Cselekmény: Négy végzős, bezsongott középiskolás fiú minden gondolata a szex körül forog, de korántsem olyan egyszerű elveszíteni a szüzességet. Jimnek például nagyon tetszik a cseh cserediáklány, de oda se mer menni hozzá. Oz béna, macsó dumáit kinevetik, Finch sikertelenül játssza a kifinomult úriembert, Kevinnek pedig ugyan van barátnője, de a lány nem akarja beadni egyelőre a derekát. Egy rosszul sikerült buli után elhatározzák, hogy még középiskolásként mindenképpen túlesnek a dolgon, és újult erővel vetik bele magukat a próbálkozásba: Kevin megpróbálja először csúcsra juttatni barátnőjét, hogy ezek után kedve legyen többhöz is; Jim online randira regisztrál; Oz beszáll egy kórusba, hogy ez alkalommal az érzékeny srácot előadva jusson be egy bugyiba; Finch elhiteti magáról, hogy átlagon felüli méretekkel bír...

Téma: Felszínesnek mondják, de szerintem nem teljesen tartalmatlan, hiszen van egy szép íve annak, ahogy a mindent betöltő és pusztán testiséget jelentő szextől eljutnak a fiúk a felismerésig, hogy van élet ezen túl is. A legérdekesebb Kevin egészen felnőttes kapcsolata lehetne, de a történet jellege nem engedi kibontani a drámáját.

Tartalom: Valójában nem csak négy, hanem sokszereplős a történet; elvileg az író alteregójaként működő Jim lenne a főszereplő, de szerencsére mások is kapnak teret bőven. Inkább csak három fő történetszál van: Az első Jim, ő a legkevésbé érdekes, hiszen tapasztalatlanként fél a csajoktól és végig csak a szexre hajt, bár a végén elkeseredésében megérti, hogy nem ezen áll vagy bukik a világ. Második főbb karakterünk Oz, aki látszólag az izomagyú kategóriát képviseli, de csak látszólag; valójában alapból sem olyan, így nem nevezném igazi jellemfejlődésnek, hogy a történet végére megtanulja emberszámba venni a nőket és fontosabbnak tartani a kapcsolatot a szexnél. A harmadik főbb karakterünk Kevin, akinek már van komoly kapcsolata, de a lány halogatja a szexet a tökéletes pillanatra várva, Kevin meg a "szeretlek" szó kimondását, míg meg nem értik, hogy nincsenek tökéletes pillanatok, nem kell túlmisztifikálni a dolgot. Az ő utolsó jelenetükben egy csomó mindent le lehetne szűrni a kényszerszextől a kapcsolati hazugságokig, de mivel a történet nem fejtette ki részletesebben, én sem fogom. A többiek, még Finch is, különféle mellékkarakterek a poénok kedvéért, nincs különösebb szerepük azon kívül, hogy ugyanazt a jellegű viccet elsüssék. A poénok altestiek, kamaszosak, alapvetően a kamaszos bénázásból és a helyzetkomikumból adódnak. És bár voltak hasonló, kendőzetlen vígjátékok jóval korábban is (pl. Party zóna (1978)), Ebert szerint itt érte el Hollywood az altesti poénok kimaxolását.

Forma: A kamerakezelés nyilván nem egy művészi kivitelezés, a zene gyakran utal más filmekre (Diploma előtt (1967), Nulladik óra (1985)), Oz esetében a dalszöveggel még építik is a dramaturgiát, szóval minden rendben van. Ami nem volt az, az a vágás vagy legalábbis az ütemezés, mert sokszor indokolatlanul sok idő telt el egy poén és a reakció között. Nagy a vizuális humor szerepe, elvégre szexuális helyzetekben vagyunk benne folyamatosan, helyenként sikerül kreatívnak is lennie, pl. a sörivós jelenet egészen hitchcocki egy darabig azzal, hogy húzzák a halaszthatatlant. A kedvenc elemem azonban a színjáték volt, egészen pontosan Jim és apja kettőse. Sosem értettem korábban ezt a "működik kettejük között a kémia" dolgot, de most nagyon átjött, ahogy élvezik egymás társaságát, hogy Jim majdnem elröhögi magát, hogy az apja állítólag végig improvizálta a szövegeit.

Élmény: Nagyjából egyidős vagyok a filmmel, mármint hasonló életkorú vagyok, mint a szereplői; fergeteges vígjátékként élt a fejemben. Talán a korral jár, talán már más időket élünk, de egyes részei nem hogy nem voltak viccesek, de ma már épp ellenkezőleg hatnak, mint pl. a webkamerás jelenet. Szóval sajnos ez már csak egy közepesen vicces tinivígjáték. A kritikák szerint már 1999-ben is az volt...

