Cselekmény: A kis csavargó (Charlie Chaplin) ezúttal egy cirkusz környékén lófrál, amikor egy rajtakapott zsebtolvaj nála rejti el a lopott pénztárcát. Persze megtalálják nála, és a rendőrök elől menekülve berohan egy előadás közepébe. Az addig unott közönséget felvillanyozza, ahogy összeszerencsétlenkedi a mutatványokat, ami meg a cirkuszigazgatót (Al Ernest Garcia) villanyozza fel, hogy végre van egy sikeres száma. Behívja meghallgatásra, de a csavargó híján van a tudatos bohóckészségnek, ezért mérgesen elküldik, pedig már kezdett összebarátkozni az igazgató csinos lányával...

Téma: Ahogy visszaolvasgattam a chaplines írásaimat, mert azért már tízéves a blog és sok mindenre nem emlékszem, közös motívumként rajzolódott ki a reménytelennek tűnő szerelem, a szomorkás hangulat és a sok poén. Emlékeimben azonban az is él, hogy a jobb filmjeinek legfőbb, sokszor ki nem mondott üzenete a meleg humanizmus volt, ezeket tudtam nagyarértékelni. Ebből a filmből meglepetésemre ez hiányzott, pedig itt már egy kiforrott Chaplinnel van dolgunk. Mármint nem volt gonosz vagy ilyesmi, csak nem volt annyira erőteljesen jelen, mint amennyire vártam. Itt a poénokon volt a hangsúly és a keserédes romantikán.

Tartalom: A történet Chaplinnél sokszor egy meglévő poénra épül, ezúttal is így volt, elsőként a kötéltáncos mutatvány született meg a fejében, ehhez kerített történetet, tehát azt kellett megoldania, hogy hogyan kerüljön fel a kötélre. Hogy a csavargó önként vállalja, ehhez kellett a szerelmi motiváció cirkuszi környezetben, ami ugye abból indult, hogy betévedt a cirkuszi előadásra és szó szerint bohócot csinált magából. A történet a szerelmi szálra fut ki, de annak igazából nincs önmagán túlmutató jelentősége, úgyhogy erről ennyit. A csavargó karakterét már ismerjük: ügyetlen és cserébe nem is okos, de van benne annyi rosszmájúság, ami a poénokhoz kell. A többiek szóra sem érdemesek, még a szerelme sem. A humor is a megszokott helyzetkomikumra alapul elsősorban, kisebb részt a csavargó karakterére, de egy-egy esetben másféle humorforrás is bejött a képbe, és így ezek viccesebbnek is hatottak (pl.abszurd - haltisztítás, ismétlődő - szamárüldözés). Érdekes módon bár a kötéltánc volt elvileg a csúcspont, az mégse volt annyira szórakoztató.

Forma: Nyilván nem egy művészfilm, úgyhogy ne számítsunk formabontó megoldásokra; Chaplin hozza a jól megszokott vizuális gegjeit, kreatívan felhasználva a környezetét: elvarázsolt kastély, robotok, állatok és persze bohócok, bűvészek, kötéltánc. Csetlés-botlás szerencsére nem volt sok. A színjátéknak nem volt szerepe.

Élmény: Érdekes volt pont egymás után látni Buster Keaton ugyanebben az évben megjelent A filmoperatőrével (1928). Chaplin poénjai jobban csattannak, Keatonéin inkább mosolyogni lehet. Üdítő volt, hogy egy lassan százéves filmen is jót tudok nevetni, de a sztori nem volt acélos. 

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  • Charlie Chaplin (Reménytelen szerelem, Chaplin korcsolyázik, A bevándorló, Chaplin a rendőr, A szökött fegyenc, Chaplin a katona, Kutyaélet, A kölyök, Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, Monsieur Verdoux)
  • Al Ernest Garcia (Az aranyláz, Nagyvárosi fények)
  • Harry Crocker (A nagy parádé, Nagyvárosi fények, Monsieur Verdoux)
  • George Davis (Ifjabb Sherlock detektív, Ninocska, Egy magányos helyen)
• Merna Kennedy 1944-ben, 36 évesen hunyt el szívrohamban.
• Chaplin saját maga írt hozzá negyven évvel később az újrakiadáskor zenét, itt még énekel is.
• A forgatás nagyon mostoha körülmények között zajlott részben magánéleti, részben külső okok miatt. Pl. leégett a cirkusz, elvesztették a helyszínt, ellopták a kocsikat.
• Az első Oscarokat 1929-ben ítélték oda filmeknek, A hontalan hős (1928), a Szárnyak (1927) és a Virradat (1927) mellett A cirkusz is nyert.

