Cselekmény: 1947, Hollywood egy olyan világban, ahol az animált karakterek valós színészek és együtt élnek az emberekkel. Féltékenysége miatt az egyik ügyeletes sztár, az animált Roger nyúl (Charles Fleischer) állandóan bakizik, ezért a stúdió felbérli az ember magánnyomozó Eddie-t (Bob Hoskins), hogy szerezzen bizonyítékot Roger felesége, Jessica (énekhangja: Amy Irving) ellen, hogy a nő valóban megcsalja, ettől talán helyrejön. A nehéz anyagi körülmények között élő Eddie a pénzért elvállalja, pedig gyűlöli a firkákat, holott korábban testvérével épp hogy a rajzok híres szövetségeseinek számítottak, ám miután egyikük meggyilkolta a testvért, Eddie alkoholba fojtja bánatát. Eddie-nek valóban sikerül fényképes bizonyítékot szereznie arról, hogy Jessica megcsalja férjét Firkanegyed tulajával. A nyúl összeomlik, épp ezért amikor a tulajt másnap holtan találják, azonnal Roger nyúlra terelődik a gyanú, és nyomába ered Firkanegyed új és kegyetlen bírája, Doom (Christopher Lloyd). Eddie meglepetésére Roger nyulat épp az irodájában találja, aki régi hírnevére apellálva és ártatlanságát bizonygatva segítséget kér tőle...

Téma: A cím és a kevert világ, no meg a hollywoodi színhely miatt lehetne valami önreflexívebb témája, de még csak nem is paródia; egy film noirt ötvöztek a Bolondos dallamokkal. Témái csak annyira vannak, amennyi a történetből vagy a korszakból természetszerűen adódik: a jó/humor legyűri Eddie rasszizmusát és a Doom képviselte, elvtelen fogyasztói társadalmat. 

Tartalom: Klasszikus rajzfilmmel indítunk, hogy meglepje a nézőt, ahogy hirtelen kilépnek a firkák az emberi világba. Innen máris átsiklunk Eddie-re, aki valamiért gyűlöli a firkákat, majd kap egy tipikus noir feladatot (csalfa feleség megfigyelése), amiből aztán kirajzolódik egy sokkal fondorlatosabb ügy. Ha ez emlékeztet eddig a Kínai negyedre (1974), az nem véletlen, bevallottan nagy hatással volt rá. Bár egy-két utalás szintjén addig is tettenérhető, igazán akkor válik egyértelművé a firka-fekete párhuzam, amikor kiderül, hogy Eddie azért gyűlöli az összes firkát, mert egy firka megölte a testvérét. A krimi-szál egyébként elég jól hozza az 1940-es éveket, van iszákos, megkeseredett nyomozó, végzet asszonya, gazdag üzletember, bonyolult összeesküvés... stb. A másik témának nevezhető motívum a humor felsőbbrendűségét hirdeti, Eddie is ennek élt, Roger is ennek él, és mint kiderül, megfelelően használva többet érhet a pénznél (nem árulják el Rogert pénzért sem) vagy épp fegyverként is bevethető. A humor is többféle: egyrészt megtalálhatóak benne a noiros szellemeskedések, másrészt a Bolondos dallamok csetlős-botlós poénjai, ami szerencsére helyenként átmenti az elődök abszurditását is. A kettő elegye viszont furán vegyes hangulatot ad a történetnek, egyszerre benne van a noir kiábrándultsága és a rajzfilmek könnyedsége is.

Forma: A legszembetűnőbb látványelem természetesen a rajzolt és a valós valóság összecsúszása, és a rajzok nem csupán szépek (és kézzel rajzoltak), de különös hangsúlyt fektettek arra is, tényleg úgy tűnjön, fizikailag is ott vannak. A rajzok persze utólag kerültek csak a filmre, addig a színészek vagy a levegőbe vagy valamilyen bábuhoz beszéltek, a valós tárgyak mozgatására pedig mindenféle robotot és egyéb trükköt vetettek be. Attól hatnak mégis jelenvalónak, hogy a statikus kamerával szemben ezúttal mozog, valamint a fény-árnyjátékokra is külön gondot fordítottak. Az eredmény többnyire elfogadható, de azért sokszor látszik, hogy a két világ nem ugyanaz. A zene emlékezetes tud lenni, mert a történet szempontjából fontosak, nem csak úgy ott vannak. A színészeknél egyértelműen a Doomot alakítóé a pálma; Eddit-is dicsérik, de nekem nem volt meggyőző komédiásként.

