Cselekmény, téma, tartalom: A dokumentumfilm a grúziai szvjanyetijai régió Usguli falujának lakói életét mutatja be, amely nehezen megközelíthető a hegyvidék miatt, és a legfőbb hiányt a só jelenti, ami fontos az állattartáshoz. Az első harmad fő témája a kemény élet: erőforrásaik szűkösek, keményen dolgoznak, életük veszélyes a gonosz földesurak és a rideg természet miatt is. A második harmadik helyezi középpontba a só jelentőségét. A harmadik harmad a vallásos babonák rituáléit állítja szembe azok kontraproduktivitásával (a gazdagok ünnepszámba menő temetésén haszonállatokat ölnek le, terhes nőket űznek el). De ekkor megérkezik az ötéves terv, amely a szorgos szovjet kommunista munkásoknak köszönhetően utat épít az elzárt közösségnek. Nyilván teljesen nevetséges, ahogy az addig néprajzi jellegű dokumentumfilm a semmiből átvált kommunista propagandába az utolsó pár percre, de sejthettük, hogy ez lesz, ha másból nem, abból, hogy már eleve egy semmitmondó Lenin-idézettel indítottak, ami csupán azért kap ilyen kiemelt szerepet, mert Lenin mondta. A látottak hajaznak a Föld kenyér nélkülre (1933) is, mert láthatóan megrendezett, dramatizált jelenetekkel van tele, állítólag a helyi szokások egy része is pusztán kitaláció.

Forma: Kalatozov egy évvel korábbi, első filmje bemutatásra sem került, mert beleesett a formalizmus bűnébe, és itt is nagyon rezgett a léc - hál'istennek. Ezúttal is kapunk egy nagy adag szovjet avantgárd montázst, de vannak látványosan szokatlan kameraszögek, amelyek jóval meghaladják az elődöket, illetve a kamerakezelés meglehetősen dinamikus. Ne felejtsük, 1930-as a film ekkor azért még nem kis készülékek voltak, amelyeket olyan könnyű lett volna mozgatni - itt mégis ez történik. A dinamizmusa legerősebben a kommunista propaganda részben jön elő, ami jót tesz a tetőpontnak és egyben jótékonyan elfedi a dolog váratlan nevetségességét.

Élmény: Talán csak "öregszem", de megint azt éltem át, mint a legutóbbi szovjet filmél, Az én nagyanyámnál (1929): hiába van telepakolva látványos elemekkel, ha nem áll össze. Akkor van értelme a vizuális elemeknek, ha megtámogatják a gondolatot. És bár kifejezőek voltak, összességében nem éreztem, hogy segítették volna a filmet.

Érdekességek

• Szóval Kalatozov első filmjét a formalizmus vádja miatt be sem mutatták, itt is sok kritika érte emiatt, illetve mert látszólag jobban érdekelték a szvánok babonái a társadalmi üzenet helyett. A következő filmje hasonló kritikákban részesült, így nem is készíthetett a továbbiakban filmet jó ideig, és igazán csak a sztálinizmus után tudott visszatérni.
• A filmbéli falu Usguli, ahol ma is csak bő kétszázan élnek. A filmben is szereplő, 9-10. századokban épült szván-tornyokból több száz van, és mivel valóban elzárva éltek a nehéz megközelíthetőség miatt, sajátos kultúra alakult ki. Ennek köszönhetően a világörökség része lett a falu.

Cselekmény, téma: A minimális cselekmény miatt kénytelen leszek egybevenni a szokásos bekezdéseimet, ráadásul a történet első harmadában nem is történik még szinte semmi. A sztori röviden: a lusta hivatalnokok lusta vezetőjére odacsap a munkásököl, így nem csupán karikatúra születik róla az újságban, még ki is rúgják. Nincs mit tenni, pártfogót, azaz a korabeli szleng szerint "nagyanyát" kell szerezni, aki beprotezsálhatja egy újabb pozícióba. Kis túlzással csupán ennyi történik, a teljesen direkt kommunista téma pedig még ennél is egyszerűbb: a (rossz) bürokraták a népen csupán élősködnek, halált érdemelnek.

