Előzmények: A francia Georges Melies (1861-1938) már nem feltalálóként vagy annak környezetéből került a filmvilágba, hanem egy bűvészszínház igazgatójaként. Amikor 1895-ben látta a Lumiere-testvérek egyik bemutatóját, azonnal beszerzett ő is egy kamerát és forgatni kezdett kezdetben életképeket, de hamarosan stúdiót épített és egyre inkább a szórakoztatás felé mozdult el.

A film: Őszintén szólva feliratok híján sz*rt se értettem a sztoriból. A cím alapján feltételezhetnénk, hogy egy ismert ezeregyéjszaka meséjét látjuk, de nem, az csupán ihletés. Elvileg arról szól, hogy egy keleti uralkodó elutasítja lánya kérőjét, de szerencsére megjelenik a kérőnek egy szellem, aki veszélyeken átvezetve őt gazdaggá teszi, és így már oké a frigy. A hangsúly természetesen a látványon van, és arra nem lehet panaszunk, komoly mozgó díszleteket húztak fel, jók a kellékek, jelmezek, a melies-i trükköket már ismerjük, a színek szép élénkek. Egyedül a vadállatnak beöltözött emberek voltak bénák. Összességében látványos, de a sztorija nehezen érthető, és ezért gyengébb más Melies-filmeknél, ahol a képekből is megérthetjük, mi történik. (Igen, van egy katalógus, ahol előre elmondják a tartalmat, de ha más filmjei működtek anélkül, akkor itt is sikerülhetett volna.)

Előzmények: Gaston Velle (1868-1953) francia filmes volt, magyar apja utazó bűvész volt, ezzel kezdte Gaston is, majd a Lumiere-eknél és a Pathe-nál kezdett filmezni, ahol Melies-szel kellett volna versengenie. 1913-ban valamiért abbahagyta a filmezést, további információkat nem találtam róla.

A film: A cím magyarul kb. "az aranytojást tojó tyúk." A jól ismert történetben, amely eredetileg Aiszóposzé, egy paraszt pár leöli aranytojó libájukat, hogy kiszedjék belőle az aranyat, de nem találnak belül semmit, így kapzsiságukban elvesztik a gazdagságuk forrását. Ezzel azért érdemes tisztában lenni, mert a történet ismerte nélkül nem érthető a cselekmény. A filmben egy paraszt a tombolán nyer egy tyúkot, amiről otthon kiderül, hogy aranytojást toj. Meggazdagszanak, de amikor a tyúk nem toj több tojást, leölik, hátha találnak benne valamit. Arany helyett azonban a parasztot elragadják valamiféle tündérek. A történet mellékszálában van egy tolvaj páros, akik kirabolják főhősünket, de akár ki is maradhatott volna a szál - legalább rétegezte kicsit a cselekményt. A tyúk csodálatosságát azzal erősítik, hogy tündérré változik több másik tyúkkal. A nagy hibája a sztorinak, hogy a tojáson nem látszott, hogy arany, pedig kiszínezhették volna, ahogy tették a filmben más dolgok esetén. A kamerabeállítás statikus, szemközti, ebben a tekintetben nem túl izgalmas. Magamtól nem vettem volna észre, de a vásár-jelenetben a kamera bizony oldalaz, ami nem újdonság, de azért ritka. A vásár amúgy is tele van statisztákkal és díszlettel, az egy viszonylag erős jelenete a filmnek. Egy jó pontja egy animáció, illetve amikor főhősünkön elhatalmasodik a kapzsiság és ez vizuálisan is megjelenik, de összességében kissé zavaros volt. Érdekesség, hogy az operatőr elvilg de Chomon volt.

