(A kép az új-zélandi királyi légierő golftársaságának 2022-es csoportképe.)

Napló

• Már tavaly is jeleztem, hogy nem igazán tetszik a releváns-irreleváns kategória, úgyhogy természetesen idén áprilisban sem tudtam megállni, hogy ne helyezzem újabb alapokra a blogot. Pontosabban az alap mindig a kiegyensúlyozottság és a relevancia, de ezek meghatározásait mindig megváltoztatom.
• Mivel eddig is rendszeresen utána kellett néznem egy-egy történet megértéséhez a kontextusnak, májustól gondoltam ezt beleírom a posztokba is, így minden posztnál van egy rövid országismertető, egyszer talán megcsinálom visszamenőlegesen is.
• A legfontosabb változás, hogy a kényelmes munkahelyem oda, tavasz óta új cégnél dolgozom. Ez azért létfontosságú kérdés, mert a blog létrejöttében is nagy szerepe volt annak, hogy marad munka után elég szabadidőm és energiám hobbikra. Na ennek lett vége, látszik, is, hogy csúnyán beesett a megnézett filmek száma. Azt hittem, simán fogom tudni tartani a heti egy-két filmet, de nem megy, nyomorúságos 82 filmet sikerült látnom.
• Decemberben kijött a Sight and Sound tízévenként listája, voltak is meglepetések meg nem is, mindenesetre nagy hatással lesz majd a blog alapját képező TSPDT-re, így a blog listáit is újra kell majd írnom valószínűleg nem kis mértékben.

Emlékezetes filmélményeim

• Január: Megmaradt a Pixote (1981) egy-két tragikusabb jelenete, illetve mint majdnem minden Hitchock-film, A kötél (1948) is hatásos, még ha nem is annyira mély, végül a Jeddát (1955) lehet még kiemelni gyönyörű tájképei miatt.
• Feburár: A hivatalos változatnak (1985) maradt meg egy-két erősebb jelenete, de az egyértelmű kedvenc az erősen intim Dél (1983). Szintén erős, mint minden Guney-film, Az út (1982), és persze nem hagyhatjuk ki mindenki örök kedvencét, a Hyppolit, a lakájt (1931) sem.
• Március: Az első izraeli filmemnek, a Giv'a 24 Eina Onának (1955) voltak jobb részei, amikért érdemes megnézni, de abszolút győztese a hónapnak a szeretetteljes türkmén dráma, A menyasszony (1972).
• Április: Az év meglepetése az Andaz (1949) volt köszönhetően eklektikus történetének és stílusának, de emlékezetes marad az igazán ízig-vérig ausztrál Félelemben élni (1971) is. Az év szórakoztató filmje pedig a Mouiln Rouge (2001), így is lehetne popcorn mozit csinálni (ellenpéldának ott a Pókember (2021)).
• Május: Nem ez volt a legerősebb hónap, legyen a győztes a Blaumilch-csatorna (1969), csak mert váratlanul vicces volt.
• Június: Természetesen az évtized egyik legjobb filmje volt a legjobb élményem a hónapban, a transzcendens Egyszer volt, hol nem volt Anatóliában (2011).
• Az év hátralévő részében már csak a novemberi Tatlong taong walang Diyos (1976) tudott megfogni tragikus történetével.

Számokban

A kitűzött cél az volt, hogy:

• Beszámoljak a Sight and Sound tízévenkénti toplistájáról, amit nagyon vártam. Sikerült.
• Folytatni az időben és a térben releváns filmek arányának növelését. Tekintettel arra, hogy ahogy fentebb írtam, szokás szerint megint átalakítottam a blog alapjait, ez a cél értelmét vesztette. Ezzel együtt nézzük, hogy alakult az évek során a jelenlegi felosztás szerint a filmek megoszlása:

• Cél volt persze az örökkön-örökké tartó filmeskönyv-projektemmel is haladni. Azt hittem, idén simán sikerül, de a munkahelyi változások miatt nem ment.
• Cél volt kb. 100 filmet látni legalább, sajnos ettől is elmaradtam a fenti okok miatt.

