Cselekmény: 1910-es évek, Budapest. A kisgyerekként elárvult Írisz (Jakab Lili) szülei egykori kalapüzletében szeretne dolgozni, de a szalonnak nincs rá szüksége; az éjszakát legalább ott töltheti, mielőtt hazautazna Triesztbe. Az éjjel azonban rátámad egy idegen (Molnár Levente), aki Írisz fiútestvéréről hadovál, holott főhősünk egyke. Írisznek több sem kell, nem száll fel a hajóra, hanem helyette kideríti, hogy valóban van egy bátyja, aki kíméletlenül végzett pár éve Rédey gróffal, azóta nem látták. Később egy másik férfi, Sándor (Marcin Czarnik) arra figyelmezteti, hogy hamarosan vér fog folyni a harmincadik fennállását megünnepelni készülő kalapszalonban. Írisz Rédey grófnéhoz megy kideríteni, mi történt pontosan, ám félbeszakítja annak érkező szeretője...

Téma: Elvileg a történet a háború előtti végjáték hangulatát akarja megmutatni, ami elvezet a háborúhoz, de őszintén szólva nem sokat láttam meg belőle. Ez nem is az események miatt van így, hanem ahogy tálalják őket fókusz nélkül.

Tartalom: Bár Írisz nyomozása a testvére után a fő cselekményszál, ez mégis csak keret ahhoz, hogy lássuk a korabeli életet. Gyakran úgy tűnt, Írisz hiába van ott az események sűrűjében, őt mintha észre sem vennék. Jobban zavar, hogy viselkedése (teljesen sz*rik a munkájára, a lehető legrosszabbkor zavar meg másokat) nem jár következményekkel, mintha nem mernének tenni ellene. Nem ismerem a kor viszonyait, de a kalapszalon mintha sokkal jelentősebb lenne, mint amire a profilja (beleértve a titkosat is) feljogosítja, és a történet során többször is előforduló, tömeges erőszak sem tűnik életszerűnek. A lényegnek abban kellene lennie, ahogy a civilizációs máz alól feltör a szutyok, és erre van is példa bőven, de ahogy fentebb írtam, először is nem látom, hogy ebből következne a háború (ld. még: Redl ezredes (1985), A fehér szalag (2009)), másodszor pedig annyira súlytalan és mellékes minden, hogy nem jön át. Ez bevallott cél volt, szóval érdekes kísérlet; a kritikák szerint olyan, mint rábízni a nézőre egy kirakós kirakását, szerintem jobb hasonlat egy ütem nélküli zene, ahol megvan a dallam, de nekünk kellene ütemezni. Hiszen ott vannak a kifinomult arisztokraták, egyúttal azonban az állatias bűnözők is; csak hát a háború pont nem egy elnyomott réteg lázadó erőszaktevéséről szólt, hanem nagyhatalmak egymásnak feszüléséről. A karakterek titokzatosak, senki sem mond semmi érdemit, mintha félnének vagy egyszerűen csak nem akarnának beszélni, és ez szintén elég bosszantó. Talán az egészet jelképesen kell venni, ahol a szalon az egész birodalom jelképe a maga rejtett zugaival és szándékaival, sokszínű alkalmazottaival.

Forma: Egy az egyben a Saul fia (2015), a kamera végig szorosan Írisz nézőpontját veszi fel, az eseményeket és a városképeket is csak az ő szemén keresztül látjuk vagy nem látjuk, szóval ez is tökéletes hozzáárult a hangsúlytalansághoz. A díszletek, jelmezek tökéletesen korhűnek tűnnek, de Írisz kis látószöge miatt ebből keveset láthatunk. Ez részben valószínűleg olcsóbbá tette a filmet, de közben meg nem tudtam nem a Jeanne d'Arc szenvedéseire (1928) gondolni, ahol az anekdota szerint a producerek agybajt kaptak, miután egy méregdrága díszletet felhúztak és az alig jutott szerephez a filmben. Nem emlékszem már az előző filmre pontosan, de itt mintha sokkal többet játszottak volna a fényekkel, ami már csak azért is hatásos volt, mert nem volt még mesterséges fény, este csak tűz, nappal csak a nap. A zene hasonlóképp korabeli; pontosabban modern, de a hangszerek nem, így az is korhű és korszerűen hatásos egyszerre. Színészi játék nem volt sok, Írisz fő feladata kimerült az előremeredésben, szóval nem volt túl hálás szerep.

