Előzmények: A francia Georges Melies (1861-1938) már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: Kékszakállt valószínűleg minden magyar ismeri Bartók híres és egyetlen, 1911-es operájából legalább címről. Eredetileg francia népmese, amit a 17. századi Charles Perrault jegyzett le olyan klasszikusok mellett, mint a Csizmás kandúr, a Piroska és a farkas, a Csipkerózsika vagy a szintén feldolgozott Melies-film alapjául szolgáló Hamupipőke (1899). A történetben ugye Kékszakáll egy előkelőség, akinek korábbi feleségei eltűntek, ezért amikor újra nősülne, senki sem akar igazán hozzámenni, de egy lányt végül hozzáadnak. Amikor Kékszakáll elutazik otthonról, szigorúan megtiltja a nőnek, hogy bemenjen az egyik szobába, és persze nyilván bemegy... Nem spoilerezem el, ha valaki mégse ismerné a sztorit. A film története csak picit tér el az eredetitől, de a vége nagyon gyermeteg lett. Pedig a szoba titka egészen brutális mai szemmel nézve is, ahogy az azt követő álomjelenet is jól sikerül, na meg nem hiányozhatnak Melies ördögei sem. Sőt, már kaptunk egy kis fényjátékot is, az se volt túl gyakori húsz évvel későbbig. A sztori valószínűleg érthetetlen az alapmű ismerete nélkül, tehát ez inkább csak illusztráció lenne, de annál azért többet tud már elmondani vizuálisan. Messze a legnagyobb hibája, hogy a szoba titkának felfedésekor a színésznő nem hozza a megfelelő reakciót, pedig a korához képest a narratíva teljesen korrekt, modernnek ható, ahogy humorosan indítunk, jön a dráma, a bonyodalom, a tetőpont, csak ahogy írtam, a lezárás lett az addigiakhoz képest túl gyermeteg. Ráadásul mindezt brutálisan hosszú tíz percben és kilenc jelenetben kapjuk meg, ami Melies ambícióit dicséri, ahogy a viszonylag részletes díszlet és a nagyszámú színészgárda is. Ez már bizony film.

Cselekmény: 2035, a Marson. Egy kis csapat a bolygón végez kutatásokat, amikor a vártnál nagyobb viharba kerülnek. Menekülés közben Markot (Matt Damon) törmelék találja el, a többiek halottnak hiszik és nélküle hagyják el a bolygót. Mark azonban csupán eszméletét vesztette, másnap pedig finoman szólva is kellemetlen meglepetésként éri helyzete. Rövid számvetés után megállapítja, hogy a marsi bázisán jó eséllyel rövidesen meghal a levegő, a víz vagy a táplálék hiányában, de erőt vesz magán és megpróbál a rendelkezésére álló eszközökből vizet nyerni krumplitermesztéshez. Nem tud kommunikálni, de tudja, hogy négy év múlva érkezik a következő expedíció, és ismeri a helyszínt is, ezért megpróbál olyan járművet építeni, ami képes eljutni addig és közben életben tartani őt a két hónaposra számított úton. Közben műholdképek alapján a földi irányítás is rájön, hogy Mark életben maradt, de kommunikálni ők se m tudnak egyelőre vele. Marknak azonban eszébe jut egy, az 1990-es évekből ott maradt Pathfinder szonda, aminek segítségével végre képesek kapcsolatba lépni...

Téma: Meglepően nincs neki. Az írások azt hozzák fel, hogy itt az emberi problémamegoldó-készség dicsőítése zajlik, de akkor ezzel erőteljesebben szembe kellett volna helyezni valamilyen fatalizmust, nem? Nekem ez így nem téma. Egy érzelmileg erőteljesebben felvillantott - de nem kitárgyalt - elem volt a tulajdonképpeni kisebbik/nagyobbik rossz problémája, amikor azon vitatkoznak, hogy egyetlen ember megmentéséért kockáztatható-e több ember élete és egyéb fontos dolgok. A történet egyértelmű állítása az, hogy igen, csak nem mondják el, miért. Ebben azért jobb volt a Ryan közlegény megmentése (1998). 