Tartalom: Az egyórás film majdnem első felében a sok várakozóra rá sem hederítő, unatkozó hivatalnokokat láthatunk, akik legfontosabb elfoglaltsága az udvarlás. Amikor egyiküket visszautasítja egy gépírólány, a férfi öngyilkos lesz, a helyére pedig egy ajánlásokkal megpakolt munkatárs ül be rámutatva, hogy ez az egyetlen mód. A másik esemény, ami felkavarja az állóvizet, hogy egy munkás érkezik egy üggyel, de persze ez is elakad a bürokráciában, mire a kommunista ifjúság újságban gúnyrajzzal kikarikírozza a vezetőjüket. Ezzel lép be a történetbe főhősünk, ugyanis ő a vezető, aki emiatt állását veszti. Pártfogót keres, akit addig zaklatna, amíg ajánlást nem kap tőle. Visszatérő motívum a félistenszerű munkás, az anyagias feleség, a percenként cserélődő (de változást nem hozó) hivatalnokok. Minden karakter (kivéve természetesen a munkást) karikatúra. A humor abszurd, groteszk, szürreális, olyan, mint egy szovjet börleszk-screwball. A kommunista propagandaüzenet hiába direkt és erős, annyira rövid ideig szerepel és annyira elüt a hangulattól, hogy látszik, csak azért van ott, hogy ott legyen. Be is tiltották a filmet a sztálinizmus idejére.

Forma: A betiltás oka csak részben a propaganda rövidsége, a másik, hogy eddigre erkölcstelenné vált a formalizmus, holott pont az volt a szovjet avantgárd erőssége, és hát ez a film is bővelkedik benne. Mindent felsorakoztat az expresszionista díszletektől, a szovjet montázstechnikán át a dőlt szögekig és az áttűnésekig, elmosódásig, de legmeghökkentőbb talán az animáció (stop motion) alkalmazása. Hogy egy példát írjak, amikor a feleség haragra gerjed, amiért férje elveszíti munkáját, még a róla rajzolt, újságbéli karikatúra is kilép a papírról és menekülni kezd.

Élmény: A nagy hátránya, hogy a kevés néha több alapon ez a film annyira telítve van kaotikus, szürreális jelenetekkel, hogy elvész bennük a sztori, teljesen jelentéktelen és egy katyvasznak tűnik az egész. A maga korában valószínűleg viccesebbnek hathatott, de mai szemmel a látványos vizuális megoldások ellenére is jobban öregedett az ilyen szempontból visszafogottabb, de jobban a szatírára koncentráló az Egy bürokrata halála (1966).

Érdekességek

• -

Cselekmény: 16-17. század fordulója, India. A gyermek hercegnő Selima karavánjára banditák támadnak, csak ő éli túl, mert nem veszik észre. Környékbeli falusiak találnak rá és magukhoz veszik mit sem sejtve származásáról. Együtt nő fel Shirazzal, aki ügyes fazekas lesz és persze beleszeret a lányba. Egy nap rabszolgakereskedők érkeznek a környékre és elrabolják a szemrevaló Selimát. Shiraz nyomukba ered, de a piacra érve senkit nem érdekel, hogy Selima nem rabszolga, Shiraznak pedig nincs elég pénze, főleg miután a licitbe beszáll Khurram herceg képviseletében egy kereskedő is. Shiraz követi őket és jobb híján az udvar közelében beáll egy fazekashoz segédnek. Eközben a herceget lenyűgözi Selima, mert nem hajlandó leborulni előtte, hiszen továbbra sem tartja magát rabszolgának. Csakhogy a hercegre egy nagyhatalmú hadvezér lánya is pályázik, mert uralkodói babérokra tör...

