Napló

• Az év első hónapjaiban szokás szerint felülvizsgáltam és felülbíráltam a terveimet és végül sokkal több válogatási elvem lett, mint amit terveztem.
• Márciusra megérkezett hozzánk is a koronavírus, így az eddigieknél több időm lett, így átlag havi kb. 15 filmet sikerült megnézni.
• Júniusban vettem észre, hogy jelentősen megugrott a látogatóim száma, konkrétan megháromszorozódott, így rögtön megvillantak a szememben a dollárjelek és engedélyeztem a reklámokat.
• A poén, hogy csak augusztusban vettem észre az értesítőt, hogy egy júliusi posztommal a címlapra is kerültem.
• Szeptemberre végeztem a magyar filmekkel, erről rövid összefoglalót írtam, ami újra címlapos lett tök érdemtelenül, de ez már legyen a szerkesztők baja.
• Decemberben újabb összefoglalókat írtam (1, 2, 3), ezúttal a szembejött filmek magyar vonatkozásairól, illetve végeztem a tervek szerint haladva a sikerfilmekkel. Viszlát kommerszek, helló senkit sem érdeklő, köldöknézős művészfilmek :D

Emlékezetes filmélményeim

(A magyar filmeknek van külön posztja, ezért őket kihagyom)

• Január: A vámpírok (1916) a legemlékezetesebb filmélményem a hónapból Irma Vep miatt, aki rosszlány létére átvette a főszerepet és ennek még lesz jelentősége 2021-ben.
• Február: A somme-i csata (1916), mert tényleg ott voltak.
• Március: Nem igazán maradt emlékezetes egyik film sem, legszórakoztatóbb talán a Robin Hood (1922) volt.
• Április: Innen viszont már többet is ki tudok emelni, elsőként a Honfoglalókat (1923), mert ez az egyik legvalódibb western, amit láttam. A nagy parádé (1925) és a Szárnyak (1927) pedig teljesen korrekt háborús filmek voltak, méltó párjai a Nyugaton a helyzet változatlannak.
• Május: Leginkább a szétfolyó Ingovány (2001) és a "filmnyelvű" Gabbla (2008) jött be, az ilyen filmek adják vissza az ember hitét a filmművészetben.
• Június: A hónap legjobbja egyértelműen Reygadas csúcsfilmje, a Csendes fény (2007).
• Július: Az argentin aranykort jelzi, hogy kb. három egyforma film volt a hónap legjobbja, a La libertad (2001), a Fejnélküli asszony (2008) és a Historias extraordinarias (2008).
• Augusztus: Hajszálnyival a Zama (2017) hozta ezt a hónapot, amelyben Martel stílusa gyönyörű képekkel és az egyik legfontosabb latin regénnyel párosult.
• Szeptember: A Gyanú árnyékában (1943) ha később készül és nem egy krimi, akkor egészen ütős lehetett volna; ebben a hónapban elfáradtam, így a kevés filmből ez lett a legkiemelkedőbb a szememben.
• Október: Alonsonak jobb filmje az előbb említett La libertadnál a Los muertos (2004) és ő is nyerte a hónapot, de nem tudom megállni, hogy ne említsem meg a La flort (2018), ami egyébként sem rossz, de elsősorban hossza miatt kerül ide, hiszen 13 óra alatt hozzánő az ember szívéhez.
• November: A hónap győztese csakis a pszichedelikus A kígyó ölelése (2015) lehet.
• December: Az utolsó hónap nem volt túl erős, de talán A Karib-tenger kalózai (2007) sikerült a legszórakoztatóbbra.

Számokban

A kitűzött cél az volt, hogy megnézzem:

1. a legelismertebb magyar filmeket, (pipa)
2. a sikerfilmeket, (pipa)
3. valamint hogy tovább javítsak a klasszikus-kortárs és a nyugati-világmozi arányokon. Alább látható, hogy alakultak ezen arányok az évek során. Tavalyhoz képest minimálisan sikerült javítani, de még nagyon messze vagyok az ideális arányoktól (fail):

Írások, egyebek

• Filmes blogok listája
• Legkedvesebbek: magyar filmek
• Címlap és kurvulás
• Magyarok a filmművészetben 1, 2, 3
• Címlapos írások: Napló gyermekeimnek és Legkedvesebbek: magyar filmek

2020-ban látott filmek

2021 - Tervek:

