Rendezte: Weerasethakul, Apichatpong
Műfaj: dráma, pszichológiai, romantikus
Főbb szereplők: Sakda Kaewbuadee, Banlop Lomnoi, Sirivech Jareonchon
Megjelenés: 2004, Thaiföld
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/rRN_HRZoV_w
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/sud-pralad-tropical-malady/movie-116322
Tartalom
Titokzatos állat tizedeli a háziállatokat vidéken, de az állat felkutatására kivezényelt katonák, köztük Kenggel, egy emberi holttestet is találnak. Keng ekkor ismerkedik meg Tonggal, és hamar megtetszik neki a fiú, aki nem teljesen elutasító vele szemben (igen, mindkettő pasi). Később Keng egyedül kutatja a titokzatos állatot, amely a legendák szerint egy alakváltó sámán.
Weerasethakul, a rendező híres-hírhedt arról, hogy bár filmjei jelképekben tobzódnak, ezek jelentése mindenkinél eltérő lehet. Weboldalán ő maga arról írt, hogy a két férfi kötődése egymáshoz olyan szoros lett, hogy az már-már betegség, ezt akarta ábrázolni filmjével. Részemről nem éreztem úgy, hogy a Keng és Tong valóban szerelmesek lennének, ezért a történet lényege számomra inkább életútjuk összekapcsolódása misztikusan tálalva.
Megvalósítás
A film szerkezete is jellemzően összezavaró: az elején is csak kapkodjuk a fejünket, hogy hol vagyunk és mi történik épp, és mire összeáll a szerelmi sztori és azt hisszük hogy rendben vagyunk, körülbelül a történet közepénél félbeszakad a film és látszólag új kezdődik. Új bevezető szöveg tűnik fel a sámánról, Kenget pedig egyedül találjuk az erdőben egy küldetés közepén. Akkor eshet le a film értelme, amikor felismerjük Tongot mint sámánt - csakhogy nekem az ázsiaiak tök egyformák és nem ismertem fel őt (de megkockáztatom, egy rendesen elmaszkírozott fehér színészt se ismertem volna fel). Emiatt aztán csak utánaolvasva értettem meg a történetet. Míg a film első fele többynire meberi helyeken, emberek között játszódik, a második rész két egyénre szűkül, akik egymást hajtják a dzsungelben. Weerasethakul számára a dzsungel és az állatok ugyanolyan misztikusak, mint a túlvilág, hiszen nem emberi logika szerint működnek.
Ezt úgy érzékelteti, hogy sejtelmes fényekkel borítja be az esőerdőt: szentjánosbogarak, döglött tehén megjelenő szelleme, világító fa, erdőn átszűrődő holdfény övezik Keng útját, mígnem találkozik az őt meredten bámuló tigrissel. A katona váratlanul megérti az őt okító majmot, szíve együtt dobog a földi léte végét járó tehénnel; először csak alkalmazkodik a dzsungelhez, majd egyre inkább részévé válik, mígnem négykézlábra ereszkedve követi a tehénszellemet. Csak ekkor nézhet szembe a tigrissel. Weerasethakul amatőr színészekkel dolgozik, nem rajtuk keresztül fejezi ki mondandóját, sokkal inkább azzal a környezettel, amibe helyezi őket, illetve tetteikkel. Megjelenik némi animáció és narráció illetve felirat is, de ezek nem adnak hozzá sokat a film stílusához véleményem szerint.
Élmény
Kissé úgy indult a film, mint a korabeli délkelet-ázsiai filmek, amelyek fonalát valahogy nehezen sikerül felvennem. Ennek oka talán a nehezen megkülönböztethető karakterekben van, talán az eltérő kultúrában keresendő. Ugyanakkor a második fele sokkal érthetőbb és érezhetőbb volt számomra, annak ellenére, hogy kevésbé értettem, mi történik épp. Weerasethakul következő filmját valószínűleg már jobban fogom tudni értékelni - de ettől függetlenül nem változtak elvárásaim egy filmmel kapcsolatban: látványt akarok és katarzist.
Érdekességek
- A félbevágott film miatt a cannes-i közönség azt hitte, a technikus elcseszte a tekercsek sorrendjét és fütyülni kezdtek. Namármost ha a hozzáértők szerint is ez történt, akkor mit gondoljanak a hozzám hasonló mezei nézők?
