Cselekmény: ...avagy kb. "a madár". Két fiatal testvér Raouf és Riyad elmennek otthonról: Raouf rendőrként egy veszélyes bűnöző nyomába ered vidéken, míg Riyad katonaként indul az 1967-es arab-izraeli háborúba. Eközben a veszélyes bűnözőn egy gyilkosságért bosszút akar a távoli rokon Ahmed is, valamint hozzá kapcsolódik még az idealista újságíró, Youssef, aki tudja, hogy a bűnöző csak kis hal, ő rajta keresztül a legálisan működő üzletemberekig, korrupt tisztviselőkig akar eljutni. A három kairói férfi közös pontja Bahiya, az inspiráló asszony, akinél korábban együtt lakott Ahmed és Youssef, valamint Raouf néhai apja, aki még dalt is írt róla. A rajtaütés estéjén egy rokon kérésére Raouf letartóztatja Ahmedet, hogy megvédje életét...

Téma: Azt hiszem, a rendező az egyiptomi társadalom keresztmetszetét akarta megmutatni abban a pár hétben, amikor az összarab, elsősorban egyiptomi néplélek összezuhant az 1967-es vereség után. Ebben tulajdonképpen jól illeszkedik a Kairói állomás (1958) tematikájába, de kevésbé sztoriközpontú.

Tartalom: A történet keretét az 1967-es arab-izraeli háború adja, rendre megemlítik, foglalkoztatja az embereket és fontosnak érzik. A szerkezet lineáris ugyan, de sok a visszaemlékezés, és ettől töredezetté válik, nehezen érthető elsőre, mi is történik. Ami tiszta, hogy Raoufnak valami baja van a szüleivel, de nem tudjuk meg, mi. Rendőrként megpróbálja elkapni a sosemlátott vidéki bűnözőt, ám ekkor két személy is belép az életébe: Ahmed, a hagyományosabb férfi karakter öltözködésében és viselkedésében is, aki vérbosszút követel, majd Youssef, az idealista újságíró, aki viszont ráébreszti Raoufot, hogy itt nem a kispályás tolvajjal kell foglalkozni, hanem a felbujtóival. A három férfi közös pontja Bahiya, akiről Raouf apja dalt írt, amiben párhuzamot von közte és Egyiptom között, megtestesítőjévé emelve ezzel. És rajtuk kívül számos mellékkarakter van még az Amerika-utánzó férfitól a mecsetbe igyekvő kisfiún át a férfiakra háttérből vigyázó vidéki asszonyig; ők mind egy-egy szeletét mutatják meg az egyiptomi társadalomnak, és egyikük sem elégedett a jelenlegi helyzettel, de közben egyikük sem tűnik tragikus figurának, elvannak. Spoiler, de enélkül nem lehet érdemben írni a történetről: És ekkor a folyamatosan szemünk előtt tartott, reményteli háború hirtelen durva vereséggel végződik, ezzel mindenki történetszála azonnal jelentéktelenné válik, az egyiptomi rendszert megtestesítő Nasszer lemond, illetve tudjuk, hogy ez egyben a pánarab törekvéseknek is véget vet. Bahiya ekkor valóban Egyiptommá válva az utcára rohan tüntetve a küzdelem (az élet küzdelme) folytatásáért. Az egyetlen értelmezhetetlen pont számomra pont a főszereplő Raouf, nem mondják el, mi baja szüleivel és mik a motivációi. Az Amerika-utánzó ketrecben tartott madara a történet végén elrepül, szintén nem teljesen tiszta, hogy mit akar jelképezni, de nem vagyok otthon az egyiptomi jelképrendszerben, elnézést érte.

Forma: A beállításokban lehet észrevenni tudatosságot, ahogy a háttérrel vagy előtérrel játszik a rendező. A világítás azonban sokszor nagyon rossz és nem lehet látni (vagy csak a film minősége az és moziban jobb lenne) mindent, de messze a legnagyobb problémám a vágás volt. Ahogy írtam fentebb, a történetben sok a visszaemlékezés, de ezek nem különülnek el a visszaemlékező jelenttől, így teljesen követhetetlenek a hirtelen váltások. Van, maikor ezek viszont jók, amikor Raoufot gyötrik rémképek. Ha a kettőt egybe akarták mosni, akkor végülis nem lehet egy szavam se, csak épp a követhetőség szenvedte meg. A színészek teátrálisok, ez nyilván az akkori észak-afrikai mozi velejárója, a zene viszont ügyesen a Bahiyáról írt dal köré szerveződik, többször elhangzik és egyre jobban értjük, miről szól - és kicsit mindig másról a helyzettől függően.

Élmény: Van ugye egy szokásos problémánk, a közös kulturális kód hiánya. Mert ez a film sem időben, sem térben, de még kultúrában sem egyezik velem. Amennyire tőlem elvárható, szerintem megértettem a lényegét, és ezen a szinten is meglepően sokszínűen tudja lefesteni a korabeli társadalmat, és sikerül átadnia a katartikus befejezést is, noha biztosan sosem fogom annyira megérteni, mint az, akinek a film szólt. A rossz szerkesztés azonban nagyon elrontja az élményt, úgyhogy nem tudom jó szívvel ajánlani, csak a türelmeseknek, akik hajlandóak egy második nekiülésre is.

