Cselekmény: 1894, egy huszársereg megérkezik a városba. A katonáskodáshoz nem sok közük van, viszont profin tudják megtalálni a legjobb hozománnyal bíró lányt. Épp ennek fontosságára és a külsőségek figyelmen kívül hagyására oktatja Ferdinándy főhadnagy (Kállai Ferenc) Vallon hadnagyot (Őze Lajos), amikor megpillantja Barlay doktor (Básti Lajos) feleségét, Annát (Bara Margit) és beleszeret. Amikor szolgája, Samu (Szirtes Ádám) fegyvertisztítás közben véletlenül meglövi Ferdinándyt, kap az alkalmon, hogy átmehessen az épp egyedül lévő asszonyhoz, és megerősödik benne a szerelem, noha a nő elutasítja közeledéseit. Másnap vakmerően szerelmet vall neki a templomban, miközben Anna egyedül imádkozik, és ez a vallomás megingatja a tisztes asszonyt...

Téma: Az alapmű maga egy nagyon rövid, korabeli írás, amelyben a nép szenved a katonáktól, a katonák meg a végtelenül romlott elittől. A film ezt jelentősen kibővítette és árnyalta, de egyben puhította is. Mivel a film 1961-es, óhatatlanul kap egy korabeli kontextust, így az elit romlottsága és mások kihasználása mindjárt rá is vetül a kommunistákra, na meg adott a párhuzam az 1956 utáni megtorlásokkal. illetve azért az 1960-as évekből már a "boldog békeévek" álcája is más színben tűnik fel. Végezetül van neki egy metásabb jellege, ami talán nem szándékos, erről majd lentebb.

Tartalom: A katonák bevonulásával kezdünk, meg is értjük azonnal, hogy ez egy társadalmi esemény, amely során a helyi nők és a katonák megpróbálnak párt találni. Némi párhuzam van Ferdinándy főhadnagy és Vallon hadnagy történetszálaiban, mert mindketten szerelmesek lesznek annak ellenére, hogy csak jó partit akartak találni, de egészen más a hozzáállásuk, így a vége is máshogy alakul, de nem spoilerezem el. Talán van párhuzam a főhadnagy és szolgája között is, akik gyerekkoruk óta ismerik egymást, de a főhadnagy nemesi körökből jön, míg szolgája paraszti, ezért romlatlan és naiv, amivel Ferdinándy vissza is él. A probléma ugye ott kezdődik, amikor Ferdinándy életében először beleszeret egy nőbe, aki ráadásul férjes, férje pedig köztiszteletben áll. Anna még tapasztalatlan és nem tud ellenállni túlzottan a főhadnagy nyomulásának, de a főhadnagy se tudja magát türtőztetni, hiába tapasztalt. A további bonyodalmakat nem mondhatom el, de Ferdinándy egyre aljasabb énjét mutatja meg, a katonai vezetés pedig bevédi a "nagyobb jó" érdekében. Ami a metásabb részt illeti, konkrétan a zsebkendős jelenetre gondolok. Kicsit rejtjelezve kifejtve: nemcsak arról van szó, hogy az elit kedvére manipulálhatja a  népet, de arról is, hogy mikor jelzi vele a főhadnagy a "komédia", azaz a színjáték végét. Nem gondolom hogy ez teljesen szándékos lett volna, mert akkor a film végéhez igazítják, bár így is az utolsó percekre esett.

Forma: Meglepően jó volt. Talán a tematikája miatt kezdetben valami tévéfilm minőségű darabra számítottam, de kellemesen csalódtam; bár megvoltak benne az 1930-as évek műfaji elemei, amitől kicsit retrónak tűnt, de megvoltak helyenként a német expresszionizmus vagy a szovjet avantgárd elemei is, miközben időnként játszottak az árnyékokkal, mint egy noirnál, a színvilág pedig olyan pazar volt, hogy néha a Szédülést (1958) láttam meg benne. Mintha fél lábbal már az újhullámban lett volna, miközben még elsősorban a hagyományokra épített. Egész váratlan és bátor húzásként egy megfelelő ponton elfekete-fehéredik a film. A zene talán két témát variált, de nem szeretem ezt a szimfonikus dagályosságot. Volt viszont Körhintát (1956) megidéző cigányzenés-táncjelenet, a film lezárása pedig egy tökéletes-ironikus, jelképes jelenet volt. Ami a színészeket illeti, a Ferdinándyt alakító színészt ilyen szerepben még nem láttam, egészen fura volt ilyen fiatalon és ennyire máshogy látni, de most már tudom, hogy képes játszani. A Samut alakító színész is teljesen hiteles volt, de őt most nem tudom felidézni máshonnan. Vallon hadnagy kevésbé volt hihető, de talán csak azért, mert túl erős a színész személyisége.