Írások, egyebek

• 22 posztom került címlapra, azt hiszem ez inkább annak köszönhető, hogy a blogolás már nem olyan trendi, mint 10-15 éve, mert aztért továbbra sem vagyok egy minőségi filmelemző.
• A látogatottságom valamelyest nőtt, gondolom ez a címlapos posztoknak köszönhető.

2022-ben látott filmek

2022 - Tervek:

• Céljaim nem változtak: jó lenne heti két-három filmet látni
• befejezni a filmeskönyv projektemet
• javítani a filmek térbeni-időbeni megoszlásán

Cselekmény: Az orvos Bill (Tom Cruise) és a művész Alice (Nicole Kidman) menő házaspár a harmincas éveikben egy kislánnyal, látszik, hogy még tartják magukat, de már belefáradtak egy kicsit a kapcsolatba. Egy este partira mennek, Alice a kelleténél kicsivel többet iszik és rá is mozdul az idősebb sármőr, a magyar Sándor, míg Billt két fiatal modell próbálja befűzni, és bár mindkettőjüknek tetszik a helyzet, a határt azért nem lépik át. Másnap befüvezve némi szexista vita után ("a nők biológiailag hűséges típusok, a férfiak dugógép ösztönlények") Alice elmeséli, hogy tavaly annyira megtetszett neki egy idegen férfi a nyaralásukon, hogy gondolkodás nélkül lefeküdt volna vele. Ez felzaklatja Billt, ráadásul ezután szerelmet vall neki egy páciense, az utcán lebuzizzák, majd felhívja magához egy utcalány, végül egy lebujban köt ki egy zongorista ismerőse (Todd Field) társaságában, aki elmondja neki, hogy egy titkos orgián is szokott játszani. Bill kíváncsiságát felkelti a dolog és elmegy a helyszínre...

Téma: Próbálok benne "többet" felfedezni, de nem sikerül a felszínnél mélyebbre látnom; Bill szexhez való, ártatlan és meglehetősen konzervatív viszonya válságba kerül, miután addig szokatlan élmények érik. Sok mindent bele lehetne magyarázni, talán bele is kell, mert az egyes élmények különállónak tűnnek, talán ezért nem látom át rendesen a cselekmény témáját, talán valóban több van egy nagy központi szál helyett.

Tartalom: A részletesebb tartalom előtt azonban egy kicsit térjünk ki a műfajra, mert Kubrick eredetileg vígjátéknak tervezte Woody Allennel, ehhez képest egy thrillerszerű dolog lett belőle némi bergmanos drámaisággal, de a látszólag komoly hangnem mögött mégiscsak nevetséges cselekmény van, szóval talán helyesebb lenne Sirket vagy Bunuelt keresni benne. Történetünkben tehát adott a sztereotip felsőközéposztálybeli, harmincas házaspár, élik egyhangú mindennapjaikat, nincsenek elhidegülve ugyan, de nem mondanám, hogy olyan nagyon szeretetteljesen élnék meg mindennapjaikat (ez tükröződik vissza Bill munkájában is többek között). A lavinát az indítja el, hogy egy partin mindkettőjükkel kikezdenek, ami önmagában talán nem lenne szóra sem érdemes, csak épp másnap befüvezve kibeszélik a dolgot. Ekkor kiderül, Bill mennyire fekete-fehéren látja a szexet, mire Alice érzékletesen elmeséli, hogy Bill felfogásával ellentétben neki is vannak komplexebb vágyai és hogy hogyan csalta volna meg gondolkodás nélkül egy alkalommal. Ez felzaklatja Billt, meginog addigi magabiztos világa, majd a sors iróniájaként egyre-másra kapja a bizarr szexuális jeleket, ennek csúcspontja a titokzatos orgia, ami valószínűleg Kubrick értelmezésében csak annyit tesz, hogy a Bill-féle szürke egereknek nem való az ilyesmi. Sajnos ettől thrilleres jellege lesz, pedig ha vígjátékként nézzük, akkor a legtöbb kaland inkább vicces kezdve a halotti ágytól a groteszk ázsiaiakon át a Csak a pároddalra (1991) hajazó utcalányig.

