Cselekmény: Második világháború. Egy kis csapat civil és katona menekülőben van egy nagyobb csapat felé. Amikor egy német alakulatba futnak, elveszítik ellátmányukat, de anélkül nem érnék el a céljukat, ezért ketten küldetést kapnak: a tapasztalt Ribaknak és az egykori matektanár Szotnyikovnak a közeli tanyára kell mennie ételt szerezni, de a tanyának már hűlt helye. A távolság és Szotnyikov köhögős betegsége ellenére továbbmennek, bár Ribaknak némi nehézséget okoz, hogy Szotnyikovot is pátyolgatnia kell. Szereznek egy juhot, de visszafelé németekbe botlanak, Szotnyikovot lábon lövik; ő már készen állna, hogy meghaljon, hogy Ribak a juhhal elérhesse a csapatukat, de Ribak inkább visszamegy érte. Elmenekülnek ugyan és elbújnak egy padláson, de amikor németek is odamennek, Szitnyikov véletlenül elköhögi magát...

Téma: Megpróbálok az elején minél kevésbé spoileres lenni, aztán majd jelzem, amikor már muszáj rontóckodni, szóval előre is elnézést, ha itt kicsit elnagyolt leszek. A sztori lényege abban áll, hogy Ribak anyagi, Szotnyikov inkább szellemi síkon közelít az élethez. A történet szerint az utóbbi a helyes, mert önazonosan lehet élni és nyugodt lelkiismerettel meghalni is, míg a gyakorlatiasság megtörheti a lelket.

Tartalom: A történet egy tanmese, aminek az első fele felvezeti a második felét, amikor összeütköztetheti a két fenti nézőpontot. A történelmi keret a kedvenc szovjet téma, a második világháború és a megszállt területek partizánjai, ami tökéletes arra, hogy valóban élet-halál kérdése legyen egy filozófiai téma. Az erőszak mellett az éhség is állandó fenyegetést jelent. Ribak az erős és tapasztalt katona, akinek csak azért kell társ, hogy ne legyen egyedül. Nosztalgiával gondol vissza egy együttlétére, ami a közeli tanyán történt, de a tanyát leégve találják. Odaadja sálát a köhögő Szotnyikovnak és tapossa előtte az utat, hogy könnyebben mehessen a hóban. Nem öli meg a náci kollaboránst, a zsákmányolt juhot hátrahagyva inkább visszamegy a sebesült társáért, melengeti, gyógyítja. Szotnyikov vele szemben erőtlen, beteges, de nem foglalkozik lázával, megveti a náci kollaboránst. Amikor megsebesül, magával ragadja valami éteri érzés, ezzel kerül a szellemi síkra. És akkor spoiler, bár nem nagy titok: főhőseinket elfogják és kínvallatásra viszik őket kivégzés előtt, tehát vállalniuk kell a testi szenvedést és halált az elveikért vagy megtagadhatják azokat. Szotnyikov már sebesülésekor elszánta magát a halálra, így makacsul ellenáll a kínzásnak is, ekkor érti meg, hogy nem tudna úgy élni, ha megtagadja magát. Vele szemben azonban Ribak jóval gyakorlatiasabb, ő minden jelentéktelen információt elmond és még csatlakozik is a kollaboránsokhoz arra hivatkozva, hogy majd úgyis megszökik és akkor tovább harcolhat ellenük, viszont mégis lelkiismeretfurdalása lesz és már inkább meghalna. Két dolog miatt mégsem gondolom, hogy ennyire egyszerű lenne: az egyik érdekes eleme a gondolatnak a látszat, Szotnyikovot vallatója ugyanis azzal próbálja részben leszerelni, hogy hiába hal hősies halált, úgyis árulónak fogják majd feltüntetni. Az önazonosság miatt ez Szotnyikovot nem aggasztja, de mégis nagy erőt nyer abból, amikor egy kisfiú hősként tekint rá; eközben Ribakot lejúdásozzák a nyilvános átállásért, pedig több hőstettet hajtott végre, és érdemben nem kollaborált az ellenséggel. Egy másik röpke gondolatom, hogy esetleg az egész egy groteszk vicc, nem pedig magasztos tanmese, de ezt már nem akarom részletezni, valószínűleg nincs igazam. Még feltétlenül meg kell említeni a nagyon nyilvánvaló keresztény jelképrendszert, van itt juh, könyörület, jézusi tekintet, Pieta, Júdás, passió, pokol, meg ugye kálvária.

