Cselekmény: Egyszer volt, holt nem volt, élt egy Shrek nevű ogre (Mike Myers) kényelmesen a kis mocsarában, távol a tőle gyűlölködve rettegő emberektől. Csakhogy lord Farquaad, az ország ura (John Lithgow) utálja a mesebeli lényeket és mindet épp Shrek mocsarába száműzi, beleértve Szamárt (Eddie Murphy) is, a beszélő szamarat. Shreknek minden megér a nyugalma, ezért Szamár útmutatásával elindul Farquaadhoz, aki eközben királyi címre tör, amihez feleségül kellene vennie egy hercegnőt. Választása Fionára esik, akit azonban egy tűzokádó sárkány őriz. Épp kapóra jön neki Shrek érkezése, aki könnyűszerrel legyőzi a ráküldött lovagokat, így adja magát hogy egyezséget kössenek: Shrek visszakapja a mocsarát, ha kiszabadítja Farquaad számára a hercegnőt...

Téma: Didaktikusan kimondott a téma: ne a külső alapján ítéljünk, az ogre is egy érző lény és egy ember is lehet undi.

Tartalom: Már a felvezetés egyértelművé teszi, hogy meseparódia lesz közönséges poénokkal, de szerencsére a közönségességet csak annyira tartják szinten, hogy kellően lerombolja a klasszikus mesék szentimentális pátoszát. Nem olvastam az alapművet, de a cselekményt egy egy egészen sötét dolog indítja be, a meselények faji alapú gettósítása, aminek később nyoma sem lesz, szóval valószínűsítem, hogy ez a szál valahol, valamikor sokkal kiemeltebb szerepet kapott, míg esetünkben csak addig van jelentősége, amíg Shrek otthonába kényszeríti a mesehősöket. Fura mód ezzel alig élnek, pedig rengeteg poénlehetőség van a klasszikusokban, mégis javarészt csak biodíszletnek vannak ott a jólismert mesehősök. Ezzel együtt is úgy paródia, hogy nem paródia, ugyanazokból a klisékből épül fel a történet, mint a klasszikus mesék: a mogorva, de amúgy nemes főhős mellé szegődik egy csacsogó csacsi, kiderül róla, hogy nem mogorva ő, csak megkeseredett, megmenti a szépséget, a szépség rájön, hogy a szörnyeteg csak kívül szörnyeteg és beleszeret a személyiségéért, míg címszereplőnk lassan megnyílik. A paródia itt is abból adódik, mint annyi más esetben, hogy anakronisztikusan rávetítik jelen valóságunkat erre a múltbéli képzeletre. Kíváncsi leszek, hogyan fog öregedni, mert már most érzem több utalásán, hogy a történet húszéves "jelene" felett már elszállt az idő, egy mai néző nem feltétlenül fogja érteni a popkulturális utalásait - cserébe viszont sok a klasszikus elem is a disneys utalások révén. Ha a cselekményen nem is, a karaktereken azért csavarnak egyet a poén kedvéért, és ez pont így jó, hiszen a cselekmény kifordítása már sok lenne, abszurddá tenné. Jellemfejlődése csak Shreknek van, de az is faék egyszerűségű, pedig Fionában lett volna lehetőség, ha komolyabb akart volna lenni a történet.

Forma: Ezredfordulós animáció, bevallom, akkor még nem értettem, minek erőltetik, és még most sem látom különösebben esztétikusnak a karaktereket, a háttér pedig még bántóan üres. Ezt némileg ellensúlyozta a dinamikusabb kameramozgás, ami pl. a Szörnyt Rt-re (2001) nem volt különösebben jellemző. Remek ötlet volt modern popslágerekkel megrakodni, hiszen ezeket mindenki ismeri, mindenki tudja, mit "kell" érzeni, amikor felcsendülnek a dallamok.

Élmény: A mesék fura kettősséggel bírnak, hiszen a köztudatban gyerekesnek gondoljuk őket, miközben nem voltak azok sem a népmesék, sem a modernkoriak, de a Disney klasszikusai, mint a Hófehérke és a hét törpe (1937) vagy a Bambi (1942) is sokkal komolyabbak, mint a sikerfilmek többsége. Ennek ellenére a ezeket az újgenerációs animációkat szokás azzal illetni, hogy a felnőttekhez legalább annyira szólnak, mint a gyerekekhez. A Shrek esetében úgy érzem, itt sokkal több volt a felnőtteknek szóló poén, mint a gyerekeknek, de ettől még ők is élvezhetik. Én már megjelenésekor is felnőtt voltam, már akkor is láttam, hogy ez nem egy formabontó film, ettől függetlenül jól működik, a paródia jelleg ellenére is van egy érzelmesebb vonulata, így mindenki jól szórakozhat rajta.

