Cselekmény: 1744, Németország. Zsófia hercegnőhöz (Marlene Dietrich) az orosz udvar képviseletében kérő érkezik Razumovszkij gróf személyében. Zsófia útnak indul és izgatottan várja a férjének szánt Péter trónörököst, bár Razumovszkij is elvarázsolja - és a ő a férfit viszont. Oroszországba érkezve azonban alaposan ellátják a baját: át kell térnie az ortodox vallásra, átkeresztelik Katalinnak és ami a legrosszabb, hogy Péter nem hogy nem jóképű, mint ahogy leírták neki, hanem még félkegyelmű is. Katalin erőt vesz magán és viselkedik, ahogy elvárják tőle, de az esküvőjén is csak Razumovszkijt lesi...

Téma: A II. Katalin orosz cár (1729-1796) naplóján alapuló történetnek bevallottan nincs klasszikus témája, nem történelmileg hű vagy dráma akart lenni, hanem vizuális alkotás. pedig végülis elmenne egy történelmi filmnek Katalin jellemfejlődéséről, ahogy eljut naiv kislányból a tudatos nőig.

Tartalom: Csakhogy pont ezt a részt nem mutatja meg. Tulajdonképpen már az elején megmutatja mire számíthatunk, amikor a gyerek Katalin fantáziáiban kegyetlen jelenetek játszódnak le a neki olvasott történetek hatására, de ezeknek nincs különösebb funkciójuk. Ugrunk egyet az időben a kamasz Katalinra, aki végtelenül naiv. Érdekes megfigyelni, hogy a rokonai hűvösen kezelik. Ekkor érkezik meg az orosz udvartól Razumovszkij, aki sármos és nyers, egyáltalán nem a megszokott kifinomultság megtestesítője, Katalin viszont kíváncsian figyeli őt. Az orosz udvar is épp olyan, mint Razumovszkij, a férjnek szánt III. Péter pedig debil. Nagyobb spoiler nélkül még elmondható, hogy Katalin szíve összetörik és ekkor megy át egy nagy átalakuláson, csak ezt pont nem látjuk. Katalinhoz hasonlóan a legtöbb főbb szereplő karaktere is érdektelen marad; időnként Péter és a pap tud árnyaltabb lenni, illetve Erzsébet cárnő rideg racionalitása mögé tudok még belelátni többet, mint amit mutat.

Forma: És akkor kezdjük az egész rákfenéjével, eddig is ezt a kását kerülgettem: ez a film A keresztapa (1972) lehetett volna, ha szépen megmutatják Katalin jellemfejlődését. Két nagy probléma volt azonban ezzel: az első, hogy Dietrich teljesen hiteltelenül játssza a naiv Katalint, a másik, ami még nagyobb bűn, hogy egy felirattal történt meg az egész jellemfejlődés. A fentebb említetteket leszámítva ez igaz a többi színészre is. Nem tudom, hogy ez őket minősíti, a rendezőt vagy az írót, de ha szándékosan ilyen, attól sem tudom jobb szemmel nézni. A szándékosságra utalhat, hogy a karakterek testbeszéde, mozdulatai sokkal beszédesebbek játékaiknál. Ami jó húzás volt, hogy a gyerek Katalint Dietrich lánya játszotta. És akkor mi az a vizualitás, amiről a rendező beszélt? Elsősorban a díszletek. Zsúfolt, túldíszített termek tömve vannak groteszken kifacsarodó szentek szobraival, ráadásul szinte végig beltérben vagyunk, emiatt olyan érzésem volt, mintha Katalinban érzelmi világában lettünk volna. Nem volt uralkodó, de attól még voltak jó montázsok, világítások, kameraállások... stb. A zene nagyjából korabeli, de nem passzolt hozzá, egy lynchi dark ambientet jobban el tudtam volna képzelni.