• Attól függetlenül, hogy mennyi időm lesz, mennyit enged a koronavírus és mennyit vagyok hajlandó rászánni, az év eleje természetesen azzal fog telni, hogy a frissülő listák alapján az eddigi válogatási elvekbe bekerült újabb filmeket pótlom.
• Ha nem lesz újabb világmegváltó ötletem (ami mindig akad), akkor egyrészt szeretném
  • letudni a legfontosabb kelet-európai filmeket (kb. 80 film),
  • haladni a már évek óta tartó filmeskönyv projektemmel (kb. 170 film),
  • valamint tovább növelni a kortárs filmek és a világmozi arányát.
• (Ugyanakkor nem szeretnék túl sok időt erre szánni és havi olyan 10 filmmel is elégedett lennék már - és nem garantálok semmit, akár holnap megváltoztathatom a terveim, és lehet hogy kizárólag 2021-es kazah pornó lesz a blogon vagy perui néma vizsgafilmek.)

Cselekmény: A Hol a barátom háza után visszatérünk a földrengés sújtotta Koker környékére, ahol épp az És az élet megy tovább egyik jelenetét forgatják. Az egyik szereplő az önfejű kamaszlány, Tahereh, akit nagyanyja nevel, miután szülei odavesztek. Egy másik szereplő az egykori kőműves Hosszein lenne, azonban Tahereh nem hajlandó megszólalni a közös jelenetükben. Mint kiderül, Hosszein korábban udvarolt a lánynak, de a nagymama nem engedi a házasságot, mert Hosszeinnek nincs saját háza...

Téma: Nem tudom :D Értem, hogy van egy metanarratívás vonal, ami talán erősebb, mint az És az élet megy továbban, ugyanakkor meg gyengébb, mint a Közelképben vagy a Kenyér és virágban (ami ugyan egy Makhmalbaf-film, de mint tudjuk a kettő ugyanaz :D ). Viszont sokkal kevésbé tettenérhető Kiarosztami humanizmusa. Szóval mit akart mondani a költő?

Tartalom: A meta-vonal megjelenik azonnal, amikor a főszereplő bejelenti, hogy ő alakítja a rendezőt. Aztán jön a szereplőválogatás, a jelenet felállítása, ami nagyjából megismételte az És az élet megy továbbot, mert a rendezőasszisztens autóval körbejárja a környéket és beszélget, segít, segítséget kér, de ez már mégsem az az igazi, meleg szeretet. Elvégre nem egy filmben vagyunk, hanem a megalkotását figyelhetjük. A sztori igazából ott kezdődik, hogy megpróbálják felvenni azt a jelenetet az előző filmből, amikor az újdonsült férj elmeséli, hogy a földrengés után azonnal összeházasodtak, hiszen az élet megy tovább és ki tudja, mikor jön a következő katasztrófa. A múlthoz való ragaszkodás megfigyelhető egyébként más időseknél is (ld. az özvegy szakácsot vagy a fürdőző nőket), a filmesek pedig többször koppannak, mert a fiatalabbak már más szokásokat követnek, mint hiszik (pl. Tahereh ruhaválasztása). Csakhogy az első színész fél a nőkkel beszélni, ekkor hozzák Hosszeint, akiről meg kiderül, hogy a valóságban is szeretne Tahereh férje lenni, de a nagyszülők elutasították, a lány ezért nem hajlandó hozzászólni. A továbbiakbkan jó párszor megismétlődik a jelenet, amit ilyen-olyan apropó miatt újra és újra fel kell venni, Hosszein pedig kihasználja az alkalmat, hogy győzködje a lányt. Ebben az érvrendszerben vetődnek fel olyan általánosabban vehető gondolatok, hogy pl. a tehetősebbeknek segíteniük kellene a szegényebbeket a fejlődéshez vagy hogy az ideális házasságban a nő és férfi egyenrangú felek.

Forma: Ez nagyjából megismétli az előző filmet, a stílus féldokumentarista valódi helyszínnel és helyi "színészekkel", mégis sokkal filmesebb hatást kelt paradox módon, mivel látjuk a forgatást, illetve az egységesebb cselekmény miatt. A városi és autós kompozíciók klausztrofóban szűkösek, a természetiek viszont tágasak. Újra feltűnnek a trilógia korábbi karakterei, illetve egyes jelenetei is, míg az utolsó jelenet nagyon hajaz az előző filmére megvalósításában, bár tartalma eltér, de ezt nem spoilerezhetem el. Az említett központi jelenetre nem igazán emlékeztem, de valóban ott volt kb. az 55 perctől, akit érdekel. A lányt nem láttam, de a pasi ugyanaz a Hosszein volt.