Forma: A képi világ nem a legerősebb általában, ez alól kivétel az orgia, ahol a hangulatnak megfelelően a díszlet, a maszkok, a vágások, kameranézetek - egyszóval minden hatásosan összedolgozik. Kiemelt szerepet kapnak a színek mint motívumok. A műfaji besorolás ellenére az erotika teljesen hiányzik, vagy csak az van, amit mindenki más is ír, hogy a mai ingerküszöbnek nagyon mélyen alatta van már néhány meztelen test. A bergmanos házastársi dráma miatt vártam volna a kiemelkedő színjátékot, de őszintén szólva nem tűnt hitelesnek a helyzet, így a játék sem. A zene viszont szokásosan erős volt, mint a legtöbb Kubrick-filmben, és nagy örömömre ezúttal is jól megválogatott klasszikusok kellő hangerejével és elhelyezésével sikerült ezt megoldani (köszönjük ezt többek között Lisztnek és Ligetinek.)

Élmény: A film megosztó, és értem miért, szerintem két szék között a pad alá esett azzal, hogy nem sikerült ötvöznie a műfajokat. Thrillernek unalmas, hiszen nincs benne valódi rejtély; vígjátéknak túl komoly (pedig van ellenpélda, lásd A régi várost (2016)); házastársi drámának kevés, miután kb. az első harmad után teljesen Bill-központúvá vált a cselekmény.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Tom Cruise (Top Gun, Esőember, Mission Impossible, Magnólia, Mission Impossible 2)
  • Nicole Kidman (Moulin Rouge, Dogville)
  • Sydney Pollack (Aranyoskám)
  • Todd Field (Twister)
  • Rade Serbedzija (Mission Impossible 2, Blöff, Batman kezdődik, Harry Potter)
  • Leon Vitali (Barry Lyndon)
• Leon Vitali idén hunyt el 74 évesen
• A film világrekorder lett, miután két évig forgatták. Részben épp ezért a maximalizmusért lehet szeretni Kubrickot, azonban emiatt össze is vesztek az eredetileg szintén szereplő Harvey Keitellel; az ő helyére ugrott be Sidney Pollack. A pletykák szerint az ekkor házas Cruise-Kidman páros válását is meggyorsította a forgatás, de ezt cáfolták.
• Az alapmű egy Schnitzler-regény, már a 2001: Űrodüsszeia (1968) után le akarta forgatni, ám végül ez lett az utolsó filmje Kubricknak; a végső változat bemutatása után egy héten belül elhunyt, így a premiert már nem érte meg.

Égszakadás, földindulás.

Nem szokásom ilyen posztokat írni, de a Sight and Sound tízévenkénti toplistája van annyira ritka és patinás és jelentős, hogy megérdemeljen egy külön posztot. Már 2014 óta várom ezt a napot, amikor belekezdtem a filmnézésbe, nem gondoltam komolyan, hogy még mindig foglalkozni fogok velük 2022-ben is. De itt vagyok, és már a tavalyi összesítő posztomban is írtam, mennyire izgalmas lesz látni, mi változott tíz év alatt.

