Miközben a világ sebeit nyalogatva sündisznóként összehúzódott a 2008-as válság után, 2010-ben egy földrengés romba döntötte Haitit, 2011-től kitört az arab tavasz, aminek legvéresebb pontja Szíria lett, az évtized vége felé pedig egyre erősebbé váltak a globális felmelegedés miatt aggódó hangok, a továbbra is nagyhatalomként működő Egyesült Államok és Oroszország mellé felzárkózott Kína, miközben az EU jelentősen gyengült.

Míg ezek zajlottak a világban, 2017-es írásom a filmtörténelemről igaznak bizonyult, a trendek főszereplői az animációk, képregény/szuperhősfilmek és a fantasyk a bevétel szempontjából, de népszerűség tekintetében (az IMDb-szavazatok száma alapján) be tudott férkőzni a toplistákra sok fordulatos thriller is. Hollywood dominanciája örökérvényűnek tűnik, de népességszámuknak köszönhetően lassan meg fognak érkezni a kínai és indiai filmek is a bevételi toplistákra. A legnépszerűbb filmek bevétel és IMDb-szavazatok száma alapján:

• Eredet (2010)
• Toy Story 3 (2010)
• Viharsziget (2010)
• Harry Potter I - VIII (2011)
• Django elszabadul (2012)
• A sötét lovag (2012)
• Jégvarázs (2013)
• A Wall Street farkasa (2013)
• Csillagok között (2014)
• A galaxis őrzői I (2014)
• A kihalás kora (2014)
• A harag útja (2015)
• Amerika kapitány I - III (2016)
• Deadpool (2016)
• Logan (2017)
• Bosszúállók I - IV (2019)
• Csillagok háborúja VII - IX (2019)
• Joker (2019)

Persze a kritikusok és a közönség továbbra sem találják a közös hangot, a legelismertebbek a kevésbé nézett filmek. A közös pont A harag útja (2015), amely az év egyik legnépszerűbb filmje volt és egyben magasra értékelt szakmán belül is. A TSPDT szerint az évtized legjobb filmjei jelen állás alapján az alábbiak, de ez nyilván változni fog még az évtizedet összegző listák megjelenésével, szóval január-február környékén visszatérek ide átírni a listát:

• Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (Weerasethakul, 2010)
• Az élet fája (Malick, 2011)
• Melankólia (von Trier, 2011)
• Nader és Simin (Farhadi, 2011)
• A torinói ló (Tarr, 2011)
• Holy Motors (Carax, 2012)
• Szerelem (Haneke, 2012)
• A felszín alatt (Glazer, 2013)
• Sráckor (Linklater, 2014)
• A harag útja (Miller, 2015)
• Toni Erdmann (Ade, 2016)
• Fantomszál (Anderson, 2017)
• Roma (Cuaron, 2018)
• Élősködők (Pong, 2019)

A magyar filmek közül az alábbiak kerültek be egyelőre a legelismertebbek közé:

• Pál Adrienn (2010)
• A torinói ló (2011)
• Final Cut (2012)
• A nagy füzet (2013)
• Fehér isten (2014)
• Saul fia (2015)
• Testről és lélekről (2017)

Eközben bennem már 2010 környékén felmerült, hogy jó és klasszikus filmeket kéne nézni, de ehhez csak 2014-ben láttam hozzá szisztematikusabban. Ahogy keresgéltem a megnézendő filmek után, egyre bővült a listám és rövidesen, 2015-ben megszületett mellé e blog is. Több mint ötszáz legjobbnak tartott filmen voltam túl 2015 - 2016 - 2017 folyamán, mire 2018-ra kifogytam a listáimból, és mivel ezek fele amerikai volt és csak elenyésző hányada származott a nyugati civilizáción kívülről, 2018 - 2019 folyamán a "világmozi" felé fordultam. Itt tartunk most...

Nagyjából 5 év alatt 970 filmet láttam, az alábbi arányokon látható, hogy a kelleténél sokkal kevesebb a kortárs és a világmozi, de dolgozom rajta, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a blog. A látott filmek listája itt olvasható, a kedvenceimről itt készítettem egy listát.

Készítettem statisztikákat, listákat, szubjektív rangsorokat.

2019 - Napló:

• Januárban megjelent a TSPDT új filmes listája, így frissítenem kellett a filmeskönyvemet, és közben lassan nekiálltam végigvenni az 1914 előtti filmeket is.
• Augusztusban felfedeztem az Infogram nevű oldalt, ami végre megoldotta a listázós problémámat, hogy egy posztban elférjen minden film, illetve jó kis statisztikákat lehet vele készíteni.
• Októbertől - tekintettel az évszámra - nekiláttam évtizedünk legismertebb és legelismertebb filmjeinek.
• Decemberben a szokásos évet összefoglaló poszt mellé készítettem egy évtizedet összefoglaló posztot is

2019 - Összegzés:

• Bár sok érdekes filmet láttam, kiemelkedő filmélményem ezúttal sajnos nem volt, egyedül a Berg-Ejvind és asszonya (1918) fogott meg annyira, hogy felkerüljön egy toplistámra a legromantikusabb filmélményeim közé.
• 182 filmet láttam, ami átlagosan havi 15, heti 3-4 filmet jelent;
• a nem-nyugati filmek arányát sikerült egy év alatt 19%-ról 24%-ra növelni,
• de a kortárs filmek aránya a projektjeim jellege miatt egyelőre maradt 24%-on.

