Cselekmény: ...avagy kb. "a jótékony Szűz (Mária)". Feltételezhetően a 19. század végi, kubai függetlenségi háború után vagyunk tíz-húsz évvel, melynek során elhunyt főhősünk, Yeye apja is. Yeyének kis birtoka van és szerelemes egy tehetős földbirtokos lányába, Trinába, de az apa vonakodik hozzáadni a lányt. Eközben a Mária-ünnepre hazaérkezik a világlátott aranyifjú, Yeye birtokának egykori tulaja, Fernandez...

Téma: Ha valahova ki akar futni a történet, akkor az az, hogy van égi igazságszolgáltatás, csak hát akkor meg ordít, hogy az evilági társadalommal nagy baj van, de azzal meg nem foglalkozik a film.

Tartalom: A történet elég zavaros, újra bele kellett tekernem, hogy tisztázódjanak a dolgok. Adott tehát a tisztességes kisember Yeye személyében, aki szerelmes egy tehetős férfi lányába, de az valamiért vonakodik áldását adni a kapcsolatra, bár sosem mondja el, miért. Talán valami elit gőg, ami egy kubainak egyértelműbben lejön. Fernandez személyében érkezik a bonyodalom, de nem spolierezem el; a lényeg, hogy gyakorlatilag a semmiből jön a megoldás, azaz a történetben vázolt korrupción, a gonoszságon csak az isteni csoda segíthet... ? A történet szerkezetében fura mellékszálak voltak, amelyek sikeresen összezavartak: az elején pl. van egy hangsúlyosnak tűnő szerelmi szál, de az eltűnik; van egy visszapillantó, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy az egy visszapillantó és mit látunk; a semmiből jönnek elő konfliktusok; sok a történet szempontjából lényegtelen életkép... stb. Karaktereink egysíkúak, legfeljebb Yeyében van némi vívódás, hogy visszafogja magát vagy agyonüsse Fernandezt.

Forma: Az összezavaró tényezőkhöz írhattam volna a kezdést is, ahol némileg szovjet stílusban mutatnak be egy nyomdát (ahol egy újságcikk köt át minket a történetbe) vagy azt, hogy a feliratok sokszor feleslegesek, máskor meg kevesek, így félreviszik az ember hangsúlyérzékét. A kamerakezelés pozitívuma még, hogy a járműveket megjelenítése (vonat, ló) dinamikusra sikerült, egyébként egyhangú. A színjáték már nem teátrális, de még túlzó

Élmény: A kisebbik baj, hogy bár megvillantja, de nem foglalkozik a társadalmi problémákkal, mint amilyen a szegények kiszolgáltatottsága. A nagyobbik baj a nehezen követhetőség mellett, hogy kb. a film közepén realizálódott bennem, hogy elavult 1930-hoz képest, és ez elsősorban a történetvezetés hibája, ilyen szintű filmet láttam már az 1910-es évekből is.

Érdekességek

• -

Cselekmény: ...avagy kb. "Apa és Dave a városban."  A vidéki Rudd-családnál zajlik az élet, a szomszéd haragos fia (Peter Finch) vinné a Sally nevű kutyát és az egyik lányt, Sally Ruddot is, a névegyezésből persze alapos félreértés lesz. Hazaérkezik a városból egy másik lány, Jill Rudd is, aki arra gyűjt, hogy majd saját üzletet nyithasson. A szomszéd haragos, Ryan meg akarja venni Ruddék földjének egy részét, de Apa hajthatatlan. A fő cselekményszál azzal indít, hogy levelet kapnak: Apa nagyvárosban élő testvére elhunyt. Családostul odautaznak, de nehezen alkalmazkodnak a vidéken ismeretlen, városi lét elemeihez, mint az autóforgalom, a vezetékes víz vagy a házvezetőnő. A végrendeletben Apa örökli testvére divatüzletét, de nem is sejtik, hogy a szemközti rivális összedolgozik az üzletvezetőjükkel, hogy kicsinálják a konkurenciát...

Téma: Nem is kell ismerni a filmsorozatot vagy a történetet, a cím elárul mindent a rutinos nézőnek: a vidéki, józan paraszti ésszel és erkölccsel élő Ruddék bár esetlenek a modern dolgokkal szemben, de jól megmutatják a városiaknak, hogy mi bozótban terem az igazi ausztrál, ebben pedig tökéletesen rímel legutóbbi ausztrál filmünkkel, a Krokodil Dundee 2-vel (1988).