Élmény: Fura élmény volt, és nem vagyok benne biztos, hogy azoknak a kritikusoknak van igaza, akik szerint a rendező a tartalmat a látvány alá rendelte. Szerintem ez előbbi simán csak nem volt jó. Látványosnak viszont valóban egyedi élmény volt, de azért nem mert elmenni a kísérleti szintig. Pedig az 1930-as évekről beszélünk, amikor bőven ott volt a levegőben az avantgárd világszerte.

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  • Marlene Dietrich (80 nap alatt a föld körül, A vád tanúja, A gonosz érintése)
• Maria Rivának nem csak az anyja Marlene Dietrich, hanem még ma is életben van, épp száz éves.
• John Davis Lodge-ról nem írja a Wikipedia, hogy hogyan került a színjátszás közelébe, hiszen ügyvédként kezdte karrierjét az 1920-as években, de az 1930-as években mégis elég sikeresnek színésznek számított. Hét év után abbahagyta a szereplést és politikusnak állt sikeresen: képviselő, kormányzó, majd európai nagykövet lett.
• Nézzük a történelmet, mi is történt valójában: Katalin családja tehát német volt, a Magdeburg környéki fejedelemség örökösei. Alapvetően német volt Péter is, ő a Kiel környéki fejedelemségből származott és Oroszországban is inkább német udvara volt, de erről később, kezdjük Erzsébettel.
  
  • Erzsébet cár (1709-1762) Nagy Péter egyik lánya volt, német férjet szántak neki, de a jelölt meghalt, így Erzsébet végül hajadon maradt, de ahogy a filmben is szerepel, Razumovszkij volt gyakorlatilag az élettársa. Miután a Nagy Péterrel elégedetlen nemesség megpuccsolta a leszármazottját és a sajátjukat emelték trónra, Erzsébet sem tétlenkedett, és a hadsereggel jó viszonyt ápolva megnyerte őket magának, hogy 1741-ben viszontpuccsolja a puccsistákat. Utódjának ugye III. Pétert unokaöccsét szánta, neki pedig feleségnek azt a Katalint, akinek anyja az ő elhunyt jegyesének testvére volt. Belpolitikájában felvilágosult volt, külpolitikában kora nagy konfliktusának, az osztrák örökösödési háborúnak győzteseként legyőzte Poroszországot.
  • III. Péter (1728-1762), az unokaöcs tehát a német Kiel környéki fejedelemségből származott, miután nagy Péter egyik lányát, Erzsébet testvérét ide adta férjhez. Az 1741-es puccskor Erzsébet magához vitette Oroszországba, 1745-ben összeházasította II. Katalinnal, de a házasságuk boldogtalan volt és talán nem is hálták el; a pletyka szerint gyerekeik nem Péteréi. Amikor Erzsébet 1762-es halálával hatalomra került, váratlanul 180 fokos fordulatot vett a külpolitikában és szövetséget kötött az addigi, gyakorlatilag már legyőzött Poroszországgal. Ez akkora felháborodással járt, hogy II. Katalin inkább megpuccsolta, hogy elkerüljön egy polgárháborút. A pálfordulás valójában praktikus volt, Péter ugyanis inkább Dániában látta a veszélyt. Uralkodóként szintén felvilágosult intézkedéseket hozott, a film teljesen félreábrázolja, de ennek oka inkább Katalin naplója. Hivatalosan természetes halált halt két héten belül, na de...
  • II. Katalin (1729-1796) a Magdeburg környéki fejedelemség leszármazottja. A filmmel ellentétben Péterrel ismerték egymást gyerekkorukból, illetve kezdetben jó viszonya volt Erzsébettel, de Katalin nagyravágyó volt és már egész korán szervezkedni kezdett Erzsébet ellen. Mindenki nyíltan szeretőket tartott, kétséges, hogy fia, Pál valóban Pétertől van. Miután 1762-ben lelepleződött egyik szervezkedése, megpuccsolta Pétert. A külpolitikáján már nem változtatott, főleg Kelet-Európában terjeszkedett, kicsit Ázsiában. Szintén felvilágosult uralkodóként modernizálni próbálta az országot, de a jobbágyok kárára, ezért nagyobb felkelések is kitörtek ellene. Rossz nyelvek szerint nem vetette meg a lovakat sem, és egy ilyen szexbalesetbe halt bele valójában. 

Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivalizálásban gondolkodtak, miután felfedezték a nekik ügynökösködő de Chomon tehetségét a trükkfilmekhez. Nekik dolgozott Charles-Lucien Lepine (1859-1941) róla nem találtam sok infót. Bő egy tucat filmet készített, majd a háttérbe vonult.

(A képen: Charles Pathe)

A film: A cím magyarul kb. "Egy rendőr világkörüli útja". Nem egészen világos, mi a pontos alapszituja a filmnek, de valaki talán pénzt lop és jó messzire menekül, egy rendőr pedig folyamatosan a nyomában van. Így járják be az India-Kína-Japán-Amerika útvonalat, miközben a bűnöző mindig kicsúszik a rendőr kezei közül. Az utazások valódi lényege persze az, hogy egzotikus embereket láthassunk, akik véletlenül pont spontán néptáncba kezdenek, amikor a kamera odaér. Nem tudom, hogy valódi helyszíneken forgattak-e, de azért elég sok elefánt is feltűnt, szóval lehet, hogy legalábbis felhasználtak egy valódi indiai filmrészletet, ha nem is utaztak el ezért a rövidfilmért a világ minden tájára. technikailag nem érdekes, csak vágások vannak meg egzotikus jelmezek, a sztorinak sincs tanulsága. Ennél azért szinte csak jobb filmeket láttam már 1906-ból.

Cselekmény: A kis csavargó (Charlie Chaplin) ezúttal egy cirkusz környékén lófrál, amikor egy rajtakapott zsebtolvaj nála rejti el a lopott pénztárcát. Persze megtalálják nála, és a rendőrök elől menekülve berohan egy előadás közepébe. Az addig unott közönséget felvillanyozza, ahogy összeszerencsétlenkedi a mutatványokat, ami meg a cirkuszigazgatót (Al Ernest Garcia) villanyozza fel, hogy végre van egy sikeres száma. Behívja meghallgatásra, de a csavargó híján van a tudatos bohóckészségnek, ezért mérgesen elküldik, pedig már kezdett összebarátkozni az igazgató csinos lányával...

Téma: Ahogy visszaolvasgattam a chaplines írásaimat, mert azért már tízéves a blog és sok mindenre nem emlékszem, közös motívumként rajzolódott ki a reménytelennek tűnő szerelem, a szomorkás hangulat és a sok poén. Emlékeimben azonban az is él, hogy a jobb filmjeinek legfőbb, sokszor ki nem mondott üzenete a meleg humanizmus volt, ezeket tudtam nagyarértékelni. Ebből a filmből meglepetésemre ez hiányzott, pedig itt már egy kiforrott Chaplinnel van dolgunk. Mármint nem volt gonosz vagy ilyesmi, csak nem volt annyira erőteljesen jelen, mint amennyire vártam. Itt a poénokon volt a hangsúly és a keserédes romantikán.

Tartalom: A történet Chaplinnél sokszor egy meglévő poénra épül, ezúttal is így volt, elsőként a kötéltáncos mutatvány született meg a fejében, ehhez kerített történetet, tehát azt kellett megoldania, hogy hogyan kerüljön fel a kötélre. Hogy a csavargó önként vállalja, ehhez kellett a szerelmi motiváció cirkuszi környezetben, ami ugye abból indult, hogy betévedt a cirkuszi előadásra és szó szerint bohócot csinált magából. A történet a szerelmi szálra fut ki, de annak igazából nincs önmagán túlmutató jelentősége, úgyhogy erről ennyit. A csavargó karakterét már ismerjük: ügyetlen és cserébe nem is okos, de van benne annyi rosszmájúság, ami a poénokhoz kell. A többiek szóra sem érdemesek, még a szerelme sem. A humor is a megszokott helyzetkomikumra alapul elsősorban, kisebb részt a csavargó karakterére, de egy-egy esetben másféle humorforrás is bejött a képbe, és így ezek viccesebbnek is hatottak (pl.abszurd - haltisztítás, ismétlődő - szamárüldözés). Érdekes módon bár a kötéltánc volt elvileg a csúcspont, az mégse volt annyira szórakoztató.