Forma: Az első fele kevésbé izgi, az összes emlékezetes jelenet a második feléből van, persze onnantól kezdve válik igazán izgalmassá tartalmilag is. Legerősebb fegyvere a beállítás, Szotnyikov sebsülésétől kezdve ezek lesznek hangsúlyosak. A jézusi tekintetre rásegítenek a világítással is, ez az orosz ikonművészetet idézi, míg az anyagi világhoz jellemzően a sötét, árnyékos részek társulnak, miközben maga a havas és üres táj semminek tűnik. Messze a legnagyobb kedvencem a pince poklot idéző sötétsége volt. A színjáték számomra Portnov esetében volt érdekes, a többiek belső konfliktusai túl erősen látszottak. Egyébként őt szándékosan a külseje miatt is választották, mert hasonlít Jézusra. A zene erős és nyugtalanító, kellően hangos, de csak egy-egy rövid időre tűnik fel.

Élmény: Jó film erős pillanatokkal, és sok apróságot még meg sem említettem, például több fontos mellékszereplőnk van, akik mind hozzáadnak valamit. Két "hibája" van. Az egyik, hogy nem feltétlenül értek egyet az álláspontjával; a maga szempontjából jogos, de közben mégis a gyakorlatiasabbnak adok igazat, úgy érzem, most ezt diktálja a korszellemünk. Erkölcsileg alábbvalók lennénk? A másik "hiba", hogy megelőzte Az ötödik pecsét (1976); hiába készültek egymástól függetlenül, a témájuk nagyjából ugyanaz, csak ez utóbbi nem igazán válaszolja meg a kérdést.

Érdekességek

• Anatolij Szolonyicin 1982-ben, 47 évesen halt meg rákban, amit állítólag a Sztalker (1979) forgatása során szerzett be.
• A rendező Klimov felesége volt, 1979-ben 41 évesen hunyt el autóbalesetben.
• A film nyilvánvaló keresztény jelképrendszere miatt nemkívánatos volt, és csak azért jelenhetett meg végül mégis, mert a tesztvetítésen egykori partizánok - akkor már fejesek - teljesen meghatódtak a filmtől.
• Vlagyimir Gosztyuhin majdnem amatőr volt, díszletépítőként dolgozott egy színházban, amikor egy beteg színész helyére be kellett ugrania, és ekkor felfigyeltek tehetségére.

Cselekmény: Jumbo asszony, a cirkuszi elefánt már nagyon vágyik egy babára, így amikor meghozza a gólya, nagyon boldog. Egy nagy probléma van: ifjabb Jumbo fülei óriásiak, a többiek gúnyosan át is keresztelik Dumbónak (szójáték, a "dumb" magyarul "buta"). Amikor egy fellépésen csíntalan gyerekek megráncigálják a fülét, Jumbo asszony a védelmére kelve felfordulást okoz, ezért megvadult állatként elzárják. A magányos Dumbót egy egér próbálja felvidítani...

Téma: Ha nagyon akarjuk, beleerőltethetjük, hogy a másságunktól vagyunk egyediek, amit legjobban az egér megjegyzése fejez ki, amikor azt mondja Dumbónak, hogy ami eddig lehúzta, az most felemeli, utalván itt a különleges füleire. De ez sántít, és amúgy sem fejtik ki különösebben.

Tartalom: Eredetileg rövidfilmnek indult, és ez nagyon látszódik a sztorin, ugyanis eléggé lassan halad. Addig oké, hogy Jumbóné vágyik egy gyerekre és amikor megkapja Dumbót, akkor nagyon vigyáz rá, amikor pedig elszakadnak egymástól, akkor nagyon szomorúak mindketten, de ez a fő konfliktusforrás szinte azonnal eltűnik a képből. Láthatunk elszórtan életképeket a cirkuszi életből, de nem erre megy ki a játék. Dumbó egyszer próbál beilleszkedni, de sikertelenül. Nem tudjuk, miért nem szeret bohóc lenni. A katarzis nagyon rövid, ahhoz képest pedig elhúznak lényegtelen, vagy akár irreleváns részeket. Ennek legjobb példája a részeg hallucináció, ami ugyan jól néz ki, de semmit nem veszít a sztori, ha kihagyják. A karakterekkel nincs különösebb probléma, bár nem is túl árnyaltak. A humora gyerekesebb a Pinokkiónál (1940) de komolyabb a Bambinál (1942), a kedvencem a "vonatul" beszélő vonat, de a sznob elefántok is jó ötlet.