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Tara Reid (A nagy Lebowski)
  • Mena Suvari (Amerikai szépség)
  • Eugene Levy (Családi vakáció, Guffmanre várva)
  • Shannon Elizabeth (Igazából szerelem)
  • Molly Cheek (Pókember 2)
  • Casey Affleck (Good Will Hunting, Csillagok között, A régi város)
• A filmnek még három folytatása készült, jóval kisebb sikerrel.
• A Jessicát alakító színész részben magyar származású, anyai nagyszülei magyarok, de arról nem találtam infót, hogy kötöttek ki végül Amerikában. Az anyja már Franciaországban született.

Cselekmény: Egyiptom. Az i. e. 13. században a fáraó nagyhatalmú főpapja, Imhotep és a fáraó szeretője titkos viszonyt folytatnak, míg le nem buknak, ami során megölik a fáraót. A szerető végez magával (későbbi feltámadás reményében), az uralkodó testőrei pedig a holtak városának, Hamunaptra egyik sírjába zárják a főpapot és kiszabadulásának megakadályozását továbbörökítik utódaiknak is. Ugrás a "jelenbe", 1923-ba, ahol az amerikai O'Connell az idegenlégiójával véletlenül felfedezi a legendás, kincseket rejtő romvárost, Hamunaptrát, bár épphogy csak élve megússza a kalandot. Később szerencséjére megváltja egy halálbüntetéstől egy régészetben utazó brit testvérpár, Evelyn és Jonathan (John Hannah), cserébe annyit kérnek, hogy vezesse el őket Hamunaptrába. El is jutnak a romvárosba, ám a sírokat halálos csapdák védik...

Téma: Nincs, kalandfilmmel van dolgunk, ami két óra kikapcsolódást nyújthat. ami érdekes, mert azért még egy hollywoodi film is legalább szokott annyi üzenettel bírni, hogy a jók jók, a rosszak meg rosszak vagy hogy a szerelem minden akadályt legyőz, de itt Imhotepet szerintem nem sorolhatjuk be egyértelműen a rosszak közé, az ő szerelme pedig egyértelműen erősebb Evelynénél.

Tartalom: Tekintettel arra, hogy nincs témája, így a cselekmény nem tudja azt kifejezni, szóval nem fogok tudni sokat írni ide. Műfajilag kellemes elegye a horrornak, kalandnak, akciónak, humornak és kicsit a romantikának. A horrorral nem túlzok, az eleje elég brutális, ebben is állja a párhuzamot az Indiana Jones filmekkel - ehhez képest csak 12-es besorolást kapott, hát lelkük rajta. Bezzeg Evelyn melleit ki kellett retusálni, hogy elég családbarát legyen. Fuck logic. A karakterek elnagyoltak, sőt, bugyuták, nagy kár érte. Pedig üdítő volt, hogy O'Connell egyáltalán nem olyan központi alak, mint mondjuk Indiana Jones, Evelyn sokkal közelebb állt a főszerephez, de az ő felépítését is abbahagyták az elején, a többi főhős meg szóra sem érdemes. Nem úgy Imhotep, akiben szintén rohadt nagy lehetőség lett volna, hiszen ő is egy hősszerelmes volt. Milyen izgalmas dráma lehetett volna abból, hogy két hősszerelmes összecsap a szerelméért a szerelem nevében!

Forma: A gyenge karakterek miatt a színészi teljesítmény sem volt ütős, persze nem is szempont egy ilyen filmnél, de azért bosszantó egy szint alatt a mesterkéltség, a túlzás. Sajnos már abban a korban vagyunk, amikor megpróbálták animációval kiváltani a díszleteket, ami még most sem meg, képzelhetitek, hogy nézett akkor ez ki egy bő húszéves filmen. Az első jelenetekről pedig üvöltött a CGI, annál nagyobb volt a kontraszt, amikor jött utána egy "természetes" csatajelenet. Amikor azonban nem nagyszabású az animálás, akkor épp úgy használják, ahogy azt kell, pl. a homok formálása, a bőr alatt mozgó rovarok teljesen korrektek mai szemmel is. Az akciójelenetek koreográfiái általában unalmasak voltak pár kivételtől eltekintve. A zene olyan, amilyet egy egyiptomi környezethez elképzelsz, kicsit keleties. Az egzotikus helyszíneket jobban kihasználhatták volna, ha már ténylegesen ott voltak (Marokkóban), a homokon kívül szinte semmi nem utalt arra, hogy Észak-Afrikában lennénk.