Élmény: A legtöbb magyar kritika ki volt akadva, hogy a történet kevés kapaszkodót kínál, külföldieket erre nem láttam panaszkodni. Ahogy a fentiekből is látszódik, valahol igaza van azoknak, akik számonkérik az érthetőséget, de ez bevallottan hangulati film, így nem a cselekményben kellene kapaszkodókat keresni, azonban én a hangulatban sem éreztem felfestve a felszín alatti háborgást a fókuszvesztettség miatt. A film egyelőre nagy bukásnak tűnik, nagyjából 9 millió dollárba került és csak felet hozott vissza, de az ilyen művészibb filmek hosszabb távon szoktak érvényesülni.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Jakab Juli, Molnár Levente, Csépai Eszter, Pion István, Orbán Levente, Marcin Czarnik, Christian Harting, Urs Rechn és Björn Freiberg (Saul fia)
  • Zsótér Sándor (Hanussen, Sorstalanság, Fehér isten, Saul fia)
  • Fodor Tamás (Hanussen)
  • Kulka János és Nagy Zsolt (Kontroll)
  • Kertész Péter (Magasiskola)
  • Székely B. Miklós (Egymásra nézve, Őszi almanach, Hanussen, Kárhozat, Szürkület, Napló apámnak anyámnak, Sátántangó, Kelj fel komám ne aludjál, Sorstalanság, A nagy füzet)
  • Lázár Kati (Szürkület, Roncsfilm, Werckmeister harmóniák, Sorstalanság, A londoni férfi)
  • Czukor Balázs (1)
  • Őze Áron (Sorstalanság)
  • Varga Tamás (Még kér a nép, Napló apámnak anyámnak)
  • Patkós Márton (Testről és lélekről)
  • Vlad Ivanov (4 hónap 3 hét 2 nap, Toni Erdmann)
• Színészdinasztiák: Lázár Kati férje Jordán Tamás; Őze Áron apja Őze Lajos;
• Melis László a bemutató évében hunyt el 68 évesen

Cselekmény, téma, tartalom: 1819-ben (Kőrösi) Csoma Sándor elindult Ázsiába felkutatni a magyarok eredetét, végül a Bukarest (1820) - Szófia - Bejrút - Bagdad - Teherán - Kabul (1821) - Delhi (1822) útvonalon 1822-re érkezett meg Tibet környékére, ahol 1842-es haláláig tanulmányozta a tibeti nyelvet és a buddhizmust. A dokumentum- vagy inkább esszéfilm ezt epizodikusan, kezdetben részben tárgyilagosan, de inkább népmesei hőst faragva belőle meséli el, hogyan jutott el Tibetig. Olyan embernek ábrázolja, aki ért a viharok nyelvén és az uralkodók a kegyeit keresik, hogy filozófiáról társalkodhassanak vele. Ezzel csúszunk át lassan a történet második szakaszába, amikor már Tibetben vagyunk és buddhista bölcsességeket felvillantva a fizikai utazásból szellemi lesz, itt már az élet is csak egy állomás az úton (innen a cím).

Forma: A rendező 1999-ben járt a környéken, ekkor készültek egy sima 8 mm-es kamerával útifelvételek, ami ugye kifejezetten magánkamera volt, tehát tökéletesen hozta az utazó nézőpontját. Ezekből vágott össze az adott helyhez passzoló életképeket, vagy ha épp nem volt, akkor minimalista animációkkal helyettesítették ezeket. A probléma, hogy ezek a felvételek nem igazán támogatják meg az elhangzottakat, csupán illusztrálnak. Vagy legalábbis ha van többletjelentésük, nem vettem észre. A rendező zenész, így a hangok mindjárt sokkal érdekesebbek. Például Csoma tucatnyi nyelven tudott, ennek megfelelően tucatnyi idegen nyelvet hallunk fordítás nélkül, és a zene is mindig a helyi viszonyokat tükrözi.

