Cselekmény: A cím az angolok számára furának tűnő ausztrálokra utal, ide érkezik főhősünk, az olasz Nino (Walter Chiari), aki magazintulajdonos unokatestvére meghívására jött. Csakhogy az unokatestvér nem várja, a szállása nincs lefoglalva, és amikor elmegy a szerkesztőségbe, az épp felszámolás alatt áll, az unokatestvérnek nyoma veszett a tartozásaival együtt. Nincs mit tenni, Nino jelentkezik munkásnak egy építkezésre...

Téma: Alapvetően egy óda az ausztrál életformához, amelyben a bevándorló megtanul beilleszkedni, de közben a történet rámutat az ausztrálok bevándorlóellenességének irracionalitására is. Amit nem tudok eldönteni, hogy a történetben szintén erősen jelen lévő szexizmus mennyire ironikus.

Tartalom: Két részre osztanám a történetet, az elsőben gyorsan megismerjük az Olaszországból Ausztráliába érkező, váratlanul magára maradt Nino helyzetét, aki szerencsére beszél angolul, azonban az ausztrál angol, főleg a hétköznapi melósok nyelve eléggé eltér ettől, nem beszélve az ismeretlen szokásokról. Ez is lesz a humor fő forrása végig, de míg kezdetben ez azt jelenti, hogy Nino fennakad az ismeretlen dolgokon, addig a végére már inkább az ausztrálok karikírozását jelenti. Nino a kelleténél jámborabb, az ausztrálok pedig nyersebbek, nem tudom, ez mennyire hiteles, mindenesetre nem tette őket rokonszenvessé. Nino beilleszkedése végül építőipari segédmunkásként történik meg, ahová jobb híján jelentkezik, és ahol idővel el- és befogadja a többi munkatársa, és ha kell, kiállnak érte és segítenek neki más ausztrálokkal szemben is, bár Nino egyáltalán nem fél kiállni magáért és szembehelyezkedni akárkivel. Az ausztrálok a filmben alapvetően jókedélyű prolikként vannak ábrázolva, ahol az erőszak és a nyers modor is a móka része. Ahogy egyensúlyba kerülnek az "erőviszonyok", az amúgy is kedves történet még melegebbé, humanistábbá  válik. A beilleszkedéshez végül otthon kell és család, ez a kb. utolsó harmad lényege, és a romantikus szál elég fura lett, Nino részéről szinte véletlen, szerelme részéről pedig csak annyi, hogy kiderül számára, hogy Nino becsületes alak. Az megszokott ebben az időszakban, hogy a női karakterek másodrendűek, de helyenként kifejezetten durván szexista, ami viszont nem jellemző sem a filmekre, sem a Powell-Pressburger párosra, úgyhogy simán lehet, hogy a megfelelő kontextus hiányában valamit félreértek.

Forma: Klasszikus film, amelyben néhol meg-megvillan Powell kreativitása, főleg amikor Nino nem normális lelkiállapotban van és ezt a nézőpontját felvevő kamera mozgatásával, homályosításával érzékelteti. Kicsit le kell lassulni a filmhez, mert a vizuális humor nem kapkodós, gyakran lassan történik minden, és ezért nem is annyira hahotázós, hanem mosolygós. Kedvenc jelenetem ebből a szempontból Nino unatkozása a lakásban, amikor szó nélkül egyik ajtón kimegy csak azért, hogy a változatosság kedvéért egy másikon jöjjön be. A színjátékkal nincs gond, a szereplőválogatás jól sikerült nem csak a karakteresebb arcok miatt, hanem mert sok a számunkra ismeretlen, de Ausztráliában amúgy nagynevű színész (például csak utólag tudtam meg, hogy az útbaigazítást kérő autós egy igazi intézmény). A zene tipikusan a jelenetekre reflektál, a nyitó- és záródal szövege humoros.