Forma: A Disney a Hófehérke és a hét törpe (1937) óta nem tudott igazán sikeres filmet kihozni, anyagilag rosszul álltak, ezt csak a Hamupipőke (1950) billentette helyre később. És ez nagyon látszik és hallatszik a filmen, amit nagyon olcsón próbáltak kihozni. A rajzok részletessége messze nem éri el a kívánatos szintet, ez főleg a háttéren látszódik. Azon kevés film közé tartozik, ahol vízfestéket használtak, és az sem olyan szép, mint a többi Disney-színvilág. Néha megvillan egy-egy kreatívabb rész (pl. árnyékok, részegség), de összességében nem éri el a korábbi vagy későbbi filmek szintjét. Az egész legérdekesebb pontja a részeg látomás, amelyben szürrealista színek és elefántok jelennek meg, ami nem tudom, hogy honnan jött, de gondolom a menzán véletlenül varázsgomba került a levesbe csiperke helyett, Kár, hogy nem illett bele. Van két fülbemászóbb dal, de a hanggal sem vagyok kibékülve, talán ilyen még nem is volt a blogon. Többször dobozhangúak és egysávosak, azaz elhallgat minden háttérzaj, amikor valaki megszólal. Több karakter hangjával sem vagyok kibékülve, teljesen jellegtelenek. Dumbó egyébként egyszer sem szólal meg.

Élmény: Hát nem volt jó élmény. Először a rajz, majd a hang minősége bántott, majd bő negyed óra után a sztori elnyújtottsága is zavarni kezdett, a katarzis pedig kielégítetlenül hagyott. A témája szintén össze lett csapva. Kisgyerekeknek jó lehet, de hat éves kor felett nem ajánlom.

Érdekességek

• James Baskett 1948-ban, 44 évesen hunyt el szívrohamban
• Némi modern nézőpont: Ahogy a legtöbb régi Disney-rajzfilm, ez sem öregedett jól abban, ahogy az afroamerikaiakat ábrázolta, hiszen a munkásdalban és a varjakkal is sikerült a tipikus negatív sztereotípiákat rájuk varrnia.
• A rózsaszín elefánt nem csak dizájnelem, a huszadik század elején ez egy létező szólás volt arra, aki az alkoholmámortól hallucinál.
• 2019-ben Tim Burton rendezésében elkészült az élőszereplős változat is.

Cselekmény, téma, tartalom: A magyar cím kb. "Nem elhagyva." A minimális sztoriban egy szinte üres moziban játsszák a Lung men ko csant (1967). A legtöbb játékidőt talán a jegypénztáros kapja, aki karbantartja a lerobbant épületet, majd zárás után hazamegy. A nézők között van a film két korábbi színésze, néhány idegesítően csámcsogó nő és még néhány másik ember. A legtöbb játékidőt közülük a japán turista kapja, aki elvileg homoszexuális kalandért jött, de a jelek ellenére nem érzem benne a szexualitást. Ebben az esetben pedig inkább gondolok valami olyasmire, mint egy kíváncsiskodó turistára, akinek a személye utal Tajvan japán megszállására is. Esetleg szellemre. A filmben ugyanis mindössze két rövid párbeszéd van, az első a film közepén, amikor a japán beszél valakivel, aki megemlíti, hogy a mozi kísértetjárta. (Érdekesség: ez a mozi valóban melegrandik helyszíne volt, ez is a homoszexuális olvasatot erősíti.) A másik rövid párbeszéd a film végén van a két egykori színész között, akik szomorúan megállapítják, hogy már senki sem jár moziba. Próbáltam odafigyelni, hogy van-e párhuzam a vetített film és a filmünk eseményei között, de nem sikerült találnom. A film végén pedig egy nosztalgikus dal hangzik el, tehát a történet témája gondolom a klasszikus mozi halála. Ehhez érdemes tudni, hogy a tajvani mozi valóban haldoklott kb. az 1990-es évek második felétől a 2000-es évek végéig, mert a többség inkább otthon nézett filmeket.

Forma: Eredetileg rövidfilmként indult, de ún. lassú műfajú lett, így simán elnyúlt másfél órásra. A jelenetek ugyanis nagyon hosszúak és nem történik bennük semmi érdemi vagy ha igen, az is banális dolog, mint pl. a filmnézés, pisilés, takarítás... stb. Kameramozgás szinte nincs, így elsősorban a beállítások kapnak kiemelt szerepet, de számomra kevés kapaszkodót nyújtottak. Egyedül az épület üressége és lerobbantsága érzékelhető jól, amit megtámogat a gyenge fényű megvilágítás is, de a tér megjelenítésében nem fedeztem fel más értelmet. Ahogy írtam, párbeszéd nincs, a legtöbb hangot a Lung men ko csan vetítése adja, illetve a legvégén felcsendül egy dal, ami a sok csend után elég intenzívnek hangzik. A semmittevés miatt színészi játékról nemigen beszélhetünk.