Élmény: Hozzászoktam már nagyon a művészfilmekhez, ezért borzasztóan zavart, hogy ennyire sablonos és felszínes a sztori és hogy nem szól tulajdonképpen semmiről. Vissza kell magam nevelnem a hollywoodi filmekre, mert igazságtalan lenne azt mondani, hogy ez rossz film volt, csak épp mások a szempontjai. Ahogy írtam korábban, kellemes elegye volt a kalandnak, akciónak, humornak, volt rejtély, félelmetes volt, igazi békebeli kalandfilm, nem véletlenül lett az év egyik sikerfilmje.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • John Hannah (Négy esküvő és egy temetés)
  • Kevin J. O'Connor (Vérző olaj)
  • Jonathan Hyde és Bernard Fox (Titanic)
  • Erick Avari (Függetlenség napja)
  • Stephen Dunham (Kapj el, ha tudsz)
  • Corey Johnson (Ryan közlegény megmentése)
  • Omid Djalili (Gladiátor, A Karib-tenger kalózai)
• Evelyn, azaz Rachel Weisz természetesen magyar származású, apja a budapesti Weisz György mérnök volt, aki a náci fenyegetettség elől menekült Angliába még a második világháború előtt. Számomra a filmből nem derült ki, bár állítólag magyarul is beszél benne - Beni, teljes nevén Beni Gabor elvileg magyar karakter.
• A film egy 1932-es film feldolgozása, állítólag elég jól leköveti a történetet. Ardeth Bay, a medjay vezetőjének neve ezen eredeti filmnek állít emléket, abban ugyanis a múmia szintén Ardeth Bay álnéven vegyült az emberek közé. Ennek a filmnek még két folytatása és egy spinoffja született, 2017-ben pedig megpróbálták rebootolni, de nagy bukta lett.
• Az akasztós jelenetnél O'Connell majdnem tényleg meghalt, véletlenül túl szorosra húzták a kötelet és leállt a légzése, újra kellett éleszteni.
• Egy egyiptológus szerint viszonylag korrekt a film történelmi hűsége.
• Imhotep az i. e. 27. században élt és valójában építész volt. Anheszenamon az i. e. 14. században élt, egy fáraó lánya és egy másik felesége volt. A medjay egy létező csoport volt, afféle rendőrség, akik többek között valóban a fáraók sírjait védték; az i. e. 11-12. századtól kezdve nem maradt róluk emlék.
• Evelyn alapja Evelyn Beauchamp (1902-1980) volt, akinek az apja megtalálta 1922-ben Tutanhamon sírját, a lány is ott volt a sír feltárásakor. Jonathan alapja ebben az esetben bátyja, Henry (1898-1987) lehetett, aki harcolt mindkét világháborúban és nőcsábász hírében állt.

Cselekmény, téma, tartalom: Gyakorlatilag egy zenés fényképmontázzsal van dolgunk vagy videóklippel, ha úgy tetszik, amely az egyesült államokbéli feketék rasszista elnyomását mutatja be röviden. Helyezzük picit kontextusba a dolgot, hogy mi volt az apropó: egyrészt a rendező maga is ott élt egy darabig, tehát személyes tapasztalatok vannak, nem a kommunista Kuba trollkodása a film; másodszor 1965-öt írunk, benne vagyunk nyakig az Egyesült Államok fekete polgárjogi mozgalmában. A képek tematikájában nincs nagy változatosság, egy békés megbeszélést ábrázoló képpel nyitunk, utána az énekesnő képe jön, aki maga is aktivista volt, ezután tüntetéseket láthatunk, de ezután azonnal a tüntetéseket leverő rendőrök képei következnek, ez teszi ki a játékidő nagyját. Egy ponton még befurakszanak fajvédő szervezetek képei, a vége újra tüntetőket ábrázol. Illetve a vége főcím géppuska hangján írja ki, hogy "most!". Nem nehéz értelmezni, propagandisztikusan rámutat a feketék elnyomására és bátorítja a tüntetéseket, a vége pedig talán konkrét fegyveres harcra buzdít (megint csak a kontextus: még javában zajlik Kuba forradalom-exportja). Maga a dalszöveg is arról szól, hogy elég a sehova sem vezető beszédekből, most már cselekedni kell.