Érdekességek

• Korábban láttuk a Shrek-sorozaton kívül:
  • Mike Myers (Becstelen Brigantyk)
  • Eddie Murphy (Beverly Hills-i zsaru)
  • John Lithgow (Mindhalálig zene, Csillagok között)
  • Vincent Cassel (A gyűlölet)
  • Jim Cummings (Aladdin, Az oroszlánkirály, Szörny Rt, A hihetetlen család)
  • Kathleen Freeman (A földkerekség legnagyobb show-ja, Ének az esőben)
• A szinkronok egy jelentős részét a stáb adta, pl. az egyik rendező volt a Farquad herceg jelmezes alak, a Shrek 2 rendezője, Conrad Vernon pedig a mézeskalács
• Kathleen Freeman a film megjelenésének évében, 71 évesen hunyt el.
• Az ogrék emberevő (főleg gyerekekre utazó) óriások, hozzájuk hasonló lények szinte mindegyik kultúrában megtalálhatóak.

Cselekmény: Iszony Cityben járunk, melyet szörnyek laknak, az energiát eszközeik üzemeltetéséhez pedig gyerekek sikolyából nyerik, ezért minden este átlopóznak az emberek világába gyerekeket ijesztgetni. Sajnos azonban a mai gyerekek már nem olyan ijedősek, energiaválság van. Főhőseink Sulley (John Goodman) és Mike (Billy Crystal), a legmenőbb ijesztgetőpáros, míg egy alkalommal véletlenül nem követik el a legnagyobb hibát: óvatlanságukban egy gyerek (Mary Gibbs) átszökik a világukba. Hogy elfedjék a hibát, Sulleyék rejetegetik az embergyermeket, majd másnap megpróbálják visszacsempészni a saját világába...

Téma: 2023-ban adná magát, hogy a fenntartható fejlődés legyen a történet egyik témája, hiszen a szörnyeink erőforrásai elapadóban vannak, de egyrészt nem ez lesz a probléma megoldása, másodszor pedig ellenőriztem, ekkor épp nem volt energiaválság :) Bár így is a fenntarthatóság a lényeg, csak etikai szempontból megközelítve, ahol egy erőszakos munkafolyamatot és munkahelyet felvált egy barátságos, pozitív légkörű. Sajnos a forgatókönyv nem igazán lett kerek, és nem arról van szó, hogy a kákán is a csomót keresném, de pl. nem lett kifejtve az a lényeges mozzanat, hogy miért veszélyesek a szörnyekre a gyerekek.

Tartalom: Ügyesen adja meg az alaphangulatot és vezet be a történet világába a családbarátan horrorisztikus, vígjátékba torkolló első jelenet, innentől kezdve pedig a történet fonáksága abból fog adódni, mint a legtöbb hasonló vígjátékban, hogy rávetítik a való világot egy fantasy világra. Meglepetésemre ez azonban csak egy kisebb részét adta a poénoknak, sokkal inkább működött klasszikus vígjátékként, ahol a poénok szövegelésből, helyzetkomikumból adódnak. Az állóvizet az bolygatja meg, hogy összeér a szörny- és az embervilág, ezt a változást azonban már előrejelezte, hogy a régi típusú cég régi típusú vezetése egyre kevésbé működik hatékonyan, hiszen az emberek már nem félnek annyira. A forgatókönyv itt kényelmesre vette (kicsi spoiler jön), kiderül ugyanis, hogy a nevettetéssel több energiát nyernek ki a gyerekekből szörnyeink, mint az ijesztgetésből, így nyugodtan összebarátkozhat a két világ, mindenki jól jár. De mi lett volna, ha nem így van? A történet fontosabb mellékszála Sulley és Mike kapcsolata, ami egy nagyon felszínes megjelenítése annak, hogy a barátság fontosabb egy-egy konfliktusnál, de igazából nem nagyon lehetett magunkat beleélni, hiányzott a valódi, komoly dráma. A valódi dráma megvolt Sulley és Boo között, itt viszont az igazi konfliktus hiányzott. És mint fentebb említettem, itt jött volna jól az, ha kifejtik, miért nem érintkezhetnek a szörnyek az emberekkel, hiszen enélkül súlytalan a konfliktus.