Élmény: Talán csak nem voltam hozzá megfelelő hangulatban, de nagyon untam magam. Pedig a koncepció jó, de talán a megvalósítás nem sikerült jól,  nem éreztem hozzáillőnek.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Törőcsik Mari (Körhinta, Csend és kiáltás, Holdudvar, A Pál utcai fiúk, Szerelem, Szerelmem Elektra, Napló apámnak anyámnak)
• Színészdinasztiák: Törőcsik Mari férje Bodrogi Gyula;
• Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842) tehát a Kovászna megyei Kőrös faluban született, iskolai évei alatt kattant rá az ősmagyar történelemre, majd később németországi egyetemen tanult orientalisztikát. Ekkor már állítólag 13 nyelven beszélt, így 1819 végén elindult Ázsiába felkutatni a magyarság eredetét. A korábban vázolt útvonalon 1822-re ért Indiába, és bár nem ez volt eredetileg a célja, annyira felkeltette a tibeti nyelv az érdeklődését, hogy a környéken maradt megtanulni a nyelvet, átolvasni a tibeti irodalmat és elkészíteni egy angol-tibeti szótárt. 1842-ben hunyt el maláriában. 1904-ben szülőfaluját átkeresztelték Csomakőrösre, 1933-ban Japánban buddhista szentté avatták, 1982-ben Budapesten sztúpát állítottak.

Cselekmény: 1940-es évek, Magyarország. Balatony Kálmán hadnagy a tisztiszolgáját meglehetősen mostoha körülmények között tartja, aki jobb híján állandó kangörccsel küzd. Egy nap vágya végre beteljesül, amikor a hadnagy felesége (Molnár Piroska) magára húzza, ám a hadnagy rátalál és agyonlövi a férfit. Ugrunk az időben, az 1960-as években ifjabb Balatony Kálmán olimpiai evőbajnok, aki egy versenyen megpillantja és azonnal beleszeret a női bajnokba...

Téma: A történet meglehetősen sokrétű, de a lényeg azt hiszem az, ahogy főhőseink próbálnak valamilyen módon önkiteljesedni, de mind kudarcot vallanak, mert ezt a testiségben próbálják megtenni figyelmen kívül hagyva a szellemet.

Tartalom: A történet keretes, egy kiállítással indul, ahol a végén kimondják a fenti szentenciát, de amúgy három fő szakaszunk van, és mindegyikben leképeződik kicsiben a korabeli társadalom egy-egy fő vonása, miközben a három főhős három különböző testnedvet jelképezve próbál kiteljesedni. Az első a Horthy-korszakban játszódik, ahol megjelenik az úr-szolga viszony, Balatony és tisztiszolgája pedig a szex bűvkörében élnek. A második szakasz a szocializmusé, ahol a túlteljesítés az evőversenyben jelenik meg, itt a Balatony-fiú emberfeletti fizikai teljesítményére büszke. A harmadik szakaszban napjainkban a Balatony-unoka állatokat töm ki (ez a taxidermia) a fogyasztói társadalom "embertelen" környezetében, ezúttal nem spoilerezem el, hogy ő milyen klasszikus formában találja meg a kiteljesedését, de még egyszer, ahogy a kerettörténetben a kiállítás kurátora elmondja, a fizikai való önmagában nem képezheti le az egyént teljes mértékben, a szellemnek is meg kell valahogy nyilvánulnia. Az egész amúgy annyira szatirikus már eleve a családregényi műfaj is, hogy pl. egyik Balatony sem Balatony apától van, de még számtalan apróságot lehetne említeni, amelyekről mind lehetne írni egy-egy bekezdést a teknőtől a tejbegrízen át a Bajnok szeletig.