Cselekmény: Buster (Buster Keaton) utcai fényképész, egy nap megpillantja és persze azonnal elvarázsolja a csinos Sally. Nyomába eredve kiderül, hogy egy híradó stúdiónak dolgozik, és mit csinál főhősünk, hogy szerelme közelében lehessen? Természetesen beáll híradós filmoperatőrnek. Első felvételei teljesen használhatatlanok, ettől függetlenül sikerül elhívnia Sallyt randira...

Téma: Egyes írások próbálják metásabbnak beállítani a sztorit arra hivatkozva, hogy a főhősünk ugye egy operatőr, de én nem fedeztem fel a filmezésről szóló motívumot. Akkor már sokkal inkább szól a film és a valóság átfedéséről az Ifjabb Sherlock detektív (1924). Ez nekem így csak egy vígjáték.

Tartalom: Erre majd később még visszatérünk picit, de Keaton a filmjeit állítólag úgy készítette, hogy egy minél egyszerűbb cselekményvázat követve rögtönzésekkel töltötte ki az események közötti időt. Ez meg is látszik, a cselekmény valóban minimális, az események elnyújtottak, egyes jelenetek pedig semmivel nem járulnak hozzá a történet alakulásához, de lehetőséget nyújtanak a poénkodáshoz. Már az első jelentben megvan a sztori lényege: Busternek megtetszik Sally, akinek egy kollégája is csapja a szelet. Buster azzal próbál bevágódni, hogy jelentkezik munkatársnak, illetve később randira hívja. A bonyodalom, hogy Buster kezdetben még nem igazán tudja kezelni a kamerát, illetve mindig elkeveredik Sally mellől, akire ilyenkor azonnal lecsap legalább egy újabb udvarló. A karakterek egysíkúak, Busteré a szokásos szerencsétlenkedő, mélabús alak. A humorforrás nem meglepő módon elsősorban vizuális, de akad helyzetkomikum is.

Forma: A színjáték vegyes, egyes karakterek 1928-hoz képest már ripacskodónak hatnak, de Buster visszafogott karaktere jól öregedett, Sally pedig természetes, bele is szerettem. Egy-két távolodóan kitáguló kameranézetet leszámítva nincsenek nagy kameratrükkök, de nem is ezért híres Keaton, hanem a gegjeiért. Egyesek már erőltetettnek hatnak (kamerával fejbevágás, átöltözés), másoktól leesik az ember álla, annyira durva kaszkadőrmutatványok, vagy épp tökéletes pantomimjáték, vagy épp akkora díszlet lett hozzáépítve (ld. lépcsőház), amit ma már nehezen tudnék elképzelni.

Élmény: Leszámítva néhány látványos és váratlan poént, összességében inkább nem tetszett a film figyelembe véve Keaton korábbi filmjeit. Őszintén szólva Sally bájos karaktere és külseje miatt sokkal emlékezetesebb lesz (hímsovinizmus, pfúj).

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  
  • Buster Keaton (Isten hozta, Ifjabb Sherlock detektív, A generális, Alkony sugárút, 80 nap alatt a föld körül, Bolond bolond világ)
• Nem biztos, hogy velem van a baj és csak én nem tudom értékelni a jó filmeket; ahogy fentebb említettem, Keatonnak volt egy bejáratott filmkészítési eljárása. Csakhogy 1928-ban, hogy biztosítsa a rendezett anyagi feltételeket, feladta függetlenségét és elszerződött a filmben is megjelenő MGM-hez (2023 óta az Amazoné). Nekik azonban csak húzónév kellett, nem engedték kreatívkodni a továbbiakban, ezzel lassan le is csúszott a nagyok közül.

Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivalizálásban gondolkodtak, miután felfedezték a nekik ügynökösködő de Chomon tehetségét a trükkfilmekhez. Albert Capellani (1874-1931) színészként kezdte, 1905-ben került a Pathehoz, amikor a cég elhatározta, hogy magasabb esztétikai szintre emelik a filmművészetet és "bevásároltak" hozzá megfelelő embereket. Később az Egyesült Államokban folytatta a filmezést, elsősorban irodalmi műveket dolgozott fel.

A film: Ööö... el kellett olvasnom hozzá a leírásokat és kétszer megnéznem, hogy nagyjából megértsem: a magyarul kb. "halálos idillnek" fordítható film sztorijában egy fiatal szerelmespár női fele elhagyja kedvesét, hogy egy utazó társulat előadója legyen. Amikor később a véletlen összehozza őket, a sértett férfi megöli a nőt. Capellanira úgy emlékeztem, mint korrekt történetmesélős rendezőre, de visszaolvasva korábbi írásaimat, az1907-es filmjében, a Le pied de moutonban (1907) még egyáltalán nem hozta azt a szintet, az 1908-as Az arles-i leányban (1908) viszont már igen. Ennek megfelelően ez az  1906-os filmje sem túl acélos narratíva szempontjából, ahogy ezt már jeleztem az előbb. A jeleneteket már feliratozzák, egyes részeknek hagynak kellő időt kibontakozni (pl. a nő előadói karrierjének), csak pont nem a sztori szempontjából lényegeseknek. A helyszínek szempontjából korrekt, vannak külső és valódinak tűnő beltéri helyek, a színjáték viszont borzalmasan teátrális. Inkább nem ajánlott.

Cselekmény: A fiatal Eva eladóként dolgozik nem túl magas heti bérrel, cserébe neki kell eltartania szüleit és három testvérét. Bosszús is apjára, aki dolgozhatna, de inkább otthon olvasgat egész nap. A cipője is szétment, kellene egy új, de nem engedheti meg magának. Egy alattomos férfi észreveszi, ahogy sóvárogva nézi a cipőket a kirakatban...

Téma: A történet már a felvezető szöveggel ellövi, hogy Eva prostituálni fogja magát egy pár új cipőért, úgyhogy innentől kezdve ez egy szociográfia az Evahoz hasonló helyzetű lányokról. A patriarchátussal viszont nem foglalkozik, tehát feministának nem mondanám a sztorit, itt csak Eva nyomoráról esik szó.

Tartalom: Az első percek felvezetik az alaphelyzetet: Eva egyedül dolgozik és tartja el a családot, cipő kellene neki, egy prédára leső férfi már az elején kiszemeli magának. Innentől kezdve igazából már csak elnyújtják az egészet, Eva cipője egyre rosszabb állapotú, vele párhuzamosan a lány testi és lelki állapota is romlik. Csak az szakítja meg a lejtmenetet, amikor egy szebb életet képzel el magának. Összességében tehát nem a cselekmény lesz sokrétűbb, hanem a már ismert helyzet nyomatékosul, ezért egyre jobban átérezzük Eva állapotát, így elsősorban a karakterfejlődésen van a hangsúly: a kezdetben vidám Eva egyre kétségbeesettebb lesz. A film 1916-os, úgyhogy még nem igazán írták meg jól a karaktert, hogy átérezzük, hogyan lépi át belül a határt, ez az egy pont nagyon hiányzik belőle pl. egy nagy veszekedés vagy drámai összeomlás formájában. Eva mellett még a barátnőjének van némi jelleme, illetve az anya az, aki láthatóan őrlődik, mert lehetetlen beosztani a kevés pénzt.