Forma: Az animáció egyes helyeken gyönyörűen részletgazdag (Sulley szőrével szoktak dicsekedni), máshol - különösen az emberalakoknál - bántóan egyszerű, de persze ne feledjük, még csak 2001-ben vagyunk. (Egyébként amennyire láttam, ezzel még ma sem tudnak mit kezdeni, inkább elnagyolt embereket rajzolnak.) Vizuális geg sajnos kevés volt, ahogy kifejezőeszközből sem találtam igazán látványosakat. Zavart, hogy a szörnyek nem igazán kreatívak, a többség emberszerű, a zene nem tűnt fel. Az ajtós jelenetnél meg voltam róla győződve, hogy 3D-re készítették a filmet, de az a változat csak tíz évvel később készült el.

Élmény: Emlékeimben vicces filmként élt, most inkább csak aranyosnak láttam, ez közel sem annyira felnőtt, mint a Pixar egyéb filmjei, pedig lehetett volna. Gyerekeknek azonban kiváló, és ne felejtsük történelmi jelentőségét se, hiszen egyike volt az első újgenerációs animációknak a Toy Story (1995), a Shrek (2001) és a Jégkorszak (2002) mellett.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • John Goodman (A nagy Lebowski, A kihalás kora)
  • Billy Crystal (A herceg menyasszonya, Harry és Sally)
  • Mary Gibbs (Agymanók)
  • Steve Buscemi (A halál keresztútján, Kutyaszorítóban, Ponyvaregény, Fargo, A nagy Lebowski, Armageddon)
  • James Coburn (A nagy szökés, Amerikai fogócska)
  • Bob Peterson (Némó nyomában, A Hihetetlen család, L'ecsó, WALL-E, Fel, Toy Story 3, Agymanók)
  • John Ratzenberger (Superman, Csillagok háborúja, Toy Story, Némó nyomában, A Hihetetlen család, L'ecsó, WALL-E, Fel, Agymanók)
  • Frank Oz (Csillagok háborúja, Agymanók)
  • Steve Susskind (Aladdin, Az oroszlánkirály)
  • Bonnie Hunt (Esőember, Halálsoron, Toy Story 3)
  • Jeff Pidgeon (Toy Story, A Hihetetlen család, WALL-E)
• Mary Gibbs ekkor 5 éves volt, az egyik animátor kislánya
• James Coburn egy évvel később, 74 évesen hunyt el.
• Az ágy alatti vagy szekrényben megbúvó szörnyek egyidősek lehetnek az emberiséggel, egyes elméleteket szerint nem csupán ijesztgető szülők találták ki őket, hanem evolúciós berögzülés az éjszakai ragadozóktól.

(A kép az új-zélandi királyi légierő golftársaságának 2022-es csoportképe.)

Napló

• Már tavaly is jeleztem, hogy nem igazán tetszik a releváns-irreleváns kategória, úgyhogy természetesen idén áprilisban sem tudtam megállni, hogy ne helyezzem újabb alapokra a blogot. Pontosabban az alap mindig a kiegyensúlyozottság és a relevancia, de ezek meghatározásait mindig megváltoztatom.
• Mivel eddig is rendszeresen utána kellett néznem egy-egy történet megértéséhez a kontextusnak, májustól gondoltam ezt beleírom a posztokba is, így minden posztnál van egy rövid országismertető, egyszer talán megcsinálom visszamenőlegesen is.
• A legfontosabb változás, hogy a kényelmes munkahelyem oda, tavasz óta új cégnél dolgozom. Ez azért létfontosságú kérdés, mert a blog létrejöttében is nagy szerepe volt annak, hogy marad munka után elég szabadidőm és energiám hobbikra. Na ennek lett vége, látszik, is, hogy csúnyán beesett a megnézett filmek száma. Azt hittem, simán fogom tudni tartani a heti egy-két filmet, de nem megy, nyomorúságos 82 filmet sikerült látnom.
• Decemberben kijött a Sight and Sound tízévenként listája, voltak is meglepetések meg nem is, mindenesetre nagy hatással lesz majd a blog alapját képező TSPDT-re, így a blog listáit is újra kell majd írnom valószínűleg nem kis mértékben.