Forma: Eddig önmagában is kellően szórakoztató lett volna, ám sokkal "hangosabb" a film képi világa, amely meglehetősen, de groteszk módra túlzóan közönséges: sperma, hányás, hús és belek fordulnak elő minden mennyiségben, amivel sikerült a magyar filmtörténetben elsőként ilyet csinálni - ugyanakkor a túlzások miatt ez mégsem horrorisztikus, inkább vicces (persze kinek hol van az ingerküszöbe). A színvilág az adott korszakhoz igazított, a kamera esetenként látványosan mozog, vannak kreatív vágások, ahogy egyik jelenetből a kamera átfordul egy másikba, a díszleten sem spóroltak, különösen a mesekönyves lett szuper, egyszóval nem lehet panaszunk, alaposan megtámogatják a történeteket vizuálisan is. A zene szintén hangulatosan dark ambientes, persze van mulatós és modern sláger is. A színészi játék annyira nem jött be, de ez részben abból adódik, hogy a jelenetek epizodikusak és ugye szatirikusak, így kevés teret kapnak a színészek (bár az ifjabb Balatony Kálmán evőbajnok amatőr). .

Élmény: A történet alapja irodalmi (Parti Nagy Lajos prózákból összegyúrva), a megvalósítás látványos, tehát minden adott, hogy jó film legyen, és az is, de... Nem negatívumként mondom, de ezt alapvetően egy szórakoztató filmnek érzem, Tarantino-szintűnek, hiányzott belőle az az igazi mélység, amitől kedvenc lehetne. Mindenesetre ez már a harmadik Pálfi-filmem, amit élveztem, azt hiszem ezzel - legalábbis számomra - ő lett korunk legjobb magyar rendezője eddig.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Molnár Piroska (Sorstalanság, A nagy füzet)
  • Máté Gábor (Az én XX. századom, Édes Emma drága Böbe)
• Színészdinasztiák: Hunyadkürti István testvére Hunyadkürti György;
• Növényi Norbert nyolcszoros magyar bajnok birkózó, az 1980-as olimpia bajnoka, 1986-1987-ben világbajnok kick boxer.
• Trócsányi Gergő amatőr, ő a Hollywoodoo együttes énekese. Vonatkozó klipjüket Pálfi rendezte, benne a film jeleneteivel.

Cselekmény: Valamikor az 1950-es évek első felében vagyunk a Napló gyermekeimnek (1984) koncepciós perei és a Napló apámnak, anyámnak (1990) 1956-os forradalma között. Az előző filmben ugye a vérbeli kommunista fejes, Magda (Anna Polony) magához veszi a kamasz Julit (Czinkóczi Zsuzsa), akinek a szülei kommunista tisztogatások áldozatai lettek, Juli pedig természetesen lázad Magda és a rendszer ellen is. Miután a mérsékelt kommunista apafigura és szerelem, Jánost (Jan Nowicki) letartóztatják a koncepciós perek részeként, Juli elmegy otthonról és beáll dolgozni egy gyárba, de Magda erővel hazaviteti, hogy befejezze tanulmányait. Moszkvába küldik tanulni, ahol behazudja, hogy őt Magyarországon felvették a filmművészetre rendezőnek, így közgazdaság helyett valóban filmrendezést kezdhet tanulni...

Téma: Az előzmény és a folytatás közé illeszkedik minden tekintetben; a történet ezúttal is önéletrajz és történelemlecke a sztálinizmus utolsó időszakától az enyhülésig (kb. 1950-1956), ami egybeesik a rendező avatárjának, Julinak a felnőttéválásával. Ennek során végérvényesen megfogalmazódik benne a szabadság és az igazság iránti vágya.