Élmény: Ahogy a témánál jellemeztem, nem igazán értem, mire ment ki a játék, ezért nem is fogott meg különösebben. Szerettem Kiarosztami korábbi filmjeit, de ez most nem izgatott fel sem intellektuálisan, sem érzelmileg.

Érdekességek

• Mohammad-Ali Keshavarz idén hunyt el 90 évesen

Cselekmény: A hat történetből álló film első részében egy repülőgépen két utas beszélgetni kezd, véletlenül kiderül, hogy van egy közös ismerősük, akinek a nevét meghallva bekapcsolódik egy harmadik utas is, hiszen ő is ismerte az illetőt...

A második történetben az útmenti étterembe pont az a férfi tér be, aki miatt a pincérnő (Julieta Zylberberg) apja öngyilkos lett. A szakács magától értetődő természetességgel veti fel, hogy tegyenek patkánymérget az ételébe...

A harmadik történetben a menő üzletember durván beszól az autópályán az előtte kacsázó autósnak, ahogy ilyenkor az lenni szokott. Aztán persze lerobban és a megsértett autós beéri...

A negyedik történetben az épületrobbantó mérnök autóját szerinte jogtalanul elszállítják tilos parkolás miatt, emiatt lekési lánya születésnapját, feleségénél ez az utolsó csepp és válni akar, és még ki is rúgják, amikor dühében botrányt csinál a paroklási cégnél...

Az ötödik történetben a tehetős család gyermeke cserbenhagyásosan halálra gázol valakit. Az apa a kertészét venné rá busás jutalom fejében, hogy az vállalja át a tettet és a börtönbüntetést...

A hatodik történetben a tökéletes esküvő rémálommá válik a menyasszony számára, amikor rájön, hogy újdonsült férje megcsalta...

Téma: Próbáltak ráhúzni a történetekre valamilyen társadalmi narratívát, de nem látom igazoltnak. Biztosan jellemző mindegyik embertípus és eset az argentin társadalomra (egyesek a magyarra is), szóval ez szerintem inkább egy válogatás, korrajz, de nem egyetemes és általános érvényű, mégha a rendező ezt is állítja.

Tartalom: Hat, kb. 20 perces epizódokból áll a film, ebből az első a legrövidebb, tartalmában talán el is üt a többitől, de egyben össze is foglalja azokat. Gyors, rövid, csattanós jelenet. Mindegyikben elege lesz a főszereplőnek, "eszüket vesztik" egy szélsőséges helyzet hatására, ahol egy-egy igazságtalanság kiborítja őket. Míg részenként egy-egy nagyobb igazságtalanságot látunk, az első epizódban csak úgy záporoznak. A sérelmeket felsoroltam a cselekménynél, nem ismétlem meg őket. Ez egy vígjáték, de sötét, helyenként abszurdba hajló humorú. Kiemelik egységes színvonalát és eltérű műfajukat az egyes részeknek, ugyanakkor a végkicsengés és a hangulat más tud lenni. Az első könnyedebb, a második cinikus és jószívű, a harmadik csattanója a legjobb a maga gúnyjával, a negyedik kivételesen happy enddel zárul, az ötödik a legkeserűbb, a hatodik pedig... azt hiszem szubjektív, hogy pozitív vagy cinikus. Jó, hogy több csavar is van a történetekben, kevésbé jó, hogy sokszor így is kiszámíthatóak tudnak lenni. Hiányoltam, hogy nincs valamilyen konkrétabb kapocs köztük, mint a második és a harmadik történet között, ahol a háttérben elhajtó autóra fordult rá a kamera.

Forma: Mindegyik epizód kicsit más a színeket, fényeket tekintve, ahogy látszik a képeken is, de annyira nem eltérőek, hogy ez markánsan megfigyelhető legyen. Ez annyiban lehet jó, hogy egységes marad a kinézet, ugyanakkor nyugodtan lehetett volna benne több látványelem, mint pl. amilyen a hatodik részben az ajtóra szerelt kamera volt. A színészek rendben voltak, a zenére csak ott kaptam fel a fejem, amikor kivételesen egy valódi korabeli sláger hangzott fel, ez azért nem olyan gyakori dolog.