Tartalom: Azonnal belecsapunk a lecsóba, pár perc után Mark egyedül tér magához a Marson rögtön egy sérüléssel, amit orvosolnia kell, majd a közvetlen életveszély elhárítása után számba veszi az alapvető létszükségleteit. Ennek egy része biztosított (levegő, víz, meleg), de nem rajta múlik, hogy megmaradnak-e a rendszerek. Ételből nincs elég, de szerencsére képes krumplit termeszteni. Hosszútávú túlélésre azonban esélytelen, ezért kapcsolatba kell lépnie a Földdel, hogy kimentsék. Amikor több ember szerepel a történetben, négy alkalommal is felvetődik, hogy feláldozható-e több ember egyért: először a marsi expedíció hagyja magára Markot, mert halottnak hiszik; másodszor Kínának nyalnak be egy jó nagyot, akik azon morfondíroznak, hogy felfedjék-e technológiai szintjüket, hogy segíthessenek. És az ottani igazgató önhatalmúlag dönt erről. Nyilván. Ahogy egyébként ott is rezeg a léc, hogy az amerikai vezetés belemenne-e valóban ennyi erőforrás ráfordításába Mark kimentéséért. A harmadik alkalommal már az a kérdés, hogy a mentőexpedíció tagjainak élete kockáztatható-e egyért, itt kapunk két választ is, de nincs mellettük érvelés. Negyedjére pedig végül a mentőexpedíció tagjai dönthetnek a kérdésről, de ők meg szemrebbenés nélkül vállalják bajtársiasságból, ami szép dolog ugyan, de azért se nem észszerű, se nem életszerű. A Marson és a Földön pedig mindig jön valami probléma, persze egyszerre mindig csak egy és mindig olyan, amit le lehet küzdeni. A történet az akció és a humor elegye; előbbit nem kell magyarázni, utóbbi abból adódik, hogy a kollégák szívesen heccelik egymást, és Mark az ilyen beszólogatós poénokat megtartja akkor is, amikor egyedül van és kommentálja magának az aktuális helyzetét.

Forma: Az űr jól néz ki, mint mindig, de Mars csalódáskeltően unalmas az egyhangú színével és tájaival. Biztos nagyon hiteles, de a művészi szabadság jegyében fel lehetett volna turbózni, mégiscsak egy másik bolygón vagyunk. A marsjárót csúnya animációnak gondoltam, de igazi volt - ennyit rólam :D Mai világunkat jelzi, hogy Mark gyakorlatilag vloggerként számol be a kamerának mindennapjairól, amivel megspóroljuk a narrálást és a belső gondolatokat, szóval a film egy jelentős része tulajdonképpen olyan, mint akármelyik videós a YouTube-on. Egyébiránt érdektelen, nem fedeztem fel érdekes vágásokat, fényjátékokat, kameraszögeket. Fontos megemlíteni, hogy a marsi tájat leszámítva itt nálunk forgott az egész film, a NASA-központ a Bálnában van, Kína meg a MÜPA, bár nem sokat kapunk ezekből. A zene aranyos, ugyanis a történetben a maris kutatócsoport egyik tagja diszkórajongó, így Mark jobb híján ezeket hallgatja, és az 1970-es évek diszkóslágerei narrálják részben az eseményeket. A Markot alakító színészt dicsérik, de kb. semmit nem tudunk meg a karakteréről (a többiekről sem), így nem nagyon van mit eljátszani rajta. ja és nem, nem fogyott le a szerepért, testdublőrt használtak.

Élmény: Most le fogom húzni, pedig nem rossz, egy kellemes akció-vígjáték, de volt benne egy csomó lehetőség, amivel nem éltek. Például adta volna magát a Robinson-féle tematika modern változata, de a könyv szándékosan nem ezt akarta. Aztán lehetett volna egy pszichologizáló történet, hiszen Mark egyedül van teljesen egy távoli bolygón, ebből mégsem érzékelünk semmit. De lehetett volna nagy erkölcsi dilemmát csinálni abból is, hogy megéri-e megmenteni. A kínai szál meg különösen kellemetlen volt, de nyilván nem kis piacról van szó (egy helyi blogger szerint a közönség is így gondolta). És akkor arról ne is beszéljük, hogy mennyire nem volt sci-fi vagy "űrös" film; annyira hiányzott nekem belőle ennek a hangsúlyosabb megjelenése, hogy nem láttam túl sok értelmét, hogy egy másik bolygón játszódjon. Számomra ott bukott meg nagyon a film, hogy a karakterek nem voltak eléggé kidolgozva, emiatt pedig nem volt átélhető.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Matt Damon (Good Will Hunting, Ryan közlegény megmentése, A tégla, Csillagok között, Oppenheimer)
  • Jessica Chastain (Az élet fája, Csillagok között)
  • Jeff Daniels (Kairó bíbor rózsája)
  • Sean Bean (A gyűrűk ura)
  • Kate Mara (Túl a barátságon, Vasember)
  • Sebastian Stan (Amerika Kapitány, Fekete Párduc, Bosszúállók)
  • Benedict Wong (Bosszúállók, Pókember)
  • Donald Glover (Pókember, Az oroszlánkirály)
  • Chiwetel Ejiofor (Igazából szerelem, 12 év rabszolgaság, Az oroszlánkirály)
• Nem szeretek belekötni általában a filmek világának valószerűségébe, de illik megjegyezni, hogy alapvetően hitelesnek tartják, de az egyik nagy hiteltelensége pont a sztorit beindító marsi vihar, ami az ottani alacsony légsűrűség miatt legfeljebb enyhe szellő lehet.