Élmény: Gyerekként nagy élmény volt a moziban látni, akkoriban természetesen a noiros szálat még nem értettem, de Doom vérfagyasztóan ijesztő mai szemmel is. Mai szemmel azt is sokkal többre értékelem, hogy Spielberg közbenjárására sikerült szerepeltetni a Warner Bros firkáit is. Összességében egy kivételes film, mert bár korábban volt már hasonló próbálkozás (A Dél dala (1946), Mary Poppins (1964)), ennyire nem sikerült jól integrálniuk. Ugyanakkor nem próbálnak túlságosan filózni, pedig mennyi mindent ki lehetett volna ebből hozni...!

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Bob Hoskins (Brazil)
  • Christopher Lloyd (Száll a kakukk fészkére, Vissza a jövőbe)
  • Corey Burton (Aladdin, Toy Story 2)
  • Joanna Cassidy (Szárnyas fejvadász)
  • Alan Tilvern (Superman)
  • Richard LeParmentier (Csillagok háborúja)
  • Richard Ridings (A zongorista)
  • Mike Edmonds (Csillagok háborúja, Harry Potter)
  • Charles Fleischer (Vissza a jövőbe)
  • Amy Irving (Carrie)
  • Fred Newman (Sötét zsaruk)
  • June Foray (Hamupipőke, Pán Péter, Cápa)
  • Mel Blanc (Pinokkió)
  • Joe Alaskey (Forrest Gump)
  • Bill Farmer ( A szépség és a szörnyeteg, Toy Story, Szörny Rt.)
  • Russi Taylor (Babe, A Simpsons család)
  • Pat Buttram (Macskarisztokraták, A róka és a kutya, Vissza a jövőbe 3)
  • Jim Cummings (Aladdin, Az oroszlánkirály, Shrek, Szörny Rt, A Hihetetlen család
  • Nancy Cartwright (A Simpsons család
• Mel Blanck egy évvel a film megjelenése után, 81 évesen hunyt el.
• Wayne Allwine és Russi Taylor házasok voltak.
• Bár a legtöbb firka jogait sikerült megszerezni, így is maradtak a kívánságlistán: Popeye-t és Tom és Jerryt nem sikerült elnyerni.
• Se előtte, se utána nem sikerült egyszerre szerepeltetni a Disney és a Warner Bros karaktereit, ma már valószínűleg nem is mennének bele.

Cselekmény: (Elöljáróban annyit, hogy az első részben az ausztrál vidék krokodilvadásza, Mick Dundee összemelegedik Sue-val, az amerikai újságíróval. Követi őt New Yorkba, ahol rendre meggyűlik a baja a bonyolultabb és természettől elszakadt városi életformával.)

Dundee tehát New Yorkban próbál igazodni a városi életformához. Eközben Sue exe Kolumbiában sikeresen lencsevégre kap egy régóta figyelt drogbárót, aki személyesen lő agyon valakit - megvan a bizonyíték. Mivel csak Sue-ban bízik, neki küldi a filmet, de ő maga már nem éli túl az utat, a gengszterek utolérik. A film nyomába eredve New Yorkban elrabolják Sue-t a levélért, ám az a mit sem sejtő Dundee-nál van. Miután megzsarolják Sue-val, az első két ráküldött embert nemcsak elintézi, de ki is szedi belőlük, hol van a drogbáró háza...