Hogy mi a Sight and Sound toplista? Már írtam erről itt: Valamirevaló filmes listák és itt: A tíz kedvenc filmem eddig, de röviden arról van szó, hogy a brit filmmagazin 1952 óta tízévente megszavaztat több száz filmes szakembert, hogy adjanak meg tíz filmet (nem feltétlenül esztétikai szempontok alapján), ezt pedig összesítik. Tegnap eredményt hirdettek, itt a nyolcadik lista. A teljes lista hiányában egyelőre komolyabb összehasonlítás nem lesz, de a top 100-at látva is vannak meglepetések bőven. Íme:

95. Tűnj el (Peele, 2017)
95. A generális (Bruckmann - Keaton, 1926)
95. Az afrikai lány (Sembene, 1966)
95. Trópusi betegség (Weerasethakul, 2004)
95. Volt egyszer egy vadnyugat (Leone, 1968)
95. Egy halálraítélt megszökött (Bresson, 1956)
90. Madame de... (Ophuls, 1953)
90. A párduc (Visconti, 1963)
90. Ugecu története (Mizogucsi, 1953)
90. Családi kötelékek (Yang, 2000)
90. Élősködők (Pong, 2019)
88. Csungking expressz (Vong, 1994)
88. A ragyogás (Kubrick, 1980)
84. A film története(i) (Godard, 1998)
84. Bolond Pierrot (Godard, 1965)
84. A méhkas szelleme (Erice, 1973)
84. Kék bársony (Lynch, 1986)
78. Celine és Julie csónakázik (Rivette, 1974)
78. Diadalmas szerelem (Powell - Pressburger, 1946)
78. Modern idők (Chaplin, 1936)
78. Szép nyári nap  (Yang, 1991)
78. Sátántangó (Tarr, 1994)
78. Alkony sugárút (Wilder, 1950)
75. Szansó tiszttartó (Mizogucsi, 1954)
75. Látszatélet (Sirk, 1959)
75. Csihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)
72. Totoro - A varázserdő titka (Mijazaki, 1988)
72. Itáliai utazás (Rossellini, 1954)
72. A kaland (Antonioni, 1960)
67. Metropolis (Lang, 1927)
67. Kukázók (Varda, 2000)
67. A piros cipellők (Powell - Pressburger, 1948)
67. A kilátóterasz (Marker, 1962)
67. Andrej Rubljov (Tarkovszkij, 1966)
66. A hiéna utazása (Mambety, 1973)
63. Casablanca (Curtiz, 1942)
63. A harmadik ember (Reed, 1949)
63. Nagymenők (Scorsese, 1990)
60. A por lányai (Dash, 1991)
60. Holdfény (Jenkins, 2016)
60. Az édes élet (Fellini, 1960)
59. Nap nélkül (Marker, 1983)
54. Ifjabb Sherlock detektív (Keaton, 1924)
54. A legénylakás (Wilder, 1960)
54. Patyomkin páncélos (Eisenstein, 1925)
54. Szárnyas fejvadász (Scott, 1982)
54. A megvetés (Godard, 1963)
52. News from Home (Akerman, 1977)
52. A félelem megeszi a lelket (Fassbinder, 1974)
50. A zongoralecke (Campion, 1993)
50. A négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
48. Wanda (Loden, 1970)
48. Ige (Dreyer, 1955)
45. Észak-északnyugat (Hitchcock, 1959)
45. Az algíri csata (Pontecorvo, 1966)
45. Barry Lyndon (Kubrick, 1975)
43. Birkaölő (Burnett, 1978)
43. Sztalker (Tarkovszkij, 1979)
41. A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)
41. Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
38. Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
38. Van aki forrón szereti (Wilder, 1959)
38. Kifulladásig (Godard, 1960)
36. M (Lang, 1931)
36. Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
35. Az út éneke (Ray, 1955)
34. Az Atalante (Vigo, 1934)
31. Pszichó (Hitchcock, 1960)
31. Tükör (Tarkovszkij, 1975)
31. Nyolc és fél (Fellini, 1963)
30. Portré a lángoló fiatal lányról (Sciamma, 2019)
29. Taxisofőr (Scorsese, 1976)
28. Százszorszépek (Chytilova, 1966)
27. Soá (Lanzmann, 1985)
25. A vadász éjszakája (Laughton, 1955)
25. Vétlen Baltazár (Bresson, 1966)
24. Szemet szemért (Lee, 1989)
23. Playtime (Tati, 1967)
21. Késő tavasz (Ozu, 1949)
21. Jeanne d'Arc szenvedései (Dreyer, 1927)
20. Hét szamuráj (Kuroszava, 1954)
19. Apokalipszis most (Coppola, 1979)
18. Persona (Bergman, 1966)
17. Közelkép (Kiarosztami, 1990)
16. A délután szövevényei (Deren - Hackenschmied, 1943)
15. Az üldözők (Ford, 1956)
14. Cleo 5-től 7-ig (Varda, 1962)
13. A játékszabály (Renoir, 1939)
12. A keresztapa (Coppola, 1972)
11. Virradat (Murnau, 1927)
10. Ének az esőben (Donen - Kelly, 1952)
09. Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)
08. A sötétség útja (Lynch, 2001)
07. Szép munka (Denis, 1999)
06. 2001: Űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
05. Szerelemre hangolva (Vong, 2000)
04. Tokiói történet (Ozu, 1953)
03. Aranypolgár (Welles, 1941)
02. Szédülés (Hitchcock, 1958)
01. Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Akerman, 1975)