Élmény: Nagyjából már leírtam korábban: fordulataival és humorával szórakoztató, persze a fekete humor nem mindenkinek jön be és nem is mindig könnyed. Egynek jó, de nem váltja meg a világot.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Julieta Zylberberg (La nina santa)

Cselekmény: 1941, Franciaország. A "zsidóvadász" Landa (Christoph Waltz) épp kiírt egy bujkáló családot, de Shosannának, a nagyobbik lánynak sikerül elmenekülnie. 1944-ben Raine hadnagy (Brad Pitt) különleges gerillaalakulatot szervez zsidó katonákból, a Brigantykat, hogy pszichológiai hadviselés gyanánt brutálisan végezzenek német katonákkal Franciaországban. Eközben Shosanna álnéven egy párizsi mozi tulaja lesz, de pechére felfigyel rá egy német katona, Frederick (Daniel Bruhl), aki egymaga többszáz ellenséggel végzett egy alkalommal, így ünnepelt hős lett, akiből a propaganda filmet készített. Hogy a lány kedvében járjon, eléri, hogy az ő kis mozijában legyen a díszbemutató...

Téma: Tarantino sosem nagy gondolatokat akar közölni, csak játszik, ezúttal a világháborús filmekkel és az 1940-es évekkel. Következtetéseket persze levonhatnánk abból, hogy mit miért és hogyan csinál, de nem tartom ennyire nagyra :D (ami persze valószínűleg inkább az én korlátoltságomat jelzi, de akkor nem kéne rébuszokban beszélni) Fontos vonal mindenesetre a kommunikáció ereje, amibe beletartozik a filmművészet is.

Tartalom: A cselekmény szerkezete öt részre bomlik, az elsőben és másodikban Shosanna és a brigantyk eredetét ismerjük meg, a harmadikban és a negyedikben a kettő felkészül a fináléra, ami az ötödik részben bekövetkezik, ugyanakkor a két szál nem ér össze. Tarantino egy alternatív történelmet mutat nekünk kb. azzal a gondolattal eljátszva, hogy mi lett volna a második világháborúval, ha hollywoodi módra zajlik le, amiben persze kiemelt szerepet kap a mozi (és akkor itt nyilván bele lehetne menni egy végtelen meta-spirálba, de ahogy fentebb írtam, nem akarok). Szóval semmi sem akadályozta meg abban, hogy szokás szerint teletömje filmes utalásokkal, amiből gondolom még nekem se jött át a tizede sem, hiába mond sokat Jannings, Pabst vagy Riefenstahl neve. A film mellett a nyelv kap kiemelt szerepet, ami több poén alapja, de aktív szerepe lehet a cselekményben is (általában leleplezi használóját). Niggerezés helyett most zsidózás van, a mozis mészárlás pl már kifejezetten antiszemita is lehetne azzal, hogy valóra váltja az antiszemita rémképeket, míg a németek jellemzően áldozatként szerepelnek. A karakterek szórakoztatóak, mint mindig, a választékos és intelligens Landa láthatóan a Django elszabadul fejvadászának elődje, Raine a nagyon túltolt amerikai, Frederick  tényleg egyfajta York őrmester, románca Shosannával önmagában is elég érdekes lehetne... stb. Tarantino-filmként alapvetően vígjáték, csak ugye szokni kell a stílusát. Fura mód azonban sokkal hangsúlyosabbak lettek a párbeszédek, ami Tarantinónál nem lenne meglepő, csak itt 10-15 percesre is képes nyúlni egy beszélgetés úgy, hogy nem történik semmi, miközben nagyon is változik közben a szitu az elhangzottak (vagy épp a metakommunikáció) révén.

Forma: Szokásosan brutális, ömlik a vér, de a rutinos néző ezt el is várja és nem fáj különösebben látni, de ez szerintem nem jó, hiszen ha érzelmileg nem brutális az erőszak, akkor látványban sem lesz az, más funkciója pedig itt nem nagyon volt ellentétben mondjuk a Django poénjával vagy a Kill Bill stilizáltságával. Véletlenül belefutottam egy az első jelenetet elemző videóba, ami szépen megmutatja, mennyire tudatosak a kompozíciók, de ezek csak ráerősítenek és nem adnak hozzá különösebb látványt. A legtöbb lehetőség a mozis jlentben volt, ami szépen összekeverte a valóságot és fikciót, de ha az Ifjabb Sherlock detektívben képesek voltak ezt kreatívan megoldani száz ével korábban, itt se lett volna akadálya neki. A zene ezúttal nem olyan hangsúlyos, a náci vezérek kikarikírozottak, a színészek közül Waltzot szokás kiemelni, de nem tudom, mennyire köszönhető neki vagy karakterének a sikere.