Előzmények: A francia Georges Melies (1861-1938) már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: Melies technikáját már jól ismerjük, vágásokkal helyez el a képen új dolgokat vagy vesz el belőlük, ez történik ezúttal is, ahogy két birkózó egymásnak feszül. Történet nincs, csak kétszer két birkózó mérkőzik meg, miközben "extravagáns" dolgok történnek velük; ezek egy része nem túl izgalmas, vágásos trükk, de amikor bábukkal kezdik el helyettesíteni egyes trükköknél a szereplőket, akkor azért az még mai szemmel is kreatív poén tud lenni. Kicsit hosszú a két perc egy-egy poénért, továbbra is Melies egypercesei tetszenek a legjobban.

Cselekmény: Driss (Omar Sy) egy segélyekből és piti bűnözésből élő fekete, a segélyért pedig aláírás kell neki az esetleges munkaadóktól, hogy elment az állásinterjúra ugyan, de nem találták alkalmasnak. Ezúttal egy gazdag, kifinomult ember, Philippe ápolójának jelentkezik, de pechére a nyaktól lebénult férfinek bejön Driss leszarom stílusa, mert elege van már a sok sajnálkozó és segítőkész emberből. Driss-nek is pont jól jön a szállással járó munka, mert most szabadult féléves börtönbüntetéséből, és miután nyom nélkül eltűnt erre az időszakra, anyja kidobta otthonról. Kezdetben a férfias Driss-t zavarja, hogy női szerepbe kényszerülve kénytelen Philippe-et ápolni, ám lassan kezdenek összeszokni... 

Téma: Kicsit gondban vagyok, mert bár látszólag egyértelműek a motívumok, valahogy nem állnak össze egésszé. A felszínen ugye adott, hogy a két, minden szempontból ellentétes ember összecsiszolódik és közben mindkettő nyer valamit a másik világából, de ebben a történetben ez elég egyoldalú, és abban sem vagyok biztos, hogy mindez mennyire tekinthető egy jelképes, társadalmi sztorinak. Ha "csak" annyiról akarna szólni, hogy hogyan válnak főhőseink barátokká, akkor meg megint csak nagyon egyoldalúan mutatták be ezt a kapcsolatot.

Tartalom: A szerkezet keretes, aminek ebben az esetben nem látom értelmét, hogy miért kell előre megmutatni a két ember viszonyát. Az alaphelyzet és a karakterek fő vonásait hamar felállítják, és innentől kezdve tulajdonképpen már nem látunk érdemi haladást a történetben: adott a tehetős, kifinomult, tehát fejben erős Philippe, illetve a testben erős, izgága, proli Driss. Ketten adnak ki tehát egy tökéletes embert, ami lehetne egy jó motívum, de nem kezdenek vele semmit, Philippe nem lesz Driss esze vagy szellemi mentora, kizárólag azt látjuk, ahogy Driss a főnöke ösztönös avatárja lesz, és amennyire lehet, Driss megtanítja neki élvezni a testi örömöket újra. Lehetne egy motívum az, hogy Driss tulajdonképpen egy angyal, hiszen elsősorban itt Philippe jön rendbe magával, de ahhoz képest túl sokat kapunk Driss magánéletéből. Ez pedig lehetett volna a harmadik jó motívum, mert míg Philippe a fehér (de béna) elitbe tartozik, addig Driss az életerős fekete, a gettóból jön, börtönviselt, afrikai bevándorló a gyarmatról. De ezzel a szállal sem történik semmi, nem egyeznek ki társadalmi csoportok, az egyetlen pici változás, hogy az erősen patriarchális Driss idővel képes lesz felvenni a női szerepet főnöke gondozójaként. És végül, ha ez barátság lenne, akkor a két főhősünk részt venne egymás életében, de itt egyedül Driss vesz részt Philippe-ben. Lehetett volna ennek egy gúnyos élt adni utalva a fennálló társadalmi különbségekre, ahol Driss a joviális házi rabszolga, de ez határozottan meg se fordult a rendezők fejében. A történet egyébként javarészt vígjáték, a humor forrása pedig adott Driss-ben, aki proliként beszabadul a kifinomult világba és elefántként zúzza össze maga körül a porcelánokat.

