Cselekmény, téma, tartalom: A magyar cím kb. "Nem elhagyva." A minimális sztoriban egy szinte üres moziban játsszák a Lung men ko csant (1967). A legtöbb játékidőt talán a jegypénztáros kapja, aki karbantartja a lerobbant épületet, majd zárás után hazamegy. A nézők között van a film két korábbi színésze, néhány idegesítően csámcsogó nő és még néhány másik ember. A legtöbb játékidőt közülük a japán turista kapja, aki elvileg homoszexuális kalandért jött, de a jelek ellenére nem érzem benne a szexualitást. Ebben az esetben pedig inkább gondolok valami olyasmire, mint egy kíváncsiskodó turistára, akinek a személye utal Tajvan japán megszállására is. Esetleg szellemre. A filmben ugyanis mindössze két rövid párbeszéd van, az első a film közepén, amikor a japán beszél valakivel, aki megemlíti, hogy a mozi kísértetjárta. (Érdekesség: ez a mozi valóban melegrandik helyszíne volt, ez is a homoszexuális olvasatot erősíti.) A másik rövid párbeszéd a film végén van a két egykori színész között, akik szomorúan megállapítják, hogy már senki sem jár moziba. Próbáltam odafigyelni, hogy van-e párhuzam a vetített film és a filmünk eseményei között, de nem sikerült találnom. A film végén pedig egy nosztalgikus dal hangzik el, tehát a történet témája gondolom a klasszikus mozi halála. Ehhez érdemes tudni, hogy a tajvani mozi valóban haldoklott kb. az 1990-es évek második felétől a 2000-es évek végéig, mert a többség inkább otthon nézett filmeket.

Forma: Eredetileg rövidfilmként indult, de ún. lassú műfajú lett, így simán elnyúlt másfél órásra. A jelenetek ugyanis nagyon hosszúak és nem történik bennük semmi érdemi vagy ha igen, az is banális dolog, mint pl. a filmnézés, pisilés, takarítás... stb. Kameramozgás szinte nincs, így elsősorban a beállítások kapnak kiemelt szerepet, de számomra kevés kapaszkodót nyújtottak. Egyedül az épület üressége és lerobbantsága érzékelhető jól, amit megtámogat a gyenge fényű megvilágítás is, de a tér megjelenítésében nem fedeztem fel más értelmet. Ahogy írtam, párbeszéd nincs, a legtöbb hangot a Lung men ko csan vetítése adja, illetve a legvégén felcsendül egy dal, ami a sok csend után elég intenzívnek hangzik. A semmittevés miatt színészi játékról nemigen beszélhetünk.

Élmény: Alapvetően nincs bajom a lassú filmekkel, volt, amelyik kifejezetten tetszett, de az ázsiaiak általában nem jönnek be, talán mert kultúridegenek és kevés a kontextuális ismeretem. Ezt nagyon untam.

Érdekességek

• -

Cselekmény: 19. század, Erdély. Egy utaskocsi megáll a Borgói-hágó közeli kis faluban, mert esteledik, és a helyiek rettegnek, mert állítólag a környék kastélyában vámpírok élnek és ilyenkor előjönnek vért szívni. Az egyik utas, Renfield azonban nem hisz a babonákban, és ő amúgy is éjfélre beszélt meg találkozót épp a kastélyban, hogy kibéreljen Drakula grófnak (Bela Lugosi) egy angliai ingatlant. Némi udvariaskodás után Drakula elkábítja és szolgájává teszi Renfieldet vérük összeöntésével. Angliába érve Renfieldet őrültnek hiszik és elmegyógyintézetbe zárják, épp Drakula új lakhelye mellett. A gróf megismerkedik szomszédaival, az elmegyógyintézet igazgatójával, annak lányával Minával és vőlegényével Johnnal, valamint Mina barátnőjével. A barátnő nem ábrándozhat sokáig a romantikus grófról, mert egy éjjel belopózik hozzá és kiszívja vérét...

Téma: Alig észrevehetően, de ott van benne egy keresztényi motívum az életről és lélekről; manapság már ugye az élet a legfontosabb egy hollywoodi filmben, de itt még fontosabb volt a vallási szempontból jelentősebb lélek, ami az ember kárhozatát jelentheti. Ebből a nézőpontból Drakula egy szörnyű lény, akinek a lelkén életek száradnak, hiába van életben, míg a feltámadó halottaknak megváltás, ha elpusztítják őket, hogy ne süllyedhessenek le Drakula állati szintjére.

Tartalom: Ugye a Nosferatu (1922) is a Drakulán alapszik, ezért ugyanúgy indul mindkét történet: gyanútlan külföldi ingatlanos érkezik Drakulához, és hiába figyelmeztetik a helyiek, ő csak legyint. Csak míg a Nosferatuban túléli a találkozást, itt Renfield Drakula szolgájává válik, és sokkal jelentősebb a karaktere, hiába mellékszereplő; Renfield ugyanis végig küzd a lelkéért, segíti gazdáját, de az embereket is. Drakula karaktere itt viszont nem egy szörny, hanem egy természetes és természetfeletti sármmal is bíró úriember, aki párszáz év után valamiért ráun szülőföldjére és Londonba megy. Innentől kezdve a sztorinak nincs jelentőség a témát illetően, Drakula pechére van egy vámpírtudós a környezetében, így lebukik és szembeszállnak vele. Az egyik elmegyógyintézeti dolgozó karaktere behoz némi vígjátéki könnyedséget, de nem vicces. Fontos megjegyezni, hogy ezt tekintik az első horrornak.