Élmény: Megoszlanak a vélemények, van aki Tarantino egyik legjobbjának tartja, kevesebben az egyik leggyengébbnek, azzal a nonszensszel meg ne is foglalkozzunk, akik szerint a történetietlensége miatt rossz. (Ez megérne egyébként egyszer egy külön posztot egy másik blogon, mert érzékelni vélek egy nagyobb generációs szakadékot azok között, akik a 20. század traumáinál vannak még leragadva és a 21. századi fiatalabbak között.) Szóval én is a gyengébbek közé sorolom, mert voltak ugyan élvezetes részei, de összeségében mégsem szórakoztatott.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Brad Pitt (Thelma és Louise, Tiszta románc, Hetedik, Harcosok klubja, Blöff, Az élet fája, 12 év rabszolgaság)
  • Christoph Waltz, Jacky Ido és Michael Bacall (Django elszabadul)
  • Michael Fassbender (12 év rabszolgaság)
  • Daniel Bruhl (Amerika kapitány)
  • Denis Menochet (Piaf)
  • Mike Myers (Shrek 2)
  • Julie Dreyfus és Bo Svenson (Kill Bill)
  • Richard Sammel (Az élet szép, Casino Royale)
  • Rod Taylor (101 kiskutya, A madarak)
  • Rainer Bock (A fehér szalag)
  • Samuel L. Jackson (Szemet szemért, Nagymenők, Jurassic Park, Tiszta románc, Ponyvaregény, Csillagok háborúja, Kill Bill, A Hihetetlen család, Amerika kapitány, Bosszúállók, Django elszabadul)
  • Harvey Keitel (Aljas utcák, Taxisofőr, Thelma és Louise, Kutyaszorítóban, Zongoralecke, Ponyvaregény, Odüsszeusz tekintete)
  • Quentin Tarantino (Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Kill Bill, Django elszabadul)
• A filmbéli filmet az amúgy rendezőként is dolgozó, Medvezsidót alakító Roth rendezhette meg.
• A szereplők között van egy náci tisztet alakító színész, aki a stáblistán mint önmaga szerepel; ez poén arra utalva, hogy az eredeti Becstelen brigantikban is egy nácit játszott. Ő egyben annak a filmnek a rendezője is, de a címen túl kevés hasonlóság van.
• Rövid statisztaszerepet kapott a zenész (Die Arzte) Bela B., aki nem magyar, de nevét Lugositól kölcsönözte.
• Valóban léteztek zsidó kommandók, az egyik az olasz fronton harcolt, egy másik Észak-Afrikában, egy harmadik már a háború után akart bosszúból nácikat levadászni.

Cselekmény: A 18. század elején járunk, azaz hajózunk, amikor Elizabeth (Keira Knightley), a kormányzó lánya észreveszi a vízben sodródó Willt (Orlando Bloom). Nyakában kalózmedál van, amit a Elizabeth gyorsan elvesz tőle, hogy mentse életét. A fiatalok egymásba szeretnek, így amikor kiderül, hogy a kalózmedál átkozott és Elizabethet elrabolják az elátkozott kalózok Barbossa kapitány (Geoffrey Rush) vezetésével a medál miatt, Will azonnal a nyomába ered a hírhedt kalóz, Jack Sparrow (Johnny Depp) segítségével, aki szívesen segít, hiszen az elátkozott kalózhajó egykor az övé volt és most visszaszerezné. Az átok megtöréséhez vissza kell vinni a helyére a medált és szükség van a hiányzó csapattag, Will apjának vagy a leszármazottjának vérére, aki azért nincs a többiek között, mert kitartott a lázadáskor Sparrow mellett és büntetésből a tengerfenékre küldték. Az átkot sikerül megtörni, Elizabeth és Will összeházasodhatnak, Sparrow pedig visszakapja hajóját. Csakhogy a fiatal szerelmeseket váratlanul letartóztatják és halálra ítélik a Sparrow-val való kollaborálásuk miatt, Sparrow-t pedig meglátogatja Will apjának (Stellan Skarsgard) szelleme, aki eladta a lelkét Davy Jones kalózkapitánynak (Bill Nighy), hogy kiszabadulhasson fogságából. Mint kiderül, korábban Sparrow is eladta a lelkét a hajójáért cserébe, most pedig eljött az idő, hogy átadja lelkét. Eközben Will kegyelmet kap egy feltétellel: meg kell szereznie Sparrow varázsiránytűjét, persze ehhez meg is kellene találnia...