Forma: Nem figyeltem meg vizuális motívumokat, de úgy nagyjából minden a helyén van. A színek jellemzően melegek. A karakterek szerintem kissé túlzóak lettek, egyikük sem viselkedik úgy, ahogy a való életben tennék. A Driss-t alakító színész elnyerte a legjobb színésznek járó díjat, de nekem jobban tetszett Philippe visszafogottabb alakítása. Bár nem egy zenés film, de többször fontos szerepet kap a zene; a fő témája megindító tud lenni, és van egy táncjelent, ahol le a kalappal Driss előtt, csak annak nem láttam értelmét, hogy miért pont ezeréves diszkóslágerekre ropja 2011-ben. Hát ez a bekezdés nem lett túl részletes, de ennyi van benne.

Élmény: Nem élek barlangban, annak idején láttam, milyen népszerű lett a film, és ismertem innen-onnan a premisszáját, hogy ez egy megható film egy tolókocsis és ápolója életigenléséről. Hogy ennek a népszerűségnek mi az oka, az internet is csak találgatja, mert elég nagy törés van a nézők és a kritikusok között. Én az utóbbiakkal vagyok, a fenn részletezett okok miatt, mintha nem mertek volna beleállni egyik nyilvánvaló témába se, és pont ettől nem lett annyira megható vagy humanista sem a szememben, mint amennyire az emberek tartják, hiszen hiányzik belőle a valóság ridegsége, amivel szemben felmutathatná magát.

Érdekességek

• Korábban láttuk: 
  • Omar Sy (Amerika Kapitány, Jurassic World)
  • Clotilde Mollet (Amelie csodálatos élete)
• Ahogy a filmben is elhangzik, a történet alapja valós, bár azt nem tudtam kideríteni, hogy mennyire. Mindenesetre valódi főhőseink egy algír ápoló és a 19. századi pezsgőkészítő cég, a Pommery örököse, Philippe Pozzo di Borgo (1951-2023), aki épp tavaly hunyt el 72 évesen.
• A film minden idők egyik legsikeresebb francia filmje lett, csináltak is belőle azonnal rosszul sikerült remake-eket Indiától Amerikáig.

Előzmények: A legelső ismert és megmaradt felvétel, a Roundhayi kerti jelenet 1888-as, de rengeteg filmről nem tudunk, vagy egyszerűen csak megsemmisültek, hiszen a film mint anyag elég sérülékeny. Mindezt azért mondtam el, mert rendre kerülnek elő elveszettnek hitt vagy nem is ismert filmek. Ez történt 1994-ben is, amikor egy ház lebontása során több száz századfordulós felvétel került elő. Alkotóik James Kenyon (1850-1925) és Sagar Mitchell (1866-1952), akik korán meglátták a fantáziát a filmben és összefogtak 1897-ben. Aktualitásokat készítettek elsősorban, de az 1900-as évek közepére az emberek elunták ezt a fajta filmet és filmeseink felhagytak vele.

(A kép természetesen nem korabeli; a BBC készített egy háromrészes dokumentumfilmet róluk és a megtalált felvételekről, ebből látható a részlet)

A film: A cím magyarul kb. "a Cunard Luciana postahajó Amerikába indul". ebben a Cunard a cég neve, a Luciana a hajóé, amely 1893-ban készült el és a maga korában a leggyorsabb és legnagyobb utasszállító volt a kétezres férőhelyével. 1909-ben tűz áldozata lett, de addigra már amúgy is elavult és kivonták a forgalomból. A filmen mindössze annyit láthatunk, ahogy a legénység gyakorlatozva leengedi a mentőcsónakokat.

 videó itt:
https://www.gettyimages.com/detail/video/cunard-mail-steamer-lucania-leaving-for-america-stock-video-footage/450004842