Cselekmény: A gyűrűk ura (2003) előtt majd' 250 évvel korábban volt egyszer egy aranybányára épülő, virágzó törpe-királyság, Erebor, aminek uralkodója eszét elvette az arany imádata. Mielőtt teljesen beleőrült volna azonban, a hasonlóan kapzsi, rettegett sárkány, Smaug elűzte onnan őket, a túlélő törpék pedig megszégyenülve, a szövetséges elfek tétlenségét is kárhoztatva elmenekültek. Megpróbálták a korábbi filmből ismert Moriát elfoglalni maguknak, de az Azog vezette orkok útjukat állják, bár törpéink vezetője, Thorin herceg (Richard Armitage) súlyosan megsebesítette Azogot. Kétszáz évvel később, hatvan évvel A gyűrűk ura (2003) előtt a varázsló Gandalf (Ian McKellen) és a túlélő 13 törpe feltűnnek a mit sem sejtő hobbit, Bilbo (Martin Freeman) házánál, hogy Gandalf tanácsára segítse ki őket a küldetésükben: Smaugnak ugyanis régóta nyoma sincs, ellenben megtalálták Erebor kulcsát, így talán újra visszavehetik a legendás kincseket őrző hegyet és naggyá válhatnak, a kalandvágyó Bilbo pedig jól jönne egyes helyzetekhez, mint apró, besurranó tolvaj. A kalandokra nem kell sokat várni, előbb a környékre nem jellemzően trollok, majd orkok támadnak csapatunkra. Rövidesen kiderül, hogy a környék nyugalmát egy sötét mágus kavarta fel; Gandalf attól fél, hogy Sauron visszatért. A kalandok sorát egy goblin-fogság követi, ami során Bilbo talál egy láthatatlanná tévő gyűrűt...

Téma: A tételmondat szerintem az első részben hangzik el, amikor Gandalf azt mondja, hogy szerinte a gonosszal a hétköznapi, apró jótettek veszik fel a versenyt, ezt testesíti meg Bilbo földhözragadtabb és egyenesebb karaktere. Az igazi lényeg azonban szerintem Thorin királydrámája lett vagy lehetett volna, de egyik karakter sem működött számomra igazán.

Tartalom: A háromrészes film A gyűrűk urához hasonlóan egy gyorstalpalóval nyit Erebor történetéről, majd rövidesen összehozza fő szereplőinket Gandalf révén, és akkor itt ki is térhetünk picit a karakterekre, mert bár tizenhárom törpénk van, és értelemszerűen közülük Thoriné a főszerep, de a többiek fájóan jelentéktelenek. Egyiküknek van egy váratlan szerelmi szála, ami miatt megjegyezhető, egy másik pedig információközlő szerepet tölt be, de a többiek feleslegesek, és ez nem jó, Ehhez képest van egy rakás, sokkal emlékezetesebb mellékszereplőnk, szóval beleférhetett volna több is a törpék karaktereibe. Visszatérve a kezdetekhez, az egyik legnagyobb problémám az alap hiánya: hiába töltünk viszonylag sok időt az elején Bilbóval, nem tűnik észszerűnek sem az ő, sem Gandalf részéről, hogy miért is kellene csatlakoznia a küldetéshez. A nagytestvérhez hasonlóan itt is útra kelnek és kalandokba keverednek; ezen kívül a főbb cselekményszál Azog és Thorin személyes bosszúvágya egymás ellen, Sauron feltűnésének kiderülése, az egyik törpe szerelme, valamint egy emberi karakter többgenerációs cselekményszála - az ő szála simán kitett volna egy önálló filmet is a város konfliktusaival. Smaug cselekményszála meglepően erőtlen lett ahhoz képest, hogy a sztorit az ő szelleme uralja. Volt több emlékezetes mellékkarakter is még, egy részük a rajongókat kiszolgálva A gyűrűk urából van (oké, lehet mondani, hogy A hobbit volt előbb és ez nem fanservice, de így jött le nekem, mint laikusnak.) Ez viszont nem zavart, sőt, jó lett volna egy kicsit mindenkinek látni az előéletét. Ami a témát illeti, ahogy említettem, Thorin az, aki még megélte, majd elvesztette a régi dicsőséget, és rendre konfliktusba kerül azzal, hogy a nagy célért mit lehet feláldozni. Ezért jön jól Bilbo, akit viszont hidegen hagyják a nagy dolgok és rendre emlékezteti Thorint a kis dolgok jelentőségére. A hangulat az első részben még gyerekesebb, a második kettő már sokkal komolyabb, ami szerintem hiba volt, mert így túlságosan gyűrűkurás lett. Sajnos túl sok volt az akció, ez nálam egy ponton mindig unalomba csap, mert nincs olyan, hogy egy egy ember pihenés nélkül ennyit verekedjen, és ehelyett lehetett volna több dráma meg jellemfejlődés.