2020 - Tervek:

• Időközben bővítettem a filmeskönyv projektemet, így könnyen lehet, hogy még 2020-ban sem végzek vele.
• Emellett szeretnék továbbhaladni a kiegyensúlyozottság útján, azaz elsősorban kortárs és világmozi lesz, de nem szeretnék teljesen lemondani a nagy nyugati klasszikusokról sem.
• Elképzelhető, hogy "magyarosítani" fogom a nézőpontomat és ezzel több magyar és kelet-európai film is sorra kerül.

2019 - Írások, egyebek:

• Valamirevaló filmes listák
  
• Filmes adatbázis
• Ősfilmek - összegzés
• Statisztika: Színes filmek
• Statisztika: Filmek hossza
• Statisztika: A filmművészet aranykora
• Statisztika: Földrajzi elolszlás, filmnemzetek

2019-ben látott filmek

Tavaly azért vágtam bele az Ősfilmek projektembe, mert láttam, hogy kb. harminc 19. századi elismert film van, amik - figyelembe véve a pár másodperces, perces hosszukat - gyorsan végignézhetőek. Aztán ezt kicsit kibővítettem az 1914 előtti filmekre, mert önkényes meghatározásom szerint kezdetleges filmnek vehető minden rövidfilm, amelyek még ekkoriban készültek, hiszen 1914 volt az az év, amikor már több egészestés film jelent meg, mint rövidfilm.

Amiért megérte ezt csinálni, az az volt, hogy láttam elindulni és robbanásszerűen fejlődni a filmművészetet. Összegzésként három fő szakaszt említenék meg:

• A kísérletezős korszak, azaz Le Prince-től és Edison Dicksonjától Melies-ig, ami kb. a századfordulóig tartott. Ez az indulás időszaka, amikor feltalálók uralták a terepet és maga a mozgó kép volt az érdekes.
• A fantasy korszak, amit Melies neve fémjelez és kb. 1896-tól 1910-ig terjed. Itt a bűvészek és a vándorszórakoztatók vették át az uralmat, színpadi és filmes trükkökkel igyekeztek elkápráztatni a közönséget.
• A kifejlett narratívájú korszak néhány korai példát leszámítva 1908 környékén jött el, ennek Griffith a legnevesebb rendezője. Eddigre sokan már eleve a filmezéssel indították karrierjüket és nem a trükkök köré épült a cselekmény, hanem a cselekmény köré épültek a trükkök, illetve a közönség is képes volt értelmezni a film nyelvét, pl. a vágásokkal járó helyszínváltozásokat.

Ha meg kéne nevezni a kedvenceimet, ezek voltak azok:

Bocal aux poissons rouges (Lumiere, 1895)

Talán túlgondolom, hiszen még nagyon kezdeti szakaszban vagyunk, de a vízzel teli gömbakvárium egyszerű bemutatása már ekkor megmutatja, hogyan lehet torzítani a képet és fénnyel befolyásolni.

A sokoldalú muzsikus (Melies, 1900) és A gumifejű ember (Melies, 1901)

Melies trükkfilmjei önmagukban is megérnek egy misét, de számomra a rövid, egyszerű, csattanós jelenetek jelentették a műfaj csúcsát, sokkal inkább, mint az elnyújtott, kissé értelmetlen fantasyk. Az első egypercesben Melies szóló zenészként megsokszorozza magát, hogy legyen egy teljes zenekara, míg a másodikban tudóst alakítva túlpumpálja kísérleti alanya fejét, amely előbb óriásira duzzad, majd felrobban.

A nagy nyelés (Williamson, 1901)

Ez megint a túlgondolás tipikus esete részemről, nyilván csak egy egyszerű poénnak szánták, de attól még kötetnyi filozófiai gondolatot vet fel a film és a néző viszonyáról. Az egypercesben egy férfi észerveszi, hogy veszik kamerával és a kamera tulajdonságait kihasználva közelebb lép, hogy ezzel óriásira nőve lenyelhesse a kellemetlenkedő operatőrt. Na ugye...?!

Premier prix de violoncelle (1907)

Hogy visszautaljak Melies-re, ez is egy számomra tökéletes rövidfilm, csak nem a trükk a lényeg, hanem egy kedves gondolat. És még aránylag vicces is. Nem lövöm le a végét, a lényeg, hogy a bő két perces filmben egy csapnivalóan rossz utcazenészt a környékbeliek minden erejüket bevetve próbálnak elüldözni.

A gabonatőzsde spekulánsai (Griffith, 1909)

A szegényeket semmibevevő spekuláns miatt az egekbe szökik a kenyér ára, nagyjából ennyi a vadkapitalizmust kritizáló történet. Amiért nem tud nem eszembe jutni időnként, az egy különálló jelentsor: a film azzal indít, ahogy egy paraszt búzát vet hosszasan és ezzel is zárul. Kicsit olyan ez, mint a Föld vagy Malick filmjeinek természetábrázolása, amely szellemi-isteni síkként jelenik meg, ami az emberi létet jelentéktelenné arányítja.