Élmény: Meglepően jó volt, nem voltak elvárásaim vagy legalábbis nem számítottam semmi jóra, ehhez képest egy korrekt, tartalmilag és formailag is jó filmet kaptam, amit egyre jobba élveztem, ahogy haladtunk előre. Fura, hogy nem is hallottam róla egyáltalán. Ajánlott.

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplőket:
  
  • Bara Margit (Bakaruhában)
  • Kállai Ferenc (A tanú, Werckmeister harmóniák)
  • Szirtes Ádám (Talpalatnyi föld, Körhinta, Bakaruhában)
  • Őze Lajos (Szegénylegények, A tanú, Az ötödik pecsét)
• Színészdinasztiák: Básti Lajos felesége Zolnay Zsuzsa, lánya Básti Juli; Szirtes Ádám lánya Szirtes Ági; Őze Lajos fia Őze Áron.
• Ez volt a mozikban az év legnézettebb filmje.

Előzmények: Míg Amerikában vagy Franciaországban a film gyorsan céges formát öltött, Angliában többnyire egyének játéka maradt. Őket összefoglalva a brightoni iskolának nevezzük, mert ezen a környéken dolgoztak, de más kapcsolat nem feltétlenül volt köztük. Ez persze nem igaz, természetesen voltak üzleti vállalkozások, de ebben az időszakban még nem nőttek annyira nagyra, mint más országokéi. A brit Lewin Fitzhamon (1869-1961) afféle kabaréelőadóként kezdte, 1900-ban állt be Robert W. Paul (1869-1943) mellé a kamera mindkét oldalán, majd 1904-től Cecil Hepworth-höz (1874-1953) szerződött, ekkor készítette ismertebb filmjeit, amelyekben elsősorban a trükkök érdekelték. 1912-ben saját céget alapított, de az ez utáni életéről már nem találtam infót.

A film: A rövidfilm a nemrég látott Laughing Gas-hez (1907) hasonlóan egy poénra van felfűzve, miszerint egy gyerek megvicceli az apját(?) azzal, hogy mindenhova borsot(?) szór, aki erre hatalmasakat kezd tüsszenteni, és amerre jár, minden szétesik ettől. Ennek a filmnek már megvan az a narratív ereje, hogy egyre nagyobb túlzásokba esik, és a végére már a föld is beleremeg (amit nagyon kreatívan a kamera mozgatásával oldottak meg). Egyébként szinte ez az egyetlen filmes trükk, a többi egyszerűen mechanikusan van megoldva a díszlet mozgatásával. A maga nemében és korában ez egy tökéletes darab, egy jó poént végigvisznek, ehhez a műfajhoz pont ez illik. Tetszett.

Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivlizálásban gondolkodtak, miután felfedezték a nekik ügynökösködő de Chomon tehetségét a trükkfilmekhez. A spanyol de Chomon 1871-ben született, színésznő felesége révén került az iparág közelébe, 1903-ban forgatta le első saját filmjét, majd idővel egyre inkább a trükkök kidolgozásának szentelte idejét. Dolgozott többek közt a Napóleonon (1927) is egyik utolsó filmjeként, mielőtt 1929-ben váratlanul elhunyt volna.

A film: A cím magyarul kb. "a vörös kísértet." A történetféleségben egy kísértet nőkkel bűvészkedik, egy tündér viszont gyakran útjába áll. A bűvészkedések lényegét nem értem, főleg a szaloncukor-trükköt, talán van neki valami korabeli jelentése. A trükkök jellemzően a szokásos vágásokkal és áttűnésekkel variálnak. Messze a leglátványosabb része, amikor a kamerához közelítve három üvegbe zárt mini-nőt tesz elénk, mint a Frankenstein menyasszonyában (1935), amivel jó 30 évvel megelőzi. Az is szokatlan - bár számomra értelmetlen - látvány volt, amikor díszlet-puzzledarabokból összerakott egy mozgóképet. A kor népszerű műfaja, ezért rendkívül hasonlít Melies filmjeire, de épp ebben az évben még maga de Chomon is kijött egy nagyon hasonló filmmel, a Satan se divierte-tel (1907). Közben meg ennél voltak sokkal érdekesebb filmjei már korábban is, pl. a La maison ensorcelee (1906), szóval ezt nem tudtam kedvelni.