Emlékezetes filmélményeim

• Január: Megmaradt a Pixote (1981) egy-két tragikusabb jelenete, illetve mint majdnem minden Hitchock-film, A kötél (1948) is hatásos, még ha nem is annyira mély, végül a Jeddát (1955) lehet még kiemelni gyönyörű tájképei miatt.
• Feburár: A hivatalos változatnak (1985) maradt meg egy-két erősebb jelenete, de az egyértelmű kedvenc az erősen intim Dél (1983). Szintén erős, mint minden Guney-film, Az út (1982), és persze nem hagyhatjuk ki mindenki örök kedvencét, a Hyppolit, a lakájt (1931) sem.
• Március: Az első izraeli filmemnek, a Giv'a 24 Eina Onának (1955) voltak jobb részei, amikért érdemes megnézni, de abszolút győztese a hónapnak a szeretetteljes türkmén dráma, A menyasszony (1972).
• Április: Az év meglepetése az Andaz (1949) volt köszönhetően eklektikus történetének és stílusának, de emlékezetes marad az igazán ízig-vérig ausztrál Félelemben élni (1971) is. Az év szórakoztató filmje pedig a Mouiln Rouge (2001), így is lehetne popcorn mozit csinálni (ellenpéldának ott a Pókember (2021)).
• Május: Nem ez volt a legerősebb hónap, legyen a győztes a Blaumilch-csatorna (1969), csak mert váratlanul vicces volt.
• Június: Természetesen az évtized egyik legjobb filmje volt a legjobb élményem a hónapban, a transzcendens Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában (2011).
• Az év hátralévő részében már csak a novemberi Tatlong taong walang Diyos (1976) tudott megfogni tragikus történetével.

Számokban

A kitűzött cél az volt, hogy:

• Beszámoljak a Sight and Sound tízévenkénti toplistájáról, amit nagyon vártam. Sikerült.
• Folytatni az időben és a térben releváns filmek arányának növelését. Tekintettel arra, hogy ahogy fentebb írtam, szokás szerint megint átalakítottam a blog alapjait, ez a cél értelmét vesztette. Ezzel együtt nézzük, hogy alakult az évek során a jelenlegi felosztás szerint a filmek megoszlása:

• Cél volt persze az örökkön-örökké tartó filmeskönyv-projektemmel is haladni. Azt hittem, idén simán sikerül, de a munkahelyi változások miatt nem ment.
• Cél volt kb. 100 filmet látni legalább, sajnos ettől is elmaradtam a fenti okok miatt.

Írások, egyebek

• 22 posztom került címlapra, azt hiszem ez inkább annak köszönhető, hogy a blogolás már nem olyan trendi, mint 10-15 éve, mert aztért továbbra sem vagyok egy minőségi filmelemző.
• A látogatottságom valamelyest nőtt, gondolom ez a címlapos posztoknak köszönhető.

2022-ben látott filmek

2022 - Tervek:

• Céljaim nem változtak: jó lenne heti két-három filmet látni
• befejezni a filmeskönyv projektemet
• javítani a filmek térbeni-időbeni megoszlásán

Cselekmény: Az orvos Bill (Tom Cruise) és a művész Alice (Nicole Kidman) menő házaspár a harmincas éveikben egy kislánnyal, látszik, hogy még tartják magukat, de már belefáradtak egy kicsit a kapcsolatba. Egy este partira mennek, Alice a kelleténél kicsivel többet iszik és rá is mozdul az idősebb sármőr, a magyar Sándor, míg Billt két fiatal modell próbálja befűzni, és bár mindkettőjüknek tetszik a helyzet, a határt azért nem lépik át. Másnap befüvezve némi szexista vita után ("a nők biológiailag hűséges típusok, a férfiak dugógép ösztönlények") Alice elmeséli, hogy tavaly annyira megtetszett neki egy idegen férfi a nyaralásukon, hogy gondolkodás nélkül lefeküdt volna vele. Ez felzaklatja Billt, ráadásul ezután szerelmet vall neki egy páciense, az utcán lebuzizzák, majd felhívja magához egy utcalány, végül egy lebujban köt ki egy zongorista ismerőse (Todd Field) társaságában, aki elmondja neki, hogy egy titkos orgián is szokott játszani. Bill kíváncsiságát felkelti a dolog és elmegy a helyszínre...

