Cselekmény, téma, tartalom: ...avagy "79 tavasz", utalva ezzel az 1969-ben elhunyt, 79 éves Ho Si Minhre. A dokumentumfilm egyfelől Ho Si Minh életét meséli el néhány főbb vázlatpontban, de a hangsúly sokkal inkább az akkor aktuális vietnámi háborún van. A film propagandisztikus, pozitív vietnámi alakokkal vagy áldozatokkal van tele az egyik oldalon, míg a másik oldalon gonosz francia és amerikai katonákkal. Jó latin módra a végére már aktivizmusba csap át felszólítva a világ proletárjait egyesülésre. Bár nem tudom, mire utalt pontosan, de a végső üzenete, hogy a szocializmusban is lehetnek törések, de nem szabad feladni.

Forma: Ez az érdekesebb, az ilyen filmek jellemzően avantgárd stílusúak (ld. még pl. Most! (1965)). Itt is állóképekből és mozgóképekből ollóznak össze egy esszét, ami alá idézetek, gondolatok, különféle zenék kerülnek. A montázsolás mellett az áttűnések jellemzőek a film első felére (ld. a nyitóképet, ahol a nyíló virágból bomba lesz), a második fele a tetőpontra pedig elszabadul, már nem csupán eszeveszett tempóban követik egymást a vágások, de a rendezőnk roncsolja is a filmszalagot a hatás érdekében. A zene ehhez idomul, pszichedelikus, aktivista, a végére pedig szétcsúszik az erőszaktól.

Élmény: Nem mondom, hogy nem volt hatásos, tud megrázó lenni, de ez is csak pornó, hiszen alapérzelmekre hajt, ráadásul ugye kellően félrevezető is a helyzettel kapcsolatban. De ez még nem feltétlenül baj; az már igen, láttam nem egy hasonlót, így nem igazán hatott az újdonság erejével.

Érdekességek

• Ho Si Minh (1890-1969) tanárgyerekként iskolázott volt, huszonévesen hajókon dolgozva járta be a világot, egy francia barátja hatására Franciaországban vált kommunistává harmincas évei felé, így a Szovjetunióban és Kínában tanított 1941-ig, amikor hazatért Vietnámba. Ekkor - többek közt amerikai támogatással - mozgalmat szervezett a japán megszállás ellen, majd francia segítséggel leszámolt a rivális politikai mozgalmakkal, de a gyarmatukat feladni nem akaró franciákkal is egymásnak estek 1946-tól, akikre végül 1954-ben mértek döntő vereséget. Az ország azonban kettéoszlott a kommunista Északra és az antikommunista Délre, amit természetesen nem hagytak annyiban és rövidesen megindultak a Dél ellen. A többit már jól ismerhetjük amerikai filmekből is, mindenesetre Ho Si Minh 1969-ben meghalt.

Cselekmény: A három idősíkon játszódó cselekmény első részében 1895-ben, a kubai függetlenségi háborúban járunk. Az előkelő és naiv Lucia csak annyit érzékel a harcokból, hogy a katonáknak varrnak ruhaneműket, az utcán egy az erőszaktól megőrült apáca ordibál, illetve hogy bátyja beállt a felkelők közé. Ezektől függetlenül a hajadonok tipikus életét élve barátnőivel a csuszamlós dolgokon kuncognak, mígnem egy nap megismerkedik a vonzó spanyol kereskedővel, Rafaellel. Egymásba szeretnek, Luciával madarat lehetne fogatni...

A második rész 1932-ben játszódik a Machado elnök elleni lázongások idején. Itt a középosztálybeli Lucia egy félresikerült puccs sebesültjére, Aldora talál rá véletlenül a szomszéd házban, akivel lábadozása alatt egymásba szeretnek, és őt követve Lucia is aktivizmusba kezd...

A harmadik rész a jelenben (1960-as évek) játszódik, amelyben a munkás Lucia friss házasságban él boldogan, legalábbis amíg férjéből, Tomas-ból elő nem jön a féltékeny vadállat és be nem zárja otthonukba, nem engedve a nőt sehova. Eközben a közösség az írástudatlanság felszámolásáért városi tanárokat hív megtanítani a rászorulókat - többek között Luciát - , akit nekik kellene elszállásolni is és természetesen egy jóképű férfiról van szó...

Téma: A három történt a kubai történelem három fontos időszakában a párkapcsolatokon keresztül mutat be társadalmi-politikai helyzeteket, amelyek természetesen egy egyenes fejlődési irányt vázolnák fel a nemzeti szabadságtól a politikain át az egyéniig.