Tartalom: Nem tudom, mennyire volt tudatos trilógia, de a történet az előző film végével nyit és nyitva hagyja a végét, elővetítve a folytatást. Állítólag részben ez azért volt így, hogy önállóan is életképes legyen a film és ne kelljen előtte feltétlenül látni az első részt. A karakterek és a konfliktusok tulajdonképpen ugyanazok, csak Juli lesz érettebb és a történelmi helyzet változik: Juli elmegy otthonról a befolyásos kommunista, Magda karmai közül, miután Jánost, a szerelmét és egyben apafiguráját koncepciós perben elítélik, de Magda nem hagyja, hogy önálló életet éljen és hazaviteti, hogy továbbtanuljon. Juli filmrendezőnek kezd tanulni Moszkvában, innentől kezdve a két ország között ingázik, de gyakorlatilag nincs különbség közöttük. A történet epizodikus. A fordulópont Sztálin halála és az enyhülés, melynek során nem csupán János szabadulhat ki, illetve Juli megtudhatja, mi történt apjával, de nyíltan rendszerkritikus vizsgafilmet is forgat, nem törődve a kockázatokkal. Ez itt még mindig kamaszos vakmerőségnek tűnik, semmint valós ellenállásnak, mindenesetre mindent meg tud úszni hála annak, hogy a Magyarországon a szovjetekre hagyják a dolgokat, ott meg a magyarokra. Juli karaktere még mindig csak alakul, a többi karakter pedig nem kap elég teret. Magda lehetne a legérdekesebb, hiszen ő szorul állandóan két tűz közé elhivatottsága és családja között.

Forma: Tipikus 1980-as évek magyar filmje fakó színekkel, kevés kameramozgással, nem túl látványos beállításokkal, nehezen észrevehető fényjátékkal - mit mondjak, nem a kedvencem. Stílusában nem változott, sok az archív bejátszás, és szerencsére átemelték az expresszívebb hatású, gyerekkori emlékeket is az első filmből. A zene nem volt hangsúlyos, a színészi játék sem nyűgözött le, sőt... egyes helyeken, amikor monologizálni kezdenek, az nagyon erőltetetten hatott.

Élmény: Szóval minden tekintetben a két társfilmje közé tenném; az első még nagy hatással volt rám, a harmadik már nem, ez pedig a kettő közé került. Ami képileg jó volt az első részben, azt sikerült átmenteni, érzelmileg azonban már kevésbé tudtam átélni. Azt hiszem ez a film már túlságosan személyes volt a rendezőnek, míg mi külsősök nyilván ezt nem élvezhetjük. Sosem szerettem ennek a korszaknak a filmjeit, és kezd lenni egy olyan gyanúm, hogy ennek az az oka, hogy ezek a filmek egy-egy korszak hangulatát hivatottak megidézni, így aztán rosszul öregednek és az én nemzedékem már nem tud rá nosztalgiázni.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Czinkóczi Zsuzsa (Napló gyermekeimnek, Napló apámnak anyámnak)
  • Csere Ágnes (Napló apámnak anyámnak, Édes Emma drága Böbe, Roncsfilm)
  • Anna Polony (Napló gyermekeimnek, Tízparancsolat)
  • Ronyecz Mária (Megáll az idő)
  • Jan Nowicki (Napló gyermekeimnek)
  • Szegedi Erika (Szindbád)
  • Szemes Mari (Holdudvar, Tűzoltó utca 25, Fehérlófia, Napló gyermekeimnek)
  • Zolnay Pál (Napló gyermekeimnek, Redl ezredes)
  • Kun Vilmos (Mephisto, Egymásra nézve, Sorstalanság)
  • Kováts Adél (Napló apámnak anyámnak)
  • Kútvölgyi Erzsébet (Napló apámnak anyámnak, A londoni férfi)
• Ronyecz Mária 1989-ben, 45 évesen hunyt el rákban; Jan Nowicki tavaly hunyt el 83 évesen;
• Színészdinasztiák: Zolnay Pál feleségei voltak Schubert Éva és Berek Kati; Kun Vilmos felesége Olsavszky Éva;
• Találtam egy egészen érdeke oldalt, ami bemutat egy szovjet jelentést a filmről.

