Cselekmény: Főhősünk a névtelen riksás fiú, aki a tipikus ázsiai nyomorgó család képviselője. Egyszerű bódékban élnek, elárvultak, két húga van, akik iskolába járnak, suli után dolgoznak, ő meg kénytelen riksázni. Persze még a riksa sem saját, egy alvilág nőtől bérli, szóval esélytelen, hogy előre tudjon lépni egyelőre. Ahogy lenni szokott, ezen a szinten farkastörvények uralkodnak, így egy nap főhősünket alaposan elveri egy banda és ellopják a riksáját, oda a kenyérkereset. Nem is sejti, hogy közben idősebb húga beleszeretett a Költőbe (Tony Leung Chiu-wai), aki az alvilági nő szeretője és egyben strici is, így adott, hogy a lány prostituáltnak áll...

Téma: Ez megint olyan film, ahonnan nagyon hiányzik a külföldinek a kulturális kontextus. Annyira már vagyok jó, hogy lássam, hogy hiányzik a kontextus, de értelmezni még kevéssé tudom és nem találtam egy kielégítő kritikát sem. Az egészen biztos, hogy realistán akarta megragadni a vietnámi városi életet, főképp alulnézetből, de ez a realitás messze túlmutatva önmagán költői és többet ír le, csak ugye itt jön képbe a kontextus hiánya és nem látom a további rétegeit.

Tartalom: Úgy indul, mint egy átlag szegényekről szóló történet, amiből egyszercsak krimi lesz, miután soha meg nem nevezett riksásunkat behálózza az alvilág - általa megismerhetjük az alvilág egyes részleteit elég naturalisztikusan. Egy ponton rádöbben, hogy előbb-utóbb ebbe belehal. Testvére nem erőszakkal, hanem szerelemmel kerül az alvilágba, aminek ő is megtapasztalja az árnyoldalát, amikor képletesen megerőszakolódik a szerelem. Két fontos mellékszereplőnk van, az egyik a Költő, aki az alvilág egyik mindenese, de láthatóan nincs ínyére a szakma, a normális világ azonban nem fogadja vissza. Másik főbb mellékkarakterünk a Főnökasszony, akinek a fogyatékos fia és a bűnszervezete valószínűleg megfeleltethetőek egymásnak. Ha jól értem, a történet szerint van esély a megtisztulásra, újrakezdésre a művészet/értelmiség segítségével, önfeláldozásával, ami kizökkentheti a jelenlegi rossz rendszert a holtpontról. Ha így értelmezem, akkor a végére a rendszert kiszolgáló értelmiség fellépése lebontja a rossz rendszert (de a vezetés azért marad), a népnek is szenvednie kell, múltbéli identitásaitól részben továbblépnek kényszerből. Közben a külföldi néző számára is azonosítható motívumok is megjelennek a kommunizmustól a vietnámi háborún (helikopter) át az elnyomó rendszerig és a zavargásokig (bérgyilkos). Visszatérő jelképek a folyadékok (víz, vér, festék, alkohol, folyó, vizelet). Az alapvetően elborzasztó hangulatot néha megenyhíti egy csipetnyi humor (az áram, a zsebtolvajlás), talán van több filmes utalás is (Bolond Pierrot (1965), Zsebtolvaj (1959), Kutyaszorítóban (1992)), de lehet, hogy ezeket már csak belelátom. Természetesen megjelenik az ázsiai országok kettőssége is, amire utaltam korábban: többnyire alulnézetből, a nyomorgók szemszögéből látjuk az életet, ám épp ezért erős befejezés, amikor a tehetősebb részek idilli életének bemutatásával zárnak. De mindaz, amit eddig írtam, nem is annyira fontos, a cselekmény ugyanis másodlagos, gyakran nem is összefüggő életképekből áll, viszont a tálalása hiperrealisztikus, azaz valóságosabbnak tűnik a valóságnál is, amit látunk, átélhető és egyszerre egyedi és egyetemes, specifikussága ellenére benne érzem Vietnám vagy az egész világ létét.

Forma: Ennek egyik legfőbb kivitelezési eleme talán az, hogy alig van párbeszéd, a leghosszabb szövegek versek vagy dalok. A versek ázsiai jellegűek, azaz természeti képekből állnak, ebben sajnos nincs sok tapasztalatom. Ha kicsivel több dal lenne, akár zenés filmnek is lehetne hívni, annyira hosszúnak és jelentőségteljesnek tűnik az a néhány dal - értelmezni azonban nem tudom őket, Vietnámban valószínűleg többet jelentenek. Ehhez mérten a színészek inkább csak egy-egy fajta érzelmet jelenítenek meg egyszerre, nem játszanak, nem beszélnek, csak néznek az adott jelenethez illeszkedően. Képileg megvan benne az a kettősség, hogy egyszerre brutális és nyomorúságos, ugyanakkor erősek a színek, sok az intim közeli, ami odafigyel a részletekre és elidegenít az embertől. A végefelé van egy elmosódott, összefolyó tudatokat megjelenítő rész ehhez passzoló formákkal (gyors vágás, elhomályosodás), ez intenzív volt, de nem érte el a tetőpontot sajnos. Érdekes belegondolni, hogy Tarkovszkij, Malick és Kieslowski kortársaként ilyen filmek voltak, vajon mi lett volna, ha továbbra is ebbe az irányba halad a filmművészet?

Élmény: Bár egyszerre volt költői és lírai, egyik sem jelentett érzelmi azonosulást általában, így ezek ellenére sem volt katartikus. Kétségtelenül szép film, valószínűleg erősen allegorikus, úgyhogy nézzük lehetőleg egy vietnámi ismerősünkkel, aki segíthet dekódolni. Azt hiszem jobban élveztem volna, ha végig a második felének az "elvontabb" stílusát hozza és kimaradnak a realisztikusabb részek.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Tony Leung Chiu-wai (A szomorúság városa, Vadító szép napok, Csungking expressz, Édes2kettes, Sanghaj virágai, Szerelemre hangolva)
• Tran Nu Yen Khe a rendező felesége
• A riksás fiú végül nem lett színész, most buszt vezet.