Cselekmény: ...avagy kb. "késő este". 1949-ben vagyunk Indonéziában, közvetlenül a függetlenségi háborújuk után. Az ellenálló Iskandar évek után, az erőszak emlékétől gyötörve tér haza előkelő menyasszonyához, Normához, após-jelöltje pedig rögtön irodai állást talál neki, de a kollégák az amúgy is szűkös helyiség miatt ellenségesen fogadják és hamar kitúrják. Persze Iskandar sem bánja nagyon, nagyon más a civil élet, komolytalannak és másviláginak tűnik, ezért felkeresi régi harcostársait, hátha tudnak neki testhezállóbb munkát adni. Egyikük építésen vezető, a második háborús, azaz erőszakos módszerekkel próbál érvényesülni az üzleti világban, mert szerinte az is a függetlenségi harc része, hogy szembeszálljon a gyarmati cégekkel, a harmadik striciként tengődik...

Téma: Nem maguktól értetődőek a témák a hangsúlyok miatt: én elsősorban Iskandar lelki vívódását láttam bűntudatával, egy amerikai blogger a katonák tipikus poszttraumáját, egy indonéz szerző meg a társadalmi folyamatokat, melyekkel szembesülve Iskandar meghasonlik, hiszen nem ezért harcolt.

Tartalom: A történetben tehát nemrég ért véget a háború, és Iskandar hazatér menyasszonyához, ám nem tud örülni, mert még nyomasztja a sok halál, de egyébként is fura neki a civil élet. Az ágy túl puha neki, az irodai munka nem testhezálló már, volt harcostársai szerint el kell felejtenie a múltat és alkalmazkodni a civil léthez, menyasszonya pedig nagyon civil, de Iskandar már más ember. Egyedül egy prostituálthoz tud kapcsolódni, aki bántalmazó férje elől menekült el és egész nap fogyasztási cikkekről álmodozik. Állandó ellenpár a menyasszony napfényes, vidám, társasági élete és Iskandar magányos, sötét zaklatottsága. Csak később derül ki, hogy nem véletlenül nyomasztják a harctéren történtek, nem is tud elszámolni lelkiismeretével, bármit tesz, hiába próbál akár a civil, akár a háború normáihoz igazodni. A történet társadalmi vetülete sokféle, de mind apróság, legalábbis innen a 2020-as évek Kelet-Európájából nézve: mi lett a katonai vezetőkből és milyen áron, hogy a függetlenedésnek folytatódnia kell gazdasági fronton is, hogy a prostituáltunk a fogyasztási cikkekben tud csak gondolkodni, hogy a menyasszony belvárosi üzletekbe jár... stb. Fura mód átlagemberekkel csak egyszer találkozunk rövid időre, de velük sem tud mit kezdeni Iskandar, talán bűntudatból, talán mert magasabb társadalmi osztályba való. És még egy dolog: nem véletlenül iszonyatosan noiros hangulata van már az első képkockáktól kezdve; a rendező ugyanis Hollywoodban tanult és a hasonló témájú Életünk legszebb évei (1946) ihlette meg. A noir elemei ugyanakkor hiányoznak a zaklatott antihőst leszámítva.

Forma: Képileg sajnos nem túl izgi, gyakran fájóan teátrális, mozdulatlan az egész, és ez igaz a színészekre is. Pedig a kezdés még egészen jó, ahogy hosszan nézhetjük Iskandar lépteit az éjszakában (noir!), de nagyjából ennyi is volt. Talán az átlagemberekkel való találkozáskor jött át csak némi egzotikum a hagyományosabb öltözékeket és táncot látva, egyébként meglehetősen nyugatias volt mindenben, a zenében is.

Élmény: Ezzel együtt nem elviselhetetlen, a történet pedig kellően komplex egy 1950-es évekbeli filmhez, szóval első indonéz élménynek elég jó, nem számítottam ilyen minőségre ebből a régióból és időszakból - hiszen ne felejtsük, a valóságban is épp csak a felszabadulás után vagyunk egy nulla gazdasági alapokkal bíró országban.

Érdekességek

• Titien Sumarni 1966-ban, 33 évesen hunyt el betegségben

Cselekmény: ...avagy kb. "a jótékony Szűz (Mária)". Feltételezhetően a 19. század végi, kubai függetlenségi háború után vagyunk tíz-húsz évvel, melynek során elhunyt főhősünk, Yeye apja is. Yeyének kis birtoka van és szerelemes egy tehetős földbirtokos lányába, Trinába, de az apa vonakodik hozzáadni a lányt. Eközben a Mária-ünnepre hazaérkezik a világlátott aranyifjú, Yeye birtokának egykori tulaja, Fernandez...