Forma: Nyilván nem egy művészfilm, úgyhogy ne számítsunk formabontó megoldásokra; Chaplin hozza a jól megszokott vizuális gegjeit, kreatívan felhasználva a környezetét: elvarázsolt kastély, robotok, állatok és persze bohócok, bűvészek, kötéltánc. Csetlés-botlás szerencsére nem volt sok. A színjátéknak nem volt szerepe.

Élmény: Érdekes volt pont egymás után látni Buster Keaton ugyanebben az évben megjelent A filmoperatőrével (1928). Chaplin poénjai jobban csattannak, Keatonéin inkább mosolyogni lehet. Üdítő volt, hogy egy lassan százéves filmen is jót tudok nevetni, de a sztori nem volt acélos. 

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  • Charlie Chaplin (Reménytelen szerelem, Chaplin korcsolyázik, A bevándorló, Chaplin a rendőr, A szökött fegyenc, Chaplin a katona, Kutyaélet, A kölyök, Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, Monsieur Verdoux)
  • Al Ernest Garcia (Az aranyláz, Nagyvárosi fények)
  • Harry Crocker (A nagy parádé, Nagyvárosi fények, Monsieur Verdoux)
  • George Davis (Ifjabb Sherlock detektív, Ninocska, Egy magányos helyen)
• Merna Kennedy 1944-ben, 36 évesen hunyt el szívrohamban.
• Chaplin saját maga írt hozzá negyven évvel később az újrakiadáskor zenét, itt még énekel is.
• A forgatás nagyon mostoha körülmények között zajlott részben magánéleti, részben külső okok miatt. Pl. leégett a cirkusz, elvesztették a helyszínt, ellopták a kocsikat.
• Az első Oscarokat 1929-ben ítélték oda filmeknek, A hontalan hős (1928), a Szárnyak (1927) és a Virradat (1927) mellett A cirkusz is nyert.

Cselekmény: Buster (Buster Keaton) utcai fényképész, egy nap megpillantja és persze azonnal elvarázsolja a csinos Sally. Nyomába eredve kiderül, hogy egy híradó stúdiónak dolgozik, és mit csinál főhősünk, hogy szerelme közelében lehessen? Természetesen beáll híradós filmoperatőrnek. Első felvételei teljesen használhatatlanok, ettől függetlenül sikerül elhívnia Sallyt randira...

Téma: Egyes írások próbálják metásabbnak beállítani a sztorit arra hivatkozva, hogy a főhősünk ugye egy operatőr, de én nem fedeztem fel a filmezésről szóló motívumot. Akkor már sokkal inkább szól a film és a valóság átfedéséről az Ifjabb Sherlock detektív (1924). Ez nekem így csak egy vígjáték.

Tartalom: Erre majd később még visszatérünk picit, de Keaton a filmjeit állítólag úgy készítette, hogy egy minél egyszerűbb cselekményvázat követve rögtönzésekkel töltötte ki az események közötti időt. Ez meg is látszik, a cselekmény valóban minimális, az események elnyújtottak, egyes jelenetek pedig semmivel nem járulnak hozzá a történet alakulásához, de lehetőséget nyújtanak a poénkodáshoz. Már az első jelentben megvan a sztori lényege: Busternek megtetszik Sally, akinek egy kollégája is csapja a szelet. Buster azzal próbál bevágódni, hogy jelentkezik munkatársnak, illetve később randira hívja. A bonyodalom, hogy Buster kezdetben még nem igazán tudja kezelni a kamerát, illetve mindig elkeveredik Sally mellől, akire ilyenkor azonnal lecsap legalább egy újabb udvarló. A karakterek egysíkúak, Busteré a szokásos szerencsétlenkedő, mélabús alak. A humorforrás nem meglepő módon elsősorban vizuális, de akad helyzetkomikum is.

