitűzött cél az volt, hogy:

• letudjam a legfontosabb kelet-európai filmeket (kb. 80 film), - fail; egy darabig csináltam, de aztán változtattam a prioritásokon; a filmeskönyv keretein belül majd sor kerül rájuk idővel;
• haladjak a már évek óta tartó filmeskönyv projektemmel (kb. 170 film), - fail; haladtam, de nagyon keveset.
• valamint tovább növelni a kortárs filmek és a világmozi arányát. - pipa; egy igazi politikusi húzással új alapokra helyeztem a blogot és ezzel a 25% körüli világmozi átalakult 58% körüli térben irrelevánssá, míg a szintén 25% körüli kortárs átalakult 51% körüli időben relevánssá, de ezek az arányok még mindig nem elég jók.

Írások, egyebek

• 12 posztom került címlapra, ekkora mennyiségnél már nem fogom felsorolni őket... ráadásul nem is igazán tartom magam minőségi bloggernek, szóval elég rossz lehet a felhozatal manapság :D
• A látogatottságom valamelyest csökkent, gondolom ez a kevés posztnak köszönhető.

2021-ben látott filmek

2022 - Tervek:

• 2022-ben kell kijönnie a Sight and Sound tízévenkénti toplistájának, amit nagyon várok, bár valószínűleg nem lesznek rajta nagy változások.
• Folytatni kell az időben és a térben releváns filmek arányának növelését;
• és persze az örökkön-örökké tartó filmeskönyv-projektemmel is haladni illene.
• Nem érzem, hogy sokkal több filmre lesz erőm 2022-ben, de jó lenne hozni heti kettes átlagot.

Cselekmény: 19-20. század fordulója, Ausztrália. A bennszülött Jimmie "misszionárius néger", azaz ahhoz a kevés feketéhez tartozik, akit egy misszionárius vett magához, hogy rendes embert faragjon belőle, így viszonylag képzett. Na meg az se hátrány, hogy félvér. Felnőve elhagyja a házat és nekivág munkát keresni egy saját élethez, de hamar szembesülnie kell vele, hogy kihasználják és mostohán bánnak vele a farmokon és rendőrsegédként is. Végül sikerül elhelyezkednie egy kicsivel korrektebb gazdánál, aki engedi, hogy házat építsen nála és még sikerül elvennie egy felcsinált fehér nőt is, ami ugye hígítja a fekete vért...

Téma: Szokás szerint kétrétegűen látom a témákat, a felszínen a rasszizmusról/bennszülöttek elnyomásáról van szó az adott történelmi korszakban, de ezalatt meghúzódik Jimmie személyiségfejlődése (vagy inkább torzulása), ami persze nem független a rasszizmustól. Jimmie a kezdeti naivabb, reményteli karakteréből eljut egy bosszúvággyal teli, elembertelenedettig.

Tartalom: Két részre bontható a cselekmény, az elsőben megismerjük Jimmie-t és kettős identitását, hiszen egyszerre "fehér" félvérként és kap fehér nevelést, illetve kap bennszülött rituális beavatást és lóg velük is eleget, de nevelése miatt nem igazán tud azonosulni velük és szokásaikkal. Viszont a fehérek meg őt nem akarják befogadni, mert hát mégiscsak sötétbőrű. Igen, tényleg ennyi a kifogás, hiszen Jimmie jól dolgozik, mégis azt várják, mikor vét egy hibát munka során. Minden munkahelyén éri Jimmie-t valamiféle hátrányos megkülönböztetés, amelyek miatt egy ponton elszakad nála a cérna. Ezzel kezdődik a második része a cselekménynek, amelyben Jimmie kettős identitás helyett identitás nélkül maradva már csak egy ösztönlény lesz és lassan leépül és elveszít mindent. Mellékesen megjelennek még politikai motívumok (Ausztrália megszületése), a gyarmatosítás (ld. a tanárt), a bennszülött erkölcsiség, identitás, életmód és persze a rasszizmus különféle változatai. Ha ez kicsit homályos, mindjárt elmondom konkrétabban, de ez spoileres lesz, viszont meghatározó eleme a filmnek, ezért nem hagyom ki (de át lehet ugorni). A két rész közötti elválasztó az, amikor Jimmie-nél elszakad a cérna és félig-meddig véletlenül brutálisan kiirtja egyik munkaadója családját. Innentől kezdve mészárlásba kezd, már nem érdeklik sem a fehér erkölcsök, háborút indít ellenük, sem a bennszülöttek, hiszen ártatlanokkal is végez, amiért társai is elborzadnak tőle. Nem mellesleg ezért lett letiltva a forgalmazásból, hiszen a néző Jimmie-vel azonosult idáig és ezután is szimpatikus maradt, ami egy sorozatgyilkosnál nem volt elfogadható.