Tartalom: Gondolom magától értetődő, hogy szerkezetileg három egységre bontható a történet a három idősík révén, mindegyik egy szerelembeeséssel kezdődik, amit kiábrándulás és végzet követ az adott politikai helyzettől függően. Az első történetben Lucia előkelő kubai a függetlenségi háború idején, akit elcsábít egy spanyol, és hát mondjuk, hogy meg kell harcolnia vele fájdalmasan, hogy tőle független lehessen. A második részt nehezen tudom beleerőltetni a koncepcióba, Lucia itt is tehetős még, bár már nem arisztokrata, ekkor ez az osztály vívta meg a harcát a félig-meddig elnyomó, immár belső rendszer ellen. Itt nem érzek igazi kiábrándulást a párkapcsolatból, Lucia és férje is megteszik, amit kell, nem rajtuk múlik, hogy nem sikerül, bár az igaz, hogy a küzdelem elbukik. A harmadik Lucia már munkásosztálybeliként adja az ország gerincét, a konfliktus egyéni szintre zsugorodik hagyományosabb felfogású férje és közte, de ez már nem egy élet-halál harc. Hangsúlyos az is, ahogy a társadalmi osztályok mellett változik a szexualitás az idők során: az első részben még egy nemi erőszak is kuncogásra ad okot, hiszen máshogy szóba se kerülhetne a dolog; a második részben az erkölcsi romlás jele, a nők szexuális eszközként szerepelnek, míg a harmadik részben már felszabadult, élvezetes, egyenrangú örömforrás.

Forma: A három rész egyszerre egyforma és különböző stílusú. Az első rész romantikusabb, a második az újhullámot idézi, a harmadik talán kommunista akar lenni, ez elsősorban a színjátékban (színpadias vs visszafogott vs sokszereplős) és a kamerabállításokban jelenik meg (több közeli vs több középtávú vs több messzi felvétel). De mindegyik közös pontja volt egy gyorsan mozgó, gyors vágásokkal működő kamera, ami nekem az impresszionista szót juttatta eszembe. Ez különösen az első részben volt nagyon erős, a kamera sokkal zaklatottabb volt,a  zene sokkal kifejezőbb - ez utóbbi amúgy igyekszik szintén korhűnek tűnni.

Élmény: Az első részt kifejezetten szerettem, izgalmas volt a megvalósítása, a másik kettő ehhez képest már túlságosan visszafogott. A harmadik rész pedig elég rosszul öregedett, mert komikus, házastársi civódásnak próbálta beállítani a 2022-ből nézve brutálisan bántalmazó kapcsolatot. Összességében azonban korrekt film, nem lehet okunk különösebb panaszra, rendben van minden elemében.

Érdekességek

• Az első történetszál tehát a kubai függetlenségi háborúban játszódik, amely 1895-1898 között zajlott már nem első alkalommal, és a romló gazdasági körülmények miatt robbant ki többek között a spanyolokkal szemben. Elsősorban a civilek látták kárát, de a spanyol túlerő ellenére a gerilla harcmodort alkalmazó kubaiak mégis győztesen jöttek ki a harcokból, miután 1898-ban kitört az amerikai-spanyol háború.
• A második történetszál nem annyira konkrét eseményhez kötődik, hanem Machado 1925-1933 közötti elnökségéhez, aki ígérete ellenére újraválasztatta magát miközben beütött a gazdasági világválság, és a kelleténél erőszakosabban lépett fel a tüntetőkkel szemben, így a helyzet odáig fajult, hogy a hadsereg is fellázadt, Machado pedig elmenekült.
• A harmadik történetszál az 1960-1961 közötti írástudatlanságot felszámoló kampány idején játszódik, amelynek amellett, hogy 1961-ra majdnem eltörölte a teljes írástudatlanságot megvolt az a haszna is, amit a filmben láttunk, azaz a háziőrizetre ítélt nők kiszabadultak

Cselekmény: ...avagy "három év isten nélkül", amikor a japánok pusztítanak a Fülöp-szigeteken 1942-1945 között. A vidéki szerelmespár, Rosa (Nora Aunor) és Crispin (Bembol Roco) búcsúznak, amikor a férfi bevonul katonának a második világháborúban. Rosa és családja félvállról veszik a háborút bízva Istenben és az amerikaiak védelmében, ám a hadifogságból megszökő Crispin, gyilkolászástól traumatizált, ugyanakkor elszánt, hiszen muszáj küzdeni a japánok ellen. Crispin a hegyekbe vonul gerilláskodni, Rosa és családja élik tovább életük egyre szerényebb körülmények között. A tragédia akkor következik be, amikor a filippínó-japán katona Masugi egy este beállít a családhoz és részegen megerőszakolja Rosát, aki teherbe is esik. "Szerencsére" Masugi beleszeret a lányba, ezért rendre visszatér kedveskedni neki étellel, aminek a család örül, Rosa viszont undorodva a helyzettől visszautasít mindent...