Forma: Már nem emlékszem annyira A gyűrűk urára, de itt mintha túltolták volna az animációt, és nekem hiába mondja bárki, hogy mennyire lélegzetelállító, nekem műanyag, rajzfilmszerű lesz. Ehhez kapcsolódik az animált mozgás és úgy általában a "fizika", ami kiábrándító szokott lenni, és itt is az volt, na meg a mindenkit védő forgatókönyv-pajzs. A kameramozgás itt is gyűrűformájú, a beállításokra odafigyeltek, és a tipikusan túl sokat  és gyorsan mozgó akciójeleneteknél szerencsére volt, amikor érezték, hogy itt jobb statikusban mutatni. A világépítéssel itt sem volt gond, hangulatos és egyedi karaktereket kaptunk külsőre is. A színjátékra nem lehet panasz, bár vegyes a kép: Thorin pl. lehetett volna sokkal több, de ennyit írtak neki; Bilbonál nem éreztem a kapcsolatot a mostani és a későbbi énje között; a barna varázsló és néhány törpe túltolta (szerintem ez volt a jó színészi döntés); a legjobbak viszont talán épp a visszafogottak voltak, ahol kaptunk kellő infót: számomra ilyen volt az elf király és az emberi főszereplő fia. A zenét nem tudom felidézni, de biztos jó volt. Ami viszont megint egy rossz irány lett, hogy az elején a törpék a gyerek műfajnak megfelelően többször dalra fakadtak, az utolsó két részben azonban egyáltalán nem volt ilyen. 

Élmény: Szokás szerint a kritikusok az első részt szerették a legkevésbé, én meg pont azt :D Ennek az oka talán az, hogy a projektet még del Toro kezdte, ám ő kiszállt és Jacksonnak már kevés ideje volt újragondolni. Én az első résznél még azt éreztem, hogy ez valami más lesz, a második kettő viszont már gyűrűkurás volt teljesen. A képi világ részben zavart, részben tetszett, szóval lehetett volna jobb. A történetben, ahogy írtam, szerintem rosszak voltak a hangsúlyok, de kinek mi az ízlése. Összességében nekem egy közepesen szórakoztató film, amit érdemes lehet A Gyűrűk ura (2003) előtt megnézni.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Ian McKellen (A gyűrűk ura, Szépség és a szörnyeteg)
  • Martin Freeman (Igazából szerelem, Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Amerika Kapitány, Fekete Párduc)
  • Richard Armitage (Csillagok háborúja, Amerika Kapitány)
  • Ken Stott (Az éneklő detektív)
• Bár csak jó pár évvel később halt meg, ez volt Ian Holm utolsó szerepe; Christopher Lee viszont úgy játszott utoljára, hogy az utolsó rész után egy évvel elhunyt 93 évesen; Barry Humphries tavaly hunyt el 89 évesen.
• Ilyet még nem láttam, de tudjátok, hogy a filmek végén ki szokták írni, hogy egy állat sem sérült meg a forgatáson. Na itt a Wikipédián kiírták, hogy az állatok kb. ötöde elpusztult.

Cselekmény: A felsőközéposztálybeli Verma-család esküvőre készül. A szervezés minden nyűge Lalitra, a családfőre hárul, és persze semmi sem megy simán. A leendő feleség, Aditi titokban egy családos férfi szeretője, de nem akar tovább várni egy talán soha el nem érkező válásra. A férjet a család szervezte le neki, egy Amerikában élő szoftvermérnök, Hemant a jelölt, most találkoznak először. A díszletet építő, tipikusan nagydumás vállalkozó, Dubeyt teljesen váratlanul megigézi Alice, a cseléd kedvessége. Eközben a a család lassan megérkezik, sokan különböző országokból, egy unokaöcs pl. Ománból, akinek hamar összeakad a tekintete egy unokahúggal. Lalit gazdag sógora, Tej pedig Amerikából jön, ami felkavarja valamiért Riát, Lalit befogadott unokahúgát, pedig a férfi hajlandó anyagilag is támogatni, hogy a Ria Amerikában tanulhasson. Aditi és Hemant mindketten alaposan zavarban vannak és próbálják valahogy megbeszélni a helyzetet és érzéseiket...