Téma: Próbálok benne "többet" felfedezni, de nem sikerül a felszínnél mélyebbre látnom; Bill szexhez való, ártatlan és meglehetősen konzervatív viszonya válságba kerül, miután addig szokatlan élmények érik. Sok mindent bele lehetne magyarázni, talán bele is kell, mert az egyes élmények különállónak tűnnek, talán ezért nem látom át rendesen a cselekmény témáját, talán valóban több van egy nagy központi szál helyett.

Tartalom: A részletesebb tartalom előtt azonban egy kicsit térjünk ki a műfajra, mert Kubrick eredetileg vígjátéknak tervezte Woody Allennel, ehhez képest egy thrillerszerű dolog lett belőle némi bergmanos drámaisággal, de a látszólag komoly hangnem mögött mégiscsak nevetséges cselekmény van, szóval talán helyesebb lenne Sirket vagy Bunuelt keresni benne. Történetünkben tehát adott a sztereotip felsőközéposztálybeli, harmincas házaspár, élik egyhangú mindennapjaikat, nincsenek elhidegülve ugyan, de nem mondanám, hogy olyan nagyon szeretetteljesen élnék meg mindennapjaikat (ez tükröződik vissza Bill munkájában is többek között). A lavinát az indítja el, hogy egy partin mindkettőjükkel kikezdenek, ami önmagában talán nem lenne szóra sem érdemes, csak épp másnap befüvezve kibeszélik a dolgot. Ekkor kiderül, Bill mennyire fekete-fehéren látja a szexet, mire Alice érzékletesen elmeséli, hogy Bill felfogásával ellentétben neki is vannak komplexebb vágyai és hogy hogyan csalta volna meg gondolkodás nélkül egy alkalommal. Ez felzaklatja Billt, meginog addigi magabiztos világa, majd a sors iróniájaként egyre-másra kapja a bizarr szexuális jeleket, ennek csúcspontja a titokzatos orgia, ami valószínűleg Kubrick értelmezésében csak annyit tesz, hogy a Bill-féle szürke egereknek nem való az ilyesmi. Sajnos ettől thrilleres jellege lesz, pedig ha vígjátékként nézzük, akkor a legtöbb kaland inkább vicces kezdve a halotti ágytól a groteszk ázsiaiakon át a Csak a pároddalra (1991) hajazó utcalányig.

Forma: A képi világ nem a legerősebb általában, ez alól kivétel az orgia, ahol a hangulatnak megfelelően a díszlet, a maszkok, a vágások, kameranézetek - egyszóval minden hatásosan összedolgozik. Kiemelt szerepet kapnak a színek mint motívumok. A műfaji besorolás ellenére az erotika teljesen hiányzik, vagy csak az van, amit mindenki más is ír, hogy a mai ingerküszöbnek nagyon mélyen alatta van már néhány meztelen test. A bergmanos házastársi dráma miatt vártam volna a kiemelkedő színjátékot, de őszintén szólva nem tűnt hitelesnek a helyzet, így a játék sem. A zene viszont szokásosan erős volt, mint a legtöbb Kubrick-filmben, és nagy örömömre ezúttal is jól megválogatott klasszikusok kellő hangerejével és elhelyezésével sikerült ezt megoldani (köszönjük ezt többek között Lisztnek és Ligetinek.)

Élmény: A film megosztó, és értem miért, szerintem két szék között a pad alá esett azzal, hogy nem sikerült ötvöznie a műfajokat. Thrillernek unalmas, hiszen nincs benne valódi rejtély; vígjátéknak túl komoly (pedig van ellenpélda, lásd A régi várost (2016)); házastársi drámának kevés, miután kb. az első harmad után teljesen Bill-központúvá vált a cselekmény.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Tom Cruise (Top Gun, Esőember, Mission Impossible, Magnólia, Mission Impossible 2)
  • Nicole Kidman (Moulin Rouge, Dogville)
  • Sydney Pollack (Aranyoskám)
  • Todd Field (Twister)
  • Rade Serbedzija (Mission Impossible 2, Blöff, Batman kezdődik, Harry Potter)
  • Leon Vitali (Barry Lyndon)
• Leon Vitali idén hunyt el 74 évesen
• A film világrekorder lett, miután két évig forgatták. Részben épp ezért a maximalizmusért lehet szeretni Kubrickot, azonban emiatt össze is vesztek az eredetileg szintén szereplő Harvey Keitellel; az ő helyére ugrott be Sidney Pollack. A pletykák szerint az ekkor házas Cruise-Kidman páros válását is meggyorsította a forgatás, de ezt cáfolták.
• Az alapmű egy Schnitzler-regény, már a 2001: Űrodüsszeia (1968) után le akarta forgatni, ám végül ez lett az utolsó filmje Kubricknak; a végső változat bemutatása után egy héten belül elhunyt, így a premiert már nem érte meg.