Téma: Ha nagyon elnagyoltan akarok fogalmazni, akkor a történet magva az, hogy Isten épp a legsötétebb időkben mutatkozik meg azáltal, hogy a hit, a remény, a szeretet még ezekben a legnehezebb időkben is viszi az embert. És mindez a második világháborús Fülöp-szigeteken, azaz Amerika és Japán ütköző-érdekszférájának kontextusában történik.

Tartalom: Történetünk gyorsan ledarálja a japán megszállás első hónapjait, gyakorlatilag Crispin (és a helyiek) beszámolójából értesülünk, hogy a japánok nagyon kegyetlenek és kiűzték az amerikaiakat. A történet igazán akkor kezdődik, amikor Masugi megerőszakolja Rosát, és ekkor még természetesen teljesen a lánnyal vagyunk, csakhogy a sztori elkezd minket puhítani és megmutatni Masugi emberi arcát, aki tulajdonképpen szintén a háború áldozata. Sokkal érdekesebb persze Rosa karaktere, akinek meg kell küzdeni a japán veszéllyel, Masugival, önmaga anyaságával, Crispin szerelmével és még az őt kollaboránsnak tartó helyiekkel is. Crispin és Masugi konfliktusa rövid ugyan, de rámutat, hogy mindkét félnek igaza van, hiszen vagy az amerikai vagy a japán befolyás mellett kell letenniük a voksuk, így elkerülhetetlen a tragédia - ebből a szempontból Rosa az ország jelképeként is értelmezhető. Nagyjából ez a fordulópont, a cselekmény második felére Rosa átkerül Masugi révén a másik oldalra és most nem a japánok kegyetlenkedéseit, hanem a filippínókét kell elvszenvednie. Bár a cím és a fentebb vázolt téma alapján azt gondolhatnák, hogy nagyobb szerepet kap a spiritualitás, de szinte szóba sem kerülnek ezek a dolgok a végéig, amíg a pap le nem vonja nekünk a tanulságot.

Forma: Formailag meglepően jó lett, több látványos eszközt is használ az üzenet felerősítésére. "Körítésnek" rengeteg a bevágott, második világháborús archív anyag, illetve hangsúlyosak a gyors, montázsszerű vágások. De nem fél használni színezést sem, vallásos klasszikust megjeleníteni, a kedvencem pedig az volt, amikor messze megelőzve korát hagyta az akciót elmenni a kamera mellett és az rajta maradt a csendes, békés természeten (valójában a bujkálókat akarta megmutatni inkább, de nem érdekel, én így értelmeztem :D ). A zene rendben van, a főcímdal egy hatásos ballada, bár ma már elég ósdinak hangzik, a színészekkel sem volt különösebb baj, bár elsősorban a Rosát alakító színésznő teljesített jól (el is nyerte életében először a legfontosabb díjakat), és külön öröm, hogy nem akartak mindent szájba rágni, sokszor csak az arcjátékra hagyatkoztak.

Élmény: A legutóbbi filippínó filmélményeim nem voltak igazán erősek, ezért nem voltak nagy elvárásaim, szerencsére ezúttal azonban kellemesen csalódhattam, mind a sztori jól működött egyéni és magasabb szinten, mind a képi világ kellően hatásos volt. Pedig a történet viszonylag sablonos, lehetett volna könnyen egy unalmas melodráma, de magával tudott ragadni a tragédia.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Nora Aunor (Himala)
  • Bembol Roco (Manila a fény markában, A veszélyes élet éve)
  • Hilda Koronel (Az anya, a lány és a szerető)
• Nora Aunor és Christopher de Leon házasok voltak ekkor és egyben a film producerei
• Japán szinte egyszerre bombázta le az amerikai erőket Pearl Harbornál és indított támadást Óceánia és Délkelet-Ázsia ellen, beleértve az akkor még amerikai Fülöp-szigeteket. Mintegy félmillió filippínó halt meg a háborúban, az ország pedig - ami akkor Ázsia egyik leggazdagabbja volt - a földdel vált egyenlővé.

Cselekmény: A vidéki Ligaya (Hilda Koronel) elszegődött Manilába egy gyári munkára kecsegtető feltételek mellett, de egy nap levél érkezik munkaadójától, hogy a lány eltűnt egy pár drága fülbevalóval. Szerelme, Julio (Bembol Roco) azonnal nyomába ered, egy építkezésen helyezkedik el éhbérért, ahol kollégái révén megismerkedik a városi nyomorral és a kiszolgáltatottsággal, miközben Ligaya vélt lakhelye előtt szobrozik éjszakánként, hátha megpillantja szerelmét...