Forma: Ahogy írtam, gyakorlatilag egy zenei videóklipp. Elsősorban fényképek váltogatják egymást, helyenként rövid filmfelvétel. Az 1960-as években vagyunk, ráadásul Kubában, szóval nem finomkodnak, láthatunk bőven hullákat is hasonló finomságokat. A zene üteméhez igazodik a montázs üteme, illetve a képekre időnként ráközelít, adva nekik némi dinamizmust a vágáson túl is, de olyan nagyon nem kísérletezik, hogy az ember eldobja tőle az agyát. A dal dallama a Hava Nagila izraeli klasszikus, amely egy izraeli győzelem alkalmából született, bár nem biztos, hogy tudatos volt a dallamválasztás. A Now! c. dal viszont nyilván igen, ami Lena Horne énekes-színész-aktivista 1963-as dala, amit be is tiltottak az Egyesült Államokban, az indoklás szerint azért, mert nyugtalanságokhoz vezethet.

Élmény: Az a bajom, hogy már túl vagyunk az MTV-korszakon, azaz a videóklippek már teljesen megszokottak, így e formátumban nincs semmi érdekes mai szemmel nézve. Tartalmilag pedig propaganda, ami nem feltétlenül jelent rosszat, illetve értem, hogy kevés az idő, de azért mégis jó lett volna valami kis magyarázatot fűzni a képekhez, hogy ki nyom el kit és miért, mert így egy fogalmatlan néző akár azt is hihetné, hogy most van itt az idő tenni a feketék állandó rendbontásai ellen :D

Érdekességek

• Lena Horne énekesnőről még annyit érdekes tudni blogunk szempontjából, hogy Sidney Lumet anyósa volt.
• A film kiváltó eseménye állítólag a watts-i (Los Angeles városrésze) zavargás volt 1965 augusztusában, ahol az etnikai feszültségek akkor robbantak fel, amikor egy ittas, fekete sofőr ellenállt a rendőri intézkedésnek, és elterjedt a pletyka, hogy megverték egy terhes nővel együtt. Az egy hétig tartó zavargásokban több tucatnyian meghaltak.
• Santiago Alvarez rendező dolgozott a A tűzhelyek óráján (1968), illetve 1998-as halálakor többek közt neki ajánlotta Godard A film története(i) (1998) c. filmesszéjét.

Cselekmény: Főhősünk a névtelen riksás fiú, aki a tipikus ázsiai nyomorgó család képviselője. Egyszerű bódékban élnek, elárvultak, két húga van, akik iskolába járnak, suli után dolgoznak, ő meg kénytelen riksázni. Persze még a riksa sem saját, egy alvilág nőtől bérli, szóval esélytelen, hogy előre tudjon lépni egyelőre. Ahogy lenni szokott, ezen a szinten farkastörvények uralkodnak, így egy nap főhősünket alaposan elveri egy banda és ellopják a riksáját, oda a kenyérkereset. Nem is sejti, hogy közben idősebb húga beleszeretett a Költőbe (Tony Leung Chiu-wai), aki az alvilági nő szeretője és egyben strici is, így adott, hogy a lány prostituáltnak áll...

Téma: Ez megint olyan film, ahonnan nagyon hiányzik a külföldinek a kulturális kontextus. Annyira már vagyok jó, hogy lássam, hogy hiányzik a kontextus, de értelmezni még kevéssé tudom és nem találtam egy kielégítő kritikát sem. Az egészen biztos, hogy realistán akarta megragadni a vietnámi városi életet, főképp alulnézetből, de ez a realitás messze túlmutatva önmagán költői és többet ír le, csak ugye itt jön képbe a kontextus hiánya és nem látom a további rétegeit.