Élmény: Alapvetően nincs bajom a lassú filmekkel, volt, amelyik kifejezetten tetszett, de az ázsiaiak általában nem jönnek be, talán mert kultúridegenek és kevés a kontextuális ismeretem. Ezt nagyon untam.

Érdekességek

• -

Cselekmény: 19. század, Erdély. Egy utaskocsi megáll a Borgói-hágó közeli kis faluban, mert esteledik, és a helyiek rettegnek, mert állítólag a környék kastélyában vámpírok élnek és ilyenkor előjönnek vért szívni. Az egyik utas, Renfield azonban nem hisz a babonákban, és ő amúgy is éjfélre beszélt meg találkozót épp a kastélyban, hogy kibéreljen Drakula grófnak (Bela Lugosi) egy angliai ingatlant. Némi udvariaskodás után Drakula elkábítja és szolgájává teszi Renfieldet vérük összeöntésével. Angliába érve Renfieldet őrültnek hiszik és elmegyógyintézetbe zárják, épp Drakula új lakhelye mellett. A gróf megismerkedik szomszédaival, az elmegyógyintézet igazgatójával, annak lányával Minával és vőlegényével Johnnal, valamint Mina barátnőjével. A barátnő nem ábrándozhat sokáig a romantikus grófról, mert egy éjjel belopózik hozzá és kiszívja vérét...

Téma: Alig észrevehetően, de ott van benne egy keresztényi motívum az életről és lélekről; manapság már ugye az élet a legfontosabb egy hollywoodi filmben, de itt még fontosabb volt a vallási szempontból jelentősebb lélek, ami az ember kárhozatát jelentheti. Ebből a nézőpontból Drakula egy szörnyű lény, akinek a lelkén életek száradnak, hiába van életben, míg a feltámadó halottaknak megváltás, ha elpusztítják őket, hogy ne süllyedhessenek le Drakula állati szintjére.

Tartalom: Ugye a Nosferatu (1922) is a Drakulán alapszik, ezért ugyanúgy indul mindkét történet: gyanútlan külföldi ingatlanos érkezik Drakulához, és hiába figyelmeztetik a helyiek, ő csak legyint. Csak míg a Nosferatuban túléli a találkozást, itt Renfield Drakula szolgájává válik, és sokkal jelentősebb a karaktere, hiába mellékszereplő; Renfield ugyanis végig küzd a lelkéért, segíti gazdáját, de az embereket is. Drakula karaktere itt viszont nem egy szörny, hanem egy természetes és természetfeletti sármmal is bíró úriember, aki párszáz év után valamiért ráun szülőföldjére és Londonba megy. Innentől kezdve a sztorinak nincs jelentőség a témát illetően, Drakula pechére van egy vámpírtudós a környezetében, így lebukik és szembeszállnak vele. Az egyik elmegyógyintézeti dolgozó karaktere behoz némi vígjátéki könnyedséget, de nem vicces. Fontos megjegyezni, hogy ezt tekintik az első horrornak.

Forma: Először is a legfontosabb: ez a film emelte Drakulát popkulturális ikonná, és ez elsősorban Lugosi karakterértelmezésének köszönhető, aki akcentussal, rendkívül lassan és kimérten beszél, sokatmondóan mosolyog, szuggesztívan néz, nem nagyon rejtegeti énjét, de közben nagyon udvarias. Ha már színészi játék, Renfieldet emelném még ki, aki nagyon látványosan őrült meg. Másodszor, ehhez kapcsolódóan az is kiemelendő, hogy ez a film 1931-es, még nagyon a néma- és hangosfilm közti átmenet idején vagyunk, annyira, hogy a filmnek készült néma verziója is, és talán részben ez az oka akár Drakula lassabb, akár Renfield szélsőségesebb megnyilvánulásainak. Szintén ennek köszönhető, hogy nincs zene, ami szerencsés lépés volt, ami talán megzavarta volna a némafilmes zenei alájátszáshoz szokott nézőket, így viszont sokkal feszültebb a hangulat a csendtől. A képi világon látszik a német operatőr hozta expresszionizmus pl. a vámpírfeleségek együttmozgásánál, a gótikus kastélyoknál, a film eleji állatok bevágásánál, egyes beállításoknál, Drakula tekintetének kiemelésénél... stb. Az angliai részeknél viszont ez már fájdalmasan unalmassá válik, egy szappanopera szintjére süllyed a statikus beállításaival.