Téma: Ha nagyon bele akarom látni, akkor mondjuk szólhat arról, hogy az emberi kapcsolatok érzelmi alapon erősebbek, mint érdek alapon, hiszen Dundee-t szeretik, és barátai segítségével ellensúlyozni tud bármilyen nagyhatalmú veszedelmet. De ne legyünk ennyire nagyvonalúak, ez a történet nem akar több lenni egy szórakoztató, pátoszos, ausztrál önfényezésnél.

Tartalom: Az első részt természetesen láttam, de nem a blog keretein belül. Ahogy írtam fentebb, ott az ausztrál vidék zsenije a történet második felében városba kerülve produkál vicces szituációkat. Itt a szerkezet fordított, a városban kezdünk, majd visszamegyünk az ausztrál vidékre, de ennek sok értelme nincs, hiszen nem azt látjuk, hogy hogyan szerencsétlenkednek városi amerikaiak Ausztráliában, hanem azt, hogy Dundee hazai pályán is könnyen aláz mindenkit. Az alapvetés, miszerint a természet gyermeke a városban is ugyanúgy tud érvényesülni, amúgy eleve hamis, hiszen Dundee-nak nem kell helytállnia valódi városi helyzetekben, de ezt nyilván nem rójuk fel egy vígjátéknak. A történettel nem foglalkoznék sokat, hiszen nincs jellemfejlődés, dráma, jelképek. A középpontban Dundee áll történjék is bármi, minden más csak körítés. Ő a vidék egyszerű, tiszta gyermeke, akit mindenki szeret és akin nem fog a kifinomultabb életmód, átlát minden szitán a józan paraszti eszével...stb., ismerjük ezt a karaktertípust. Ez adja a humor alapját is, hogy a városi életforma (vidéki szemszögből) különcségein rendre fennakad, miközben saját terepen már kedvére játszadozik a rosszfiúkkal. Egyébként ez bevett sztorinak számíthat, mert hasonló volt a Kalandos vakáció (1947) és a Jedda (1955) is.

Forma: A legtöbb kritika az önismétlés (az első rész újszerűnek hatott, ez a film csak ismétli annak elemeit) mellett a vontatottságát emeli ki negatívumként, és bár valóban lassú, szerintem a joviális karakterhez ez a tempó illik, nem pedig az Airplane-féle (1980) sorozatlövés. Látványra hozza a korabeli akciófilmek szintjét, de az ausztrál vidéken sajnos nem időzik el, pedig ott lehetett volna szép képeket készíteni. Egyedül azt a nagyon pátoszos momentumot vették fel szépen, amikor Dundee bennszülöttként "telefonál", mint egy mitikus ausztrál isten. A színjáték elmegy, nem a színészek hibája, hogy sablonkaraktereket kell eljátszaniuk sablonhelyzetekben úgy, hogy egyben vígjátékként is kell funkcionálnia a filmnek. A zene is nagyon retró, de jellemzően fel se tűnt.

Élmény: Tehát bár láttam mindhárom részt, csak a második volt eddig a blogon, így ez is újszerűnek hatott nekem viszonylag, ellentétben a korabeli nézővel, akinél már elveszett az újdonság varázsa. Sokszor azonban ugyanazt akarjuk látni kicsit máshogy, és ezt tökéletesen hozta a film, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az évtized egyik legtöbb bevételt összehozó filmje lett. Szerencsére vagy sem, korábbi filmélményeimnek köszönhetően valamennyire már képben vagyok az ausztrál őslakossággal és a vidékkel, így kissé kevésnek éreztem, hogy nem adják meg a vidéknek azt a metafizikai szerepet, amit korábban igen. Összességében kellemes kikapcsolódás kellő humorral, akcióval.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • John Meillon (Félelemben élni)
    
  • Charles S. Dutton (Hetedik)
  • Stephen Root (Ghost, Némó nyomában, Nem vénnek való vidék)
  • Luis Guzman (Boogie Nights, Magnólia, Kótyagos szerelem
• John Meillon egy évvel a film megjelenése után, 55 évesen elhunyt. Kenneth Welsh tavaly hunyt el 80 évesen.
• A Dundee-t és a Sue-t alakító színészek az első rész forgatásán valóban összejöttek, rövidesen összeházasodtak, bár bő húsz év után meg elváltak.