Égszakadás, földindulás.

Nem szokásom ilyen posztokat írni, de a Sight and Sound tízévenkénti toplistája van annyira ritka és patinás és jelentős, hogy megérdemeljen egy külön posztot. Már 2014 óta várom ezt a napot, amikor belekezdtem a filmnézésbe, nem gondoltam komolyan, hogy még mindig foglalkozni fogok velük 2022-ben is. De itt vagyok, és már a tavalyi összesítő posztomban is írtam, mennyire izgalmas lesz látni, mi változott tíz év alatt.

Hogy mi a Sight and Sound toplista? Már írtam erről itt: Valamirevaló filmes listák és itt: A tíz kedvenc filmem eddig, de röviden arról van szó, hogy a brit filmmagazin 1952 óta tízévente megszavaztat több száz filmes szakembert, hogy adjanak meg tíz filmet (nem feltétlenül esztétikai szempontok alapján), ezt pedig összesítik. Tegnap eredményt hirdettek, itt a nyolcadik lista. A teljes lista hiányában egyelőre komolyabb összehasonlítás nem lesz, de a top 100-at látva is vannak meglepetések bőven. Íme:

95. Tűnj el (Peele, 2017)
95. A generális (Bruckmann - Keaton, 1926)
95. Az afrikai lány (Sembene, 1966)
95. Trópusi betegség (Weerasethakul, 2004)
95. Volt egyszer egy vadnyugat (Leone, 1968)
95. Egy halálraítélt megszökött (Bresson, 1956)
90. Madame de... (Ophuls, 1953)
90. A párduc (Visconti, 1963)
90. Ugecu története (Mizogucsi, 1953)
90. Családi kötelékek (Yang, 2000)
90. Élősködők (Pong, 2019)
88. Csungking expressz (Vong, 1994)
88. A ragyogás (Kubrick, 1980)
84. A film története(i) (Godard, 1998)
84. Bolond Pierrot (Godard, 1965)
84. A méhkas szelleme (Erice, 1973)
84. Kék bársony (Lynch, 1986)
78. Celine és Julie csónakázik (Rivette, 1974)
78. Diadalmas szerelem (Powell - Pressburger, 1946)
78. Modern idők (Chaplin, 1936)
78. Szép nyári nap  (Yang, 1991)
78. Sátántangó (Tarr, 1994)
78. Alkony sugárút (Wilder, 1950)
75. Szansó tiszttartó (Mizogucsi, 1954)
75. Látszatélet (Sirk, 1959)
75. Csihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)
72. Totoro - A varázserdő titka (Mijazaki, 1988)
72. Itáliai utazás (Rossellini, 1954)
72. A kaland (Antonioni, 1960)
67. Metropolis (Lang, 1927)
67. Kukázók (Varda, 2000)
67. A piros cipellők (Powell - Pressburger, 1948)
67. A kilátóterasz (Marker, 1962)
67. Andrej Rubljov (Tarkovszkij, 1966)
66. A hiéna utazása (Mambety, 1973)
63. Casablanca (Curtiz, 1942)
63. A harmadik ember (Reed, 1949)
63. Nagymenők (Scorsese, 1990)
60. A por lányai (Dash, 1991)
60. Holdfény (Jenkins, 2016)
60. Az édes élet (Fellini, 1960)
59. Nap nélkül (Marker, 1983)
54. Ifjabb Sherlock detektív (Keaton, 1924)
54. A legénylakás (Wilder, 1960)
54. Patyomkin páncélos (Eisenstein, 1925)
54. Szárnyas fejvadász (Scott, 1982)
54. A megvetés (Godard, 1963)
52. News from Home (Akerman, 1977)
52. A félelem megeszi a lelket (Fassbinder, 1974)
50. A zongoralecke (Campion, 1993)
50. A négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
48. Wanda (Loden, 1970)
48. Ige (Dreyer, 1955)
45. Észak-északnyugat (Hitchcock, 1959)
45. Az algíri csata (Pontecorvo, 1966)
45. Barry Lyndon (Kubrick, 1975)
43. Birkaölő (Burnett, 1978)
43. Sztalker (Tarkovszkij, 1979)
41. A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)
41. Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
38. Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
38. Van aki forrón szereti (Wilder, 1959)
38. Kifulladásig (Godard, 1960)
36. M (Lang, 1931)
36. Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
35. Az út éneke (Ray, 1955)
34. Az Atalante (Vigo, 1934)
31. Pszichó (Hitchcock, 1960)
31. Tükör (Tarkovszkij, 1975)
31. Nyolc és fél (Fellini, 1963)
30. Portré a lángoló fiatal lányról (Sciamma, 2019)
29. Taxisofőr (Scorsese, 1976)
28. Százszorszépek (Chytilova, 1966)
27. Soá (Lanzmann, 1985)
25. A vadász éjszakája (Laughton, 1955)
25. Vétlen Baltazár (Bresson, 1966)
24. Szemet szemért (Lee, 1989)
23. Playtime (Tati, 1967)
21. Késő tavasz (Ozu, 1949)
21. Jeanne d'Arc szenvedései (Dreyer, 1927)
20. Hét szamuráj (Kuroszava, 1954)
19. Apokalipszis most (Coppola, 1979)
18. Persona (Bergman, 1966)
17. Közelkép (Kiarosztami, 1990)
16. A délután szövevényei (Deren - Hackenschmied, 1943)
15. Az üldözők (Ford, 1956)
14. Cleo 5-től 7-ig (Varda, 1962)
13. A játékszabály (Renoir, 1939)
12. A keresztapa (Coppola, 1972)
11. Virradat (Murnau, 1927)
10. Ének az esőben (Donen - Kelly, 1952)
09. Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)
08. A sötétség útja (Lynch, 2001)
07. Szép munka (Denis, 1999)
06. 2001: Űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
05. Szerelemre hangolva (Vong, 2000)
04. Tokiói történet (Ozu, 1953)
03. Aranypolgár (Welles, 1941)
02. Szédülés (Hitchcock, 1958)
01. Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Akerman, 1975)