Cselekmény: Magyarország, 14. század. Vitéz apjuk halála után az idősebb Toldi-testvér örököl minden jót, és a fiatalabb testvért, Miklóst (Szabó Gyula) szolgasorba kényszeríti, majd addig provokálja, hogy az emberfeletti erővel megáldott öcs dühében agyonüti egy katonáját. Miklós menekülni kényszerül, míg Budára nem ér, ahol egy cseh lovag minden kihívójával végez, szégyenben hagyva ezzel a magyarokat. Toldi azonban nála is sokkal erősebb, legyőzi őt, I. Lajos király pedig cserébe megbocsájtja neki a gyilkosságot és katonái közé fogadja...

Téma: A történet nagyjából leköveti Arany teljes Toldi-trilógiáját, fő témája azt hiszem az, hogy Toldi minden nemes szándéka ellenére is bűnöket követ el a kedvezőtlen körülmények, no meg persze az emberi gyarlóság miatt. Abban nem vagyok biztos, hogy a film szerint a végén Toldi felmagasztalódik, mint egy tisztább kor képviselője vagy épp ellenkezőleg, elbukik, mert újra és újra bűnbe esik.

Tartalom: A történet tehát három szakaszra oszlik Arany trilógiájának nyomán, az elsőben ugye Toldi véletlenül két gyilkosságot is elkövet, ami hiába véletlen, akkor is bűn, de hőstettéért cserébe bocsánatot nyer. A második szakaszban a szerelemnek nem tudván ellenállni lesz bűnös a sors fintora révén, ekkor a királytól újra bűnbocsánatot nyer későbbi hőstetteiért. A harmadik szakaszban újra hirtelen felindulásból öl, miután kigúnyolják a királyi udvarban azokat a lovagi eszményeket, amikre feltette életét. Toldi tragédiája, hogy átérzi bűnei súlyát, de nem tud ellenállni nekik. Párhuzamos vele a király története, aki a második szakaszban ugyanazt a bűnt követi el, és hiába nem vonatkoznak rá a világi törvények, az égiek őt is utolérik. A harmadik szakaszra viszont ő tovább tud lépni és halad a korral, míg Toldi beragad a lovagkorba.

Forma: Eredetileg nem készült hozzá narráció, gondolom feltételezték, hogy mindenki ismeri a sztorit, végül mégis készült egy ilyen változat is. Az eredeti elképzelések miatt viszont a képek és a zene is kellően kifejező lett, a szöveg valójában nem is tesz sokat hozzá, tényleg csak tisztáz néhány részletet. A zene tehát kifejező, klasszikus jellegű, hangeffektek csak ritkán párosulnak hozzá; párbeszédek nincsenek, csak némi narráció. Ami igazán lényeges, azok a képek, amik elsősorban A kilátóteraszra (1962) emlékeztettek, ugyanis gyakran itt is csak állóképeket láttunk. Volt persze mozgás is, de legtöbbször montázsszerű vágásokkal, a színek ütemes változtatásával, kameramozgással értek el mozgóképes hatást. Ezek a képek olajfestmények a századfordulós festők stílusában, nem tiszták és élesek, hanem elmosódottak.

Élmény: Nem tudok belekötni, jó volt a hang, a kép, a téma átadása. A formátum ritka és különleges, de sajnos ritkán volt annyira expresszív, hogy igazán hatásos legyen. Persze ha meg folyamatosan nagyon expresszív, akkor abba fárad bele az ember.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Szabó Gyula (A tizedes meg a többiek, Fehérlófia, Egymásra nézve, Vuk)
  • Csengery Adrienne (Fényes szelek)
• Toldit sokáig fiktív személynek gondolták, de valóban találtak György és Miklós nevű Toldikat a 14. századból. Miklós az ispánságig vitte, kb. 1320-1390 között élt, tehát túlélte I. Lajost (1326-1382).
• Történelmileg abban is pontatlan, hogy I. Lajos első felesége, IV. Károly (1316-1378) német-római császár lánya, Margit (1335-1349) már eleve Lajosnak volt ígérve, de a kislányt valóban korán elvitte a pestis. Tehát nem volt konfliktus a két uralkodó között. Második felesége szerelmi házasság volt a bosnyák bán lányával, Erzsébettel (1339-1387).