Téma: Ha van, akkor az a szabadság. Alapvetően ez csak egy szórakoztató kalandfilm a romantikus kalózvilágról, ami a kötetlen, szabad életformának feleltethető meg. Ezt veszélyezteti a második résztől hangsúlyosan a civilizáció terjeszkedése, amely a kalózkodást is szabályok közé szorítaná.

Tartalom: Az ihlető egy kalóz-tematikájú hullámvasút, ennek megfelelően az első rész nem is több egy köréírt történetnél, ahol a mai modern szórakoztató film elvárásainak megfelelően egyensúlyban van a humor, akció és romantika, a cselekményre nem is pazarolnám a helyet, csak röviden: adott Sparrow kalóz, aki visszaszerezné hajóját és szabadságát három részen keresztül, míg Elizabeth és Will szerelmesek egymásba, de valami mindig közéjük áll, és e hármasnak egymást segítve vagy épp egymás ellenében különféle kalandokon kell keresztülmenniük. Míg az első rész egy békebeli kalandfilm modernizált változata, a második résztől kezdve a modern civilizáció nem csupán konkrét hőseink életét fenyegeti, de ezt a békebeli, romantikus kalózvilágot is azzal, hogy szabályok közé szorítaná. A kalandok tehát adottak, amiket megfűszereznek nem kevés misztikummal, illetve mindig egy durván sötét felütéssel kezdenek, hogy érezzük a tétet; az akciót az ízlésemnek kicsit túltolják, de én öreg vagyok már és szívesebben nézem a lassabb filmeket; a humort elsősorban a sorozat legerősebb pontja szolgáltatja, Sparrow karaktere, akit egy részeg transziként szoktak leírni, de azért akad némi vizuális humor is a sok vicces párbeszéd között; a leggyengébb pont pedig a romantika, holott annak kéne a vezérlő erőnek lennie, de teljesen hiányzik a dráami, romantikus érzelmi szál, csupán tényként közlik velünk, hogy Elizabeth és Will szerelmesek (erősebb is náluk mind Norrington, mind Davy Jones). A második és a harmadik részeket már egyben forgatták, a második rész történetén ez érezhető is volt, hogy félbevágott darabról van szó, a harmadik rész viszont már túl vontatott volt.

Forma: Ahogy írtam, igazi békebeli kalandfilm valós helyszínekkel, többnyire valós díszletekkel, és hál'istennek nagyon odafigyeltek az animációra, amin így legtöbbször fel sem tűnik, hogy az, pedig egy 15 éves sorozatról van szó. Csak a harmadik részre tolják túl a tengeri csatában, kár árte, de összességében le a kalappal, így kell használni az animációt: kiegészítésként és nem helyettesítésként. Az akciókból ahogy írtam az ízlésemnek túl sok van és túl gyorsak, de többször elismerésre méltóan kreatívak (ld. első részben a kovácsműhelyet, a másodikban a hármas párbajt, a harmadikban az esküvőt). A színészeknek szerintem nem volt sok alkalmuk és idejük kieteljesedni, de Sparrow kétségtelenül egy ikonikus karakter lett (vajon másik színésszel milyen lett volna?), a zene pedig hiába szintén ikonikus, valahogy meg sem hallottam a filmben.

Élmény: Minden szempontból korrekt szórakoztatóipari film, helyenként kifejezetten jó, de egyes elemeiben az én ízlésemnek nem eléggé. Négy éve kissé szigorú voltam az első résszel kapcsolatban, de alapvetően nem változott a véleményem: egy olyan műfajt hoztak vissza ráncfelvarrva, ami nagyon hiányzik korunkból (jó példák még: Harry Potter, A gyűrűk ura), de messze nem tökéletes.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Johnny Depp (Szakasz, Ollókezű Edward)
  • Geoffrey Rush (Némó nyomában)
  • Orlando Bloom (A gyűrűk ura)
  • Keira Knightley (Csillagok háborúja, Igazából szerelem)
  • Jonathan Pryce (Brazil)
  • Zoe Saldana (Avatar, A galaxis őrzői, Bosszúállók)
  • David Bailie és David Schofield (Gladiátor)
  • Greg Ellis (Titanic)
  • Bill Nighy (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Harry Potter)
  • Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Dogville, Melankólia, Bosszúállók)
  • Naomie Harries (Holdfény)
  • Chow Yun-fat (Szebb holnap, Tigris és sárkány)
  • Reggie Lee (A sötét lovag - Felemelkedés)
• A sorozat akkora siker lett, hogy a 2010-es években még két rész jelentmeg és a közeljövőben is várható két újabb darab.