Forma: A színjáték vegyes, egyes karakterek 1928-hoz képest már ripacskodónak hatnak, de Buster visszafogott karaktere jól öregedett, Sally pedig természetes, bele is szerettem. Egy-két távolodóan kitáguló kameranézetet leszámítva nincsenek nagy kameratrükkök, de nem is ezért híres Keaton, hanem a gegjeiért. Egyesek már erőltetettnek hatnak (kamerával fejbevágás, átöltözés), másoktól leesik az ember álla, annyira durva kaszkadőrmutatványok, vagy épp tökéletes pantomimjáték, vagy épp akkora díszlet lett hozzáépítve (ld. lépcsőház), amit ma már nehezen tudnék elképzelni.

Élmény: Leszámítva néhány látványos és váratlan poént, összességében inkább nem tetszett a film figyelembe véve Keaton korábbi filmjeit. Őszintén szólva Sally bájos karaktere és külseje miatt sokkal emlékezetesebb lesz (hímsovinizmus, pfúj).

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  
  • Buster Keaton (Isten hozta, Ifjabb Sherlock detektív, A generális, Alkony sugárút, 80 nap alatt a föld körül, Bolond bolond világ)
• Nem biztos, hogy velem van a baj és csak én nem tudom értékelni a jó filmeket; ahogy fentebb említettem, Keatonnak volt egy bejáratott filmkészítési eljárása. Csakhogy 1928-ban, hogy biztosítsa a rendezett anyagi feltételeket, feladta függetlenségét és elszerződött a filmben is megjelenő MGM-hez (2023 óta az Amazoné). Nekik azonban csak húzónév kellett, nem engedték kreatívkodni a továbbiakban, ezzel lassan le is csúszott a nagyok közül.

Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivalizálásban gondolkodtak, miután felfedezték a nekik ügynökösködő de Chomon tehetségét a trükkfilmekhez. Albert Capellani (1874-1931) színészként kezdte, 1905-ben került a Pathehoz, amikor a cég elhatározta, hogy magasabb esztétikai szintre emelik a filmművészetet és "bevásároltak" hozzá megfelelő embereket. Később az Egyesült Államokban folytatta a filmezést, elsősorban irodalmi műveket dolgozott fel.

A film: Ööö... el kellett olvasnom hozzá a leírásokat és kétszer megnéznem, hogy nagyjából megértsem: a magyarul kb. "halálos idillnek" fordítható film sztorijában egy fiatal szerelmespár női fele elhagyja kedvesét, hogy egy utazó társulat előadója legyen. Amikor később a véletlen összehozza őket, a sértett férfi megöli a nőt. Capellanira úgy emlékeztem, mint korrekt történetmesélős rendezőre, de visszaolvasva korábbi írásaimat, az1907-es filmjében, a Le pied de moutonban (1907) még egyáltalán nem hozta azt a szintet, az 1908-as Az arles-i leányban (1908) viszont már igen. Ennek megfelelően ez az  1906-os filmje sem túl acélos narratíva szempontjából, ahogy ezt már jeleztem az előbb. A jeleneteket már feliratozzák, egyes részeknek hagynak kellő időt kibontakozni (pl. a nő előadói karrierjének), csak pont nem a sztori szempontjából lényegeseknek. A helyszínek szempontjából korrekt, vannak külső és valódinak tűnő beltéri helyek, a színjáték viszont borzalmasan teátrális. Inkább nem ajánlott.