Előzmények: Amerika úttörői filmesei Edison és csapata volt, akik ugye részben más üzleti modellben gondolkodtak, mint az európaiak, de ettől függetlenül ők is aktualitásokkal, egzotikumokkal kezdtek. A fejlesztés oroszlánrészét William K. Dickson végezte el, aki végül 1895-ben saját céget alapított. E cég alkalmazottja volt Edwin S. Porter (1870-1941), aki szintén feltalálói vénával volt megáldva. 1896-ban kezdett vetíteni, míg Edison alkalmazottja nem lett pár évvel később. Utazó vetítő múltjából tudta, mire gerjed a közönség, és a népszerű brit és francia történetmesélős filmek miatt pedig ő is hasonlókkal kezdett később előrukkolni.

A film: A történetecskében egy (fekete) nő fogorvoshoz megy a fájós fogával, fájdalomcsillapításra kéjgázt (nevetőgázt) kap, de a foghúzás után is kontrollt vesztve nevet egész nap, és bárki, akivel találkozik, szintén nevetésben tör ki. Ez lehetne vicces is, de a szituációk nem olyanok. Pl. egy temetésen vicces lenne. Lehet mondani, hogy szigorú vagyok, de ellenpéldának ott a nagyon hasonló alapötletű Les resultats du feminisme (1906), ami meg tök szellemes. Vizuálisan sem túl izgi, egy-egy arcközeli keretezi az amúgy megszokott közép-távoli beállításokat; ez legalább már mutatja a vizuális központozást, de még nagyon kevés, pedig Portertől már láttunk korábban ennél sokkal többet is. A film jelentősége valószínűleg abban áll, hogy a főszereplőnk fekete, ami azért finoman szólva is elég bátor dolog volt ekkor. De lehet, hogy épp az ellenkezője igaz, és egy fehér nőt nem akartak így mutatni. A kéjgázt egyébként a 18. század végén fedezték fel, eleinte az elit szívott be vele, míg a 19. század közepétől fogorvosok is elkezdték használni érzéstelenítésre.

Százharminc éve: 1895

Mi mással is kezdhetnénk, mint a Lumiere-testvérek 1895-ös aktualitás-sorozatával, aminek első nyilvános, fizetős vetítését tekintjük hagyományosan a mozi kezdetének. A sorozat első darabja A munkaidő vége, de személy szerint legjobban a Bocal aux poissons rouges-t kedveltem.

Százhúsz éve: 1905

Tíz évvel később még mindig menők voltak az aktualitások, de ugye eddigre már kezdett kirajzolódni nagy részben a francia fantasy-filmes Melies nyomán, hogy igazán sikeresek a narratív filmek lesznek. Jelenleg a legnépszerűbb film az évből Melies-től A fekete ördög, de a legelismertebb meg pont egy aktualitás, A new yorki metró, futott még a Rover a kutya. Ezekhez képest szerintem a Dráma a szénbányában már egy sokkal modernebb film.

Száztíz éve: 1915

Egy évtizeddel később a film még mindig felnövőben van, de már kezdik átvenni az uralmat az egészestés filmek, ennek egy jelentős alakja az amerikai D. W. Griffith, aki az Egy nemzet születésével óriási sikert és kritikai elismerést is kapott, a film számos szempontból mérföldkő a filmtörténelemben. És nem mellesleg meghökkentően rasszista. Érdemes még megemlíteni az Assunta Spinát, de a kedvencem egyértelműen a legújabb felfedezettem, az orosz Bauer Posle smertije.

Száz éve: 1925

Milyen volt a mozi épp száz éve? A filmek és a filmipar már majdnem olyanok, mint ma; az első világháború elpusztította az európai filmstúdiókat, így végleg Amerikába, a közben megalapított Hollywoodba került a súlypont, Európában viszont ez bátrabb kísérletezést hozott. Az év sikerfilmjei Az aranyláz, a Ben Hur és A nagy parádé, a legnagyobb kritikai siker azonban a szintén új filmnyelvet felmutató Patyomkin páncélosé, de említsük meg a japán Orocsit is.