Téma: El kell spoilereznem a sztorit részben, anélkül ugyanis nem lehet róla beszélni: ez a film nem egy sablonos románc, ahogy az elején gondolná az ember, hanem a Tádzs Mahal története, ami ugye Selima síremléke. Vagy mégsem az épület története? Ez a nagy kérdés, hogy mi lehetett a koncepció? Egyszerűen csak becsomagolni a hírességbe egy romantikus sztorit, esetleg Selimát megmutatni vagy a szerelmet? Én az első felé hajlom.

Tartalom: Tipikusan barokkosan túlbonyolított cselekményként indul a történet, amiben a hercegnőnk elveszíti identitását, de mi nézők ugye tudjuk. Shiraz megjelenésével a rutinos néző pedig már tudja, hogy a sablon alapján a hercegnőnek fontosabbak lesznek az érzelmek, mint a társadalmi státusz, így majd összejön a falusi legénnyel. Szerencsére a valóság közbeszól, Selima nem az egyszerű fazekas, hanem a herceg Khurram szerelme lesz, ami azért egy elég nagy csavar tud lenni a berögződésekkel szemben. Ha esetleg ezt a viszonzatlan szerelmet helyezi a középpontba a történet, akkor talán lehetett volna belőle valami Késői találkozás (1945) szintű dráma, de a barokkos stílus miatt bejött a hercegre féltékeny nő szála is, ami messze a legerősebb volt sokszínűsége miatt, ezzel elvitte a show-t a langymeleg szerelmi bánatok elől. És mivel innentől kezdve a korábbi főszereplőink jelentéktelenné válnak, ezért nem gondolom, hogy a Tádzs Mahal vagy a film Selima vagy a szerelem jelképe lenne, noha ahogy elhangzik, a két férfi szerelme hozza síremléket létre: Khurram a fizikai, Shiraz a szellemi síkon. Tehát valójában nem lesz árnyalt és érdekes egyik főszereplőnk karaktere se és ettől súlytalanok.

Forma: A valóság mellett a film másik szerencsés erénye a rögvalóság, ugyanis ha lehet hinni a leírásoknak, részben nem tudtak, részben nem akartak mestersége fényt használni, és ez nem ment a fény-árny játék kárára, hanem tudatosabbá tette használatát. Persze nem olyan markáns, mint egy noir, de természetesebb. Van néhány érdekesebb szög és montázs, a technikai stáb mégiscsak európai volt, de többször éreztem, hogy nem maxolták ki ezt az irányt (ld. haldokló szolga tántorgása a folyosón, ami gyönyörűen indul, de azonnal elhal). Fontosabb, hogy a film exportra is készült brit támogatással, így nem szabott a költségvetésnek gátat a sok statiszta, elefánt, az eredeti helyszínek. A színészek, ahogy korábban említettem, harmatosak voltak, a rivaldafény az ármánykodó nőnek jutott, és bár teátrális volt, a többiek fölé nőtt bőven. Az újabb kiadáshoz Anoushka Shankar írt zenét, de némán néztem.

Élmény: Azt hiszem, már mindent elmondtam, kicsit ódivatú, de korrekt film a korához képest. Az 1940-es évekig nem láttam jó indiai filmet, szóval gondolom a német rendezőnek köszönhetjük, hogy élvezhető lett.

Érdekességek

• Na és mi igaz a történetből? Selima, későbbi nevén Mumtaz Mahal (1593-1631) perzsa volt, állítólag kiemelkedően szép, művelt és erényes. Khurram, azaz Sáh Dzsahán (1592-1666) második felesége lett, de a többi házasság csak névleges volt, valóban Selima volt a császár nagy szerelme, tizennegyedik gyermeke szülésébe halt bele. Az ő leszármazottaik uralkodtak India nagy részén 1857-ig, amikor is a britek véget vetettek a császárságnak - Dzsahán maga pedig annak a Timur Lenknek a leszármazottja.
• Shirazról nincs információnk, legalábbis biztosan nem a főépítészről mintázták. A Tádzs Mahal 1631-1653 között épült meg, a világörökség része.