Téma: A történet egy esküvő ürügyén hozza össze egy felsőközéposztálybeli pandzsábi család sokszínű tagjait, amivel a cél talán egy átmenet vagy keveredés-rétegződés bemutatása volt, ahol a film idején ez a réteg épp tartott. A rendező egy interjúban elmondta, hogy az ő célja ennek a rétegnek a bemutatása volt, ami addig nem történt meg, egy írás szerint pedig ebben semmi túlzó nem volt, pontosan így néz ki egy esküvő.

Tartalom: Négy-öt cselekményszálunk van, mindegyik karakterfejlődéssel jár, mégsem erről beszélnék, mert ez félrevinné a témát; legfeljebb annyiban igazolja, hogy ezek is egy-egy átmenetet jelenítenek meg, amíg eljutnak egyik pontból a másikba. Mire gondolok inkább tehát? Már az elején egy tévéműsorban vitatkoznak az indiai hagyományokról és a nyugatiasodó valóságról; keverik az angolt, a hindit és a regionális nyelveket; a karakterek különböző országokból jönnek haza, de társadalmi státuszuk azért nagyjából hasonló. Keveredik a hagyomány és az újabb szokás, pl. a család hozza össze a párt, de a felek teljes egyetértése mellett; az egyik rokonnak a külföldi hozzáállását fel kell adnia a siker érdekében és visszatérnie a kicsit férfiasabb felfogáshoz, míg egy másik rokon fiú határozottan nőies társadalmi szerep felé fejlődik. Laliték India szétesésének áldozatai, tehát már a múltjuk is egy átmenet. És a sort folytathatnák sokáig, de remélem ennyiből átjött, hogy a történet nem sokrétű vagy mély, hanem elsősorban ellentétek együttese. A sokkarakteres sztori miatt nagyon nem lehet elmélyülni bennük, talán Aditi kapja a legtöbb játékidőt, és neki van belső konfliktusa már a kezdetektől. A jelképrendszerről megszólalni sem merek, nyilván tele van a helyieknek könnyen érthető dolgokkal, ami felett mi itt simán átsiklunk. A legegyértelműbb, vissza-visszatérő motívum a bársonyvirág, ami világszerte népszerű kellék, Indiában az esküvők kötelező eleme.

Forma: A formai megoldásokban csak részben jelenik meg ez a keveredés: a zene például egyszerre hagyományos és modernnek hatóan elektronikus (szerzője kanadai), és indiai film lévén nyilván kapunk belőle bőven, még táncjelenetek is vannak, de ezek nem a semmiből előjövő stíluselemek, hanem az esküvőből adódnak, úgyhogy nem lehet ellenük egy szavam sem. A jelmezek és a díszlet a hagyományokra erősítenek, de persze van autó, tévé, meg mobiltelefon. A színjátékot kevésbé tudom megítélni, hogy mennyire fejezi ki a film témáját, talán leginkább Dubey karakterében testesül meg, aki kezdetben nagyon karikírozottan túlzó és sztereotip, de ahogy beleszeret Alice-ba, teljesen korrekt drámai szereplővé válik. Ahol nem érvényesül a keveredés, az a képi világ, mert bár külsőre elég indiai, a kamerakezelés inkább európaias, kézikamerásan sokat mozgó, hogy átadja a nagy család hangzavarában kapkodó hangulatát. Emellett azért vannak költőibb, belassított felvételek vagy épp realisztikusabbak, amik nem csak India szép oldalát mutatják meg, de túlnyomó részben a kézikamera érvényesül.

Élmény: Nem tudok belekötni a filmbe, a maga módján tökéletes, egy indiainak nyilván sokkal élvezetesebb is. Nem akarok jobban elefántcsonttoronyból fanyalkodó sznobnak tűnni, mint amennyire amúgy is vagyok, de nekem az kell egy igazán jó filmhez, hogy legyen meg a metafizika misztikuma, hogy igazán lenyűgözzön, ez viszont inkább könnyed volt egy-két komolyabb témája ellenére is. De bátran ajánlom, jó szórakozás.  

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Roshan Seth (Indiana Jones és a végzet temploma)
• A rendező ezzel a filmjével nyerte el a velencei filmfesztivál fődíját első nőként, de bevételben is nagyot ment.