Forma: Az első dolog, amit kiemeltek a kritikák a filmmel kapcsolatban, hogy realista maradt és nem próbált sem finomítani a fehérek rasszizmusán, sem a bennszülöttek bemutatásán. A második fontos észrevételem a korra valamennyire jellemző erőszakban van, benne van a horror és az exploitation hatása, elég kemények a gyilkosságok. A harmadik dolog, hogy próbál objektív lenni és a történésekről gyakran a természetre siklik szuperközeliekkel vagy egyéb érzéketlen tárgyakra (ilyesmi szerepe van részben a hentes-hóhér egykedvűségének is). Ami felett átsiklottam, az a tér felosztása volt (a szabadban távolról, a fehérek között szűkebben láthattuk Jummie-t), ezért volt jelentősége a kerítésépítésnek is. A zene kb. egy rövid dallamból állt, a színészek rendben voltak.

Élmény: A kákán keresem a csomót, de nem örültem neki, hogy nem erőlteti jobban a természet-vonalat, mert így nem volt annyira "mély", mint amennyire lehetett volna. A rasszizmusa nem erkölcsi volt, inkább történelmi bemutató, Jimmie jellemfejlődése pedig túl általános (de kellően sokkoló), így túlságosan felszínes maradt az ízlésemnek, noha nem lehet különösebben belekötni. Működik, viszonylag látványos, az üzenetét átviszi.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Steve Dodd (A mátrix)
  • Peter Sumner (Csillagok háborúja)
• Történelmi jelentőségű is a film, ez volt az első bennszülött nézőpontból készült film, első milliós költségvetést átlépő, az első cannes-i résztvevő.
• Jimmie karakterének alapja valós, Jimmy Governort (1875-1901) költötték át, aki valóban keményen dolgozott, hogy fizetésből tudjon megélni az akkoriban dívó fejadagok helyett. 1898-ban felcsinálta és így házasságra kényszerült a 16 éves péklánnyal, Ethellel (1882-1945). A filmbéli Newby-család valójában Mawbey volt, a sérelmek nagyjából hasonlóak. Governornál a cérna akkor szakadt el 1900 júliusában, amikor elég durván szidalmazták Ethelt, mire szájon vágta a családanyát, innentől kezdve elborult az agya és a tíz gyerek és nő közül ötöt agyonvertek, négyen elbújtak, az egyikük maradandó sérüléssel túlélte a támadást. Mindegy alapon Governor rákapott a bosszú ízére és elkezdte levadászni korábbi haragosait, még három háztartással végzett ugyanabban a hónapban. Októberre sikerült elkapni, miután már többezren vadásztak rá.
• Törilecke: Az ausztráliai bennszülött népcsoportok vélhetően Délkelet-Ázsiából származnak, amikor még föld kötötte össze a szigetvilágot, majd a tengerszint emelkedésével elszigetelten fejlődtek a britek 18. századi érkezéséig, akik rögtön nekikezdtek a gyarmatosításnak. A többszázezres bennszülött népesség hamar megtizedelődött az erőszakos konfliktusok és ismeretlen európai betegségek nyomán. Az intézményesített rasszizmus hivatalosan azonban csak a huszadik század elején kapott jogi formát, aminek lebontásában sokat segítettek a világháborúk emberhiányai. Az 1950-es évektől már sikerült politikai mozgalmakba szerveződniük, az 1970-es évekre pedig eltörölték az utolsó diszkriminatív törvényeket is.

Cselekmény: ...avagy kb. "a határok nélküli hely". Egy kiürülő kisváros bordélyházában vagyunk, ahol a transzvesztita Manuela (Roberto Cobo) megörülve "retteg" a fuvarból hazaérkező, vadállatias Panchotól, miután korábban elszakította a ruháját. Mivel Manuela nem nyit neki ajtót, Pancho valóban hazamegy a tisztes látszatra sokat adó sógorához, aki azon ügyködik, hogy Pancho vegyen saját házat feleségének (azaz az ő húgának), mert úgy illik. De Panchonak van még egy harmadik otthona is, ugyanis gyerekkora óta a kisváros oligarchája, Don Alejo (Fernando Soler) nevelte, csak a fiú semmire se vitte, már ha azt nem számítjuk erénynek, hogy hitelre vett furgonnak fuvarozik és minden városban van egy szeretője. Don Alejo eközben azon ügyködik, hogy felvásárolja a kisváros valamennyi ingatlanát...

Téma: Hogy milyen határok nélküli hely? Erre a felvezető versrészlet ad magyarázatot: "Nincsen határa vagy helyrajzi száma; Bennünk van a pokol, ahol vagyunk, S hol a pokol van, mi ott maradunk;". Magamtól nem jöttem volna rá, mi a történet nyitja, de a híres-hírhedt latin macsóságot kezdi ki azzal, hogy a negatív oldalait emeli ki, míg a nők a normálisak.