Élmény: Először is egy szokásos mentegetőzés: valószínűleg sok utalás felett átsiklottam, ami egy korabeli ausztrálnak vicces lehetett, úgyhogy kérném szépen ausztrál olvasóim segítségét. Ugyanakkor állítólag a film alapjául szolgáló könyv sokkal viccesebb, szóval lehet, hogy nem teljesen velem van baj, mert aranyos és szívetmelengető tud lenni, de azért inkább sótlan volt. Talán csak a szép emlékeim torzultak idővel, de a Powell-Pressburger filmek ennél magasabb színvonalat képviseltek korábban, és ez a film mintha szintén az 1940-es évekből származna.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Walter Chiari (Falstaff)
  • Chips Rafferty (Negyvenezer lovas, Kalandos vakáció, Félelemben élni)
  • Slim De Grey, Robert McDarra (Félelemben élni)
  • John Meillon (Félelemben élni, Krokodil Dundee)
  • Jacki Weaver (Piknik a Függő-sziklánál)
• Még életben vannak: Claire Dunne (87),Barry Creyton (85), Judith Arthy (84), Tony Bonner (81), Jacki Weaver (77), Ken James (75), Liza Goddard (74), Jeanie Drynan (73)
• Robert McDarra 1975-ben hunyt el 44 évesen betegségben; Gloria Dawn 1978-ban hunyt el 49 évesen ismeretlen okból; Judi Farr tavaly hunyt el 84 évesen
• A Kayt alakító színésznő ezelőtt időjárásjelentő volt; a Giulianát alakító színésznő ekkor a főszereplő párja volt és majdnem nem vették bele a filmbe, mert jobban nézett ki Kaynél... és hát tényleg.
• Az alapmű szerzője is cameózik egyet a nyitójelenetben, mint kocsmatöltelék.
• Az olasz bevándorlás akkora, hogy az ausztrálok 4-5%-a olasz felmenőkkel bír - köztük a jelenlegi miniszterelnök - , már a felfedező Cook hajóján is volt olasz és a legelső fegyencek között is. Az 1890-es évektől egyre ellenségesebben fogadták a kisebb bérért dolgozó olaszokat, de igazán csak 1920-as évektől érkeztek nagyobb számban, amikor az Egyesült Államok bezárta kapuit előttük, az igazi lökést pedig a második világháború adta meg.

Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivalizálásban gondolkodtak. Náluk kezdett színészként Ferdinand Zecca (1864-1947), aki hamar a jobbkezükké és rendezőjükké vált, és nyugdíjba vonulásáig a cég ügyeit igazgatta. Lucien Nonguet (1869-1955) színházi színészként és rendezőként kezdte, 1901-ben került a Pathehez Zecca segédjeként, és múltjának hála ő foglalkozott a színészekkel, ennek köszönhető a közös filmjeik komolyabb történet-színvonala. Ő még 1920-ig rendezett rövidfilmeket.

A film: Zola Germinal c. regényén alapuló filmet láttunk már korábban... vagyis később: Germinal (1913), azt is a Pathe gondozásában. Ez a történet a bányarobbanást mutatja be negyed órában, ami azért nem rövid még ekkor. Egy családdal nyitunk, ahol a férfiak bányászok és reggel elmennek munkába, a bánya berobban, a mentés ellenére egy családtag meghal, mindenki szomorú, teátrálisan, de mivel a felvételek nem túl közeliek, ezt nem lehet felróni neki. A sok aktualitás után egészen elvarázsolt a vizualitása, vannak ugyanis közelebbi és távolabbi beállítások, a kamera néha oldalaz, hatalmas díszletünk és sok színészünk van, a bánya sötétjét és a felszínt eltérő színekkel ábrázolják. A bányarobbanás effektje is egész korrekt. Érdekesség, hogy kb. a tizedik percnél egy valódi bányamentő csapat aktualitását is beillesztették, ennyire igyekeztek realisták lenni. Összességében látszik, hogy ez már jelentős lépés előre a korábbi filmekhez képest, de a sztori még bőven lehetett volna komolyabb, de hát ne legyenek túl magas elvárásaink még 1905-ben.

Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak, mint az európaiak, de ettől függetlenül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. A fejlesztés oroszlánrészét William K. Dickson végezte el, aki végül 1895-ben saját céget alapított. E cég alkalmazottja volt Billy Bitzer (1872-1944) is, aki vetítőként kezdte, majd Dickson cégénél tanulta ki az operatőrködést. 1908-tól dolgozik együtt Griffith-tel, innentől kezdve az összes filmjét ő fényképezte, beleértve a nagy klasszikusait. Első filmjei aktualitások.