Cselekmény: Az afrikai Zamunda dúsgazdag hercege, Akeem (Eddie Murphy) épp ma töltötte be 21. születésnapját ennek alkalmából megismerkedhet kijelölt feleségével eljegyzési estély keretében. Csakhogy Akeemnak elege van abból, hogy szó szerint még a fenekét is kitörlik, és szeretne egy kicsit világot látni és önálló lenne, és nem mellesleg olyan nőre vágyik, aki nem csak aláveti magát minden kívánságának, hanem személyiségéért szereti. Személyi szolgájával, Semmivel elindulnak hát Amerikába egy hétköznapi helyet keresve, ahol nem hercegi mivolta miatt ítélik majd meg. Feleség után kutatva előbb egy bárba mennek felmérni a helyzetet, ám mindegyik jelölt felszínes, ezért következő útjuk egy jótékonysági eseményre vezet, ahol Akeemot azonnal elbűvöli Lisa, a helyi gyorséttermes lánya, aki a gyűjtést szervezte. Másnap Akeemék be is állnak gyorséttermi dolgozónak, hogy megismerkedhessenek Lisával...

Téma: A téma az a tipikus kifordított helyzet, amikor a társadalomnak tükörképet tart egy azon kívülről érkező. Persze ez csak egy felszínes vígjáték, amely elsősorban a szerelmi aspektusával foglalkozik, azzal se túl mélyen, arról nem is beszélve, hogy mennyire nem volt már a huszadik század végén életszerű az elrendezett házasság. Lényeg a lényeg, a történet tanulsága szerint a szerelemben a személyiség számít, nem a társadalmi helyzet.

Tartalom: Akeem, az afrikai herceg végletekig eltúlzott kiszolgálásával nyitunk, nem csoda, hogy egy kis önállóságra vágyik, különösen miután párkapcsolatban inkább valódi társra vágyna és nem szolgára. Ez a rész nyilván erősen túlzó, hiszen több olyan tevékenységet szolgákkal végeztetnek, amit szinte senki nem akarna, miközben meg más tevékenységekre egyedül marad főhősünk. Akeem kiszakad hát ebből a környezetből és egy amerikai gettóba költözik párt találni. Ezt egy komolyabb filmben arra használnák, hogy rávilágítsanak a társadalom fonákságaira, itt azonban csak humorforrás, hogy az idegen elem hogyan akad fenn egyes hétköznapi amerikai sajátságokon. Persze nagyon kényelmesre vették, Akeem csak akkor idegen elem, amikor poént lehet belőle csinálni, amúgy épp úgy viselkedik, mint egy amerikai (például felmosóvödröt még életében nem látott, de a vásárlás vagy főzés nem okoz neki gondot, vagy pont azokat az angol szavakat nem érti, amitől vicces lesz a szitu, amúgy perfekt). Ennek a humortípusnak külön alkategóriája a mellékszereplők, akikből pont csak annyi van, hogy még ne legyen belőle szkeccsfilm. Akeem talál egy lányt, akit persze nem érdekel Akeem alacsonynak vélt státusza, elvarázsolja a személyisége, lesz egy kis bonyodalom helyzetkomikummal, majd jön hepiend. Bár karakterfejlődés nem igazán van, pozitívum, hogy a többség nem fekete-fehér, hibáik emberivé teszik őket és nem karikatúrává. Ami nekem továbbra sem vicces, pedig a történet egy jelentős részét kiteszi, az a gyorsan és hangosan szövegelő, nagydumás karakter. Ezen valamiért sokan fetrengenek, nekem sosem volt esetem.