Cselekmény: Luis-t valamiért kirakta apja, hogy álljon meg a saját lábán. A fiatal férfi utolsó pénzét a lovin próbálja megfialtatni, persze veszít és mindene elúszik. Eközben egy gazdag cukorgyáros épp a gyárán kesereg, mert a vezetője, Pedro nem igazán teszi jól a dolgát. Elhatározza, hogy lányával, Anitával odautazik, hogy kirúgja; Pedronak ez természetesen nem esik jól. Luis belebotlik az álláshirdetésbe, jelentkezik, jó munkaerőnek bizonyul és ami legfontosabb, összemelegednek Anitával...

Téma: Mauronak sosem a narratívában volt az ereje, ez is egy elég lapos, kiszámítható, romantikus történet - hacsak nem megyek el valami mellett a kontextus ismeretének hiányában. Kicsit mocorgott bennem a gondolat, hogy ez szatíra akar lenni (majd alább kifejtem), de akkor azt a kelleténél jobban rejtették el.

Tartalom: Meglepően hosszú és felesleges felvezetővel mutatják be, hogy Luis-nak nincs pénze, miközben a miértet elhallgatják. Ez már vajon kritikának vehető, hogy a pénztelenség ellenére cipőt tisztíttat és lovira megy (látszat, úri hóbort)? Még érdekesebb jelenet volt, amit nemigen tudtam hova tenni, amikor egy padon falatozó férfi két nőt alaposan megbámulva véletlenül megégette magát a cigarettájával. Túl hosszan mutatták ahhoz, hogy ne jelentsen semmit. Mindenesetre Luis vidéki üzemvezető lesz, ami nem igazán illik a státuszához, de jómunkásembernek bizonyul. A társadalmi szatíra Anitával való kapcsolatában mutatkozhat meg, mert a lány apjának semmi kifogása a viszony ellen, csupán azért tiltja el őket, mert vidéken ilyet nem illik eltérő társadalmi osztályok tagjai között. Hogy az érzelmek mégis tiszták, az mutatja, hogy Anita jobban örül Luis rózsájának, mint a többi, értékesebb szülinapi ajándékának. Érdekesebb mellékszál lehetne az üzemi alkalmazott, széplelkű Jorgéé, akit durván elnyom Pedro, de ebből nem sül ki semmi. A történet végét nem lövöm le, de teljesen kiszámítható kb. a huszadik perc után, ezért annyira gagyinak hat, hogy önkéntelenül is gyanakodni kezd az ember. Persze 1928-at írunk, ki tudja. Állítólag van neki erősen erotikus beütése is, ami mai szemmel nyilván nem tűnik fel, de ez megmagyarázná pl. a nőbámulós jelenetet.

Forma: Ez már érdekesebb, és épp ezért szeretem Maurot, ugyanakkor itt még csak nyomokban jelentkezik a stílusa. Érezhető rajta a szovjet avantgárd hatása a gyártósor-montázsnál, valamint a német expresszionizmus is, de még látom benne a franciák lírai realizmusának előfutárát is Pedro jeleneteiben (tiszta Vigo). Szívesen mutatja az apró részletet, amiből következtethetünk a nagyobb egészre (pl. a pénztárca az elején), vannak érdekesebb kameraszögek, zoomolás. Kicsit statikusnak érzem és töredezettnek, mert sok a "párbeszédes", rövid jelenet, amelyek gyakran visszaemlékezések, így kissé illusztráló hatásuk van a képeknek.