Téma: Ha valahova ki akar futni a történet, akkor az az, hogy van égi igazságszolgáltatás, csak hát akkor meg ordít, hogy az evilági társadalommal nagy baj van, de azzal meg nem foglalkozik a film.

Tartalom: A történet elég zavaros, újra bele kellett tekernem, hogy tisztázódjanak a dolgok. Adott tehát a tisztességes kisember Yeye személyében, aki szerelmes egy tehetős férfi lányába, de az valamiért vonakodik áldását adni a kapcsolatra, bár sosem mondja el, miért. Talán valami elit gőg, ami egy kubainak egyértelműbben lejön. Fernandez személyében érkezik a bonyodalom, de nem spolierezem el; a lényeg, hogy gyakorlatilag a semmiből jön a megoldás, azaz a történetben vázolt korrupción, a gonoszságon csak az isteni csoda segíthet... ? A történet szerkezetében fura mellékszálak voltak, amelyek sikeresen összezavartak: az elején pl. van egy hangsúlyosnak tűnő szerelmi szál, de az eltűnik; van egy visszapillantó, de egyáltalán nem egyértelmű, hogy az egy visszapillantó és mit látunk; a semmiből jönnek elő konfliktusok; sok a történet szempontjából lényegtelen életkép... stb. Karaktereink egysíkúak, legfeljebb Yeyében van némi vívódás, hogy visszafogja magát vagy agyonüsse Fernandezt.

Forma: Az összezavaró tényezőkhöz írhattam volna a kezdést is, ahol némileg szovjet stílusban mutatnak be egy nyomdát (ahol egy újságcikk köt át minket a történetbe) vagy azt, hogy a feliratok sokszor feleslegesek, máskor meg kevesek, így félreviszik az ember hangsúlyérzékét. A kamerakezelés pozitívuma még, hogy a járműveket megjelenítése (vonat, ló) dinamikusra sikerült, egyébként egyhangú. A színjáték már nem teátrális, de még túlzó

Élmény: A kisebbik baj, hogy bár megvillantja, de nem foglalkozik a társadalmi problémákkal, mint amilyen a szegények kiszolgáltatottsága. A nagyobbik baj a nehezen követhetőség mellett, hogy kb. a film közepén realizálódott bennem, hogy elavult 1930-hoz képest, és ez elsősorban a történetvezetés hibája, ilyen szintű filmet láttam már az 1910-es évekből is.

Érdekességek

• -

Cselekmény: ...avagy kb. "Apa és Dave a városban."  A vidéki Rudd-családnál zajlik az élet, a szomszéd haragos fia (Peter Finch) vinné a Sally nevű kutyát és az egyik lányt, Sally Ruddot is, a névegyezésből persze alapos félreértés lesz. Hazaérkezik a városból egy másik lány, Jill Rudd is, aki arra gyűjt, hogy majd saját üzletet nyithasson. A szomszéd haragos, Ryan meg akarja venni Ruddék földjének egy részét, de Apa hajthatatlan. A fő cselekményszál azzal indít, hogy levelet kapnak: Apa nagyvárosban élő testvére elhunyt. Családostul odautaznak, de nehezen alkalmazkodnak a vidéken ismeretlen, városi lét elemeihez, mint az autóforgalom, a vezetékes víz vagy a házvezetőnő. A végrendeletben Apa örökli testvére divatüzletét, de nem is sejtik, hogy a szemközti rivális összedolgozik az üzletvezetőjükkel, hogy kicsinálják a konkurenciát...

Téma: Nem is kell ismerni a filmsorozatot vagy a történetet, a cím elárul mindent a rutinos nézőnek: a vidéki, józan paraszti ésszel és erkölccsel élő Ruddék bár esetlenek a modern dolgokkal szemben, de jól megmutatják a városiaknak, hogy mi bozótban terem az igazi ausztrál, ebben pedig tökéletesen rímel legutóbbi ausztrál filmünkkel, a Krokodil Dundee 2-vel (1988).