Kezdjünk gyors statisztikákkal: A lista gerincét továbbra is az amerikai és európai klasszikusok adják az 1950-1960-as évekből, de szépen megnőtt a 21. századi filmek aránya, ahogy illik is így már 2022-ben, illetve kezd feljönni Ázsia.

Gyorselemzés: Elöljáróban tudni kell, hogy az eddigi kb. 800 szavazó helyett ezúttal bő 1600 fő voksolhatott, tehát lehetett számítani a nagyobb változásokra, illetve ahogy említettem, nem feltétlenül esztétikai szempontok alapján kellett szavazni.

Mit láthatunk első blikkre? A szélsőkonzervatív média majd rácuppanhat, hogy milyen woke lett a lista, mert van benne igazság, valóban sokkal többnek tűnik a női rendezők száma és a rasszizmussal foglalkozó filmeké. De egyrészt ezek a filmek eddig is ott voltak a listán vagy a közelében, másodszor pedig ez csak a lenyomata a világunknak, más szempontok alapján ítéljük meg egy-egy film jelentőségét most, mint tíz éve.

A sznob filmesek körében - mint amilyen én is vagyok - pedig majd tuti kiveri a biztosítékot a sok friss film (két 2019-es is van!), hiszen kedvenc klasszikusokat szorítottak ki, de az is elég nagy sokk, hogy a Jeanne Dielman hogyan ugrott ekkorát és vitte el az első helyet a korábbi 36. helyről. A rendezői lista konzervatívabb maradt.

Végszóként ne felejtsük, hogy ez is csak egy lista, nem kis mértékben egyéni ízlés kérdése. Egyik sem rossz film, bár azért fura, hogy mondjuk nem fért fel Az aranyláz (1925), A nagy ábránd (1937), a Szerelmek városa (1945), A gonosz érintése (1958), a Rio Bravo (1959), az Arábiai Lawrence (1962), a Dr. Strangelove (1964), A keresztapa II (1974), a Dühöngő bika (1980), a Fanny és Alexander (1982), vagy a Ponyvaregény (1994).

Ha nyilvános lesz a teljes lista, visszatérek a posztra. Addig is van pár film ezen a listán, amit még nem láttam... ;)

Cselekmény, téma, tartalom: ...avagy "79 tavasz", utalva ezzel az 1969-ben elhunyt, 79 éves Ho Si Minhre. A dokumentumfilm egyfelől Ho Si Minh életét meséli el néhány főbb vázlatpontban, de a hangsúly sokkal inkább az akkor aktuális vietnámi háborún van. A film propagandisztikus, pozitív vietnámi alakokkal vagy áldozatokkal van tele az egyik oldalon, míg a másik oldalon gonosz francia és amerikai katonákkal. Jó latin módra a végére már aktivizmusba csap át felszólítva a világ proletárjait egyesülésre. Bár nem tudom, mire utalt pontosan, de a végső üzenete, hogy a szocializmusban is lehetnek törések, de nem szabad feladni.