A film: A sorozat egy részével már találkoztunk korábban, ez volt a Panorama View, Street Car Motor Room (1904), amiben felül haladó, madártávlatból láthattuk egy gyár részletét, és a nézőpont miatt viszonylag izgalmasnak találtam akkor öt éve. Ez most sem változott, a 21 aktualitás vizuálisan legérdekesebb részei ezek a beállítások, illetve nekem mindig tetszett az izzó, folyékony fém, és ilyen is van benne. Az egyik film arról szól, ahogy vonattal elmegyünk a gyárba, ezek az útifilmek is érdekesek, ha látunk embereket, de itt külvárosi részeken haladtunk át. Állítólag itt használtak először kameradarukat. Beszédes, hogy feketéket nem láttam benne, és munkavédelmis ismerőssel ne nézzük, mert szívrohamot kap. A Westinghouse céget egyébként a német felmenőkkel bíró George Westinghouse (1846-1914), a légnyomásos fék feltalálója alapította 1869-ben, Wabtec néven ma is létezik.

Cselekmény: 1986, Szovjetunió. A mai ukrán-fehérorosz határon, Kijev és Minszk közelében fekvő Csernobil atomerőműben a reaktor felrobban. A felügyelő mérnök, Gyatlov (Paul Ritter) ez fizikai képtelenségnek tartja és azonnal utasítja a dolgozókat, hogy gondoskodjanak a reaktor hűtéséről, illetve a kiütő tűz eloltására hívják ki a tűzoltókat, azonban a sugárzás jelei hamarosan megmutatkoznak: égési sérülés, vérzés, öklendezés, halál. Eközben a helyi bizottság abban a féli-meddig tudatosan önbecsapott hitben, hogy nincs nagyobb baj, hírzárlatot rendel el és a várost lezárják, hogy elkerüljék a felesleges pánikot. Moszkvában is bizottság ül össze, ahová beidézik Legaszov szakértőt, aki megdöbbenve olvassa a jelentést és megérteti a politikusokkal a helyzet súlyosságát. A szürke pártkatonát, Scserbinát (Stellan Skarsgard) és Legaszovot a helyszínre küldik, ahol lassan Scserbina is megérti, mekkora a baj, ezért kiürítteti a várost és megpróbálják többek között homokkal befedni a tüzet. Ez sikerül ugyan, de Legaszov tudja, hogy csak ideiglenesen, a homok ugyanis előbb-utóbb a reaktormag hőjétől elolvad majd. Eközben egy minszki kutató, Homjuk (Emily Watson) a jelekből rájön, mi folyik és Csernobilhoz utazik figyelmeztetni a mit sem sejtő Legaszovot: két-három napon belül a reaktor alatti víztartályok Ukrajnától Németországig terjedő, gőzrobbanást és sugárzást fognak okozni...

Téma: A sztori legfontosabb motívuma a kellemetlen igazság, amivel a hatalom emberei nem nagyon hajlandóak szembesülni, a következmények miatt pedig az "alattvalók" nem nagyon hajlandóak ezt erőltetni. A valóság persze ettől még szembejön, és a történet optimista felhangja szerint végül győz, pedig...

Tartalom: A történet a robbanással indul, innentől kezdve két irányba indulunk: kideríteni, mi okozta, illetve megmutatni, hogy hogyan küzdöttek meg a katasztrófával. Mindkettő gátja, hogy a rendszer elsősorban magát védi, és ebben másodlagos, hogy mi történik az emberekkel vagy hogy mi az igazság. Az ötrészes sorozatnak ez a fő szála, és az első két részben azzal kell megküzdenie tudósainknak, hogy a hatalom embereit rávegyék, hogy kivételesen ne az államérdekkel foglalkozzanak, és később ez már a legfelsőbb szintekig is elér. Két karakterünkben van némi dráma: Legaszov küzd azzal, hogy ellentmondhat-e a hatalomnak, illetve Scserbina az, aki talán egyedül mutat fejlődést és képes az emberek érdekeit a hatalom elé helyezni idővel. Homjuk karaktere nekem kissé meredek, túl vakmerő ahhoz képest, hogy ő is ebben a rendszerben él. Hasonló okból a legkellemetlenebb jelenet a tárgyalás, ami egy bántóan hollywoodi megoldás. Van még két mellékszálunk a civileket képviselő, sugárfertőzést kapó tűzoltó terhes feleségéről, valamint a takarítói utómunkát végzőket képviselő kiskatonáról, akinek a fertőzött állatokat kell leölnie, és ez persze nem megy neki könnyen. Nyilván nem mellékes aspektus egy történelmi sorozatnál, hogy igyekezzen bemutatni, mik történtek, illetve van még egy vissza-visszatérő, megható motívum az önfeláldozásról, amikor az emberek a biztos halál tudatában is vállalják a feladatokat. Ennek legjobban sikerültje talán a bányászok rövid története, akik rendíthetetlenül végzik munkájuk és semmi más nem érdekli őket.