Forma: A szegényes díszlet ellenére az eleje igazán pazar a sok statisztának és az "afrikai" helyszínnek köszönhetően, amit még egzotikus állatokkal is feldobtak. A humor/vágás ütemezése rendben van, esztétikus, művészi megoldások nyilván nincsenek benne. A színjáték elmegy, a többség azért itt nem igazi, nagy színész, ami helyenként azért tud zavaró lenni. Kiemelkedett a szememben a Lisa apját játszó színész, aki a túlzó vígjátéki gesztikuláció mellett is őszintének hatott, illetve a Lisát alakító színésznek volt időnként egy természetessége. És persze nem árt megemlíteni, hogy Eddie Murphy és szolgája mindketten több mellékkaraktert is alakítottak. A zeneválasztás hangulatos, több esetben poénforrás is, de messze legnagyobb kedvencem a reklámzene.

Élmény: Igazi "békebeli" vígjáték. Ma már nem tudom, mennyire számít viccesnek, én azért tudtam nevetni rajta. Nem váltja meg a világot, de jó szórakozás.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Eddie Murphy (Beverly Hills-i zsaru, Shrek)
  • James Earl Jones (Dr. Strangelove, Csillagok háborúja, Az oroszlánkirály)
  • Madge Sinclair (Az oroszlánkirály)
  • Eriq La Salle (Logan)
  • Frankie Faison (Szemet szemért, A bárányok hallgatnak)
  • Louie Anderson (Meglógtam a Ferrarival)
  • Jake Steinfeld (L'ecsó)
  • Calvin Lockhart (Kleopátra)
  • Samuel L. Jackson (Szemet szemért, Nagymenők, Jurassic Park, Tiszta románc, Az élet mindig drága, Ponyvaregény, Kill Bill, A Hihetetlen család, Csillagok háborúja, Becstelen brigantyk, Django elszabadul, Amerika kapitány, A bosszúállók, Pókember)
  • Garcelle Beauvais (Pókember)
  • Ralph Bellamy (Kár volt hazudni, Pénteki barátnő, Rosemary gyermeke)
• Louie Anderson tavaly hunyt el 68 évesen
• Szinte azonnal készült tévésorozat is belőle, azonban nem került adásba. 2021-ben elkészült a második rész is, amelyben a legtöbb főszereplő visszatér.
• A filmben két hajléktalan szerepel, okkal: a rendező és Murphy 1983-as, Szerepcsere c. filmjének voltak gazdag szereplői, akik annak a filmnek a végére nincstelenné váltak.

Cselekmény: A frissen elvált háziasszony, Judy kénytelen életében először munkát vállalni, egy multihoz szegődik titkárnőnek rendes munkaidőben, azaz kilenctől ötig. A régi motoros Violet (Lily Tomlin) vezeti be az irodai élet írott és íratlan szabályaiba, például hogy a főnökük, Hart (Dabney Coleman) meglehetősen inkompetens és viszonya van a titkárnőjével, Doralee-vel. Egy nap egyszerre esik meg, hogy igazságtalanul kirúgnak egy kollégát, amin Judy felháborodik; Violet helyet egy kevésbé tapasztalt férfi kap előléptetést; végül pedig bár Doralee mindig ellenállt Hart közeledésének, most tudja meg, hogy a férfi azt terjesztette el, hogy a szeretője. A három nő dühösen kiveszi a délutánt és kocsmázni, majd füvezni kezdenek, melynek során elképzelik, hogyan állhatnának bosszút...

Téma: A cím valójában nem a munkaidőre utal (vagyis közvetetten de), hanem a 9to5 nevű, női érdekvédő mozgalomra, ami azután alakult az 1970-es években, hogy rájöttek, hogy a legnépesebb szakma már az irodistáké és nekik nincs semmilyen komolyabb érdekképviseletük, a nőket pedig különösen sok hátrány éri a férfiakhoz képest elsősorban a fizetések és az előremenetel terén. Bár a történet alapvetően vígjáték, bőven találnak rá alkalmat, hogy ezeket a témákat bemutassák.