Forma: Ez az érdekesebb, az ilyen filmek jellemzően avantgárd stílusúak (ld. még pl. Most! (1965)). Itt is állóképekből és mozgóképekből ollóznak össze egy esszét, ami alá idézetek, gondolatok, különféle zenék kerülnek. A montázsolás mellett az áttűnések jellemzőek a film első felére (ld. a nyitóképet, ahol a nyíló virágból bomba lesz), a második fele a tetőpontra pedig elszabadul, már nem csupán eszeveszett tempóban követik egymást a vágások, de a rendezőnk roncsolja is a filmszalagot a hatás érdekében. A zene ehhez idomul, pszichedelikus, aktivista, a végére pedig szétcsúszik az erőszaktól.

Élmény: Nem mondom, hogy nem volt hatásos, tud megrázó lenni, de ez is csak pornó, hiszen alapérzelmekre hajt, ráadásul ugye kellően félrevezető is a helyzettel kapcsolatban. De ez még nem feltétlenül baj; az már igen, láttam nem egy hasonlót, így nem igazán hatott az újdonság erejével.

Érdekességek

• Ho Si Minh (1890-1969) tanárgyerekként iskolázott volt, huszonévesen hajókon dolgozva járta be a világot, egy francia barátja hatására Franciaországban vált kommunistává harmincas évei felé, így a Szovjetunióban és Kínában tanított 1941-ig, amikor hazatért Vietnámba. Ekkor - többek közt amerikai támogatással - mozgalmat szervezett a japán megszállás ellen, majd francia segítséggel leszámolt a rivális politikai mozgalmakkal, de a gyarmatukat feladni nem akaró franciákkal is egymásnak estek 1946-tól, akikre végül 1954-ben mértek döntő vereséget. Az ország azonban kettéoszlott a kommunista Északra és az antikommunista Délre, amit természetesen nem hagytak annyiban és rövidesen megindultak a Dél ellen. A többit már jól ismerhetjük amerikai filmekből is, mindenesetre Ho Si Minh 1969-ben meghalt.

Cselekmény: A három idősíkon játszódó cselekmény első részében 1895-ben, a kubai függetlenségi háborúban járunk. Az előkelő és naiv Lucia csak annyit érzékel a harcokból, hogy a katonáknak varrnak ruhaneműket, az utcán egy az erőszaktól megőrült apáca ordibál, illetve hogy bátyja beállt a felkelők közé. Ezektől függetlenül a hajadonok tipikus életét élve barátnőivel a csuszamlós dolgokon kuncognak, mígnem egy nap megismerkedik a vonzó spanyol kereskedővel, Rafaellel. Egymásba szeretnek, Luciával madarat lehetne fogatni...

A második rész 1932-ben játszódik a Machado elnök elleni lázongások idején. Itt a középosztálybeli Lucia egy félresikerült puccs sebesültjére, Aldora talál rá véletlenül a szomszéd házban, akivel lábadozása alatt egymásba szeretnek, és őt követve Lucia is aktivizmusba kezd...

A harmadik rész a jelenben (1960-as évek) játszódik, amelyben a munkás Lucia friss házasságban él boldogan, legalábbis amíg férjéből, Tomas-ból elő nem jön a féltékeny vadállat és be nem zárja otthonukba, nem engedve a nőt sehova. Eközben a közösség az írástudatlanság felszámolásáért városi tanárokat hív megtanítani a rászorulókat - többek között Luciát - , akit nekik kellene elszállásolni is és természetesen egy jóképű férfiról van szó...

Téma: A három történt a kubai történelem három fontos időszakában a párkapcsolatokon keresztül mutat be társadalmi-politikai helyzeteket, amelyek természetesen egy egyenes fejlődési irányt vázolnák fel a nemzeti szabadságtól a politikain át az egyéniig.