Tartalom: Ennek az első jele a nőkkel erőszakos Pancho megérkezése, persze már a bordélyház önmagában is erős helyszín, na meg a transz Manuela karaktere. Ehhez képest Panchoról hamar kiderül, hogy a) minimum biszex, b) férfiakkal szemben a legkevésbé sem macsó, teljesen gyámoltalan. A másik fő férfikarakter Don Alejo, aki látszólag atyáskodó polgármester, valójában a számító, aljas hatalom képviselője. A női karakterek ezzel szemben együttérzőek, összetartóak, jóindulatúak. Ha felszínesebbek akarunk maradni, akkor szólhat a szokásos helyi kiskirályokról Don Alejo révén, illetve a homoszexualitásról Manuela révén, az utóbbi egy 1978-as filmnél azért még elég merész. Most ecsetelhetném ezeket a témákat bővebben, de az a helyzet, hogy nem véletlenül nem esett le a macsó-kritika; nincs kiemelve a téma, a  történet kicsit szét van esve. Megpróbáltam a Vérvöröst (1996) észben tartva felidézni, hogy ez a történet mennyire volt komor humorú, de nem volt benne olyan nyilvánvaló irónia.

Forma: Eléggé minimalista, minden kopár, kopott, színtelen, a bordélyház is szinte csupasz, csak néhány fakó vörös szín jelzi, hogy ez egy érzéki hely. Talán csak az utolsó jelenetek voltak képileg izgalmasabbak, kezdve Manuela leskelődésétől a táncán át a meneküléséig, ahol nemcsak szokatlanabb kameraszögeket láthattunk, de játékot is a fényekkel. A fő színjáték itt Manuelának adatott meg, de nem tudom, mennyire volt ez rossz ripacskodás vagy valósághű előadás.

Élmény: Nem igazán fogtak meg a témák, nem volt bennük újdonság. A macsóságot lehetett volna több irányból támadni és egyértelműbben rámutatni a magamfajta gyengébb nézőknek, hogy most erről van szó - ez a Vérvörösben (1996) már ment. A maga idejében biztos erősebb volt, most már inkább csak történeti jelentősége lehet.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Roberto Cobo (Az elhagyottak, Emelkedés az égbe)
  • Fernando Soler (A kicsapongó apa)
  • Emma Roldan (El compadre Mendoza)
• Carmen Salinas két napja hunyt el 82 évesen; Emma Roldan a film bemutatásának évében hunyt el 85 évesen; Fernando Soler a film után egy évvel hunyt el 83 évesen.
• Ana Martin volt 1963 szépségkirálynője Mexikóban

Cselekmény: A vidéki Gabriel apját és bátyját a maffia(?) meggyilkolja, anyja ezért rituális szertartás keretében védelmet kér számára - megkapja hát Ogum amulettjét, ami elvileg sebezhetetlenséget biztosít neki. Amikor Gabriel felnő, egy gengszterhez ajánlják be bérgyilkosnak, és kezdetben jól is megy a munka, de amint egy jó embert kellene megölnie, megtagadja a szolgálatot. Közvetlen felettese bosszúból lelőné, ám a golyó valóban nem fogja. Gabriel egy csapásra hírességé és önteltté válik. Amikor egy diplomatát öletnek meg vele, és még ráhajt a nagyfőnök (Jofre Soares) nőjére is, menekülnie kell...

Téma: Sajnos megint nem találtam leírást a történetről, így a sötétben tapogatózom a kulturális kontextus ismeretének hiányában. Csak egy fél mondat ütötte meg a szemem, amely szerint ekkoriban a brazil kormány igyekezett elfojtani a szinkretista mozgalmakat (afrikai vallások + kereszténység), esetünkben a kandomblét. Szóval a történet részben bemutatja az erőszakos városi alvilágot, ennek föléhelyezi a brazil gyökereket, és ki tudja, mi van még benne.