Élmény: Kíváncsian vártam ezt a nagyhatású filmet, ami nem is indult rosszul, és majd félrenyeltem a hamburgerem, amikor magyarul szólaltak meg benne az erdélyi jelenetekben. Ez nem betanult magyar volt, hanem igazi, ráadásul felirat sem volt hozzá. Pedig Amerikában forgott, de úgy látszik volt elég magyar statiszta. Na és mi volt persze kiírva az épületre? Sör-bor-pálinka. Van, ami nem változik. Két nagy probléma van azonban a filmmel: először is viszonylag alacsony költségvetésű volt, ami meglátszott, másodszor pedig állítólag a rendezés javát az operatőr tudta le, mert a rendező gyászolta barátját (aki egyébként a főszerepet játszotta volna). A Szörnyszülöttek (1932) ismeretében biztos vagyok benne, hogy ez egy sokkal jobb film lett volna, mert a legnagyobb gyengesége a filmnek a rossz hangsúlyozás, a tempó, a "mit mutassunk", azaz a kreatív munka pont azon része, ami a rendezőn múlik.

Érdekességek

• A főszereplőket korábban láttuk:
  
  • Lugosi Béla (Ninocska)
• Lugosi (szül. Blaskó, 1882-1956) színpadi színjátszás és világháborús katonai szolgálat után 1917-ben váltott filmre, a fehérterror elől Németországba menekülve folytatta filmszínészetét, majd 1923-ben már amerikai filmekben játszott. 1928-tól már a Drakula színpadi változatában játszott, az 1931-es film pedig meghozta neki a sikert, ugyanakkor bele is ragadt a horror-szerepbe.
• Dwight Frye 1943-ban hunyt el 44 évesen szívrohamban; Carla Laemmle 2014-ben hunyt el 104 évesen.
• A Borgói-hágó Kolozsvár vonzáskörzetében, nem messze Besztercétől, közelebb Báránykőnél van, ahol persze épült egy Drakula-tematikájú szálloda is.
• A filmnek van még egy magyar vonatkozása: a stúdió grafikusa ekkor Grósz Károly (1897-1952) volt, ő készítette a film plakátját. Grósz még 1901-ben, kisgyerekként került Amerikába, az 1920-as évektől készített filmplakátokat.
• A film akkor siker lett, hogy innentől kezdve szörnyfilmek sora jött, többek között a Frankenstein (1931).

Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak, mint az európaiak, de ettől függetlenül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. A fejlesztés oroszlánrészét William K. Dickson végezte el, aki végül 1895-ben saját céget alapított. E cég alkalmazottja volt a négy Miles testvér, azaz Earl, Harry, Herbert és Joseph. 1902-ben megtaláltak - vagy létrehoztak - egy piaci rést: addig a filmeket közvetlenül filmesektől vásárolták a bemutató helyek, Miles-ék viszont közéjük ékelődve magasabb árat fizettek a filmekért a filmeseknek, de olcsóbban kölcsönadták a bemutatóknak. 1910-ben csődöt jelentettek, és szétváltak útjaik.

A film: A cím magyarul kb. "Utazás a Market utcán". A műfaj panoráma, azaz utcaképet látunk egy siklóvonatra felszerelt kamera nézetéből. Volt már ilyen, mindig érdekesek a korabeli épületek, járművek, a közlekedési kultúra, az emberek, bár a férfiak meglepően egyenöltözöttek. Érdekes volt látni, hogy már ekkor milyen sok autó van az úton, amíg a fent belinkelt írásban fel nem világosítottak, hogy a látvány kedvéért filmeseink felbéreltek sofőröket, és az egyik autó konkrétan hatszor elhalad a kamera mellett :D Az útvonal A 8. utca és a komp közötti szakasz (Google Maps-en innen), ami nem messze van Miles-k stúdiójától. Valószínűleg nem is lett volna különösebben ismert és fontos a film, ha pár nappal később nem jön a hírhedt 1906-os földrengés és tűzvész, amit láthattunk a San Francisco (1936) c. filmben is, és ami elpusztította az épületek 80%-át. A film végi komp épület tornya kibírta, de ezen a toronyból készült képen jól látható, hogy a Market utca épületei mind összeomlottak. A film is csak azért úszta meg, mert egy nappal a katasztrófa előtt elküldték New Yorkba. Egy filmes volt szíves száz évvel később megcsinálni ugyanezt a filmet.