Tartalom: Gondolom magától értetődő, hogy szerkezetileg három egységre bontható a történet a három idősík révén, mindegyik egy szerelembeeséssel kezdődik, amit kiábrándulás és végzet követ az adott politikai helyzettől függően. Az első történetben Lucia előkelő kubai a függetlenségi háború idején, akit elcsábít egy spanyol, és hát mondjuk, hogy meg kell harcolnia vele fájdalmasan, hogy tőle független lehessen. A második részt nehezen tudom beleerőltetni a koncepcióba, Lucia itt is tehetős még, bár már nem arisztokrata, ekkor ez az osztály vívta meg a harcát a félig-meddig elnyomó, immár belső rendszer ellen. Itt nem érzek igazi kiábrándulást a párkapcsolatból, Lucia és férje is megteszik, amit kell, nem rajtuk múlik, hogy nem sikerül, bár az igaz, hogy a küzdelem elbukik. A harmadik Lucia már munkásosztálybeliként adja az ország gerincét, a konfliktus egyéni szintre zsugorodik hagyományosabb felfogású férje és közte, de ez már nem egy élet-halál harc. Hangsúlyos az is, ahogy a társadalmi osztályok mellett változik a szexualitás az idők során: az első részben még egy nemi erőszak is kuncogásra ad okot, hiszen máshogy szóba se kerülhetne a dolog; a második részben az erkölcsi romlás jele, a nők szexuális eszközként szerepelnek, míg a harmadik részben már felszabadult, élvezetes, egyenrangú örömforrás.

Forma: A három rész egyszerre egyforma és különböző stílusú. Az első rész romantikusabb, a második az újhullámot idézi, a harmadik talán kommunista akar lenni, ez elsősorban a színjátékban (színpadias vs visszafogott vs sokszereplős) és a kamerabállításokban jelenik meg (több közeli vs több középtávú vs több messzi felvétel). De mindegyik közös pontja volt egy gyorsan mozgó, gyors vágásokkal működő kamera, ami nekem az impresszionista szót juttatta eszembe. Ez különösen az első részben volt nagyon erős, a kamera sokkal zaklatottabb volt,a  zene sokkal kifejezőbb - ez utóbbi amúgy igyekszik szintén korhűnek tűnni.

Élmény: Az első részt kifejezetten szerettem, izgalmas volt a megvalósítása, a másik kettő ehhez képest már túlságosan visszafogott. A harmadik rész pedig elég rosszul öregedett, mert komikus, házastársi civódásnak próbálta beállítani a 2022-ből nézve brutálisan bántalmazó kapcsolatot. Összességében azonban korrekt film, nem lehet okunk különösebb panaszra, rendben van minden elemében.

Érdekességek

• Az első történetszál tehát a kubai függetlenségi háborúban játszódik, amely 1895-1898 között zajlott már nem első alkalommal, és a romló gazdasági körülmények miatt robbant ki többek között a spanyolokkal szemben. Elsősorban a civilek látták kárát, de a spanyol túlerő ellenére a gerilla harcmodort alkalmazó kubaiak mégis győztesen jöttek ki a harcokból, miután 1898-ban kitört az amerikai-spanyol háború.
• A második történetszál nem annyira konkrét eseményhez kötődik, hanem Machado 1925-1933 közötti elnökségéhez, aki ígérete ellenére újraválasztatta magát miközben beütött a gazdasági világválság, és a kelleténél erőszakosabban lépett fel a tüntetőkkel szemben, így a helyzet odáig fajult, hogy a hadsereg is fellázadt, Machado pedig elmenekült.
• A harmadik történetszál az 1960-1961 közötti írástudatlanságot felszámoló kampány idején játszódik, amelynek amellett, hogy 1961-ra majdnem eltörölte a teljes írástudatlanságot megvolt az a haszna is, amit a filmben láttunk, azaz a háziőrizetre ítélt nők kiszabadultak