Tartalom: A történetünk keretes, egy megtámadott vak zenész meséli el kirablóinak Gabriel történetét, és hangsúlyozza, hogy ez kitalált. Gabriel története tipikus vidéki, vélhetően az igazáért küzdő apját simán lelövik a helyi hatalmasságok, ezért anyja isteni védelmet kér a fiúra. ugrunk az időben, a már felnőtt fiút beajánlják a babonás városi gengszterhez, Severianohoz, aki kiképezi bérgyilkosnak, és addig miniden rendben is megy, amíg erkölcsileg meg nem inog Gabriel. Ekkor valaki mérgében lelőné, de a golyó nem fogja, Ogum istenség amulettje védi. Ezzel Gabriel azonnal nagymenő lesz, idővel törésre kerül sor közte és a gengszterek között, a védelem alatt álló fiút azonban nem sikerül eltenni láb alól. Ekkor lép be a képbe komolyabban a kandomble, amely kiutat és alternatívát kínál a modern létből elvileg, de ezt sajnos nem igazán fejti ki a történet, de rendre párhuzamba állítja őket. Kapunk néhány életképet a szegények erőszakossá válásáról Gabriel révén, akinek már gyerekkorában is megölik a fél családját, később bérgyilkossá válva különböző illegális és legális ellenfelekkel kell végeznie, majd lesz egy kegyetlen bandaháború is, ami simán megelőlegezi az Isten városát (2002). Ezzel ellentétben áll a békés családi élet, amit elsősorban Severiano, majd Gabriel barátnője, Eneida családja mutat meg: kemény munkával, összefogva lehet boldogulni. A karakterek közül Gabriel a legekvésbé érdekes, egyszerű hülyegyerek. Árnyaltabb Eneida, akinek láthatóan nincs ínyére a gengszterlét, de nem bír lemondani a jólétről. Még izgibb Severiano, aki egy alternatív Gabriel (ő is védett), de aki Gabriellel ellentétben nem hajlandó megjavulni.

Forma: Formailag nem túl izgi, leszámítva talán a végső összecsapást, amelyben tükröződésekkel zavarnak össze minket. A zene latinos, a bandaháború kegyetlensége A keresztapa (1972) véresebb jeleneteit idézi. A színészi átélésre nem fordítottak túl sok energiát.

Élmény: Mivel dos Santosról van szó, nem akarok lehúzni a filmet, valószínűleg több van benne, mint amit észrevettem, esetleg abban állhat a jelentősége, hogy meglehetősen erőszakosra sikerült a korához képest. De kívülállóként nem sok izgalmat vagy örömöt okozott.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Jofre Soares (Aszály, A föld transzban, Sao Bernardo)
• Anecy Rocha a rendező, Glauber Rocha húga, aki 1977-ben 34 évesen hunyt el, miután beleesett egy liftaknába.
• A kandomblé Brazíliában alakult ki a rabszolgakereskedelem nyomán a nigériai jorubák vallásaiból és a katolicizmusból, amelyben kiemelt szerepet kapnak szentszerű lények. Ilyen Ogum is, aki elvileg Szent Antal változata és többek közt a háború védőszentje.

Cselekmény, téma, tartalom: Amikor a híres brazil festő, Emiliano Di Cavalcanti halálhírét bemondta a rádió, Rocha fogta a kameráját és tiszteletadásképp forgatott a ravatalozásától a temetéséig egy dokumentumfilmet. Ebben "Di" életéről és művészetéről beszél gyorsan és meglehetősen emelkedett, azaz godard-osan nehezen követhető stílusban, de így első látásra nem hiszem, hogy többet akart volna mondani az elhangzottaknál, nincs társadalmi vagy egyéb üzenet, valóban a festő életét akarta felvázolni. Amitől legendás és punk lett, hogy a Di családja egyáltalán nem járult ehhez hozzá, így sokáig csak kevesen látták.

Forma: Ami a képi világot illeti, nem ismerem Dit, úgyhogy nem tudom megítélni, mennyire hajaz a festészetére (már ha szándék volt egyáltalán), mindenesetre eléggé kollázs-szerű jellege van, a festményeknek meg csak részben - de ebben tévedhetek. Gyors vágásokkal mozgunk a ravatal, az odavezető út és Di kiállításán fellelhető képek között, lehetetlen követni, ez nem egyszernézős. És hogy bonyolódjon, a hangra ugyanez igaz; kezdetben csak az tűnik fel, hogy Rocha olyan "közös" emléket oszt meg, amit nem élhettek át Divel közösen, hiszen Rocha akkor még nem is élt, tehát a narrációt is összekollázsolta. Erre még rájönnek a rádióhangok, a zenei betétek, amelyek időnként annyira felhangosodnak, hogy a szöveg már nem érthető. Mintha valaki csavargatná a rádiót. Egy utolsó látványelem a koporsó leengedésekor a színek kifakítása nyilván arra utalva, hogy egy fokkal színtelenebb lett a világ.

Élmény: Ez elsőre nézhetetlen, még be sem melegedtem, már rég vége volt a negyedórás esszének. Túl gyors és a kontextusa ismeretlen, szóval bocs, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Egyébként nyilván hatásos, ütős.

Érdekességek

• Emiliano Di Cavalcanti (1897-1976) tehát egy brazil, modernista festő volt, akinek nagy célja a brazil művészet feltalálása volt, amely az európai gyökerektől független. Az 1920-1930-as években pár évig Párizsban élt a híres, nagy európai festőkkel.