Tartalom: A három nő háromféle hátrányban szenved: Judyt elhagyta férje a titkárnőjével, munkahelyén nem igazán türelmesek vele, de legfőbb elszenvedője az ő történetszálának egy kollégája, akit inkább kirúgnak, minthogy engedjék részmunkaidőben dolgozni. Judy olyan, mint egy életszerűtlen, régi filmből kilépő, karikaturisztikus háziasszony, neki kellenek az átélt kalandok, hogy öntudatra ébredjen és ne hajoljon meg mindenben a férfiak előtt. Az özvegy, gyerekeit egyedül nevelő Violet testesíti meg az üvegplafont elszenvedőt, aki tapasztalt és rátermett (ellentétben alkalmatlan, ötleteit lenyúló főnökével), Doralee révén pedig a szexuális zaklatást ismerhetjük meg. Ez lehetne drámai vagy akár thriller is, de a vígjátékot választották, és tök jól működik; a témák nem lesznek tőle kevésbé súlyosak, de közben mégis szórakozunk. A történet humora pedig fura, az ártatlannak tűnő vígjáték többször bizarrba fordul, de aztán visszatér ártatlanabb arcához. Karaktereink különbözőek, Judy, ahogy említettem az előbb, olyan, mint egy mesebeli, szófogadó háziasszony, míg Violet már egy modern nő, Doralee pedig a vidéki. És persze ott van a szerencsétlenkedő, de gátlástalan főnök, aki már-már paródiaszámba menően túlzó, és gyakran ez adja a legtöbb poént. Judyt leszámítva egyikük sem változik igazán, ám amikor hatalomhoz jutnak, az irodát a dolgozóik igényeinek figyelembevételével alakítják át, és hát ez lenne a történet fő üzenete.

Forma: Nem működik, azt hiszem a rossz ütem miatt. Mert egyébként vannak kreatívabb beállítások, amik humorosak, de nem csattannak, ahogy a legtöbb helyzet sem. Ebből a szempontból messze a legérdekesebb része az, amikor fantáziáikban elbánnak a nők főnökükkel, mert szürreális jelenetek jöttek ki belőlük, az egyikben még rajzfilmfigurák is feltűnnek. A zene nem igazán tűnt fel leszámítva az elejét, ami egy erős kezdés és megadja az alaphangulatot (és természetesen maga Parton szerezte és énekli a dalt). A színészek túlzóak voltak, ebből a szempontból nem működött jól a komoly téma és az elhülyéskedés.

Élmény: Meglepődtem, amikor kiderült, hogy ez volt korának egyik legsikeresebb filmje (és betétdala), hiszen életemben nem hallottam még róla. Ezzel nekiülve csalódtam, mert vígjátékként nagyon nem működik jól, miközben a témáin meg pozitívan csalódtam, mert nem számít ilyenekre az ember egy ilyen filmtől, ráadásul sajnos még ma is aktuális gondokról van szó. Nem mondom, hogy rohanjatok megnézni, de rosszul sem jártok vele.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Lily Tomlin (Nashville)
  • Dabney Coleman (Pokoli torony, Aranyoskám)
  • Sterling Hayden (Johnny Guitar, Gyilkosság, Dr. Strangelove, A keresztapa, Huszadik század)
  • Elizabeth Wilson (Diploma előtt)
  • Henry Jones (Szédülés, Butch Cassidy és a Sundance kölyök)
  • Lawrence Pressman (Amerikai pite)
• Ray Vitte 1983-ban, 33 évesen hunyt el rendőrségi intézkedés közben, miután napokig magas láza volt és furán viselkedett.
• A sikerre való tekintettel már 1982-ben sorozat készült a filmből Fonda producerkedése mellett, Parton 2008-ban musicalt írt belőle, és rendszeresen terítéken volt egy esetleges folytatás is, legutóbb 2018-ban.

Cselekmény: Ted Kramer (Dustin Hoffman) épp élete legnagyobb sikerét éri el a reklámszakmában, amikor felesége, Joanna Kramer (Meryl Streep) váratlanul faképnél hagyja hatéves kisfiukkal együtt, hogy megtalálja önmagát, kiteljesedjen. Tednek fogalma sincs, mi Joanna baja, és fiukkal sem töltött idáig túl sok időt, de most kénytelen lesz átvenni a háztartás minden nyűgjét és közben munkahelyén is teljesíteni, ami természetesen nem megy. Ettől függetlenül, noha a kisfiút megviseli anyja hiánya, sikerül kialakítaniuk egy napi rutint és egyre közelebb kerülnek egymáshoz...