Forma: A legszembetűnőbb vizuális elem nyilván a dokumentarista stílus kézikamerával és lehangolós színvilággal, ahogy egy nyomasztó (ráadásul kelet-európai) történethez illik. Néha van egy-egy erős kép is lassítással vagy szuperközelivel elérve, ezeket szerettem, de nem vitték túlzásba, de hát nem is művészfilmről beszélünk. A díszletek és jelmezek rendben vannak, a színészek tök jól néznek ki, sikerült sok karakteres arcot találni. A zene ideillően egy dark ambientes hangzásvilág.

Élmény: Eddig visszatartottam, de most kiadom magamból a problémáimat. lehet, hogy feleslegesen túl szigorú leszek, de az IMDb-n jelenleg 9,3 ponton áll, és ennyire azért nem jó. Addig rendben van, hogy ez egy dramatizált, viszonylag valósághű, történelmi sorozat egy erős üzenettel, ezt a funkcióját szépen be is tölti közel tökéletesen. Tartalmilag ott a gondom, hogy megelégszik az igazság felmagasztalásával, ami azért lássuk be, egy elég felszínes gondolat főleg így bemutatva, hogy nem is igazán tette valós dilemmává a magasabbrendű jó kérdését. Lehet, hogy csak én vagyok cinikus, de simán fel tudom venni a hatalom álláspontját, és ez nem csak a Szovjetunióról szól, simán el tudom képzelni a helyzetet egy korrektebb államban is. Le merem fogadni, ha kicsit keresnék, akkor találnék hasonló esetet jobb helyeken is. És ezt már megértette velünk az első részben is, ezért "kár volt" a további négy rész. A képi világ - megint csak ismételném magam - , lehet, hogy betölti a funkcióját, de nem egy IMDb 9-es szint. Ami egyébként még viszonylag váratlanul ért, hogy a reakcióvideósok (azaz fiatal amerikaiak) láthatóan nincsenek tisztában azzal, hogy a Szovjetunió egy totalitárius diktatúra volt, ami lehet, hogy sokkal enyhébb volt az 1980-as évek a sztálinista időknél, de akkor sem ugrálhatott olyan nagyon az ember.

Érdekességek

• A főszereplőket korábban láttuk:
  
  • Stellan Skarsgard (Hullámtörés, Good Will Hunting, Dogville, A Karib-tenger kalózai, Melankólia, Thor, Bosszúállók)
  • Emily Watson (Hullámtörés, Kótyagos szerelem)
  • Paul Ritter (Harry Potter)
• A film alapja a Nobel-díjas Szvjatlana Alekszievics könyve, amelyben összegyűjtötte az érintettek beszámolóit.
• A törileckét most elhagyom, hiszen a film nagyjából hiteles és amúgy is a végén elmondják, kivel mi lett, viszont nagyon meglepett a második részben elhangzó lehetséges nagysága a katasztrófának, ezért utánanéztem és persze ki is derült, hogy erősen eltúlozták.
• Amiről nem szólt a film, pedig megemlíthették volna, hogy az atomerőmű 2000-ig üzemben maradt, illetve a terület ma is el van zárva, mert még évezredekig veszélyesen radioaktív lesz.

Cselekmény: ...avagy kb. "Alexandria újra és újra". Yehia rendező (maga a rendező Youssef Chahine) régi álmát, a Hamletet készül leforgatni kedvenc színészével, Amrral, ő azonban túl embertpróbálónak érzi szerepet, pedig amikor még díjat nyertek az Alexandria... miért? (1979) c. filmmel, akkor úgy tűnt, minden sikerülhet. Yehia nekiáll hát Hamlet helyett Nagy Sándorról írni, ha már úgyis Alexandriában van, de a többiek felbujtására elbizonytalanodik saját értékítéletében, hogy Amr valóban korszakos színész lehet. Eközben a művészek éhségsztrájkba kezdenek egy tervezett kormánydöntés ellen, Yehia itt pillantja meg a fiatal színésznőt, Nadiát, akinek lázadó személyisége megihleti, és máris vele képzeli el a Nagy Sándoros forgatókönyvét...