Tartalom: Elöljáróban érdemes tudni, hogy ez egy nagysikerű filmsorozat harmadik darabja, tehát a nézők már ismerték a karaktereket, míg mi csak kapkodhatjuk a fejünket, ha ezzel kezdünk. Az első húsz perc szerencsére felvezette a fő cselekményszálat, megismerhettük valamennyire a főbb karaktereket és élethelyzeteiket, amelyek később majd jól jönnek a bonyodalom megoldásához. A fő karakter "Apa", a Rudd-család feje, párja pedig egyik fia, a mekkmesterkedő Dave, innen a cím. Valószínűleg egy Stan és Pan típusú párost akarhattak, de ehhez képest nincs túl sok közös jelenetük, Apának pedig nincs könnyen kiemelhető jellemvonása, így nincs meg az összhang sem kettejük közt. Sok az egy-egy vonással felruházott mellékszereplő, legemlékezetesebb a sablonosan meleg divatárus, ami azért meglepő volt egy lassan 90 éves filmben. A humor forrása helyzetkomikum, elsősorban a környezetváltozásból adódik, azaz amikor a vidéki főhőseink a nagyváros szokásaival szembesülnek, de persze felülkerekednek rajtuk a józan paraszti eszükkel és erkölcseikkel, mert áskálódás helyett megbíznak egymásban. Szerencsére nem csak egy egyszerű 1930-as évekbeli vígjátékról van szó, mert a végefelé a "rideg" poénok caprásan emberivé válnak, amelyek elfogadják az esendőséget is.

Forma: A vizuális gegek sajnos gyermetegek (kalapáccsal fejbeütni valakit, ha ha), pedig az elején van egy-két látványosan grandiózus is. A látszatra sem adtak túl sokat egyes helyeken ordít a vetítés vagy a stúdió díszlet, a csetlések-botlások erőltetettek, a fő látványosság pedig egy divatbemutató, ami talán 90 éve még elég izgi volt tetőpontnak, de ma már ennél egy picit többre vágyik az ember.

Élmény: Szóval ez egy nem túl erős vígjáték főleg ahhoz képest, hogy már az 1930-as évek végén vagyunk (v. ö. Hyppolit, a lakájjal (1931)), de mielőtt a feldühödött ausztrálok koalák elé vetnének, amiért kritizálni merem egyik legszentebb klasszikusukat, hadd emeljem fel mégis a filmet a már említett caprás fílingért a végén. Összességében jó élmény volt.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Peter Finch (Hálózat)
• Az alapmű egy 19. század végi novellagyűjtemény, de ezt a sztorit már a rendező és az Apát játszó színész jegyzik. Többször nekiestek a megfilmesítésnek, például még a némafilmes korszakban Longford, de ezen film rendezője lett igazán sikeres velük. Összesen négy film készült, ezekben szerepet kapott Longford is.

Cselekmény, téma, tartalom: A dokumentumfilm a grúziai szvjanyetijai régió Usguli falujának lakói életét mutatja be, amely nehezen megközelíthető a hegyvidék miatt, és a legfőbb hiányt a só jelenti, ami fontos az állattartáshoz. Az első harmad fő témája a kemény élet: erőforrásaik szűkösek, keményen dolgoznak, életük veszélyes a gonosz földesurak és a rideg természet miatt is. A második harmadik helyezi középpontba a só jelentőségét. A harmadik harmad a vallásos babonák rituáléit állítja szembe azok kontraproduktivitásával (a gazdagok ünnepszámba menő temetésén haszonállatokat ölnek le, terhes nőket űznek el). De ekkor megérkezik az ötéves terv, amely a szorgos szovjet kommunista munkásoknak köszönhetően utat épít az elzárt közösségnek. Nyilván teljesen nevetséges, ahogy az addig néprajzi jellegű dokumentumfilm a semmiből átvált kommunista propagandába az utolsó pár percre, de sejthettük, hogy ez lesz, ha másból nem, abból, hogy már eleve egy semmitmondó Lenin-idézettel indítottak, ami csupán azért kap ilyen kiemelt szerepet, mert Lenin mondta. A látottak hajaznak a Föld kenyér nélkülre (1933) is, mert láthatóan megrendezett, dramatizált jelenetekkel van tele, állítólag a helyi szokások egy része is pusztán kitaláció.

Forma: Kalatozov egy évvel korábbi, első filmje bemutatásra sem került, mert beleesett a formalizmus bűnébe, és itt is nagyon rezgett a léc - hál'istennek. Ezúttal is kapunk egy nagy adag szovjet avantgárd montázst, de vannak látványosan szokatlan kameraszögek, amelyek jóval meghaladják az elődöket, illetve a kamerakezelés meglehetősen dinamikus. Ne felejtsük, 1930-as a film ekkor azért még nem kis készülékek voltak, amelyeket olyan könnyű lett volna mozgatni - itt mégis ez történik. A dinamizmusa legerősebben a kommunista propaganda részben jön elő, ami jót tesz a tetőpontnak és egyben jótékonyan elfedi a dolog váratlan nevetségességét.