Élmény: Korai Mauro, a téma nagyjából ugyanaz, mint a későbbi filmjeiben, de vizuálisan még csak a nyomait láthatjuk. Lehet, hogy jobb, mint amilyennek gondolom, csak ugye hiányzik a kontextus innen 2023 Kelet-Európájából. Mindenesetre a későbbi filmjei sokkal jobban átjöttek, ezt már-már gagyinak érzem.

Érdekességek

• -

Cselekmény: A gyermek Krisna barátait megsérti egy nő azzal, hogy rosszindulatúan lelocsolja őket vízzel. Krisna ezért belopózik hozzá, bekeni a száját vajjal, majd beárulja anyósának, mintha a a nő torkoskodott volna. Egy másik alkalommal gyümölcsöt ad vándoroknak. Amikor egy másik vándort fellök egy kereskedő, elindul, hogy rajtuk is bosszút álljon...

Téma: Némileg gondban vagyok, mert a film kb. harmada elveszett és a cselekményt illetően gyakran a sötétben tapogatóztam, ami nem tudom, hogy a hiányos filmből vagy abból adódik, hogy nem ismerem Krisna életét. A fő sztori azonban nem ezekből az életképekből és csínytevésekből áll, hanem a címadó Kaliya Mardanból, amiben Krisna elkerget egy Kaliya nevű, ötfejű kígyót, ami a falusiak folyóját mérgezi. A történet nagyjából azt mutatja be, hogy bár Krisna gyermekkorában gyermekként viselkedve játszott és rosszcsontkodott, megmutatkozott már jószívűsége és isteni mivolta is.

Tartalom: A filmben tehát több különálló, epizodikus történet van, amely Krisna gyerekkorát dolgozza fel. Ezekben Krisna az utolsó, címadó sztorit leszámítva teljesen emberi oldalát mutatja, hiszen játszik és csínyeket követ el. Ahogy fentebb is írtam, a problémámat az okozza, hogy a cselekmény számomra elég homályos, talán mert hiányos a film, talán mert eleve a hindu nézőkre van szabva és nem törődik azzal, hogy elmagyarázza a nemzetközi nézőnek, mit kellene látni. Mindenesetre így elég gyermekdednek tűnik, és nem tudom, hogy ez szándékos volt vagy sem, de tekintettel az 1919-es dátumra, valószínűleg nem igyekeztek nagy karaterdrámát és mély gondolatokat közölni.

Forma: Nem segíti az érthetőséget az sem, hogy kevés a felirat - magamat ismételve sokadjára, ez lehet, hogy csaj annyit jelent, hogy pont a feliratos részek vesztek el, de az is lehet, hogy számítottak a néző többlettudására. Az első és egyik fő látványelem a Krisnát alakító színésznő, aki a rendező lánya és nem csupán cuki, de a vele egyidős gyereket is jól hozza, elvégre ez egy elég önazonos szerep számára. De nem akarom kicsinyleni érdemeit, egy gyereknek a legegyszerűbb szerep is nehezen megugorható feladat; a többiek pedig jóval színpadiasabbak nála. A címadó történetszál már fantasy, ennek megfelelően van benne egy vízalatti jelenet szörnnyel, ami kb. Melies-szintű, szóval nem nyűgözött le különösebben, ennél azért az olaszok már korábban is jobbakat hoztak össze.

Élmény: Valószínűleg igazságtalan összehasonlítani amerikai és európai filmekkel, ezek biztosan sokkal nagyobb költségvetéssel és szakmai tapasztalattal készültek, de hát ez van, mit tegyek, ha 1919-es az Arne úr kincse is? Történeti jelentősége van, hiszen a korai indiai filmek közé tartozik, de nem éri el azt a színvonalat, amit erre a korra már elvárna az ember.

Érdekességek

• Krisna a fenntartó és védelmező Visnu isten avatárja, az egyik legnépszerűbb, aki az i. e. első évezredben élhetett. Ahogy a filmben is, gyakran ábrázolják furulyázva vagy vajat enni.