Tartalom: Elöljáróban érdemes tudni, hogy ez egy nagysikerű filmsorozat harmadik darabja, tehát a nézők már ismerték a karaktereket, míg mi csak kapkodhatjuk a fejünket, ha ezzel kezdünk. Az első húsz perc szerencsére felvezette a fő cselekményszálat, megismerhettük valamennyire a főbb karaktereket és élethelyzeteiket, amelyek később majd jól jönnek a bonyodalom megoldásához. A fő karakter "Apa", a Rudd-család feje, párja pedig egyik fia, a mekkmesterkedő Dave, innen a cím. Valószínűleg egy Stan és Pan típusú párost akarhattak, de ehhez képest nincs túl sok közös jelenetük, Apának pedig nincs könnyen kiemelhető jellemvonása, így nincs meg az összhang sem kettejük közt. Sok az egy-egy vonással felruházott mellékszereplő, legemlékezetesebb a sablonosan meleg divatárus, ami azért meglepő volt egy lassan 90 éves filmben. A humor forrása helyzetkomikum, elsősorban a környezetváltozásból adódik, azaz amikor a vidéki főhőseink a nagyváros szokásaival szembesülnek, de persze felülkerekednek rajtuk a józan paraszti eszükkel és erkölcseikkel, mert áskálódás helyett megbíznak egymásban. Szerencsére nem csak egy egyszerű 1930-as évekbeli vígjátékról van szó, mert a végefelé a "rideg" poénok caprásan emberivé válnak, amelyek elfogadják az esendőséget is.

Forma: A vizuális gegek sajnos gyermetegek (kalapáccsal fejbeütni valakit, ha ha), pedig az elején van egy-két látványosan grandiózus is. A látszatra sem adtak túl sokat egyes helyeken ordít a vetítés vagy a stúdió díszlet, a csetlések-botlások erőltetettek, a fő látványosság pedig egy divatbemutató, ami talán 90 éve még elég izgi volt tetőpontnak, de ma már ennél egy picit többre vágyik az ember.

Élmény: Szóval ez egy nem túl erős vígjáték főleg ahhoz képest, hogy már az 1930-as évek végén vagyunk (v. ö. Hyppolit, a lakájjal (1931)), de mielőtt a feldühödött ausztrálok koalák elé vetnének, amiért kritizálni merem egyik legszentebb klasszikusukat, hadd emeljem fel mégis a filmet a már említett caprás fílingért a végén. Összességében jó élmény volt.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  
  • Peter Finch (Hálózat)
• Az alapmű egy 19. század végi novellagyűjtemény, de ezt a sztorit már a rendező és az Apát játszó színész jegyzik. Többször nekiestek a megfilmesítésnek, például még a némafilmes korszakban Longford, de ezen film rendezője lett igazán sikeres velük. Összesen négy film készült, ezekben szerepet kapott Longford is.

Cselekmény, téma, tartalom: A dokumentumfilm a grúziai szvjanyetijai régió Usguli falujának lakói életét mutatja be, amely nehezen megközelíthető a hegyvidék miatt, és a legfőbb hiányt a só jelenti, ami fontos az állattartáshoz. Az első harmad fő témája a kemény élet: erőforrásaik szűkösek, keményen dolgoznak, életük veszélyes a gonosz földesurak és a rideg természet miatt is. A második harmadik helyezi középpontba a só jelentőségét. A harmadik harmad a vallásos babonák rituáléit állítja szembe azok kontraproduktivitásával (a gazdagok ünnepszámba menő temetésén haszonállatokat ölnek le, terhes nőket űznek el). De ekkor megérkezik az ötéves terv, amely a szorgos szovjet kommunista munkásoknak köszönhetően utat épít az elzárt közösségnek. Nyilván teljesen nevetséges, ahogy az addig néprajzi jellegű dokumentumfilm a semmiből átvált kommunista propagandába az utolsó pár percre, de sejthettük, hogy ez lesz, ha másból nem, abból, hogy már eleve egy semmitmondó Lenin-idézettel indítottak, ami csupán azért kap ilyen kiemelt szerepet, mert Lenin mondta. A látottak hajaznak a Föld kenyér nélkülre (1933) is, mert láthatóan megrendezett, dramatizált jelenetekkel van tele, állítólag a helyi szokások egy része is pusztán kitaláció.

Forma: Kalatozov egy évvel korábbi, első filmje bemutatásra sem került, mert beleesett a formalizmus bűnébe, és itt is nagyon rezgett a léc - hál'istennek. Ezúttal is kapunk egy nagy adag szovjet avantgárd montázst, de vannak látványosan szokatlan kameraszögek, amelyek jóval meghaladják az elődöket, illetve a kamerakezelés meglehetősen dinamikus. Ne felejtsük, 1930-as a film ekkor azért még nem kis készülékek voltak, amelyeket olyan könnyű lett volna mozgatni - itt mégis ez történik. A dinamizmusa legerősebben a kommunista propaganda részben jön elő, ami jót tesz a tetőpontnak és egyben jótékonyan elfedi a dolog váratlan nevetségességét.