Élmény: Talán csak "öregszem", de megint azt éltem át, mint a legutóbbi szovjet filmél, Az én nagyanyámnál (1929): hiába van telepakolva látványos elemekkel, ha nem áll össze. Akkor van értelme a vizuális elemeknek, ha megtámogatják a gondolatot. És bár kifejezőek voltak, összességében nem éreztem, hogy segítették volna a filmet.

Érdekességek

• Szóval Kalatozov első filmjét a formalizmus vádja miatt be sem mutatták, itt is sok kritika érte emiatt, illetve mert látszólag jobban érdekelték a szvánok babonái a társadalmi üzenet helyett. A következő filmje hasonló kritikákban részesült, így nem is készíthetett a továbbiakban filmet jó ideig, és igazán csak a sztálinizmus után tudott visszatérni.
• A filmbéli falu Usguli, ahol ma is csak bő kétszázan élnek. A filmben is szereplő, 9-10. századokban épült szván-tornyokból több száz van, és mivel valóban elzárva éltek a nehéz megközelíthetőség miatt, sajátos kultúra alakult ki. Ennek köszönhetően a világörökség része lett a falu.

Cselekmény, téma: A minimális cselekmény miatt kénytelen leszek egybevenni a szokásos bekezdéseimet, ráadásul a történet első harmadában nem is történik még szinte semmi. A sztori röviden: a lusta hivatalnokok lusta vezetőjére odacsap a munkásököl, így nem csupán karikatúra születik róla az újságban, még ki is rúgják. Nincs mit tenni, pártfogót, azaz a korabeli szleng szerint "nagyanyát" kell szerezni, aki beprotezsálhatja egy újabb pozícióba. Kis túlzással csupán ennyi történik, a teljesen direkt kommunista téma pedig még ennél is egyszerűbb: a (rossz) bürokraták a népen csupán élősködnek, halált érdemelnek.

Tartalom: Az egyórás film majdnem első felében a sok várakozóra rá sem hederítő, unatkozó hivatalnokokat láthatunk, akik legfontosabb elfoglaltsága az udvarlás. Amikor egyiküket visszautasítja egy gépírólány, a férfi öngyilkos lesz, a helyére pedig egy ajánlásokkal megpakolt munkatárs ül be rámutatva, hogy ez az egyetlen mód. A másik esemény, ami felkavarja az állóvizet, hogy egy munkás érkezik egy üggyel, de persze ez is elakad a bürokráciában, mire a kommunista ifjúság újságban gúnyrajzzal kikarikírozza a vezetőjüket. Ezzel lép be a történetbe főhősünk, ugyanis ő a vezető, aki emiatt állását veszti. Pártfogót keres, akit addig zaklatna, amíg ajánlást nem kap tőle. Visszatérő motívum a félistenszerű munkás, az anyagias feleség, a percenként cserélődő (de változást nem hozó) hivatalnokok. Minden karakter (kivéve természetesen a munkást) karikatúra. A humor abszurd, groteszk, szürreális, olyan, mint egy szovjet börleszk-screwball. A kommunista propagandaüzenet hiába direkt és erős, annyira rövid ideig szerepel és annyira elüt a hangulattól, hogy látszik, csak azért van ott, hogy ott legyen. Be is tiltották a filmet a sztálinizmus idejére.

Forma: A betiltás oka csak részben a propaganda rövidsége, a másik, hogy eddigre erkölcstelenné vált a formalizmus, holott pont az volt a szovjet avantgárd erőssége, és hát ez a film is bővelkedik benne. Mindent felsorakoztat az expresszionista díszletektől, a szovjet montázstechnikán át a dőlt szögekig és az áttűnésekig, elmosódásig, de legmeghökkentőbb talán az animáció (stop motion) alkalmazása. Hogy egy példát írjak, amikor a feleség haragra gerjed, amiért férje elveszíti munkáját, még a róla rajzolt, újságbéli karikatúra is kilép a papírról és menekülni kezd.

Élmény: A nagy hátránya, hogy a kevés néha több alapon ez a film annyira telítve van kaotikus, szürreális jelenetekkel, hogy elvész bennük a sztori, teljesen jelentéktelen és egy katyvasznak tűnik az egész. A maga korában valószínűleg viccesebbnek hathatott, de mai szemmel a látványos vizuális megoldások ellenére is jobban öregedett az ilyen szempontból visszafogottabb, de jobban a szatírára koncentráló az Egy bürokrata halála (1966).