Kilencven éve: 1935

Ugrás az időben megint, lényegi különbség már nincs az ekkori és a mai filmek között, annál is inkább mert megjött a hangjuk. Nagy siker a 39 lépcsőfok és a Lázadás a Bountyn, az elismertség Az akarat diadalának, a Dalunak és a Frankenstein menyasszonyának jutott.

Nyolcvan éve: 1945

Miután megcsináltuk magunknak az újabb világégést, az Elbűvölve és a Szent Mary harangjai tudtak legjobban ráérezni a közönség ízlésére, a kritikusokéra meg a Szerelmek városa, a Terelőút vagy a Tora no O vo Fumu Otokotacsi. Ami engem illet, a Késői találkozásra tudok visszaemlékezni, ami a legjobban magával ragadott.

Hetven éve: 1955

Hetven évvel visszaugorva statisztikailag alaposan megnőtt az esélye, hogy az olvasóim közül valaki ezeket a filmeket megjelenésükkor láthatta. A népszerűségi versenyt a Susi és Tekergő és a Cinerama Holiday nyerték, a kritikait az Ayyam wa layali, az Ige, a Jedda, Az út éneke és A vadász éjszakája. Számomra legemlékezetesebb talán a Rififi a férfiak közt a rablásos jelenet miatt.

Hatvan éve: 1965

A klasszikus Hollywood alkonya és a globális újhullámok betörése bő hatvan éve nem változtatott a sikerfilmeken, A Doktor Zsivágó, A muzsika hangja és a Pár dollárral többért is inkább még a klasszikus időket idézi. Kritikailag elismertek között van a Bolond Pierrot, a Hikayet el omr kulluh és a Rőtszakállú. Ebből az évből végre vannak már magyar filmjeink is: A tizedes meg a többiek és a Zöldár. Legerősebb filmélményem az Iszonyat volt.

Ötven éve: 1975

Nagyszüleink fiatalkorára már a színes filmek domináltak, a meghatározó sikerfilmek a kasszasikerek korszakát berobbantó Cápa, valamint a kultikus Száll a kakukk fészkére voltak. A kritikai sikerek többek között a Jeanne Dielman, a Piknik a Függő-sziklánál, a Vremena goda vagy a Xala. Magyarjaink az Amerikai anzix és az Örökbefogadás.

Negyven éve: 1985

Az év messze legkiemelkedőbb filmje a Vissza a jövőbe mind népszerűsége, mind elismertsége alapján, és magam is képes vagyok megnézni róla egy századik reakcióvideót is. Az elismertebb filmek közné tartoznak még a Bliss, a Káosz, a Soá és a Visages de femmes. Magyar filmek az évből a Redl ezredes és A tanítványok.

Harminc éve: 1995

Az év sikerfilmjei az Apollo 13, az Aranyszem, az Élet mindig drága, a Hetedik, a Mindörökké Batman, a Pocahontas és a Toy Story. Kevésbé sikeres, de annál elismertebb a Babe, a Dilemme au féminin, a Salam Cinema, a Szemtől szemben és az Underground. Van magyar film is A részleg képviseletében.

Húsz éve: 2005

Az év sikerfilmjei a Csillagok háborúja és a Harry Potter sorozatok aktuális részei voltak, valamint Nolan Batman-trilógiájának első darabja. Kritikai elismerés járt a Juanita Narboni kutya egy élete, a King Kong, a Rejtély, a Túl a barátságon és a Zui hao de shi guang c. filmeknek. Magyar film a Sorstalanság, személyes kedvencem a V mint vérbosszú.

Tíz éve: 2015

Ez az év már biztosan mindenkinek ismerős, olyan sikerfilmsorozatok indultak vagy folytatódtak, mint a Csillagok háborúja és a Bosszúállók, de a legelismertebb és legnépszerűbb a Mad Max: A harag útja lett. Emlékezetes lehetett még az Agymanók, a Carol, a Ragyogó nekropolisz, és persze ne feledkezzünk meg a magyar Saul fiáról sem, de a személyes kedvencem az évből A kígyó ölelése.