Az operatőr bosszúja (Sztarevics, 1912)

A történetben egy bogár-házaspár férfitagja az idilli családi otthon helyett egy éjszakai bár szitakötőjénél talál "megértést", miután lecsapja a szitakötőlányt egy tücsök kezéről. Csakhogy a tücsök operatőr és felveszi bogár úr légyottját... A történet önmaga is kellően szórakoztató, ahogy finoman, humorosan utal a kölcsönös megcsalásra és ez sokkal mulatságosabb úgy, hogy bogarakkal adatják elő. De az igazán erős része a stop motion, ami ugyan nem új, de eddig kissé bumfordi módon tárgyak mozogtak, nem pedig bábok. És ezt nagyon szépen, gördülékenyen, részletesen láthatjuk, teljesen modernnek hat, ráadásul még spéci kameraszögek is belefértek (pl. a "drónfotós" felvétel). Apró módosításokkal teljesen korrekt film lenne ma is és szórakoztató. Csillagos ötös.

Suspense (Smalley - Weber, 1913)

A rövidfilmes korszak végén egy olyan betörést elmesélő film van, ami már bőven túlmutat a korszakon köszönhetően különleges kameranézeteinek, technikai megoldásainak. Maga a történet valóban izgalmas tud lenni, bár kissé ósdi - a technikai megoldások viszont olyat mutatnak, amit még az expresszionizmusig nem láthatunk.

Előzmények: Albert Capellaniról (1874-1931) már volt szó, le Bargytól tanult színészetet, 1905-ben került a Pathehoz, amikor a cég elhatározta, hogy magasabb esztétikai szintre emelik a filmművészetet és "bevásároltak" hozzá megfelelő embereket. Később az Egyesült Államokban folytatta a filmezést, elsősorban irodalmi műveket dolgozott fel.

A film: A történetben a hirtelenharagú Lantier (Henry Krauss) sokadik helyről rúgatja ki magát feletteseivel való konfrontálódása miatt, nem sokkal később egy bányában talál munkát, ahol bércsökkentés miatt a munkások sztrájkot hirdetnek... Zola 1885-ös regénye a munkásosztály jellemző nehézségeit mutatja meg, amiben kicsit kívülálló-résztvevő Lantier karaktere, akinek révén megismerhetjük egy bányászcsalád és egy bánya életét. A regényt nem olvastam, de a film egyoldalúan mutatja be a bánya helyzetét és a két fél nagy egymásratalálása is annyiban merül ki, hogy ha mentésről van szó, akkor képesek együttműködni (és szintén életszerűbb és szembemegy a klisékkel, hogy a sortüzelő hadsereg nagyon nem örül a sztrájk szétverésének). Megvalósításában a bánya nagy gépeinek működése idézi elő némileg a Metropolist, egyébként érdektelen, de a színészi játék már sokkal kifinomultabb a megszokott teátralitásnál, és a képek sem a szövegek illusztráció, annál többet nyújtanak. Ez már rendes némafilm rendes témával.

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Henry Krauss (Napoleon)
• A cím a francia forradalom egyik újonnan elnevezett tavaszi hónapjára utalva reményt, új kezdetet jelent.

Előzmények: Olaszországba is természetesen Lumiere-közvetítéssel jutott el a film, de az olaszok hamar rákaptak az ízére és rövidesen nagy, globálisan is nagy stúdióik alakultak. Enrico Guazzoniról (1876-1949) sajnos nem találtam infót.

A film: A történetben a római hadvezér Vinicius beleszeret keresztény rabszolganőjébe, Lygiába, erőszakos közeledése miatt azonban a nő inkább elszökik. Vinicius megszállottként azonban nem hagyja annyiban és a bajkeverő Chilo segítségével követi a keresztények rejtekhelyére is, ahol vegérintik Szent Péter beszédei... A történet a kereszténységet promótálná történeti kontextusban, és ez valamennyire sikerül is, hiszen Chilo karakterfejlődése megcsillantja a vallás egyik erényét. A film azért továbbra is elsősorban a szöveg illusztrációjaként működik és nem annyira a képekkel mesél, így narratívaként nem jó. Cserébe viszont van értékelhető színészi játék egyes esetekben, illetve grandiózus képes többezernyi statisztával, korabeli jelmezekkel és díszletekkel, sőt, még oroszlánok is előfordulnak! Nem volt rossz a korához képest, a vége még kapott egy előremutató, jelképes jelenetet is, de ez még nem az az áttörés, ami a rövidfilmek világából átvezet az egészestés korszakba.

Érdekességek:

• Olaszországban ekkoriban az irodalmi feldolgozások voltak népszerűek, nem csoda, hogy sorra került az 1895-1896 során megjelenő, nagysikerű Quo Vadis is, amely 1905-ben Nobel-díjassá tette íróját.
• A marketing meglepően modern volt, a világpremier Berlinben volt, ahol jelmezben fogadták a nézőket.