Érdekességek

• -

Cselekmény: 16-17. század fordulója, India. A gyermek hercegnő Selima karavánjára banditák támadnak, csak ő éli túl, mert nem veszik észre. Környékbeli falusiak találnak rá és magukhoz veszik mit sem sejtve származásáról. Együtt nő fel Shirazzal, aki ügyes fazekas lesz és persze beleszeret a lányba. Egy nap rabszolgakereskedők érkeznek a környékre és elrabolják a szemrevaló Selimát. Shiraz nyomukba ered, de a piacra érve senkit nem érdekel, hogy Selima nem rabszolga, Shiraznak pedig nincs elég pénze, főleg miután a licitbe beszáll Khurram herceg képviseletében egy kereskedő is. Shiraz követi őket és jobb híján az udvar közelében beáll egy fazekashoz segédnek. Eközben a herceget lenyűgözi Selima, mert nem hajlandó leborulni előtte, hiszen továbbra sem tartja magát rabszolgának. Csakhogy a hercegre egy nagyhatalmú hadvezér lánya is pályázik, mert uralkodói babérokra tör...

Téma: El kell spoilereznem a sztorit részben, anélkül ugyanis nem lehet róla beszélni: ez a film nem egy sablonos románc, ahogy az elején gondolná az ember, hanem a Tádzs Mahal története, ami ugye Selima síremléke. Vagy mégsem az épület története? Ez a nagy kérdés, hogy mi lehetett a koncepció? Egyszerűen csak becsomagolni a hírességbe egy romantikus sztorit, esetleg Selimát megmutatni vagy a szerelmet? Én az első felé hajlom.

Tartalom: Tipikusan barokkosan túlbonyolított cselekményként indul a történet, amiben a hercegnőnk elveszíti identitását, de mi nézők ugye tudjuk. Shiraz megjelenésével a rutinos néző pedig már tudja, hogy a sablon alapján a hercegnőnek fontosabbak lesznek az érzelmek, mint a társadalmi státusz, így majd összejön a falusi legénnyel. Szerencsére a valóság közbeszól, Selima nem az egyszerű fazekas, hanem a herceg Khurram szerelme lesz, ami azért egy elég nagy csavar tud lenni a berögződésekkel szemben. Ha esetleg ezt a viszonzatlan szerelmet helyezi a középpontba a történet, akkor talán lehetett volna belőle valami Késői találkozás (1945) szintű dráma, de a barokkos stílus miatt bejött a hercegre féltékeny nő szála is, ami messze a legerősebb volt sokszínűsége miatt, ezzel elvitte a show-t a langymeleg szerelmi bánatok elől. És mivel innentől kezdve a korábbi főszereplőink jelentéktelenné válnak, ezért nem gondolom, hogy a Tádzs Mahal vagy a film Selima vagy a szerelem jelképe lenne, noha ahogy elhangzik, a két férfi szerelme hozza síremléket létre: Khurram a fizikai, Shiraz a szellemi síkon. Tehát valójában nem lesz árnyalt és érdekes egyik főszereplőnk karaktere se és ettől súlytalanok.

Forma: A valóság mellett a film másik szerencsés erénye a rögvalóság, ugyanis ha lehet hinni a leírásoknak, részben nem tudtak, részben nem akartak mestersége fényt használni, és ez nem ment a fény-árny játék kárára, hanem tudatosabbá tette használatát. Persze nem olyan markáns, mint egy noir, de természetesebb. Van néhány érdekesebb szög és montázs, a technikai stáb mégiscsak európai volt, de többször éreztem, hogy nem maxolták ki ezt az irányt (ld. haldokló szolga tántorgása a folyosón, ami gyönyörűen indul, de azonnal elhal). Fontosabb, hogy a film exportra is készült brit támogatással, így nem szabott a költségvetésnek gátat a sok statiszta, elefánt, az eredeti helyszínek. A színészek, ahogy korábban említettem, harmatosak voltak, a rivaldafény az ármánykodó nőnek jutott, és bár teátrális volt, a többiek fölé nőtt bőven. Az újabb kiadáshoz Anoushka Shankar írt zenét, de némán néztem.

Élmény: Azt hiszem, már mindent elmondtam, kicsit ódivatú, de korrekt film a korához képest. Az 1940-es évekig nem láttam jó indiai filmet, szóval gondolom a német rendezőnek köszönhetjük, hogy élvezhető lett.

Érdekességek

• Na és mi igaz a történetből? Selima, későbbi nevén Mumtaz Mahal (1593-1631) perzsa volt, állítólag kiemelkedően szép, művelt és erényes. Khurram, azaz Sáh Dzsahán (1592-1666) második felesége lett, de a többi házasság csak névleges volt, valóban Selima volt a császár nagy szerelme, tizennegyedik gyermeke szülésébe halt bele. Az ő leszármazottaik uralkodtak India nagy részén 1857-ig, amikor is a britek véget vetettek a császárságnak - Dzsahán maga pedig annak a Timur Lenknek a leszármazottja.
• Shirazról nincs információnk, legalábbis biztosan nem a főépítészről mintázták. A Tádzs Mahal 1631-1653 között épült meg, a világörökség része.