Téma: Ha nagyon le akarjuk egyszerűsíteni, akkor ez Chahine hozzáállása a színjátszáshoz, de ennél azért több téma is megjelenik kezdve az egyiptomi filmipartól az erősen önéletrajzi elemekig. Azt se felejtsük, hogy ez Chahine Alexandria-tetralógiájának harmadik része, aminek visszatérő központi alakja a rendező Yehia.

Tartalom: Az egyik fő motívummal nyitunk, amelyben Yehia és Amr viszonyát követhetjük. Ennek fő szempontja az, hogy a bár Yehia nagyra tartja Amrt és úgy általában a gondolatot életre keltő színjátszást, a színészek személyiségét zsarnokként elnyomja. Ezt akkor érti meg végül, amikor a sokkal akaratosabb Nadiával találkozik, hogy egymás személyiségeinek együtthangzásával lehet létrehozni valamit. Ennek két jelképes pillanat van: először a képzeletében Amr alakította Nagy Sándor pusztulása, másodszor az, hogy akármilyen karakter is kap Nadia a fejében, mind elpusztítja őt komikus módon. Röviden megjelenik a filmipar kritikája is, amikor a "petrodollárt" kárhoztatja a gyenge alkotásokért. Ennél jóval nagyobb játékidőt kap a filmesek sztrájkja a kormánnyal szemben, de ez mégis súlytalan, mert érzelemmentes és látszólag tétje sincs. Viszont kiváló alkalmat nyújt, hogy hangoztassa az egységben az erő elvet; a filmet is a demokráciáért küzdő filmeseknek ajánlja. Közben az egész történetet áthatják a már-már az 1990-es évek iráni metafilmjeinek aranykorát (elő)idéző önéletrajzi áthallásai, hiszen Amr bevallottan Yehia kivetülése, fiatalkori jobb változata, a munkakapcsolatnál pedig bizalmasabb, szerelmi viszonyt is sejtet. Szerepel, ahogy díjat nyer, rendre előjön alexandriai háttere, és visszaköszönnek korábbi filmjei is.

Forma: Nekünk filmbuziknak talán az a legszórakoztatóbb, amikor ezeket a filmes visszaköszönések felismerjük, bár a Kairói állomást (1958) nem volt túl nehéz, hiszen abból konkrét részleteket mutattak. De az első széles vigyorom annak volt köszönhető, hogy megláttam Chahine-t magát szerepelni. A színjáték viszont annak ellenére, hogy pont a színjáték egy jelentős tétel, nem volt túl izgalmas. Chahine azonban nem csak a jelenlétével okozott örömet, hanem azzal is, hogy hatvan éves kora ellenére, tőle eddig teljesen szokatlanul és váratlanul táncolni és énekelni kezdett. Elég rosszul, de az nem fontos. A zene a múltkori Al Asfourhoz (1972) hasonlóan fontos és jelképes, például Chahine egy saját fiatalkori, amerikai slágert hallgatva emlékezik vissza és táncol hollywoodi musical stílusban Amrral, Amr azonban amikor nem a rendezőt kell követnie, egy egyiptomi(?) zenére táncol arabosan. Visszatérő dallam a Nagy Sándoros dal, amelyben Chahine a szeretet erejéről énekel, ez alkalmanként más-más jelentést vesz fel. A filmvégi csúcsponton pedig elhangzik az egyiptomi himnusz is. Mindezeknél azonban sokkal jelentősebb a képi világ, pontosabban a beállítások. Ezek elég hangsúlyosak, majdnem minden jelenetnél elég egyértelműen nagyon tudatosan helyezkednek el a karakterek egymáshoz képest, ezt gyakran még megdobják a megvilágítással is, ami viszont már kissé teátrális hatást kelt, ha nem is feltétlenül negatív értelemben. Valószínűleg nem volt kis költségvetésű a film, mert a képzelt filmek díszletei elég komolyak voltak, ezért is jár a plusz pont.

Élmény: Nem mondanám, hogy mindre emlékszem, de eddig ezt a Chahine-filmet élveztem a legjobban. Az önreflexió mindig szórakoztató, de fontosabb, hogy ezt erőteljesebben fogalmazta meg filmnyelven is és nem csak tartalmilag.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Adel Emam (Omaret Yakobean)