Élmény: Talán csak "öregszem", de megint azt éltem át, mint a legutóbbi szovjet filmél, Az én nagyanyámnál (1929): hiába van telepakolva látványos elemekkel, ha nem áll össze. Akkor van értelme a vizuális elemeknek, ha megtámogatják a gondolatot. És bár kifejezőek voltak, összességében nem éreztem, hogy segítették volna a filmet.

Érdekességek

• Szóval Kalatozov első filmjét a formalizmus vádja miatt be sem mutatták, itt is sok kritika érte emiatt, illetve mert látszólag jobban érdekelték a szvánok babonái a társadalmi üzenet helyett. A következő filmje hasonló kritikákban részesült, így nem is készíthetett a továbbiakban filmet jó ideig, és igazán csak a sztálinizmus után tudott visszatérni.
• A filmbéli falu Usguli, ahol ma is csak bő kétszázan élnek. A filmben is szereplő, 9-10. századokban épült szván-tornyokból több száz van, és mivel valóban elzárva éltek a nehéz megközelíthetőség miatt, sajátos kultúra alakult ki. Ennek köszönhetően a világörökség része lett a falu.

Cselekmény, téma: A minimális cselekmény miatt kénytelen leszek egybevenni a szokásos bekezdéseimet, ráadásul a történet első harmadában nem is történik még szinte semmi. A sztori röviden: a lusta hivatalnokok lusta vezetőjére odacsap a munkásököl, így nem csupán karikatúra születik róla az újságban, még ki is rúgják. Nincs mit tenni, pártfogót, azaz a korabeli szleng szerint "nagyanyát" kell szerezni, aki beprotezsálhatja egy újabb pozícióba. Kis túlzással csupán ennyi történik, a teljesen direkt kommunista téma pedig még ennél is egyszerűbb: a (rossz) bürokraták a népen csupán élősködnek, halált érdemelnek.

Tartalom: Az egyórás film majdnem első felében a sok várakozóra rá sem hederítő, unatkozó hivatalnokokat láthatunk, akik legfontosabb elfoglaltsága az udvarlás. Amikor egyiküket visszautasítja egy gépírólány, a férfi öngyilkos lesz, a helyére pedig egy ajánlásokkal megpakolt munkatárs ül be rámutatva, hogy ez az egyetlen mód. A másik esemény, ami felkavarja az állóvizet, hogy egy munkás érkezik egy üggyel, de persze ez is elakad a bürokráciában, mire a kommunista ifjúság újságban gúnyrajzzal kikarikírozza a vezetőjüket. Ezzel lép be a történetbe főhősünk, ugyanis ő a vezető, aki emiatt állását veszti. Pártfogót keres, akit addig zaklatna, amíg ajánlást nem kap tőle. Visszatérő motívum a félistenszerű munkás, az anyagias feleség, a percenként cserélődő (de változást nem hozó) hivatalnokok. Minden karakter (kivéve természetesen a munkást) karikatúra. A humor abszurd, groteszk, szürreális, olyan, mint egy szovjet börleszk-screwball. A kommunista propagandaüzenet hiába direkt és erős, annyira rövid ideig szerepel és annyira elüt a hangulattól, hogy látszik, csak azért van ott, hogy ott legyen. Be is tiltották a filmet a sztálinizmus idejére.

Forma: A betiltás oka csak részben a propaganda rövidsége, a másik, hogy eddigre erkölcstelenné vált a formalizmus, holott pont az volt a szovjet avantgárd erőssége, és hát ez a film is bővelkedik benne. Mindent felsorakoztat az expresszionista díszletektől, a szovjet montázstechnikán át a dőlt szögekig és az áttűnésekig, elmosódásig, de legmeghökkentőbb talán az animáció (stop motion) alkalmazása. Hogy egy példát írjak, amikor a feleség haragra gerjed, amiért férje elveszíti munkáját, még a róla rajzolt, újságbéli karikatúra is kilép a papírról és menekülni kezd.

Élmény: A nagy hátránya, hogy a kevés néha több alapon ez a film annyira telítve van kaotikus, szürreális jelenetekkel, hogy elvész bennük a sztori, teljesen jelentéktelen és egy katyvasznak tűnik az egész. A maga korában valószínűleg viccesebbnek hathatott, de mai szemmel a látványos vizuális megoldások ellenére is jobban öregedett az ilyen szempontból visszafogottabb, de jobban a szatírára koncentráló az Egy bürokrata halála (1966).

Érdekességek

• -