Tartalom: Úgy indul, mint egy átlag szegényekről szóló történet, amiből egyszercsak krimi lesz, miután soha meg nem nevezett riksásunkat behálózza az alvilág - általa megismerhetjük az alvilág egyes részleteit elég naturalisztikusan. Egy ponton rádöbben, hogy előbb-utóbb ebbe belehal. Testvére nem erőszakkal, hanem szerelemmel kerül az alvilágba, aminek ő is megtapasztalja az árnyoldalát, amikor képletesen megerőszakolódik a szerelem. Két fontos mellékszereplőnk van, az egyik a Költő, aki az alvilág egyik mindenese, de láthatóan nincs ínyére a szakma, a normális világ azonban nem fogadja vissza. Másik főbb mellékkarakterünk a Főnökasszony, akinek a fogyatékos fia és a bűnszervezete valószínűleg megfeleltethetőek egymásnak. Ha jól értem, a történet szerint van esély a megtisztulásra, újrakezdésre a művészet/értelmiség segítségével, önfeláldozásával, ami kizökkentheti a jelenlegi rossz rendszert a holtpontról. Ha így értelmezem, akkor a végére a rendszert kiszolgáló értelmiség fellépése lebontja a rossz rendszert (de a vezetés azért marad), a népnek is szenvednie kell, múltbéli identitásaitól részben továbblépnek kényszerből. Közben a külföldi néző számára is azonosítható motívumok is megjelennek a kommunizmustól a vietnámi háborún (helikopter) át az elnyomó rendszerig és a zavargásokig (bérgyilkos). Visszatérő jelképek a folyadékok (víz, vér, festék, alkohol, folyó, vizelet). Az alapvetően elborzasztó hangulatot néha megenyhíti egy csipetnyi humor (az áram, a zsebtolvajlás), talán van több filmes utalás is (Bolond Pierrot (1965), Zsebtolvaj (1959), Kutyaszorítóban (1992)), de lehet, hogy ezeket már csak belelátom. Természetesen megjelenik az ázsiai országok kettőssége is, amire utaltam korábban: többnyire alulnézetből, a nyomorgók szemszögéből látjuk az életet, ám épp ezért erős befejezés, amikor a tehetősebb részek idilli életének bemutatásával zárnak. De mindaz, amit eddig írtam, nem is annyira fontos, a cselekmény ugyanis másodlagos, gyakran nem is összefüggő életképekből áll, viszont a tálalása hiperrealisztikus, azaz valóságosabbnak tűnik a valóságnál is, amit látunk, átélhető és egyszerre egyedi és egyetemes, specifikussága ellenére benne érzem Vietnám vagy az egész világ létét.

Forma: Ennek egyik legfőbb kivitelezési eleme talán az, hogy alig van párbeszéd, a leghosszabb szövegek versek vagy dalok. A versek ázsiai jellegűek, azaz természeti képekből állnak, ebben sajnos nincs sok tapasztalatom. Ha kicsivel több dal lenne, akár zenés filmnek is lehetne hívni, annyira hosszúnak és jelentőségteljesnek tűnik az a néhány dal - értelmezni azonban nem tudom őket, Vietnámban valószínűleg többet jelentenek. Ehhez mérten a színészek inkább csak egy-egy fajta érzelmet jelenítenek meg egyszerre, nem játszanak, nem beszélnek, csak néznek az adott jelenethez illeszkedően. Képileg megvan benne az a kettősség, hogy egyszerre brutális és nyomorúságos, ugyanakkor erősek a színek, sok az intim közeli, ami odafigyel a részletekre és elidegenít az embertől. A végefelé van egy elmosódott, összefolyó tudatokat megjelenítő rész ehhez passzoló formákkal (gyors vágás, elhomályosodás), ez intenzív volt, de nem érte el a tetőpontot sajnos. Érdekes belegondolni, hogy Tarkovszkij, Malick és Kieslowski kortársaként ilyen filmek voltak, vajon mi lett volna, ha továbbra is ebbe az irányba halad a filmművészet?

Élmény: Bár egyszerre volt költői és lírai, egyik sem jelentett érzelmi azonosulást általában, így ezek ellenére sem volt katartikus. Kétségtelenül szép film, valószínűleg erősen allegorikus, úgyhogy nézzük lehetőleg egy vietnámi ismerősünkkel, aki segíthet dekódolni. Azt hiszem jobban élveztem volna, ha végig a második felének az "elvontabb" stílusát hozza és kimaradnak a realisztikusabb részek.

Érdekességek

• Korábban láttuk: Tony Leung Chiu-wai (A szomorúság városa, Vadító szép napok, Csungking expressz, Édes2kettes, Sanghaj virágai, Szerelemre hangolva)
• Tran Nu Yen Khe a rendező felesége
• A riksás fiú végül nem lett színész, most buszt vezet.

Cselekmény: "Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában...", javasolja Arab a Doktornak, kezdje így majd, ha erről az unalmas éjszakáról kell mesélnie egyszer. Történetükben egy elásott holttest után kutat a rendőrség, de a gyanúsított és testvére nem tudnak vagy nem akarnak emlékezni pontosan a helyszínre, hiába látogatják meg éjszakába nyúlóan az összes elképzelhető helyszínt. A háromautós rendőrségi konvojjal tart az elvált Doktor és a prosztatagondokkal küzdő Ügyész is. A sokadik helyszín után Naci, a nyomozó elveszíti türelmét, ezért az Ügyész javaslatára megállnak egy pihenőre Arab rendőr falujában...