Forma: A Suspense-re(1913) emlékezve korát megelőző formai megoldásokra számítottam Webertől, amit meg is kaptam, meg nem is; ugye említettem feljebb, hogy hiányzott egy nagy érzelmi törés Eva játékából a teljes átéléshez, a színész viszont végig visszafogott és belül szenvedős maradt. Ez nem kritika, meglepő módon egész közeli felvételek is voltak, ahol hiteles volt a színjáték. Hasonlóképp a vizuális megoldások sem voltak jellemzően látványosak, és azt hiszem ez így passzolt a stílushoz. De így is előfordultak a lábakat/cipőket követő és azokra koncentráló felvételek, vagy az a zseniális megoldás, amikor a megtört Eva egy törött tükörből néz magára. Sőt, még egy német expresszionizmust előrevetítő álomjelenet is belekerült.

Élmény: 1916-hoz képes érzékeny téma (bár állítólag divatos volt ekkortájt ez a műfaj) kreatív vizualitással, erős színészi játékkal. A sztori felépítésén érződik legjobban az idő, de így is ajánlott.

Érdekességek

• A filmet csak a 2010-es években tudták teljes egészében helyreállítani.
• Ennek egyik tényezője pont egy, a filmből gúnyt űző film volt, az 1932-es The Unshod Maiden, ami a Cipők (1916) tízpercesre vágott változata. A hangosfilm megjelenésével gyakori eljárás lett, amit mi is megismerhettünk az internet elterjedésével, hogy videókat vicceskedve utószinkronizálnak. Nyilván a téma miatt ez inkább ízléstelen, viszont ez a film ki tudta pótolni az eredeti elveszett részleteit.

Cselekmény, téma, tartalom: A rövidke, háromjelenetes filmben a főhősünk egy pincér (Charlie Chaplin), aki nem elég, hogy ügyetlen, de nemtörődöm is, felforgatva ezzel a hely és a vendégek életét. A vendégek között van egy lányos apa, aki egy nagydarab ember feleségével randizik, de ott van a nagydarab ember is, aki az apa lányára hajtana... És ezzel a szituval nem kezdenek semmit, pedig ebből lehetne csak igazi helyzetkomikum. Az első, éttermi jelenetben tehát megismerjük a főszereplőinket, de összességében nem több a rész, mint összefüggéstelen poénok sorozata. A címadó cselekmény a második és részben harmadik jelenetekben van, de sztori szempontjából elhanyagolhatóak ezek is. A karakterek karikírozottak, de hát börleszkről beszélünk, ráadásul meglehetősen régiről.

Forma: Filmes szempontból érdektelen. Az utóbbi időkben ugye elég sok 1900-as évekbeli filmet néztem, ezért mindenképpen "modernnek" hatnak a feliratok vagy a helyszínek közötti váltogatás, de nincs kameramozgás, beállítások, világítás... stb. Kivéve az elején, ott volt egy érdekesebb szög, ami Bauer korabeli filmjeire emlékeztet, amikor Chaplin a háttér mélységéből jön fel a képbe. Persze Chaplin koreográfiája meg-megvillan már az éttermi jelenetben is, de kreatív nem igazán lesz. A koreográfia viszont szintet lép a korcsolyázós jelenetekkel, főleg amikor több ember mozgását hangolják össze - bár állítólag Chaplin többször improvizált és a többiek csak próbáltak ehhez alkalmazkodni. A film erőssége Chaplin korcsolyatudása, amit megvillantott később a Modern időkben (1936) is, de eleve ez volt az egyik sikerszáma, amikor még kabaréban lépett fel. Nem egy ponton Jackie Channel vetekszik akrobatikussága.

Élmény: Persze, lehet azt mondani, hogy ez egy 1916-os film, de az a Türelmetlenség (1916) is. Chaplin itt még nem ért meg. Van már pár jó poén, de ahogy most visszanézem a posztjaimat, az igazán jó első filmjei 1917-esek, amikor már önállóan és sokat beletéve dolgozhatott.

Érdekességek

• A főszereplőket korábban láttuk:
  
  • Charlie Chaplin (Reménytelen szerelem, A bevándorló, Chaplin a rendőr, A szökött fegyenc, Chaplin a katona, Kutyaélet, A kölyök, Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők, A diktátor, Monsieur Verdoux)
• Eric Campbell egy évvel a film után, 38 évesen hunyt el autóbalesetben; Fred Goodwins 1923-ban, 32 évesen hunyt el.