Téma: A címből és a műfajból sejthető, úgyhogy csak kicsi spoiler jön: Joanna visszatér és perre megy a gyerekfelügyeletért, amit Ted persze nem akar feladni, miután már összemelegedtek kisfiával. Ez alapján lehetne egy unalmas melodráma is, de a tárgyalótermet arra használja a történt, hogy bemutassa, mindkét szülő tökéletlen, és egy apa is lehet jó "háztartásbeli", ahogy az anya is karrierista.

Tartalom: A bevezető jelenetek párhuzamosan futva mutatják meg, ahogy Ted épp élete csúcsán van szakmailag, miközben Joanna pakol, hogy elmenjen. Bár nem tudjuk meg pontosan, hogy mi a probléma, sejthetjük, hogy Ted a munkájának él és nem figyel eléggé Joannára. Ezzel kezdődik a történet nagyját kitevő szakasz, amelyben a gyerekét kis túlzással nem is ismerő Ted lassan beletanul a szülői szerepbe, és fontosabbá válik karrierjénél. Eközben arra is rájön, hogy rossz férj volt és nem figyelt oda eléggé feleségére, de ezt majd az utolsó húsz-harminc percben értjük meg igazán, amikor jobban megismerjük Joanna nézőpontját is. Nem megyek bele a részletekbe, mert akkor elrontanám a filmélményt, de egyenrangú féllé válik, hiába építi a történet végig a szimpátiánkat Ted felé. Mindkettőjük jót akar és nem rosszindulatú a másikkal szemben, de magukat jobbnak gondolják a gyereknek. A gyereknek persze az lenne a legjobb, ha nem kellene szétszakadnia két szülő között, de az valamiért nem merül fel, hogy újra összejöjjenek. Aztán alaposan elb*sszák a végét, de hát ez Hollywood. A kritikák a női és férfi szerepre szeretik kihegyezni a történet témáját, hiszen a hagyományos szerepek megfordításával a családi fészek Ted feladatává válik, míg Joanna karriert kezd építeni, azaz ahogy elhangzik, végre nem csak valaki lánya, felesége vagy anyja lesz, hanem önálló ember is.

Forma: Semmi különleges, egyetlen erősebb beállítás volt, amikor Ted nézőpontját felvéve magányossá váltunk vele egy irodai buli tömegjelenetében. A zene az elején Vivaldi klasszikusa, amit ha minden igaz, emiatt a film miatt ismer mindenki. A film legfőbb erejének a színjátékot tartják, a Tedet és a Joannát alakító színészt is Oscarral jutalmazták (meg a filmet is). Engem nem hatott meg különösebben, de már többször elmondtam, hogy ehhez nincs szemem. Mindenesetre Hoffman annyira azonosult karakterével, hogy többször fizikailag bántalmazta Streepet. A módszer előnye, hogy a kisfiúval állítólag szinte végigimprózták a filmet, ezért is tűnt hitelesnek a kapcsolatuk.

Élmény: Nem láttam a filmet korábban, a műfaj alapján egy jogi drámára számítottam, de az csak kis részét tette ki, a lényeg az apa-fiú bensőségességében volt, ami aranyos volt, de nem ért el caprai magasságokat. Ha a nemi szerepek bemutatása lett volna a cél, az kaphatott volna nagyobb hangsúlyt, de talán nem véletlen, hogy hamarosan jött az Aranyoskám (1982).

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Dustin Hoffman (Diploma előtt, Éjféli cowboy, Az elnök emberei, Aranyoskám, Esőember)
  • Meryl Streep (A szarvasvadász, Manhattan, Sophie választása)
  • Jane Alexander (Az elnök emberei)
  • Howland Chamberlain (Életünk legszebb évei, Délidő)