Téma: A cselekmény az 1970-es évekre jellemző szocialista nézőpontból mutatja be a kizsákmányolt, legalsóbb munkásosztály nyomorát és kiszolgáltatottságát, meg persze van benne egy adag "romantika" a régi vidéki idill és a modern nagyvárosi fertő ellentétéről. Nem tudom, hogy véletlen vagy szándékos, mindenesetre beleláthatunk némi etnicista Kína-ellenességet is harmadik motívumként.

Tartalom: Javarészt az alsóbb társadalmi csoportok kiszolgáltatottságát követhetjük nyomon Julio életén keresztül, aki ugye vidékről jön fel a fővárosba szerelme után. Építkezésen vállal munkát éhbérért, de még ebből a bérből is kiforgatják vadkapitalista felettesei, akiket ráadásul a hatóságok is támogatnak, mint később kiderül (ekkor vagyunk a kellős közepén a Marcos-diktatúrának). Utcán alszik vagy kollégái tákolmányaiban, szexmunkásnak áll (ezt erősen megvágták, ezért kissé értelmetlen lett a szál); a szex egyébként is központi téma, hiszen Ligaya is nyilván prostituált lett, ahogy egy földönfutóvá váló karakter is, a férfimunkások pedig nem veszik észre, hogy ők is fenntartói e rendszernek, amikor igénybe veszik a szolgáltatást, miközben megvetik azt. Ezt leszámítva már idillien erős a szolidaritás a munkások között, a nagy szegénységben is megosztják egymással mindenüket - amikor viszont Julio belebotlik egy tüntetésbe, simán átsétál rajtuk, önmagával van elfoglalva. A vidék-város/idill-fertő ellentétet Julio visszaemlékezései mutatják, mert bár ott is nagy a szegénység és nem ritka az erőszak, az emberek még boldogulnak önerőből, Manilában már nem. Julio karaktere ezt jelképezi, teljesen naiv, egykedvűen elfogad minden rosszat és nehézséget, szinte már fatalista, ahogy Ligayát is rábeszéli tervére később. Erre már túl későn későn, csak a legvégén ébred rá. Ami a kínai szálat illeti, ez mindössze abból adódik, hogy Ligayát kínaiak kényszerítik prostitúcióra és a kínai negyedben vagyunk emiatt állandóan, de nem találtam különösebben erős filippínó-kínai ellentétet a Wikin. A címet nem sikerült értelmeznem.

Forma: Alapvetően a vágásokkal, pontosabban azok ütemével machinál a film, ezen kívül olyan nagy kreativitást nem fedeztem fel a megvalósításban. A cím alapján több fény-árnyjátékot vártam, de csak egyszer bandukol neonfényekben Julio az éjszakában. A város személytelenségének egyik kifejezőeleme, hogy gyakran nem látjuk, mi történik, csupán elbeszélésekből értesülünk róluk. A zene részben az 1970-es elektronikáját hozza, ami mai füllel már-már viccesen retró, részben népszerű popdalokat, amelyek áthallásosak az amerikai kulturális gyarmatosítással. A színészek rendben voltak, helyenként egyes karakterek túlzóak, de a főszereplők nem.

Élmény: Ez Az anya, a lány és a szerető (1976) és a Himala (1982) világa nagyjából, kissé nyomorpornó érzéseket váltott ki belőlem, hiszen Julio fokozatosan csúszott lefelé. Rendben van egyébként, nem tudok különösebben belekötni, kordokumentumként fontos, csak ilyen típusú sztorikból már láttam sokat.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Bembol Roco (A veszélyes élet éve)
  • Hilda Koronel (Az anya, a lány és a szerető)
• Az író maga is építkezéseken dolgozott évekig, így tapasztalatai hitelesek; a férfiprosti-szál azonban a meleg rendező kérésére került bele.

Cselekmény: ...avagy a "vöröslámpás bandita". Mert vörösfényű zseblámpával járja a házakat, amiket kirabol, és gondolkodás nélkül megerőszakolja a nőket és lelövi őket. Már az anyja is el akart vetetni, de nem jött össze, megszületett a nyomorba, betörésekből tarja fenn magát, rettegésben tartja a várost, hiszen tucatnyi áldozata van már. Nyomában Sade nyomozó, de eredménytelenül...