Érdekességek

• Bár a film minden szempontból egyiptomi, ott nyilván betiltották, így algériai terjesztésben került forgalomba.
• Az 1967-es, "hatnapos" háború azt hiszem közismert és már tárgyaltuk más filmek kapcsán is, de a lényeg, hogy a határain gyülekező arab seregekre Izrael megelőző és kiterjedt csapásokat mérve nagy túlerőt győzött le, ami nekik hatalmas siker volt és annál nagyobb törés az arab szellemben.

Előzmények: Amerikában ugye Edison nagyjából Európával egyidőben fejlesztette ki a mozgóképet. A vándormutatványos William Selig (1864-1948) 1894-ben találkozott a találmánnyal és megpróbálta lemásolni, hogy ne kelljen jogdíjat fizetnie. 1896-ban alapította meg cégét, amely 1918-ig működött, de mivel jelentős európai kitettségei voltak, a világháború elszegényítette és nem bírt lépést tartani a nagyokkal. A legtöbb pénzét egy óriás vidámparkba ölte, de elvitte azt is a világválság. 1947-ben megosztott Oscart kapott életművéért.

A film: A cím magyarul kb. "A Ringling-testvérek felvonulása filmen". Ez egy amerikai cirkusz, amelyet a német származású, öt Ringling-testvér alapított a 19. század végén, és azóta is aktívak. A film maga az egyik felvonulásukat mutatja meg vadállatokkal és egyéb egzotikumokkal. Minimálisan érdekes, hogy egy vágás után egy másik szögből is mutatják a felvonulást. Még érdekesebb a közönség, pl. a lány, aki megpróbál átmenni az úttesten. A filmet egyébként elveszettnek hitték, míg egy padlásról elő nem került a 2010-es években.

Előzmények: A legelső ismert és megmaradt felvétel, a Roundhayi kerti jelenet 1888-as, de rengeteg filmről nem tudunk, vagy egyszerűen csak megsemmisültek, hiszen a film mint anyag elég sérülékeny. Mindezt azért mondtam el, mert rendre kerülnek elő elveszettnek hitt vagy nem is ismert filmek. Ez történt 1994-ben is, amikor egy ház lebontása során több száz századfordulós felvétel került elő. Alkotóik James Kenyon (1850-1925) és Sagar Mitchell (1866-1952), akik korán meglátták a fantáziát a filmben és összefogtak 1897-ben. Aktualitásokat készítettek elsősorban, de az 1900-as évek közepére az emberek elunták ezt a fajta filmet és filmeseink felhagytak vele.

(A kép természetesen nem korabeli; a BBC készített egy háromrészes dokumentumfilmet róluk és a megtalált felvételekről, ebből látható a részlet)

A film: A cím magyarul kb. "Villamossal Halifaxba". Halifax egy százezres angliai város, a filmben pedig mindössze annyit láthatunk, hogy valahol a külterületen haladva a járműből (villamos, vonat?) kamerázzák az elsuhanó gyárépületeket. Legalább belváros lenne vagy valami.

Előzmények: A francia Georges Melies (1861-1938) már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: A cím magyarul kb. "VII. Eduárd megkoronázása". A 19. századot meghatározó brit uralkodó, Viktória (1819-1901) halálával fia, Eduárd (1841-1910) lett a király, aki ugye a 20. századot meghatározó II. Erzsébet (1926-2022) nagyapja és a jelenlegi III. Károly (1948-) dédapja. A brit brightoni iskola központi alakja, Charles Urban szerette volna felvenni az 1902-es koronázást, de nem kapott engedélyt, ekkor bízta meg Melies-t, hogy illusztrálja realisztikusan. Állítólag George Albert Smith volt az operatőr, szóval igazi századfordulós sztárparádé volt. A film nagy siker volt, tetszett a királynak is, és aki látta most III. Károly koronázását, az láthatja, hogy a korlátaihoz képest hűen visszaadta a ceremóniát. Minket egyébként akkor Ferenc Ferdinánd képviselt, akit ugye tizenkét évvel később lelőnek és azzal kitör az első világháború...

Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak, mint az európaiak, de ettől függetlenül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. A fejlesztés oroszlánrészét William K. Dickson végezte el, aki végül 1895-ben saját céget alapított, a saját kameraváltozatát, a mutoszkópot futtatva. Ennek a német leányvállalata volt a Deutsche Mutoskop- und Biograph GmbH, akik az 1920-as évek elejéig voltak aktívak, mielőtt beolvadtak volna már filmes cégbe. A rendező ismeretlen.

A film: A cím magyarul kb. "a repülő vonat", ugyanis az aktualitás az 1901-ben átadott, a világ első, elektromos függővasútjának nézőpontját veszi fel szűk két percre. A nézőpont látványos, bár nem annyira, mint a Panorama View, Street Car Motor Room (1904) esetében, mert a századfordulós német város, Wuppertal pont olyan, mint a századfordulós magyar városrészek. Egészen durván futurisztikus, pedig ez a nagyon távoli múlt. És igen, a vasút még ma is működik. És a fő kérdés, hogy mégis minek építettek ilyet? Olcsóbb volt, mint eltakarítani az útból a házakat. A videót 2020-ban felkapta az internet, miután egy vlogger kiszínezte és kicsit feljavította.