Forma: Először is a legfontosabb: ez a film emelte Drakulát popkulturális ikonná, és ez elsősorban Lugosi karakterértelmezésének köszönhető, aki akcentussal, rendkívül lassan és kimérten beszél, sokatmondóan mosolyog, szuggesztívan néz, nem nagyon rejtegeti énjét, de közben nagyon udvarias. Ha már színészi játék, Renfieldet emelném még ki, aki nagyon látványosan őrült meg. Másodszor, ehhez kapcsolódóan az is kiemelendő, hogy ez a film 1931-es, még nagyon a néma- és hangosfilm közti átmenet idején vagyunk, annyira, hogy a filmnek készült néma verziója is, és talán részben ez az oka akár Drakula lassabb, akár Renfield szélsőségesebb megnyilvánulásainak. Szintén ennek köszönhető, hogy nincs zene, ami szerencsés lépés volt, ami talán megzavarta volna a némafilmes zenei alájátszáshoz szokott nézőket, így viszont sokkal feszültebb a hangulat a csendtől. A képi világon látszik a német operatőr hozta expresszionizmus pl. a vámpírfeleségek együttmozgásánál, a gótikus kastélyoknál, a film eleji állatok bevágásánál, egyes beállításoknál, Drakula tekintetének kiemelésénél... stb. Az angliai részeknél viszont ez már fájdalmasan unalmassá válik, egy szappanopera szintjére süllyed a statikus beállításaival.

Élmény: Kíváncsian vártam ezt a nagyhatású filmet, ami nem is indult rosszul, és majd félrenyeltem a hamburgerem, amikor magyarul szólaltak meg benne az erdélyi jelenetekben. Ez nem betanult magyar volt, hanem igazi, ráadásul felirat sem volt hozzá. Pedig Amerikában forgott, de úgy látszik volt elég magyar statiszta. Na és mi volt persze kiírva az épületre? Sör-bor-pálinka. Van, ami nem változik. Két nagy probléma van azonban a filmmel: először is viszonylag alacsony költségvetésű volt, ami meglátszott, másodszor pedig állítólag a rendezés javát az operatőr tudta le, mert a rendező gyászolta barátját (aki egyébként a főszerepet játszotta volna). A Szörnyszülöttek (1932) ismeretében biztos vagyok benne, hogy ez egy sokkal jobb film lett volna, mert a legnagyobb gyengesége a filmnek a rossz hangsúlyozás, a tempó, a "mit mutassunk", azaz a kreatív munka pont azon része, ami a rendezőn múlik.

Érdekességek

• A főszereplőket korábban láttuk:
  
  • Lugosi Béla (Ninocska)
• Lugosi (szül. Blaskó, 1882-1956) színpadi színjátszás és világháborús katonai szolgálat után 1917-ben váltott filmre, a fehérterror elől Németországba menekülve folytatta filmszínészetét, majd 1923-ben már amerikai filmekben játszott. 1928-tól már a Drakula színpadi változatában játszott, az 1931-es film pedig meghozta neki a sikert, ugyanakkor bele is ragadt a horror-szerepbe.
• Dwight Frye 1943-ban hunyt el 44 évesen szívrohamban; Carla Laemmle 2014-ben hunyt el 104 évesen.
• A Borgói-hágó Kolozsvár vonzáskörzetében, nem messze Besztercétől, közelebb Báránykőnél van, ahol persze épült egy Drakula-tematikájú szálloda is.
• A filmnek van még egy magyar vonatkozása: a stúdió grafikusa ekkor Grósz Károly (1897-1952) volt, ő készítette a film plakátját. Grósz még 1901-ben, kisgyerekként került Amerikába, az 1920-as évektől készített filmplakátokat.
• A film akkor siker lett, hogy innentől kezdve szörnyfilmek sora jött, többek között a Frankenstein (1931).

Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak, mint az európaiak, de ettől függetlenül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. A fejlesztés oroszlánrészét William K. Dickson végezte el, aki végül 1895-ben saját céget alapított. E cég alkalmazottja volt a négy Miles testvér, azaz Earl, Harry, Herbert és Joseph. 1902-ben megtaláltak - vagy létrehoztak - egy piaci rést: addig a filmeket közvetlenül filmesektől vásárolták a bemutató helyek, Miles-ék viszont közéjük ékelődve magasabb árat fizettek a filmekért a filmeseknek, de olcsóbban kölcsönadták a bemutatóknak. 1910-ben csődöt jelentettek, és szétváltak útjaik.