Téma: Jaj, nem is tudom, ez olyan, mint egy Godard-film (egyes jelenetekben konkrétan őt láttam megidézni), de ezúttal nem azért nehezen követhető a film, mert túl sok és nehéz gondolat hangzik el, hanem mert töredezettek, a közöttük lévő kapcsolathoz pedig szükség lenne gondolom a korabeli kontextusra, ami értelemszerűen 2022-ben egy kelet-európainak nincs meg. Annyi azért így is átjött, hogy a szokásos, hatvanas évekbeli társadalomkritika rajzolódik fel elénk, amelyben alapvetően a rendszer a felelős a nagy társadalmi különbségekért és az ebből fakadó "rossz válaszokért", mint amilyen a bandita.

Tartalom: Bár látszólag lineáris a cselekmény, a jelenetek nem egymásból következnek, tehát az előbb említett töredezettség nem csupán formaiságot vagy időbeniséget jelent, hanem hiányoznak dramaturgiai pontok is. Ugyanakkor ez nem a több szempontból is erre a filmre hajazó Bang Bang (1971), ahol tényleg összefüggéstelenek voltak a jelenetek, itt azért van némi íve a cselekménynek. Három főbb szálunk van, az első a banditáé, aki a nyomorból a bűnözésbe menekült, miután rájött, hogy máshogy nem tud belőle kitörni, és gyakorlatilag ennyit látunk belőle, hétköznapi dolgokat csinál vagy épp betör, ezért írtam, hogy nem igazán halad a cselekmény. A második szálunk az utána nyomozó rendőrség, de ez a szál kihasználatlanul marad. Azt hittem, Sade ellenpontja vagy tükörképe lesz, mert ő sem volt kibékülve a társadalommal és nincs hatalma változtatni rajta. Váratlanul lépett be kb. a történet felénél a nagypolitika J. B. elnökjelölt személyében, akiről üvölt a gerinctelen korrumpálhatóság és ugyanúgy erőszakkal és erővel szerzi meg, amit akar, csak másik pályán mozog. Nyíltan ki is mondja, hogy fenn kell tartani a szegénységet is; vélhetően ő jelképezi a politikai elitet, míg a bandita legalább a szegényeket, ha nem egész Brazíliát. A pusztulás felé közeledő ország helyzetét ("akin cipő van, az nem marad életben") végül egy terrorista csoport változtatja meg, illetve átmegy egy allegorikus végkifejletbe, de nem lövöm le a poént, hadd legyen meg mindenki a "hát ez meg mi a f*sz" élmény :D

Forma: A cím ellenére fekete-fehér, dinamikus, sokat mozgó kézikamerás a stílusa, ami jól passzol a töredezett stílushoz, de egyben nehezebben követhetővé is teszi az egészet. Rendszeres mozilátogató lévén a banditának köszönhetően kapunk filmjeleneteket is, ám ezek nem azok a nagy klasszikusok, amelyeket ismernék. A zene hasonlóan változatos a poptól a komolyzenéig, ám az igazi fő formai megoldás ezúttal nem a képekben vagy a zenében van, hanem a narrációban. Van ugyan párbeszéd és belső monológ, de a szöveg nagyját két rádióbemondó(?) adja egymás szavába vágva, akik egyfelől a nyilvánosságot/nézőket képviselik, de gyakran kommentálják vagy értékelik is az eseményeket.

Élmény: Nem ez lesz a kedvenc dél-amerikai filmem, tematikájában nagyjából ugyanaz, mint kortársai, kevésbé drámai és intelligens, de kétségkívül energikus és ironikus, így nem unatkozik rajta az ember. Talán jobb lett volna, ha egy léptékkel ironikusabbra veszik, így egy picit komoly lett, ahhoz pedig nagyobb mélység illett volna.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Sonia Braga (Aquarius)
• Még életben van: Helena Ignez (80), Sonia Braga (72)
• Sérgio Mamberti tavaly hunyt el 82 évesen; Maurice Capovilla szintén tavaly hunyt el 85 évesen
• Helena Ignez egyben a rendező felesége is volt, 2010-ben leforgatta a film második részét
• A történetet a létező vöröslámpás bandita ihlette, Joao Acacio Pereira da Costa (1942-1998), aki szokásos életutat bejárva a nyomorból a bűn útjára lépett. Négyféle jellegzetes bűncselekmény-típust követett el, így sokáig négy különböző bűnözőnek hitték, végül 1967-ben kaptál el és ítélték életfogytiglanra négy gyilkosság,több mint száz nemi erőszak és közel nyolcvan rablás után. Harminc év után a törvények értelmében szabadulhatott, így 1997-ben szabad lett, ám 1998-ban egy kocsmai konfliktus során lelőtték.