Téma: Nem tudom, ezt még végig kell gondolnom :D Nem feltétlenül van konkrét témája, de kétségtelenül van benne helyenként valami transzcendes. (Eltelt pár nap, végiggondoltam:) Azt hiszem nagyjából oda akart kilyukadni a rendező, hogy az élet lehet szép és csúnya is, és ez lehetőségeinkhez mérten rajtunk is múlik, hogy hogyan alakítjuk és állunk hozzá.

Tartalom: Három részre bontanám a történetet, az első, leghosszabb az éjszakai keresgelés, amely szerintem önmagában is kerek egész, minden szempontból jobban visszaadja a lelki-filozofikus utazást. Főhőseink a halál után kutatva a sötét éjszakában, fáradtan megnyílnak lassan, de óvatosan egymásnak, így tudjuk meg, hogy a felügyelőt a beteg gyereke nyomasztja, az ügyészt halott felesége, a doktort meg valami általános kiábrándultság. A csúcspont, ahol mindegyikük tartása összeomlik, akkor  jön el, amikor ebben a rideg világban mepillantanak egy szép lányt - de ez nem reménnyel tölti el őket, hogy lehetne szebb is az élet, hanem ellenkezőleg, azt látják benne, ami legfeljebb pillanatnyi boldogság lehet. A második részre aztán kivilágosodik másnap reggelre, a homályosabb szálak értelmet nyernek némi pluszinformáció után, majd a harmadik részben visszatérnek napi rutinjaikhoz, de számomra az éjszakai rész után ezek már nem bírtak sok jelentőséggel. Négy(?) főhősünk négy különböző választ ad a "kérdésre": a bűnöző összeomlik, a felügyelő folytatja sztoikusan, az ügyész újraértékeli életét, az orvos pedig talán még várakozó állásponton van. állítólag erősen hatottak a történetre Csehov művei (amelyekben ugye a drámaiság belső és nem annyira külső), akár úgy, hogy konkrét idézeteket emeltek át tőle. Nem maradt el a Messzéből (2002) megszokott humor sem, például a Ponyvaregényt (1994) mímelve egy irreleváns, étellel kapcsolatos párbeszéddel indítanak, csak itt hamburger helyett joghurt a téma. Az egyik forgatókönyvíróval konkrétan megtörtént egy ilyen éjszakai hullakeresés, elvileg a cél ennek az éjszakának a hangulata volt. Mindenki középkorú, kiégett férfi, a nők csak jelképként jelennek meg, mint valami érdemes cél.

Forma: Amikor a Messzében (2002) Tarkovszkij-filmekkel példálóztak állandóan, arra számítottam akkor, hogy tarkovszkijes filmet fogok látni. Akkor ez nem jött össze, most valamennyire igen, több olyan hangulati kép van, amelyek az ő stílusát idézik (lassított tűz, ablakból révedés, guruló alma... stb.), egyes közeliek már Kieslowski intimitását hozzák vissza, de az autós jelenetek távolijai meg inkább Kiarosztamira hajaznak. Szóval sok a lassú, kitartott, statikus kép vagy ha van is mozgás, azok sokszor távoliak és a távolságban elvész a mozgás energiája. Az éjszakai rész nagy előnye, hogy a sötétség jóindulatúan körülölel mindent és lehet játszani a fényekkel, míg nappal a színek fakóbbra váltanak. Két karakter kap nagyobb teret a színjátszásnak és pont őket látom a leggyengébbenk, a többiek nagyon természetesen játszottak. A zenére nem emlékszem, szóval ha volt is, nem emlékezetes. A hangokkal viszont annyiban kreatívan bánt, hogy a párbeszédek gyakran függetlenedtek a beszélőktől, magasabb szintre emelkedve ezáltal (pl. nem látjuk a beszélőt vagy nem is beszélnek, de attól még halljuk az eszmecserét).

Élmény: Nem véletlenül tartják Ceylan főművének és az évtized egyik legjobbjának, nagyon hangulatosra sikerült és olyan témát sikerült megpeddzenie, amit kevesen tudtak idáig rendesen tálalni. Kár, hogy nem volt egyenletes ez a szint, de így is simán méltó párja a haonló témájú Az élet fájának (2011)

Érdekességek

• Korábban láttuk: Ercan Kesal (Messze)