Kezdjünk gyors statisztikákkal: A lista gerincét továbbra is az amerikai és európai klasszikusok adják az 1950-1960-as évekből, de szépen megnőtt a 21. századi filmek aránya, ahogy illik is így már 2022-ben, illetve kezd feljönni Ázsia.

Gyorselemzés: Elöljáróban tudni kell, hogy az eddigi kb. 800 szavazó helyett ezúttal bő 1600 fő voksolhatott, tehát lehetett számítani a nagyobb változásokra, illetve ahogy említettem, nem feltétlenül esztétikai szempontok alapján kellett szavazni.

Mit láthatunk első blikkre? A szélsőkonzervatív média majd rácuppanhat, hogy milyen woke lett a lista, mert van benne igazság, valóban sokkal többnek tűnik a női rendezők száma és a rasszizmussal foglalkozó filmeké. De egyrészt ezek a filmek eddig is ott voltak a listán vagy a közelében, másodszor pedig ez csak a lenyomata a világunknak, más szempontok alapján ítéljük meg egy-egy film jelentőségét most, mint tíz éve.

A sznob filmesek körében - mint amilyen én is vagyok - pedig majd tuti kiveri a biztosítékot a sok friss film (két 2019-es is van!), hiszen kedvenc klasszikusokat szorítottak ki, de az is elég nagy sokk, hogy a Jeanne Dielman hogyan ugrott ekkorát és vitte el az első helyet a korábbi 36. helyről. A rendezői lista konzervatívabb maradt.

Végszóként ne felejtsük, hogy ez is csak egy lista, nem kis mértékben egyéni ízlés kérdése. Egyik sem rossz film, bár azért fura, hogy mondjuk nem fért fel Az aranyláz (1925), A nagy ábránd (1937), a Szerelmek városa (1945), A gonosz érintése (1958), a Rio Bravo (1959), az Arábiai Lawrence (1962), a Dr. Strangelove (1964), A keresztapa II (1974), a Dühöngő bika (1980), a Fanny és Alexander (1982), vagy a Ponyvaregény (1994).

Ha nyilvános lesz a teljes lista, visszatérek a posztra. Addig is van pár film ezen a listán, amit még nem láttam... ;)