Cselekmény: Jamal fiatal kifutófiú a putriból, aki nemhogy bejutott a Legyen Ön is milliomos c. kvízműsorba, de az utolsó kérdésig menetelt. Mivel ez pont annyira hihetetlennek tűnő, mintha nálunk jutna el a fődíjig egy borsodi közmunkás, a rendőrség (Irrfan Khan) megpróbálja kiverni belőle, hogy hogyan csal. A fiú azonban nem csal, egyszerűen csak baromi nagy mázlija van, mert minden kérdés olyan, amivel kapcsolatban van személyes élménye: gyerekkorában autogramot kapott Amitabh Bachchantól, így tudta, hogy egy filmnek ő a főszereplője. Az 1992-1993-as mumbai zavargások során elveszíti édesanyját hindu szélsőségesek miatt, az ő jelképeikből tudja, hogy mit tart a kezében Rama isten a képeken; testvérével, Salimmal árvaházba kerülnek, ahol a fejes énekelni tanítja őket a kolduláshoz, de a hatékonyság érdekében meg is vakíttat gyerekeket, ezért Jamalék megszöknek egy vonatra ugorva. A begyakorolt dal épp az egyik kérdés. A vonaton élnek egy darabig, míg le nem pottyannak a Tádzs Mahalnál, ahol alkalomadtán idegenvezetőnek állnak...

Téma: A sztori alapvetése, hogy a tudás és az információ, hiszen Jamal tudja a válaszokat, nem csupán ismeri őket... csak ezzel nem kezd semmit. Eközben képet kapunk Indiáról alulnézetből, meg egy vázlatos fejlődéstörténete Salimnak.

Tartalom: A történet gerince Jamal életének főbb állomásait meséli el, aki az Indiában nyomorgó gyerekek egyike, a nincstelenség mellett áldozata a gyűlölködésnek, az emberkereskedelemnek, az elnyomó rendszernek, legyen az rendőr, gengszter vagy csak a tehetősebbek. Jamal karaktere a jófiú szerelmes, nem túl összetett, Latika pedig még ennyire sem, pedig ő érdekesebb lett volna, ahogy prostitúcióra kényszerítik, megerőszakolják és kapcsolatokba kényszerítik. Salimnak legalább van némi rétegződése, mert hol jót, hol rosszat tesz, így sokkal emberibb. A fő cselekményszál egyik kerete a tévés vetélkedő, ahol a kérdések pont rímelnek Jamal életére, és így vezethetik a történetet. A másik a rendőrségi kihallgatás, ahol Jamal bővebben kifejtheti ezeket. Mindeközben a történet igazi témája talán mégis inkább maga India, ahogy Jamal életén keresztül láthatjuk az 1990-es évektől napjainkig néhány jellemző vonását, ezért is hasonlították többen a Forrest Gumphoz (1994)  Csak ehhez meg kevés a történelmi és kulturális referencia, így marad a nyomorpornó, mert Jamal és társai brutális szenvedéseken mennek át többnyire gyerekként, de ennek nincs értelme, nem vezet sehova.

Forma: Vizuálisan rendben van, de kevés az igazán kreatív megoldás, a dőlt szögek alkalmazását pedig indokolatlanul vitték túlzásba. Összességében hiába a jó megoldások, nincs egységes  vizualitása. A színészekkel és a zenével se volt bajom, ez utóbbit tartják az egyik fő erősségének, de őszintén szólva az én fülemet nem érték el a zenei betétek.

Élmény: Már az első fél órában ráuntam a filmre, mert indokolatlan volt, nyomorpornó. De a remény végig kitartott, hiszen a plakáton azt láttam, hogy "feelgood film". Hát nem tudom, kinek mit jelent a feelgood, de a happy end ellenére sem láttam benne semmi pozitívat; attól, hogy Jamalnak szerencséje volt, még rendszerszinten nem változik semmi. Tovább ront a helyzetén, hogy nyolc Oscart kapott és rendkívül népszerű. Nem rossz film, de a rajongás iránta számomra érthetetlen. Fura mód a korabeli kritikák áradoztak róla, bár nem világos, hogy miért hatotta meg őket a sztori, miközben az újabb kritikák inkább a hibáit látják erősebbnek velem együtt.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Tanay Chheda (Taare Zameen Par)
  • Irrfan Khan (Jurassic World)
• A poén, hogy az indiai Legyen Ön is milliomos műsorvezetője épp Amitabh Bachchan volt. Egyébként eddig Indiában hatan vitték el a fődíjat, és volt köztük Jamalhoz hasonlóan indokolatlan eset is :)