A film: A cím magyarul kb. "Utazás a Market utcán". A műfaj panoráma, azaz utcaképet látunk egy siklóvonatra felszerelt kamera nézetéből. Volt már ilyen, mindig érdekesek a korabeli épületek, járművek, a közlekedési kultúra, az emberek, bár a férfiak meglepően egyenöltözöttek. Érdekes volt látni, hogy már ekkor milyen sok autó van az úton, amíg a fent belinkelt írásban fel nem világosítottak, hogy a látvány kedvéért filmeseink felbéreltek sofőröket, és az egyik autó konkrétan hatszor elhalad a kamera mellett :D Az útvonal A 8. utca és a komp közötti szakasz (Google Maps-en innen), ami nem messze van Miles-k stúdiójától. Valószínűleg nem is lett volna különösebben ismert és fontos a film, ha pár nappal később nem jön a hírhedt 1906-os földrengés és tűzvész, amit láthattunk a San Francisco (1936) c. filmben is, és ami elpusztította az épületek 80%-át. A film végi komp épület tornya kibírta, de ezen a toronyból készült képen jól látható, hogy a Market utca épületei mind összeomlottak. A film is csak azért úszta meg, mert egy nappal a katasztrófa előtt elküldték New Yorkba. Egy filmes volt szíves száz évvel később megcsinálni ugyanezt a filmet.

Előzmények: Alice Guy (1873-1968) nemcsak az első női filmes volt, de az elsők között volt a narratív film megteremtésében is. Egy kamerákkal foglalkozó cég titkárnőjeként jó kapcsolatot ápolt a filmesekkel, ott volt az első Lumiere-demonstráción is, és mivel jó viszonyban volt a vezetéssel, kölcsönkért egy kamerát. Unva az aktualitásokat, 1896-ban leforgatta az első narratív filmet. 1906-ig itt (a Gaumont-nál) rendezett, majd 1907-ben az amerikai leányvállalat vezetője lett férjével. Annyira sikeresek voltak kezdetben, hogy az ország legnagyobb stúdióját tudhatták magukénak,azonban az 1920-as évekre áttevődött a súlypont Hollywoodra a keleti partról.

A film: A cím magyarul kb. "a feminizmus következményei." Nincs igazi cselekmény (nem teljesen igaz, mert egy férfi egy napját követhetjük nyomon, de ennek nincs különösebb jelentősége szerintem), életképeket láthatunk egy olyan világból, ahol a nők férfiként, a férfiak pedig nőként viselkednek. És ez vicces. Nem úgy, mint a modernebb kommersz filmekben, ahol az üzenet ugyanaz, de úgy vicces, hogy a férfi beöltözik nőnek (Van aki forrón szereti (1959), Aranyoskám (1982), Mrs Doubtfire (1993)) vagy egy meleg karakter femininen buzis. Itt valódi szerepcsere van, minden nő férfiasan viselkedik és viszont. Ez a hossz és a történetnélküliség sajnos alkalmatlan arra, hogy elgondolkodtassa az embert a problémán, pedig a legtöbb jelenet rámutat a nők kiszolgáltatottságára, és sokat mond, hogy sok férfi még mindig azon rinyál bő száz évvel később is, hogy a nemi egyenlőségtől elvész a férfiasságuk. Vizuálisan nem érdekes, a jelenetek színháziasan jól felszereltek használt kellékekkel és több karakterrel, szóval ebből a szempontból már érződik a fejlődés így az 1900-as évek közepére, hiszen egyre gyakrabbak a részletesebb képek. Kicsit jobban megcsinálva ez a film ma is ütne.

Előzmények: Fura mód pont a hagyományosan kiemelkedő svéd mozi kezdeteiről nem találtam infót, de nyilván ide is a Lumiere-ek hatására indult be a filmgyártás. A rendezőről sem találtam infót, még képet sem. Alább az operatőr látható, aki később több Soljstrom-filmben működött közre.

A film: A cím magyarul kb. "Haakon király fogadása Kristianiában." És máris egy érdekesség a cím miatt, mielőtt belevágnánk a filmbe: Norvégia fővárosa, Oslo a 17. században leégett és az újjáépített települést Kristianiának nevezték el, tehát a filmben azt láthatjuk, ahogy a norvég király megérkezik Norvégia fővárosába. 1925-ben vették fel újra az Oslo nevet. És ha már elkezdtünk törizni, akkor beszélni kell a film kontextusáról is: elnagyoltan arról van szó, hogy a 19. század elején a napóleoni háborúkban Svédország megszerezte Dániától az amúgy viszonylag autonóm Norvégiát, akik továbbra is autonómok maradtak és egyre kevésbé akartak más országoktól függeni, ezért 1905-ben végül kiváltak az unióból. Királynak a közös norvég és svéd gyökerekkel bíró dán herceget, a későbbi VII. Haakont (1872-1957) hívták meg a trónra, az ő megérkezését rögzíti a film. Jelenleg unokája, V. Harald (1937-) uralkodik. Maga a film igazából aktualitások sorozata híradós stílusban, sokat mozog a kamera, de tartalmi szempontból nézve nem igazán jó, nem hangsúlyozzák, építik fel a király érkezését és vonulását, inkább olyan, mintha valaki ma a a mobiljával a tömegből megpróbálná felvenni egy sztár vonulását.